Skip to main content

Kossuth tér

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Orbán Viktor (Fidesz):

Polgártársak, fiatalok!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára felállította a nemzeti függetlenség és politikai demokrácia európai mércéjét. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen kormány sem kerülhette el, hogy ezzel a mércével megméressék. Ma azt a kérdést kell feltennünk maguknak, vajon a politikai hatalom jelenlegi birtokosai közelebb vittek-e bennünket az 1848-as eszményekhez? De beszélhetünk-e nemzeti függetlenségről, amikor a Magyarországot az 1956-os forradalom után újra megszálló orosz csapatok itt állnak városainkban? Beszélhetünk-e politikai demokráciáról, felelős kormányról, ha 40 éve nem tarthattunk szabad választásokat? Vajon kinek felelős a mai magyar kormány? 1848. március 15-én Petőfiék azzal a boldogító és felszabadító érzéssel vághattak neki a pesti utcáknak, hogy egyetlen forradalmi lendülettel megnyitották az utat a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás előtt. A mi generációnk esetében ennél jóval többről van szó. A kommunista politikai vezetés 4 évtizednyi uralkodásának eredményeképpen a mi generációnknak egy utolsó garasáig eladósodott, leszegényedett, csőd szélén tántorgó társadalomba kellett belenőnie. Azt a csődtömeget, amit a politikai hatalom birtokosai felhalmoztak nekünk, nem csak fiatalként, hanem apaként és nagyapaként is vállunkon kell majd hordanunk. A jövőt felfaló politika ma is folytatódik. Azaz, akik rossz gazdaságpolitikájukkal előidézték az ifjúsági munkanélküliséget, most kirekesztettek bennünket a munkanélküli segélyhez való jogból; azok, akik csak éhbért fizetnek a pályakezdőknek, most nem építenek lakásokat, ahol felnevelhetnénk a gyerekeinket. Mi, akik 1956 után születtünk, ízig-vérig ennek a rendszernek a gyermekei vagyunk. Annak a rendszernek, amely nemcsak a jövőbeli jólét lehetőségét vette el tőlünk, hanem kis híján megfosztott bennünket a tiltakozás, védekezés, önszerveződés képességétől, sőt, attól a képességtől is, hogy el tudjunk képzelni egy másik világot, mint amelyikbe beleszülettünk. Az a tény, hogy mi most itt vagyunk, fényesen bizonyítja, hogy mindez nem történhetett meg jóvátehetetlenül.

Barátaim! Emlékezzünk, alig néhány hónapja, hogy amikor függetlenséget és többpártrendszert követelve az utcákra mentünk, gumibottal intettek csendre bennünket azok, akik ma pontosan ugyanazt mondják, mint amit mi mondtunk. Arra kérnek bennünket, felejtsük el, ami eddig történt, higgyünk nekik. Én félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is. Olyan országban, ahol konzervatívok egyik napról a másikra reformerré válhatnak és viszont, ahol az 1956-os forradalom utáni rendcsinálás bajnokai és a többpártrendszert támogató, népfelkelést emlegető PB-tagok[SZJ] ugyanahhoz a párthoz akarnak tartozni, csak a legnaivabbak hagyatkozhatnak pusztán a pártállam ígéreteire. Mi csak magunkban bízhatunk. Nekünk kell olyan helyzetet teremteni ebben az országban, amikor az uralkodó párt nem tehet mást, mint amit ígért. Nem tehet mást, mert elvettük tőle minden eszközét, amellyel visszahúzhatna bennünket a diktatúra sarába. Ne higgyük, hogy elérkezett az össznépi összeborulás ideje. Én nem hiszek a diktatúrát bevezetni képesek és az esetleges diktatúrát majd elszenvedni kényszerülők kézfogásának őszinteségében. Én abban hiszek, hogy mi így együtt képesek vagyunk visszavezetni ezt az országot 1848 eszményeihez. Én abban hiszek, hogy mi képesek vagyunk megfosztani e pártállamot a diktatúra bevezetésének minden lehetőségétől.

Ezért

– követeljünk egyenlő jogi és gazdasági feltételeket a politikai szervezetek működéséhez;

– zárjuk ki a pártszerveket a munkahelyekről;

– bontsuk le a nómenklatúrát;

– zárjuk ki a pártszerveket a rendőrségből, a hadseregből, oszlassuk fel a Munkásőrséget.

Szolidaritást!


Ivánnak nincs honvágya
Ivánnak nincs honvágya
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon