Sebestyén Mihály

Nyomtatóbarát változat

Tamás Gáspár Miklós a hetvenes évek derekán hagyta el Romániát, nem jószántából, hanem a körülmények kényszerítő erejénél fogva. Gyomra már akkor sem vette be a diktatúrát, amikor mi még kis kompromisszumok árán, a naponkénti megalkuvásokkal együtt élve a becsületes modus vivendiben, saját tisztességünk megmaradásában hittünk. Tizenöt-tizenhat év távollét nagy idő, a politikában pedig komoly kiesést jelent. T.G.M. kapcsolatai a hazai, közelebbről az erdélyi szellemi életre korlátozódtak leginkább, hiszen itthon is ebben élt testestül-lelkestül, amiként Magyarországon is ez a közeg vette körül akkor is, mikor a Kádár-rendszer különböző rangú és rendű funkcionáriusai szélre akarták szorítani, s közlési tilalommal igyekeztek őt sújtani vagy eltávolítani Magyarországról tanulmányi út ürügyén.

Mint látva látjuk, hogy a hosszas száműzetés után hazatért román politikusoknak sem sikerült teret hódítaniuk a hazai közéletben, a gáncsoskodók, a szájjal Európát éltető, lélekben balkáni párthívek, az RKP örökösei mindent elkövettek (követnek), hogy az európai értékek autentikusabb hordozói ne lelhessenek idehaza tömegbázisra. Ugyanez a veszély fenyegetné ebben a parlamentben T.G.M.-et is. (Szőcs Géza és Borbély Ernő oly rövid időt töltött Abszurdisztán határain kívül, hogy bizton állíthatjuk, soha nem szakadtak el lélekben, szellemiségben és politikai problémaérzékenységben ettől a közösségtől, melyből vétettek.)

Gazsi – engedtessék meg nekem a régi barátság jussán e bizalmas megnevezés – egész emberi, gondolkodói, alkotói mivoltában szűknek érezte ezt a közeget, amelyben élt. Tágasabb, nagyobb, hatalmasabb halandó lélek, akiről félig tréfásan, félig komolyan jegyezték meg Karinthy után szabadon, hogy nem ő járt a Babes–Bolyai filozófia karának előadásaira, hanem az egész egyetem járt beléje. S az ilyen telitalálatos jellemzések sok igazságot rejtenek magukban. Mert szűk volt számára, tehetségéhez és vágyaihoz – és ma is szűk lenne, úgy gondoljuk – Kolozsvár vagy a főváros, egy szerkesztőség, egy hivatal. Sokkal nagyobb terekre vágyott. És ezt nem ítélhetjük el, ha elismerjük a szellem emberének alapvető jogát a szabadsághoz. Hamarjában Joyce-hoz hasonlítanám, aki Írország ködös, fojtogató légkörében nem tudott élni, s Párizst választotta élete színteréül. Ettől vagy éppen ezért maradt ír író, a leghíresebb, miként honfitársai büszkén – nem elítélően – vallják. Vagy miként Turgenyev Itáliában is hű maradt Oroszországhoz és Tamási Áron a „bűnös” Budapesten a székelységhez.

A hívólevél szerzői utaltak a magyar közélet egyik régi és olykor feléledő sérülékeny pontjára, a zsidókérdésre is. Ezzel szembeszegezték a hazai állapotokat. Valóban, a romániai politikai élet előnyére szolgál, hogy távolról sem merül föl olyan bántó élességgel itthon az antiszemitizmus kérdése, mint Magyarországon. De mindenki előtt világos, hogy milyen árat fizettünk ezért a viszonylagos „csöndért”… Ugyanakkor az ellenzék joggal érezheti, hogy folyton lesöprik a politikai porondról, még esélyt sem adnak neki jóformán, hogy konstruktív oppozícióvá légyen. Itt T.G.M. nem biztos, hogy annyi erkölcsi-politikai sikerrel vehetné föl a harcot a kormányzó ideológiával szemben, mint teszi azt Magyarországon, s egy gyakorló politikus életében ez cseppet sem elhanyagolható szempont.

T.G.M. kitűnő esszéíró, nyugtalan és nyugtalanító egyéniség. A valóság kritikai szemlélete viszont alkalmatlanná teszi őt, hogy valamely most alakult párt, a sajátos arcélet kereső politikai-társadalmi csoportosulás szigorú pártfegyelmét magára nézve kötelezőnek tekintse. (Anekdotaként mesélik róla, hogy második elemista korában a kolozsvári Rákóczi úton nagyítóval vizsgálta meg a fák törzsét, így akarta ellenőrizni a tanító néni azon felelőtlen állítását, miszerint a moha a fák északi oldalán nőne.)

Úgy véljük tehát, a kereszténydemokrácia értékeit ismerve, a hazai viszonyok áldatlanságát figyelembe véve, meddő próbálkozás Tamás Gáspárt hazahívni. Talán később…, ha a politikában, és a nemzetiségi kérdés megoldásában különösen, az idő nem lenne elsőrendő tényező.

Befejezésül azt kívánom, bárcsak ne lenne igazam, és T.G.M.-et illetően tévedtünk volna harmincesztendős ismeretségünk ellenére is.

Maradok kiváló tisztelettel az önök barátja.

• Március 15.