Skip to main content

Szabad párbeszéd

Gabriel Andreescu: A határon túli magyarokról szóló törvény


Már több éve szó van egy, a szomszédos országokban élő magyarokra vonatkozó törvényről. A vitát tulajdonképpen Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének 1998-as javaslata indította el, mely kilátásba helyezte a határon túli magyaroknak adandó „kettős állampolgárságot”. Ez akkor abban a kontextusban fogalmazódott meg, hogy a schengeni határ Románia nyugati határai felé közeledik. Még ezt megelőzően, a tusnádi nyári egyetemen ugyanez a gondolat kiváltott némi vitát a jelenlevők között.

Renate Weber: Törvény a határon túli magyarokról


Az első kérdés, amely a határon túli magyarokról szóló törvény – az ún. státustörvény – kapcsán felmerül: „Európai” törvény-e ez? Olyan törvény-e, amely a nyugat-európai államok által elfogadott értékek érvényesülését segíti elő? Összhangban van-e az uniós közösségi joganyaggal?

Uniós szinten nincsenek olyan törvények, amelyek az egyes tagállamok és a más államokban élő kisebbségek közötti viszonyt szabályoznák.


Balló Áron: A román külpolitika várható kudarca


Minden más, érdektől hajtott vagy téves észlelésen alapuló értékelés ellenére az úgynevezett státustörvény körüli vita a vihart okozók szándékaival fordítva sülhet el.

A törvény ellen indított román hadjárat olyan alapvető tévedésre épít, amelynek következménye hamarosan egyre erősebben mutatkozik meg. A megszokott kettős mércével mérést ugyanis most egy kicsit összekeverték: a máskor belföldnek szánt, sajnos, még mindig nem elenyésző méreteket öltő nacionalista érzelmekre hangolt gőggel átitatott retorikát valamilyen meggondolásból – vagy épp annak hiányában?


„Majd kijavítjuk, ha kell”

Duray Miklóssal és Józsa Lászlóval beszélget Pikó András


Milyen hatása lehet a státustörvénynek? Egyáltalán mennyire tájékozottak a határon túli magyar közösségek tagjai a kedvezmények tartalmáról?

Duray Miklós: Az érdeklődők körében a fogadtatás abszolút pozitív. Készült néhány hónappal ezelőtt egy felmérés, amely szerint a Szlovákiában élő magyarságnak mintegy 65 százaléka nagy várakozással tekint a törvény elé.


Pikó András: „Piroska legalább megkérdezte”

Kovács Zoltánnal és Magyar Bálinttal Pikó András beszélgetett


Mai vendégeink: Kovács Zoltán újságíró, az Élet és Irodalom főszerkesztője és Magyar Bálint, a Magyar Hírlap külsőse, a Népszabadság törzspublicistája, mondhatni, főállásban közíró, másodállásban parlamenti képviselő. Vagy nevezzelek egyenesen szabadidős politikusnak?

Magyar Bálint: Lehet, hogy meglepő, ha egy politikus nem analfabéta, mi több, nemcsak olvasni, hanem írni is tud, én nem tartom olyan rendkívülinek ezt a helyzetet, szereptévesztésnek meg semmiképpen sem.


Pikó András: A magyar demokrácia állapota

Kende Péterrel és Kónya Imrével Pikó András beszélget


Vajon Kende Péter és Kónya Imre ismerik-e egymást? Volt-e bármilyen kapcsolatuk az elmúlt tíz-tizenkét évben?

Kende Péter: Hírből, látásból, alkalmi találkozásokból ismertük egymást. Nem tartoztunk egy politikai mozgalomhoz, a szakmánk is más, de tudtunk egymásról.

Kónya Imre: Tudtam Kende Péterről. A nyolcvanas években hallgattam politikai elemzéseit a Szabad Európa Rádióban, ami élmény volt nekem, mint sokaknak.

Egyikük közíró, aki azzal politizál, hogy ír, a másikuk pedig a gyakorlatban próbálja ki azt, amiről a másik ír.






Udvarlás vagy nemi erőszak?

Elek Istvánt és Gerő Andrást Pikó András kérdezi


Közös bennetek, hogy formálisan vagy informálisan, de mindketten tanácsokat adtok politikusoknak. Közös bennetek az is, hogy tevékenységetek jelentős és a köz számára fontos része nyilvánosság előtt zajlik: közírók vagytok, nem csak kutató-oktató értelmiségiek. És közös bennetek az is, hogy írásaitok legfontosabb eleme bizonyos eszmék, ideológiák képviselete. Hogyan lesz egyáltalán egy értelmiségiből tanácsadó?

Gerő András: Én nem vagyok hivatásos politikai tanácsadó, soha nem éltem ebből, tehát soha nem a politikai pálya jelentette az egzisztenciámat.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon