Skip to main content

Balla D. Károly

Balla D. Károly: Ahová szaloncukrot hoz a húsvéti nyuszi

Kárpátalja


Hogy a kolbász valamiféle adekvát szimbóluma a jólétnek, azt mindig is tudtam; ha máshonnan nem, hát a szólásból, amely bizonyos ebből fonott kerítést emleget. Azonban – jellemzően – ezt a kifejezést jó ideje negatív értelemben használjuk, s leginkább akkor, amikor arról értesülünk: egy-egy kárpátaljai atyánkfia áttelepült Magyarországra, de ott sem boldogul könnyen, ami nem is csoda, hiszen „odaát sem fonják kolbászból a kerítést”.

Az intellektuálisabb kolbászértelmezést egy film, Sándor Pál Ripacsokja tette lehetővé számomra.


Balla D. Károly:

„Ha ki ma él, miért bánja?” (Ady Endre)


Régebben szerettem volna máskor élni.

Balla D. Károly: Páratlan napokon

Kárpátalja


„Az új király 50%-os amnesztiát hirdet országában: a húsz évre büntetettnek tízet, a tízre lecsukottnak ötöt stb. kell letöltenie. A foglárok sokáig töprengenek: mi a teendő az életfogytiglanossal. Aztán bölcsen döntenek: a páratlan napokon ülnie kell, a párosokon szabad lehet.”

A kárpátaljai magyarságnak ebben az évben kijutott a választási izgalmakból. Előbb az ukrán parlamenti, majd az anyaországi, most meg a helyhatósági és az ukrán elnök személyét eldöntő választási küzdelmek tartották-tartják lázban.


Balla D. Károly: Ungvár eleste


Nekem sincsenek területi követeléseim. Nem is lesznek. Nem-nem-soha! Tessék csak nyugodtan aláírni, parafálni, ratifikálni, mifene! Arra a kis földre is lehet bátran szerződni, ami itt van a lábam alatt. Tessék csak beáldozni! Majd legfeljebb felemelem (feldobom) a talpamat. Inkább a talpamat, mint a szerződést!

Ungvár elesett. Nem, nem a köztudomásúlag errefelé lassan járó hírközlés késett 49 esztendőt a bejelentéssel: én nem az 1944-es október végi szovjet bevonulásra gondolok, hanem egyfajta szubjektív végső elestére szülővárosomnak.


Balla D. Károly: Remittendahegyek romjain


Hogy az állampolgári determináltságot és a nemzeti hovatartozást nem lehet konfliktusmentesen összeegyeztetni, arra már a ’89–90-es magyarországi eseményék rádöbbentettek. Korábban ugyanis, bárhogy is nézzük, egy táborban élt a magyarság többsége, a rendszerváltás azonban minden korábbinál áthidalhatatlanabbá tette a távolságot. Amott lábra kapott a demokrácia, emitt legfeljebb az anarchia szelleme tört ki a diktatúra vodkáspalackjából. A Szovjetunióban, minden glasznoszty ellenére, egyetlen napig sem volt demokrácia, és Ukrajna sem vált jogállammá.

Balla D. Károly: Tépéscsinálók

Tárca


A szerkesztőség, amelynek akkor tagja voltam, a város legkisebb kollektívái közé tartozott. A takarítónőt is számítva sem tette ki létszámunk a tucatot. Talán ennek köszönhetően volt munkánk hosszú ideig összehangolt, fennakadásmentes. Ha kellett, élő gépsort is tudtunk alakítani.

Történt pedig, hogy megjelenés előtt állt egy könyvünk. A nyomda már a kötéssel is végzett. Mi megkaptuk a mutatványpéldányokat utolsó ellenőrzésre.

Átnéztük. Persze akadt pár apróság, hiányzó ékezet, de nem a némileg vagy a szárnyaló szavakban.




Balla D. Károly: Az én hátam nem híd

Téli utazás – Ungvár


Magyarországra települve is erdélyiként nyilatkozó írótársam fejtette ki nemrég egy interjúban már-már provokatív őszinteséggel, hogy az úgynevezett hídszerep bizony hatalmas hazugság. Senki ne várja az erdélyi magyarságtól, hogy az anyaország és Románia vitáiban közvetítőként működjön. Az ő hátán – nyilatkozza – senki ne akarjon átgyalogolni. A kisebbségre történő állandó mutogatás nem segíti Budapest dolgát, ha Bukaresthez keres utat.

Balla D. Károly: Kisebbségi vödör


„Természetes elvárás, hogy a magyar kisebbségnek az anyaország kormányához és nem pedig annak nemzetrontó ellenzékéhez kell lojálisnak lennie.”
Egy szónok


Könyörgöm, akasszuk fel!

Nyár van.

Mit nyár: kánikula, forróság, dögletes hőség. Minden normális ember nyakig ül valami hűs vízben, aztán hideg söröket iszogat, s megint lubickol. Csak a hülye író ül ilyenkor a város katlanában, s igyekszik eleget tenni bizonyos elvárásoknak.






Balla D. Károly: Ukrán nemzeti diktatúra Kárpátalján?


Kárpátalja hármas népszavazásra készül. Az első kérdés: ki legyen Ukrajna elnöke; a második: független legyen-e az Ukrán Köztársaság. A harmadik kérdést a Kárpátaljai Területi Tanács tűzte ki hosszas huzavona után: autonóm legyen-e Kárpátalja? A beregszásziak egy negyedik kérdést is kapnak igent mondanak-e a Beregszászi Magyar Autonóm Körzet létrehozására. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azt javasolja a magyar anyanyelvű lakosságnak: válaszoljanak igennel az utolsó három kérdésre.

Balla D. Károly: Miből gründoljunk magánkiadót?


Válságban van az ungvári Kárpáti Kiadó. Ezt, azon túl, hogy az intézmény vezetői sajtóban-tévében épp elégszer elpanaszolták, onnan is tudni lehet, hogy a kiadó újabban furcsa leveleket irogat. A kárpátaljai magyar írók, publicisták éves almanachjában, az Évgyűrűk c antológiában szereplő szerzők például nemrégiben felszólítást kaptak a papírárak és a nyomdai költségek drasztikus emelkedése miatt – mondjanak le honoráriumukról.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon