Skip to main content

Bene Sándor

Bene Sándor: Csehy Zoltán: A szöveg hermafrodituszi teste


Csehy Zoltán: A szöveg hermafrodituszi teste. Tanulmányok a humanizmus, az antikvitás és az erotográfia köréből.

Bene Sándor: Kis kuruc pornográfia

Bethlen, Esterházy


A tudományos kérdések jó esetben személyes indíttatásúak. (Rossz esetben is, de ez más lapra tartozik.) Az én kérdéseim 1984-ből kelteződnek. Akkoriból három, a témához kapcsolódó emlékem maradt.

Bene Sándor: Az „Erény múzeuma”

Az irodalmi és politikai nyilvánosság humanista modellje


Írók és politikusok, irodalom és politika: a „felek” egymással időtlen idők óta diskurzust folytatnak, s egyszersmind tárgyául kínálkoznak egy másik diskurzusnak, amely az értelmiség és hatalom viszonyának alakulását vizsgálja… miért is? Hogy receptet kínáljon utóbbi számára az előbbi kezelésére? Hogy az előbbit szerelje fel az utóbbi ellen követendő védekezési, netán a vele való együttélési-együttműködési technikákkal? Esetleg valami téren-időn kívüli nézőpont lehetőségét kínálja, ahonnan rálátás nyílik az egész problematikára?

Bene Sándor: Az utolsó mondat


„Az utolsó mondat után az utolsó pont, a ceruzát még srófszerűen meg is csavarva, hogy majdnem átszúrta a papirost. Az erőfeszítés elégedettségbe vált át: életem legnagyobb alkotása fekszik az asztalon, egy percre ez az érzésem.”

Illyés Gyula 1969. január 4-én elégedetten kinéz a rózsadombi ház ablakán – befejezte a Kháron ladikján-t.


Bene Sándor: Bán a ravatalon

avagy: még egyszer Zrínyi Miklós haláláról


„Az ifjú olvasókhoz fordul az író: kérdezzék ki
ismerőseiket! Csak egyetlen, alapvető kérdést tegyenek fel:
találkoztak-e már olyan esettel,
amikor vaddisznó úgy sebesített meg vadászt,
hogy csak a nyakán és a fején voltak sérülések?”
(Őrsi Ferenc: A haláleset ügyében folyik a vizsgálat.
Kincskereső. A Magyar Úttörők Szövetségének
irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata, 1976. 8. 2–3.)

I. Egy kis módszertan

Rejtő Jenő sajnos nem írt regényt a tárgyból.











Bene Sándor: Theatrum politicum


„Országot színpadul, hercegeket rá,
S nézni királyokat, az áradó színt!”

Shakespeare-rel legföljebb költői ráérzése íratta le ezeket a sorokat az V.



Bene Sándor: Idegen köntös, vendéghaj


„Ez most nem az »U Fleku« lesz” – csattant fel a ruhavásárlásra segítségül mellém szegődött (francia szakos!) egyetemi évfolyamtársnőm a cipőbolt kirakata előtt. (Kezdtem tudniillik elveszíteni a türelmemet a megfelelő színárnyalatú lábbeli kiválasztásának kálváriájában, s javasoltam volna holmi közös poharazást.)

A jelenet megértéséhez szükséges a körülmények legalább vázlatos ismerete. A lakonikus eligazítás a budapesti Belváros elegáns bevásárló utcájában hangzott el a nyolcvanas évek végén.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon