Néhány éve még értelmetlenségnek tűnt volna az effajta kérdésfölvetés, hiszen a posztszovjet és a délszláv válság elhúzódása a hazai közgondolkodás kevés számú biztos pontjává tette az Európa-pártiságot. A kezdetben 1996-ra, utóbb az ezredfordulóra várt uniós tagság időpontja azonban egyre távolabbra tolódik. Jelenleg a derűlátóak 2002, a kevésbé derűlátóak 2005–2010 közötti határidőket emlegetnek.
A magyar gazdaságban hosszú idő óta megfigyelhető, ahogy élesen elválik egymástól a jelenség és a lényeg. A közbeszéd pedig talán az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben szól a fontos kérdések helyett a színes, érdekes, meghökkentő, de az összfolyamat szempontjából korántsem perdöntő kérdésekről. Parkinson törvényét idézi, hogy miközben a parlament éles vitákat folytat néhány tízmilliós tételekről, addig az államháztartási százmilliárdokról és az adózásról szóló viták üres padsorok előtt folynak.
Az utolsó „tisztességes” tanácsülés 1988 júniusában volt Prágában. Ekkor a szervezet egész múltját meghazudtoló célokat hirdettek meg: közös piacot, valutaátválthatóságot, vállalkozói együttműködésre épülő regionális együttműködést. Ezek a forradalmian új jelszavak lelkesedéssel töltötték el a térség némely nyugati megfigyelőjét (így az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának éves jelentését készítőket és számos osztrák meg francia szaktekintélyt is), a térségben azonban – a hivatalból derűlátó sajtóhangokat nem számítva – a kételkedés volt a jellemző.
A felemelkedő Európáról szóló áttekintés legfőbb célja az, hogy hozzájáruljon annak az új korszaknak a közgazdaságtanához, amelyben már nem a szocializmus öröksége határozza meg az emberek gondolkodását, a formális és az informális intézmények működését, így a gazdaságot és a társadalmat sem.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 30 hét
10 év 3 hét
10 év 6 hét
10 év 6 hét
10 év 8 hét
10 év 8 hét
10 év 8 hét
10 év 10 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét