Sokan nem tudják, hogy a színházzal való kapcsolatod nem most, ezzel a fordítással, hanem húsz évvel ezelőtt Kaposvárott kezdődött. Zsámbéki Gábor akkor szerződést kötött veled egy Martinovics Ignácról írandó darabra.
Igen, leköltöztem Kaposvárra, hogy ott írjak.
Kedves Anna, vágjunk a közepébe, hogy egy jó mérges kezdet legyen. Amikor megláttad a SZÍNHÁZ Halász-számát, mi volt az, ami fölbosszantott?
Az, hogy a színház úgy volt beállítva, mintha három, jobban mondva egy és utána pedig három férfi csinálta volna néhány gyerek és háziasszony segítségével. De mi sem áll távolabb az igazságtól.
Amennyiben?
Úgy vettem észre, hogy eddig senki – sem itt, sem Nyugaton, sem Amerikában –, nem tudta felfogni azt az alkotói módszert, amit mi használtunk.
„Én most mindenkinek, de kivétel nélkül mindenkinek megtiltanám a naplóírást” – hallottam pár hete saját fülűleg a kiváló irodalmártól, akit nevezzünk is meg a kollektív naplóírás szellemében, legyen ez a mi titkunk, naplóinkat írók és naplóinkat olvasók – a mondat félig-meddig nyilvánosan, félig-meddig baráti körben hangzott el, rögzítése szerintem (dátummal) megér egy misét, s ha a NAPLÓ új folyamát eszébe jutna egy megszállottnak újra megindítani, ezzel a mottóval kéne tennie – szóval a kitűnő irodalmár, Radnóti Sándor szájából hangzottak el ezek a szavak, általános meghökken
Az írói képzelet kétféle akadályba ütközhet: 1. a valóság, 2. önmaga.
Gyuri szeretett kakaskodni. Most nem arra célzok, hogy szerette kakasok nyakát elvágni. Valóban, volt egy nehéz nap, Tiszaugon, amikor kakast kergettünk a kertben, hogy Gyuri elvághassa a torkát. Az a helyzet, hogy nemcsak elvágni szerette az állatok torkát, de ezt bemutatni is: egyszer, egy kölcsönház kertjében, valahol a Dunához közel, egy bárány torkát vágta el az én segítségemmel – meg kellett fognom a vergődő állatot –, és lelkesen mutatta, miként huny ki a bárány szemében a fény.
Péter vagyok, nyújtja a kezét a szemüveges, farmeros, edzőcipős, kialvatlan férfi. András, mondom erre, kezet rázunk. Száraz, érdes, duzzadt keze volt, máskor mindig busszal megyek Pestre, csak elaludtam, várnak a barátaim, jó drága ez a jegy, te mennyiért vetted? itt dolgozok a kombinátba, csontozó vagyok, jól megfizetik, de olyan nincs, hogy ne napi tíz órát, színházba voltál?
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét