Skip to main content

Forgách András

Forgách András: Az én emlékművem

2015. december 8.

Hogy kinek állítanék én emlékművet? Fogós kérdés. Természetemnél fogva riasztanak az emlékművek, a szobrok, amelyek valamilyen személy kultuszára utalnak, mert ugyan az emlékezetnek, az egyéni és kollektív emlékezetnek szüksége van kapaszkodókra, de azt mindig az aktuális kurzus dönti el, hogy ki kap és ki nem kap, egyszóval engem nem inspirál az ötlet, kivéve, ha olyan zseniális emlékműre gondolok, mint Pauer Gyula és Can Togay elhagyott cipői a Duna-parton. Az felülírhatatlan és megfellebbezhetetlen. Ebben a városban az az én emlékművem. Ha egyszer látta őket az ember, már mindent tud a városáról. Beleértve persze a túlpart remekül kivilágított filmgyári díszletét, hajnalban és alkonyatkor. Egyébként megjegyezni kívánom, annak, hogy Nelson Mandelának még életében szobrot állítottak Londonban, annak például örültem. Annak volt bukéja.

Forgách András: Ez a nyár

N&n galéria


Ezen a nyáron Szilágyi Lenke camera obscurával dolgozott. (Fekete papírdoboz, bolti áru, gombostűhegynyi nyílással az objektív helyén.)

Ezen a nyáron Szilágyi Lenke egy csoport tajvanival és ausztrállal megmászta az Elbrusz hófödte csúcsát. A második napon komoly hóviharba kerültek (Lenke ekkor elővette Makina márkájú, elég régi gépét, benne 10 kockás 6 x 7-es Agfa-film, és képeket készített).

Ezen a nyáron Szilágyi Lenke Frankfurt am Mainban lekésett egy szoboravatást, de ha már ott járt, elment arra a helyre, a Majna partján, egy parkba, ahol R. W.




Forgách András: A „Souterrain” avagy az inverz rekonstrukció

N&n galéria


Istenkísértő vállalkozásba fogott Csanádi Judit, amikor a Hajós utcában – néhány töredékes dokumentum és egy csőtöréses beázás után elvégzett alapkiásás következtében felfedezett kétséges falmaradvány nyomán – egy chilei régész segítségével rekonstruálta a mindeddig ismeretlen Joténtér-kulong város (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így) jellegzetesnek tűnő szegmensét. A Joténtér-kulong név egy olyan kvázi-fragmentumból származik, amelyet egy XVI.

Forgách András: Csak egy percig égjen

N&n galéria


Július 16-án volt egy éve, hogy barátunk, Petri György meghalt. Amint leírom ezt a mondatot, eszembe jut az a tréfás ötlet, amit Gyuri az Örökhétfő című versében már – természetesen – megírt: „A szervezők ... áttértek a kerek számokról az ellipszis számokra (Holnap lesz 132 éve tegnap stb.)”, szóval, hogy stílusosan fejezzem ki magam, holnap lesz három napja, hogy Gyuri egy éve meghalt. Az évfordulókhoz nagyjából így állt költőnk hozzá. A rituálék irritálták, de barátai születésnapjára szívesen főzött valami finomat, a menün hetekig törte a fejét.

Forgách András: Tolsztoj, a bosszantó


„Úgy tűnik, ezt már egyszer leírtam.” (Napló, 1894. február 9. Jasznaja Poljana)

„Folyton azt vártam, hogy valami történjék az idő tájt, amikor hatvanharmadik életévemet betöltöm, mivel ez a szám harmincszor van meg az 1890-ben. De semmi sem történt. Mintha nem tudnám, hogy minden, ami kívülről jöhet, semmiség ahhoz képest, ami belülről történhet.”
(Napló, 1891. január 1.)

„Késő van. Misa megbetegedett. Szonya egy másik orvost is hívatott.





Forgách András: „…anélkül, hogy megsértettem volna a Földet”

Ács Jánossal beszélget Forgách András


Amikor szóba került köztünk ez a beszélgetés, azt mondtad, jó, beszélgessünk, de ne a színházról, hanem valami másról, mondjuk a kövekről. Miért a kövekről?


Ezt csak úgy mondtam. Engem sok minden érdekel azon az egy dolgon kívül, amiről megállapodtunk, hogy nem beszélgetünk.

Tudom, hogy érdekel például a természettudomány, sőt olvasol is tudományos cikkeket.



Forgách András: Ternyiskin herceg


Vannak emberek, akik az első arabeszkekhez hasonlók;
nem érti őket, aki nem Rafael.
(Heinrich von Kleist)



Minden jel szerint monodráma volt az, amit a Merlinben láttunk szombaton, december 10-én: egyetlen színész által eljátszott, színpadra alkalmazott Dosztojevszkij-regény. Azért mondom, hogy minden jel szerint, mert miközben néztem Ternyák Zoltánt különös lebernyegeiben vonszolódni, suhanni, járkálni, feküdni, motyogni, deklamálni és meditálni, úgy éreztem, hogy a lehető legjobb értelemben mégsem monodráma az, amit látok.


Forgách András: És színész benne minden férfi és nő?

„Színház az egész világ” (Shakespeare)


1. Igen.
2. Nem.

Kezdjük a „nem”-mel, amúgy is ez a színház lételeme, a nem. A színész is azzal kezdi, hogy nem tudom. Nemet mond a dramaturg is: túl hosszú, mondja a darabra, túl sok benne a szereplő, nincs is magyarul. De nemmel kezdi a kellékes és a díszítő is: nem lehet beszerezni, nem lehet időre fölépíteni. A rendes színigazgató is nemmel kezdi, mikor meglátja a díszlettervet, és belegondol a várható költségekbe: nincs ennyi pénz a földön, engem börtönbe fognak zárni.



Forgách András: Világpolgár akolmelegben

Bálint Istvánnal beszélget Forgách András


Hogy kerültél New Yorkból pont Debrecenbe, Pisti?

Hát ez nagyon egyszerű és személyes dolog volt, egy barátom, a díszlettervező É. Kiss Piroska megkérdezte, hogy ha azt rendezhetsz, amit akarsz, akkor rendeznél-e a debreceni színházban? Mondtam, igen, ha Csehov vagy Kleist, akkor rendeznék. Ő tervezte a Sirály díszletét, egy templomszínházat, aminek Roskó Gábor festette a freskóit.


Forgách András: Ördögien kibírhatatlan, kártékony fajta

Jeles Andrással beszélget Forgách András


Az egyik szereplődről, egy tallini énekesről, aki náci tisztet játszik a filmedben, és Schubertet énekel, utóbb láttál egy videofelvételt: a születésnapján az észt ifjúság színe-virága náci tisztnek öltözött be. És nem tréfából.

Minden igazi volt: a ruhák, a frizurák, a fülönfüggők, a tárgyak. És ők maguk: nem úgy vették föl a náci ruhát, hogy most beöltözöm, egyébként meg az vagyok, aki vagyok. Hát ilyen jól szereplőt még nem választottam.

Érzékeltél ebből valamit forgatás közben is?




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon