Forgách András

Nyomtatóbarát változat

Péter vagyok, nyújtja a kezét a szemüveges, farmeros, edzőcipős, kialvatlan férfi. András, mondom erre, kezet rázunk. Száraz, érdes, duzzadt keze volt, máskor mindig busszal megyek Pestre, csak elaludtam, várnak a barátaim, jó drága ez a jegy, te mennyiért vetted? itt dolgozok a kombinátba, csontozó vagyok, jól megfizetik, de olyan nincs, hogy ne napi tíz órát, színházba voltál? 16 évesen én is ott dolgoztam, volt az egyik darabba egy kerekes ágy, azt ki kellett húzni a színpadról, de elszakadt a kötél, az ágy meg vissza, a szerelmespár leesett, volt röhögés! másnap engedem a függönyt, a függöny leszakad, rá a színpadra, még nagyobb nevetés, mentem haza, mondom anyámnak, verjél meg, kirúgtak, akkor hegesztőnek tanultam, aztán a Bee Gees-koncertre kimentem Belgrádba, csak a két buszsofőr meg két öregasszony jött vissza, én meg tovább Németbe, 17 voltam, volt már egy fiam, megbántam a házasságot, hú, de megbántam! a színház melletti parkba ne menj este, engem két éve ott ütöttek le, előző este, késő éjjel, közönségtalálkozó a Csiky Gergely Színházban a Mohácsi fivérekkel, főleg Pestről jött kollégák és színművészetis hallgatók előtt, akik buszokkal érkeztek megnézni a darabot, ám az előadás magára oly büszke följelentője – aki a színház lépcsőin nyilatkozott önelégült ünnepélyességgel, mondván, hogy már látatlanba följelentette a darabot, de most még inkább följelentené – sajnos nem maradt ott, és vele együtt tűntek el azok a kaposvári polgárok, akik nem tapsoltak a végén, csupán lesték egymást, hogy melyikük tapsol, melyikük nem; igaz, én is figyeltem őket, sőt, mint később kiderült, Ascher is; Ascher szereti előadás alatt figyelni a közönséget, ebben Kosztolányi egyenes ági leszármazottja; nem könnyű huzamosan tapsoló tömegben nem tapsolni; ennek inverze volt, amikor a Március 15-e téren ráüvöltöttek a tapsolókra az árpádsávosok, hogy ne merjenek tapsolni; a nem tapsolók némán tüntető szigeteket képeztek a nézőtéren, sajnáltam őket, hogy nem tapsolhatnak, pedig kiöltöztek hozzá; fölöttem kettővel, az erkélyen egy fiatal fiú, fehér ingben, hol óvatos tapsba fogott, hol félbehagyta, mikor az anyja – tekintettel a szemközti páholyokra – összevonta szemöldökét. Némi frissítők magunkhoz vétele után – a kaposvári büfének 70-es évekbeli hangulata volt a sok ismerős és szenvedélyes arctól, az irtózatos dohányfüsttől és hangzavartól – Mohácsiékkal kiálltunk a színpad elé; a nézőtéren, ahová visszaszivárogtak a nézők, ürességből egy majdnem teljesen szabályos harang formájú függvény (azaz Gauss-görbe) képződött, amely többek közt az egy osztályba járó iskolások testsúlyának is a függvénye: az első néhány sor szélén 1-3 ember, az utána következő sorokban 4-5, majd később 8-10, végül leghátul teljesen megteltek a sorok, és az erkélyekről is kíváncsi, kedves arcok néztek le ránk, mondom, zavarba ejtő volt a gyűlölet hiánya, mi záporozó tojásokra és paradicsomokra számítottunk, és a színház melletti parkban se ütött le senki.

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges