Skip to main content

InterPicin Dombóvár felé

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Péter vagyok, nyújtja a kezét a szemüveges, farmeros, edzőcipős, kialvatlan férfi. András, mondom erre, kezet rázunk. Száraz, érdes, duzzadt keze volt, máskor mindig busszal megyek Pestre, csak elaludtam, várnak a barátaim, jó drága ez a jegy, te mennyiért vetted? itt dolgozok a kombinátba, csontozó vagyok, jól megfizetik, de olyan nincs, hogy ne napi tíz órát, színházba voltál? 16 évesen én is ott dolgoztam, volt az egyik darabba egy kerekes ágy, azt ki kellett húzni a színpadról, de elszakadt a kötél, az ágy meg vissza, a szerelmespár leesett, volt röhögés! másnap engedem a függönyt, a függöny leszakad, rá a színpadra, még nagyobb nevetés, mentem haza, mondom anyámnak, verjél meg, kirúgtak, akkor hegesztőnek tanultam, aztán a Bee Gees-koncertre kimentem Belgrádba, csak a két buszsofőr meg két öregasszony jött vissza, én meg tovább Németbe, 17 voltam, volt már egy fiam, megbántam a házasságot, hú, de megbántam! a színház melletti parkba ne menj este, engem két éve ott ütöttek le, előző este, késő éjjel, közönségtalálkozó a Csiky Gergely Színházban a Mohácsi fivérekkel, főleg Pestről jött kollégák és színművészetis hallgatók előtt, akik buszokkal érkeztek megnézni a darabot, ám az előadás magára oly büszke följelentője – aki a színház lépcsőin nyilatkozott önelégült ünnepélyességgel, mondván, hogy már látatlanba följelentette a darabot, de most még inkább följelentené – sajnos nem maradt ott, és vele együtt tűntek el azok a kaposvári polgárok, akik nem tapsoltak a végén, csupán lesték egymást, hogy melyikük tapsol, melyikük nem; igaz, én is figyeltem őket, sőt, mint később kiderült, Ascher is; Ascher szereti előadás alatt figyelni a közönséget, ebben Kosztolányi egyenes ági leszármazottja; nem könnyű huzamosan tapsoló tömegben nem tapsolni; ennek inverze volt, amikor a Március 15-e téren ráüvöltöttek a tapsolókra az árpádsávosok, hogy ne merjenek tapsolni; a nem tapsolók némán tüntető szigeteket képeztek a nézőtéren, sajnáltam őket, hogy nem tapsolhatnak, pedig kiöltöztek hozzá; fölöttem kettővel, az erkélyen egy fiatal fiú, fehér ingben, hol óvatos tapsba fogott, hol félbehagyta, mikor az anyja – tekintettel a szemközti páholyokra – összevonta szemöldökét. Némi frissítők magunkhoz vétele után – a kaposvári büfének 70-es évekbeli hangulata volt a sok ismerős és szenvedélyes arctól, az irtózatos dohányfüsttől és hangzavartól – Mohácsiékkal kiálltunk a színpad elé; a nézőtéren, ahová visszaszivárogtak a nézők, ürességből egy majdnem teljesen szabályos harang formájú függvény (azaz Gauss-görbe) képződött, amely többek közt az egy osztályba járó iskolások testsúlyának is a függvénye: az első néhány sor szélén 1-3 ember, az utána következő sorokban 4-5, majd később 8-10, végül leghátul teljesen megteltek a sorok, és az erkélyekről is kíváncsi, kedves arcok néztek le ránk, mondom, zavarba ejtő volt a gyűlölet hiánya, mi záporozó tojásokra és paradicsomokra számítottunk, és a színház melletti parkban se ütött le senki.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon