Skip to main content

K. L. [Kozák László]

K. L. [Kozák László]: Ingyenes üdülés – csak nem szakszervezeti tagoknak

Sztrájk után


A Ligához csatlakozott Foka Független Hajós Szakszervezet októberben 42 órát sztrájkolt, hogy érvényt szerezzen bérköveteléseinek. A sztrájk látszólag eredménytelen maradt, de év végén a tulajdonos, mintegy 13. havi fizetésként, 19 000 forintot osztott a rosszul fizetett hajósoknak.

K. L. [Kozák László]: Munkajog a Legfelsőbb Bíróság felett


A mentőszolgálatnál anélkül mondtak fel neki, hogy kikérték volna a felsőbb szakszervezeti szerv hozzájárulását. Bár nem minden esetben lehet kimutatni az ok-okozati összefüggést a szakszervezeti tevékenység és az elbocsátás között, a törvény azért védi a tisztségviselőket, mert a munkáltató könnyen találhat olyan „szakmai” kifogást, amire hivatkozva megszabadulhat tőlük, ha „kellemetlenkednek”. Sántosiné jogi képviselője, Bálint Anna elmondta, Sántosiné az elbocsátását megelőzően négy évig dolgozott a csurgói mentőállomáson.

K. L. [Kozák László]: Alumíniumkohó a pincékben?

Villanyfogyasztási árak


Az ÉT december 21-i megállapodása szerint a tárca nem emelheti 1993-ban a lakossági villamos energia árát. A minisztérium megkísérelte egy könnyed mozdulattal áthúzni ezt a megállapodást (Beszélő, március 27.).

Fiaskó

A mostani ÉT-ülésen az IMF-re, a legfőbb mumusra hivatkozott, de ez a szakszervezeteket nem hatotta meg. A Nemzetközi Valutaalap nem szólhat bele ilyen szinten a kormány energiapolitikájába, mondták a szakszervezeti vezetők.




K. L. [Kozák László]: Három éjjel, három nap

Liga-küldöttgyűlés


Vastaps

Már az első napon, az ünnepélyes külsőségek ellenére is érezni lehetett a feszültséget a küldöttek között. A vastapsok után, amelyet a magyar vendégek közül Göncz Árpád és Forgács Pál, a Liga volt elnöke, a mintegy két tucat külföldi szakszervezeti szövetség közül az amerikai AFL–CIO küldöttsége és a lengyel Szolidaritás kapott, a választmány nevében szóló Horn Gábor beszámolóját 18-an nem fogadták el a közel háromszáz mandátummal rendelkező küldött közül.


K. L. [Kozák László]: Aki beszállt és aki kiszáll

Kanizsai sörgyár


Göngyöleg


A korábbi vezetés 1989-ben elhatározta, hogy külföldi tőke bevonásával vegyes vállalatot alakít a Nagykanizsai Sörgyárból. Közismertségre tett szert a talányos háttérrel rendelkező magyar–ausztrál üzletember, aki ígéreteivel maga mellé állította a cég vezetését. A dolgozóknak 60 százalékos, a középvezetőknek 100 százalékos béremelést ígért, az igazgatókról meg annyit tudunk, hogy öt évig nyeregben maradhattak volna, és nem ingyen. A vezetés szándéknyilatkozatot írt alá a vásárlásról, és elérte, hogy a parlament állami felügyelet alá vonja a gyárat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon