Skip to main content

Majoros Sándor

Majoros Sándor: Az utcai harcosok


Kapaszkodjon meg a világ: az utcai harcosok megrendezték első bajnokságukat! Ami engem illet: aszfaltbetyárokról már hallottam egyet-mást, de „utcai harcosokról” – így explicite még semmit. Azt pedig végképp nem sejtettem, hogy az útonállást sportszerű keretek között is lehet művelni. De az emberek manapság gumikötelet kötnek a bokájukra, és függőhidakról ugrálnak le, mások pedig néhány tapadókorongra bízva életüket, fölmásznak a felhőkarcolók oldalán. Fölösleges tehát megbotránkozni egy új sportág létrejöttén, mert az új még újabbat teremt, s közben átadja helyét a réginek.

Majoros Sándor: Az önként távolodó

Fejgép


Tematikus lapszámot általában két okból szokás készíteni: ha a szerkesztőség úgy véli, a földolgozott anyag több figyelmet érdemel, vagy ha egy kitüntetett témára szeretné ráirányítani az érdeklődést. Ezt a nyilvánvaló igazságot talán fölösleges is volna hangsúlyozni, ha az ilyesfajta törekvések nem lennének egyre gyakoribbak, olyannyira, hogy már-már jelenségként is kezelhetjük őket.

Majoros Sándor: Open


Számtanórán találkoztam először a tenisszel, éspedig egy szöveges feladvány képében, amely így hangzott: „ha Nastase egy hatfordulós, negyvenezer dolláros díjalapú tornán rögtön az első körben elbukik, akkor mennyi pénzt visz haza?” Mellbevágóan érdekes volt, akár a Mőbiusz-szalag, s legalább annyira megoldhatatlan. Ha létezett is valamiféle eredmény, ez abban a pillanatban senkit sem érdekelt. A szofisztikusan tömör kijelentés csupán arra volt jó, hogy fölkeltse érdeklődésünket a tenisz iránt.

És történt mindez abban a korban, amikor a fehér sport még valóban fehér volt.


Majoros Sándor: Megfordított Föld

Tárca


A koponya úgy bukkant elő a sárgaföldből, mint dió héjából a termés: egy pillanattal előbb még nem volt sehol, aztán hirtelen ott termett a fuharosok előtt, és mindenkit elkápráztatott. Eleinte nem merték bántani, mert féltek a tetanuszbacilusoktól, de aztán valaki rátűzte a lapátja nyelére, s úgy emelte a magasba, mint egy győztes hadijelvényt. Szinte ugyanebben a pillanatban Hajagos Sándor orrából csöpögni kezdett a vér. Olyan hirtelen történt, hogy ő maga is meglepődött.

Majoros Sándor: Egyedül a moziban


Egy hófúvásos februári reggelen Bodvanicki Gyula mosolyogni látta az édesanyját. Az arc, ez a jól ismert ráncos arc, olyan szelíd lett, mintha esővizes tócsában szemlélte volna önmagát. Semmilyen gyűrődés, semmilyen dudor nem törte át bársonyosnak tetsző simaságát. Könnyű, fátyolszerű árnyék terült a homlokára, ami egészen olyan volt, mint egy bohókás fejfedő. Gyula is majdnem elmosolyodott, mert ebben a tekintetben valami furcsa, majdhogynem eszelős vidámság rejtőzködött.

Majoros Sándor: Senkiháziak

Tárca


Már nem emlékszem, kinek a fejéből pattant elő a sírgyalázás őrült gondolata. Szeptember derekat éppen csak meghaladtuk, s mivel még langyosak voltak az esték, kint foglaltunk asztalt, az Aranyhordó teraszán. Göcse ajánlotta: jöjjünk ide, az utolsó megbeszélésre, mert itt nem kell avatatlan fülektől tartanunk. Bölcs gondolat volt. Vajon melyik ügynök figyel oda a kocsmázók félrészeg gügyögéseire? Mégsem szólalt meg egyikőnk sem. Később – ahogy múltak a percek, az órák – egyre sűrűbb hálót vont körénk a hallgatás.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon