Hol volt, hol nem volt, volt egyszer – 1983-ban – Berlin (Nyugat) városában két kisfiú, Hinrich Horstkotte és Philippe-Nicolas Brunner nevezetű. Ezek a fiúk nagyon szerettek bábozni, és ugyan még alig múltak tízévesek, a híres salzburgi marionettszínház egyik előadásának hatására fejükbe vették, hogy elbábozzák Mozart egyfelvonásos kisoperáját, A színigazgatót.
– A Budapesti Búcsú rendezvényeinek egyike lesz ez a Beethoven-Kilencedik, melyet én vezényelek, s melynek nemzetközi kórusába egymással pillanatnyilag fegyveres konfliktusban álló európai országok énekeseit fogjuk meghívni. Ez tökéletesen megfelel a remekmű mondanivalójának, és az előadást afféle békekoncertté avatja.
Vajon hányan mentek el A jövő zenéje koncertsorozat cage–bartókos budapesti nyitókoncertjére és a VHK-s zárókoncertjére is? Jómagam se voltam ott a vigadóbeli Kocsis–Amadinda-nyitókoncerten, mert éppen az egyik párhuzamos vidéki koncerten vendégeskedtem. A koncertsorozatot az ezoterikustól a populárisig így nem egészen tudtam végigkövetni.
A jövő zenéje Szolnokon dzsesszhangversennyel kezdődött.
Gerillák, erőszakos áttelepítés és homoszexuálisok is
A jokohamai tanácsülés – vagy Amnesty-zsargonban ICM (International Council Meeting) – figyelemre méltó példája volt egy működő demokratikus döntéshozatali rendszernek. Az Amnesty International az utóbbi években az átmenet állapotában volt, és az idei ICM-et már jó előre afféle „reform-országgyűlésként” emlegették. S valóban, egy sor jelentős határozat született.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 13 hét
8 év 38 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét