Skip to main content

Marno János

Marno János:

„Miért sző terveket, aki nagy útra készül egy ismeretlen útiterv szerint?” (Kálnoky László)


Ellenterveket tudniillik az ismeretlen útiterv mellé (?)… Vagy köréje? (Bebábozom halálomat – hallom a versbéli kereskedőt bajlódni kirakatbabáival „a teljes csőd előtt”.) Vagy egy becketti mellérendelő ítélet emez esélyegyenlőségről: Világos kezd, a Sötét nyer. (Hadd csóválja rá a fejét R.

Marno János: Túlvilághiány

(Filmlevél 2.)
Tárca


A Fogsorjavítást már tizennyolc évvel (egy visszaérettségivel) ezelőtt Fogcsorjavításnak olvastam a Mártírok útján, helyesebben a Mártírok útjára kiszögellő Kapás utca sarkán (a Kapás utcában azért könnyen elbizonytalanodnék), naponta villamosoztam le a Széna tértől a Margit hídig, naponta szökdöshetett emígy jobbról a szemembe a Fogcsorjavításos tábla, mindannyiszor megörültem neki, akkoriban szinte kizárólag az ilyesféle vad poézis tartotta bennem a lelket, egy párban a vaksors meg a vadvéletlen, az e világba ripsz-ropsz be-bevicsorgató túlvilágias viccesség.

Marno János: Filmfordulók

(Filmlevél 1.)
Tárca


Idén a fájdalom meg én nemigen akarhatunk megválni egymástól. A gócpontjaink váltakoznak, bújócskáznak, szaporodnak, széthúzódnak, összehúzódnak, úgy értem, annyira széthúzódnak, hogy az már összehúzódásnak hat, a helyszíneink nem változnak, csupán ismétlődnek, egymásba játszanak, elhanyagolódnak és elnéptelenednek, és így nem tudni, hogy tovább.

Marno János: A titkosított realizmus


Vannak a szívből és vannak az epéből felfakadó könnyek, és vannak (túlnyomóan ezek vannak) a kettő elegyesei, a magatehetetlen düh, fájdalom és félelem könnyei vagy a reménytelen bánatéi; de esélyében mindegyik egyre megy, az arc, az úgynevezett személyiség felmarására, megvonására – megtisztítására netovább?

Marno János: (1955)


emlékszem, ragad rám, belém
kapaszkodik a fa, anyám képe
füstszínű kartonból, a mozdonyt nem szén
gyertya hajtja, a szeretet ilyféle
(szeles) mozgatórugó; magam réz
hamutartót formázok ezermester
órákon néki, s gyűjtök műhóra pénzt
táncol velem az olajospadló
ő viszont csak sír, üvölt szinte a férfi
tormától (a hangja azért még bársony)
férfi a házban egyedül vagyok
a két nyomozó a küszöbön tátog













Marno János: (december huszonhárom)


a kilincset már-már csaknem
torkomat még messze nem érem föl
nővérem rongyokkal játszik, ronggyal és
kaucsukkal, lángot kap, együtt füstöl
a két anyag, hajszál választ csak el
a kilincstől, nővérem kér, hogy ne
hagyjam magára, itt egész sötétre
kerül (mert a fordulat késlekedik)
bennem az emlék, én hosszú, ő rövid
(egytagú) szókat hallat – visszhangzom
hogy ez a nap már mindig az övé
(minden másnap más van a világon)













Marno János: Barcarola

Tárca


Kertész Imrének

Lassan, gyötrelmesen lassan és nehezen hangolódó típus vagyok, ezért a kádfürdőzéssel már régen, még az úgynevezett serdülőévekben felhagytam, érthetően tehát bizarrul érintett, amikor nem oly régiben a márvány ivócsarnok udvari bejáratánál egy rossz ábrázatú idősebb férfi kádfürdő címén imádkozott ki egy százast a zsebemből.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon