Skip to main content

Rainer M. János

Rainer M. János:

Ezen a kedden


(…)

Glatz Ferenc mondotta egyszer nyilvánosság előtt: „Ahogyan Hegedűs B. András az 1956-os Intézetet kitaposta, az nem volt közönséges és mindennapi tett.” Valljuk meg őszintén: nem hittük akkoriban, 1989-ben, 1990-ben, hogy ki kell taposni. Nem nekünk, 1956-nak jár az. Valljuk meg, ki kellett taposni. És valljuk be őszintén, nem sokan mozdultunk meg (e köszöntő írója tán legkevésbé), hogy kitapossuk. András elsőnek, legkeményebben, legszívósabban.


Rainer M. János: Nagy Imre és a szovjet kommunizmus


Nagy Imre politikai életútjának, sőt politikai utóéletének egyik kulcsproblémája, egyik legfontosabb tartalma és magyarázó elve a szovjet kommunizmushoz vagy pontosabban: a szovjet modellhez fűződő ambivalens viszonya. Azok közé tartozott, akik felelős döntéshozói pozícióban voltak 1945 után, de életútja felfogható e rendszer korrekciójáért, megváltoztatásáért, megreformálásáért, valamiféle eredeti és testre szabott „adaptációjáért” vívott, többé-kevésbé folytonos küzdelemként.

Rainer M. János: …a megszólításokról és a megszólalásokról, Méray Tibornak 70. születésnapján


1988. november közepén Grósz Károly (a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára, a Minisztertanács elnöke stb.) Párizsban járt, és az akkori kényszerű magyar „nyitás”, „demokratizálás”, új stílus stb. jegyében a Magyar nagykövetségen találkozót rendezett mások mellett „a Franciaországban élő magyar emigráció képviselői” számára is. Az MTI által kiadott közlemény szerint ezen a találkozón részt vett „Tibor Méray” is.

Így. Tibor Méray.

Ez a hír, pontosabban bizonyos „Tibor Méray” részvétele, ahogy mondani szokás, „nem fedte a valóságot”.




Mécs Imre, Rainer M. János: „Fejére szól, ki szót emel…”

A karhatalom hétköznapjaiból – 1957 tavaszán



Rainer M. János: A történelmi emlékezet


Megemlékezni az egyén és a társadalom, illetve az állam egyaránt egyszeri, jelentős, meghatározó jelentőségű eseményekről szokott. Az ezek között eltelő hosszabb időszakaszok is nyomot hagynak, mégpedig változó nyomot az emlékezetben, s természetesen előfordul az is, hogy feledésbe mennek valaha jelentősként számon tartott események, elhalványulnak hosszú időtartamok, akár mert jelentéktelenekké válnak, akár mert éppen nem azok, csak „jobb rájuk nem gondolni”.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon