Filmemlékeim szerint az Egy csepp méz inkább nyomasztó, mint lázadó, noha a „dühöngő ifjúság” korában született.
Az Egy csepp méz elsősorban poétikus, és csak másodsorban lázadó darab. Az akkor 18 éves szerzőlány, Shelagh Delaney az 50-es, 60-as évek angol „dühös fiataljainak” egyszeri, eredeti, bájos tüneménye. Darabja természetesen lázadás – azért írta, hogy felszabadítsa lelkét az előítéletek, az érzelmi béklyók fogságából.
A Beszélő tudósítója november elején járt Albániában, ahol a szocialista többségű albán parlament és koalíciós kormány próbál úrrá lenni a feudálkommunizmusból a piacgazdaságba történő átmenet keservein.
Tirana két valamirevaló szállodájában nyüzsögnek a nyugati üzletemberek, a hiánygazdaságon magukat megszedni szándékozó szerencselovagok, valamint az IMF helyzetfelmérő küldöttsége – nem is beszélve az albán tengerpartot egymás közt felosztó nagy olajtársaságok képviselőiről –, a lakosság alapszükségleteit továbbra is csak külföldi segélyekből képesek fedezni.
Beszélő: Nagykövet úr, mivel magyarázza az Albán Munkapárt nagyarányú választási győzelmét, ugyanakkor Ramiz Alia és más vezetőik helyi vereségét?
Jani Polena: A Munkapárt igazi győzelme abban áll, hogy biztosította a zöld utat Albánia első pluralista választásának. Ezek a választások törvényesen, szélsőséges eseményektől mentesen és demokratikusan zajlottak.
Beszélő: Kérem, jellemezzék az Albániában jelenleg politizáló pártokat!
– Lényegében öt pártot kell megemlíteni. A hatalmon lévő Albán Munkapárt jelenleg 130–140 ezer tagot számlál, bár egyre több a kilépő. A tagság megosztott, a konzervatívok azonban nem igazán tudják meggátolni Ramiz Alia piacgazdaságot célzó reformjait. A Demokratikus Párt a legnagyobb ellenzéki párt Albániában, tagsága eléri a 80 ezer főt. Elsősorban a diákok, értelmiségiek és a fiatal munkások körében népszerű.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 12 hét
10 év 38 hét
10 év 41 hét
10 év 41 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 45 hét
10 év 46 hét
10 év 46 hét