Skip to main content

Csak semmi cicó, nálam a slukker!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Feltételezem, sokan hallottak-olvastak róla, hogy a Belgrádban megtartott szerb–albán focimeccs megszakadt, miután egy drón behúzott a stadionba, közvetlenül a pálya fölé egy Nagy-Albánia térképet és két albán nemzeti hőst ábrázoló zászlót, majd a pályán tömegverekedés tört ki. A mai napig nem tudjuk, ki(k) a tettes(ek), a szerbek az albánokat vádolják, és vice versa. A Vajdaságban beverték pár pékség ablakát – azért a pékekét, mert ők tradicionálisan a pékek (már Magyarországon is igen sokan vannak, lázadoznak hát a magyar pékek, hogy ezek koszos muzulmánok vagy mik...) Továbbá albán nagykövetségek látták kárát az eseményeknek, s amolyan járulékos kár is keletkezett, mert ugye a pogromozó egyén nem tudhatja, hogy akad esetleg szerb tulajdonban lévő pékség is. Az elkövetők, már aki meglett, részben kiskorúak, illetve igen fiatalok.

Erre mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi parlament elnöke, hogy a 90-es években olyanok költöztek a Vajdaságba (a horvátországi, boszniai és koszovói szerb menekültekre gondolt), akiknek más a temperamentuma és a kultúrája, és nem tudnak beilleszkedni az őshonosok közé. Persze ugrottak erre a szerb politikusok is, rasszizmussal vádolva meg őt – ezzel csak azt jelezzük, a Balkánon mennyire nem világos még az sem, hogy mi a fajgyűlölet, mi a nacionalizmus, a sovinizmus és az idegengyűlölet közti különbség. Bár a magam részéről nem értem Pásztort: a Nemzeti Tanácsok választása előtt a kampányban a pártja által támogatott Magyar Összefogás emberei ismét Rózsa Sándort állították példaképül – egy rablót, gyilkost, nota bene nettó adócsalót –, mert az a szegényeket támogatta abból, amit összelopott. Hát igen, a máséból én is könnyen tudnék támogatni...

Szóval, fő az utálat. Pásztor véleményében szociológiailag van valami, bár itt szerbeknek kellene, kellett volna beilleszkedni a szerbek közé, hisz többségben vannak. És csak óvatosan hozhatnánk fel hasonló példákat, mint a nyugat-európai nagyvárosokban munka és perspektíva nélkül tengődő, olykor autókat gyújtogató, már másod- vagy harmadgenerációs arabokat, muzulmánokat stb. Ha valami hasonló, az ezeknek a fiataloknak a kilátástalansága, ami könnyen csap át agresszióba. A szerb fiataloknál most ismét az albánok kerültek elő – és nem a magyarok vagy más ottani kisebbségiek –, a 14-i meccs adta magát. Ahogy az összeesküvés-elméletek is.

Az egyik szerint a drónt valójában a szerb titkosszolgálat egyik ága – mely nem EU-párti, mint a kormányzat, hanem teljes mértékben putyinista és a régi jó diktatúra világában érzi jól magát, nem a törvények keretei közt – „szervezte be”, hogy a szerb-albán konfliktus szításával teremtsenek kaotikus helyzetet, amelyben ismét Koszovó, az albánok, a NATO és az EU lesznek az ellenség, Oroszország anyácska meg a barát, az oltalmazó. Ezzel a teóriával csak az a baj, hogy két nappal később, 16-án maga Putyin elvtárs jelent meg Szerbiában, végignézte az egetverően szocreál katonai parádét (amelyen nem szerepeltek nyugati fegyverek, felszerelés, így Hummerek sem), a szerb elnök pedig úgy lecsókolta volna Putyint, hogy a híres Brezsnyev-Honecker nyáladzás sem volt különb. A barátság ismét nagy, de tudni kell, a 20. század óta Oroszország ugyan mindig kiállt a szerb érdekek mellett, de végül nem csináltak semmit. A pragmatikusabb kormányfő meg egy kicsit be is szólt most Putyinnak, hogy vegyenek tőlük több Fiat autót meg túrót, ha már ők sem menetelnek az EU-val meg az USA-val az oroszellenes szankciók hadszínterén. Putyin megígérte, kell a túró.

Egy másik elmélet viszont ennél sokkal „racionálisabb” – kábé annyira, mint az, hogy az internetadó ötletével a magyar kormány az amerikai-navos korrupciós botrányról akarja elterelni a figyelmet. Igen, ebben is van valami, csakhogy ez a sablon akkor szinte mindenre ráhúzható, így történik ez most Szerbiában. Eszerint a kormányfő, Aleksandar Vučić épp a szerb-albán focibotránnyal és a putyini látogatással, a látványosnak hazudott katonai parádéval a gazdasági katasztrófáról, illetve a már lebegtetett reformról kívánja elterelni a figyelmet, mert a nép újfent nacionalista bódulatba kerül és büszke hadseregére, éhenhalva is kész lesz meghalni a honért. És Vučić pénzügyminisztere (ez is ismerős, ugye?) jelentette be, nem ő maga, hogy mivel hatalmas a költségvetési hiány (majd 2 milliárd eurónyi kiadásra nincs fedezet, azaz a hiány kb. 20 százalékos!), hát csökkentik a nyugdíjakat és a költségvetésből fizetett béreket. Hogy pontosan hány százalékkal, az még zavaros, lesz, akitől semmit (kb. 60 ezer forintnyi nyugdíj esetében), másoktól egyre többet vonnak meg, szó esett már 22 százalékról is.

Az így is hatalmas szociális feszültségekkel terhelt és bazi nagy korrupcióval feldíszített Szerbiában máris sztrájkolnak (apropó, mikor volt Magyarországon sztrájk, legalábbis valami nagyobb?!). De teóriák ide vagy oda – miközben a kormányzat a fél évvel ezelőtti választási kampányban mást ígért, a Világbank, az EU nyomására kénytelen faragni a hiányt az EU felé vezető kövesúton. A stratégiájuk egészen más, mint a magyar: miközben eltörlik a szolidaritási adót (a közszférában sokat keresők keresetéből vontak le így), egyszerűen a fizetéseket és a nyugdíjakat csapolják meg, mely pénz elvben ott lett volna a költségvetésben, de hát nagyon nincs. Vagyis nem új és többnyire értelmetlen, zavaros adókat találnak ki, nem az internetre, a szappanra, az alkoholra (mínusz pálinka) és isten tudja, mire nem vetnek ki eddig sehol nem látott adókat vagy épp übermagas áfát. Ugyanakkor a kommunikációs zavar mindenütt ugyanakkora – jelezzük, Szerbiában sincs minden rendben a média szabadságával, sőt -, és elterelő hadműveletek ide vagy oda, mindent megúszni nem lehet majd. Igaz, mindkét országban nyugodt lehet a kormány, van mögötte épp elég nagy többség, a parlamenterek pedig szintén politika- és pénzfüggők, lesz elég szavazat, a következő választások meg odébb vannak.

A két ország akár nyugodtan egyesülhetne, lassacskán én nem tudok lényeges különbséget mondani. Például szerb „bizniszmeneket” is gyakorta tiltanak ki az USA-ból, ám őket sem az orosz, hanem a pénzzel való túl szoros barátság miatt. És van még egy nagy hasonlóság: mindkét országból egyre többen távoznak a nyugatra, mi meg, akik maradunk, így negyven körül vagy negyvenen-ötvenen túl is, azon morfondírozunk, miért nem mentünk nyugatra, amíg még fiatalok voltunk?

A korábban meg demokratikus deficittel (joggal is) vádolt Horvátországban viszont mi történt a minap? Korrupció gyanújával letartóztatták a zágrábi polgármestert és 19 társát, de Macedóniában is korruptnak vélt kormánytisztviselőket tartóztattak le.

És még mi vagyunk erősek, szépek, okosak.  

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon