2015. április 28.
Akárcsak az irodalom. És olykor természetesen az az érzésünk, hogy semmi új a nap alatt. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét sem kellett volna (újra) felfedezni. Megcsinálták azt már a Habsburg időkben, történelmi léptékben mérve nem is oly rég.
2015. április 5.
Amikor e sorokat írom, a vajdasági nem ortodox keresztények is a húsvétot ünneplik. Péntekre virradóra a közép-bánáti, a román határ közelében fekvő Magyarittabén ellopták a régió egyedüli Kossuth-szobrát. Bronzból volt, ám a helyiek szerint aligha nacionalista provokációról van szó. Fémtolvajokra gyanakodnak – olyanból mindig akad –, mivel még a délszláv háborús időkben sem esett semmi baja. Ugyan az 1904-ben emelt mellszobrot, Kossuth szívét átlőtte egy szerb katona 1919-ben, ám ezután a református templomban rejtették el.
2015. március 15.
Miközben olvasunk-hallunk, hogy a Vajdaságból, az egyik óbecsei középiskola 19 tagja a tanév végén külföldre akar távozni, az egyik szabadkai középiskola 43 végzőse közül pedig 41 fog rögtön dobbantani és ha lehet, külföldön továbbtanulni (és már nem feltétlenül Magyarországon), addig az ottani magyar politikusok a falvak átnevezésével szórakoznak – csinálni csak kell valamit, ami látszik is.
2015. február 27.
a maffiától a kleptokráciáig ott és itt
Február 17-én ünnepelték Koszovón az albánok az ország (?), a független (?) állam (?) kikiáltásának hetedik évfordulóját. Ám a korábbi pompázatos ünnepség helyett szerény megemlékezéseket tartottak, szinte mintha temetnék.
2015. január 13.
A párizsi mészárlás után Orbán azt nyilatkozta, hogy ha rajta múlik, Magyarországra nem teszi be lábát bevándorló, azaz meg kell védeni Magyarországot a bevándorlóktól. Erre még rátercelt Rogán Antal, de ő nehezen (be)számíható mérvadó politikusnak, mint papagáj, úgy ismételgeti főnöke gondolatait, amelyek azonban nehezen mondhatók épeszű gondolatoknak, sírva röhög a külföldi sajtó rajtuk (meg hát rajtunk is).
2015. január 8.
Pesten még azt mondták, a Sar-El program keretében az izraeli hadseregben könnyű fizikai munka vár ránk, vélhetően Tel-Aviv és Jeruzsálem közt egy bázison – ezt vajdasági ismerősöm is így mesélte, mindenről szuperlatívuszokban beszélve, kiemelve, hogy négyfajta sajt közül lehet válogatni reggelikor.
2014. december 15.
Amikor e sorokat írom, egy hete volt tíz éve, hogy 2004. december 5-e volt. Őszintén szólva, ha egyes kollégák nem emlékeznek vissza, hogy ekkor tartották a sikertelennek bizonyult népszavazást a kettős állampolgárságról (pontosabban: hogy a határon túli magyarok könnyített eljárás keretében, mintegy alanyi jogon kaphassanak magyar állampolgárságot), nekem eszembe sem jut se emlékezni, se gondolkodni a témáról.
2014. november 25.
Egy intézeti vetítésen volt alkalmam megnézni az Ítélet Magyarországon c. dokumentumfilmet, amelynek bemutatója 2014 júniusában volt. Azóta számos külföldi díjat kapott és éltető kritikát – tényleg hihetetlenül jó film a mi hihetetlenül izé országunkról. A mozik műsorán nálunk (ha jól látom) azonban már nem szerepel, tévé sem vetíti (a köztévék meg pláne nem), és mint a rendezőtől, Hajdú Esztertől megtudtuk, a támogatók is külföldiek egyet leszámítva.
2014. november 10.
Tudom, nem túl illedelmes a nemrég elindult tüntetéssorozat kapcsán rögtön kritikát megfogalmazni – sem nem hasznos, sem nem célravezető, sem nem korrekt a szervezőkkel szemben. Főképp, hogy a múlt keddi, százezres, internetadó-ellenes tüntetésen is részt vettem, oldalról figyeltem, és a vasárnapit is a NAV előtt, a NAV elnöke ellen.
2014. október 30.
Feltételezem, sokan hallottak-olvastak róla, hogy a Belgrádban megtartott szerb–albán focimeccs megszakadt, miután egy drón behúzott a stadionba, közvetlenül a pálya fölé egy Nagy-Albánia térképet és két albán nemzeti hőst ábrázoló zászlót, majd a pályán tömegverekedés tört ki. A mai napig nem tudjuk, ki(k) a tettes(ek), a szerbek az albánokat vádolják, és vice versa.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
1 hozzászólás
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét