Skip to main content

Szerbhorváth György blogja

Diszkrét rendőrállamot, de rögtön

Nem vagyok én rendőrellenes, sőt, a szocialista Jugoszláviában 13-14 évesen magam is mundért öltöttem. Aki megnyerte a bicikliversenyt, kapott öltözéket, rajtam ugyan térdig lógott a zakó, az orromig a sapka, de megmutatták a fegyvereket, a cellákat, az őrsöt, és még külföldi teherautókat is megállíthattunk ellenőrzés céljából.

1990 után már inkább félek minden rendőrtől, vámostól, ahogy az illik Káká-Európában, a Balkánon, de az egy másik történet. Mégis, az utóbbi idők magyarországi jelenségeit látva elkap a félsz – mi lenne, ha engem érne sérelem, s rendőrhöz kell fordulnom?

Dzsudzsák szelleme és a protestáns etika

Aki magyar, jövő péntekig nagyon kalapálni fog a szíve – akkor lesz az év focimérkőzése. A magyar-román, eldőlhet a haza sorsa, Trianonnak annyi. A jegyeket seperc alatt elkapkodták, az új Fradi-stadionban úgy kétszer többen lesznek ezen az egy meccsen, mint egy NBI-es fordulóban összesen. Itt most nem tisztünk a magyar foci színvonalát értékelni (olyan, hogy magyar foci, gyakorlatilag ugyanis nem létezik), sem nem térünk ki a stadionépítésekre és a politikára.

Az araboktól elveheted, bár adják maguktól

 

Olvasom a vajdasági hetilapban, a Családi Körben az interjút Námesztovszki Attilával, aki most Dubajban asztalitenisz-edző. A vajdasági faluból, Bajsáról származik, de játszott, edzősködött már Magyarországon, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban is. Egy volt magyar válogatott hívta ki Dubajba.

Falukép emlékművel, betyárokkal

 

Olybá tűnik, minél reménytelenebb egy ország, főváros, a falvak helyzete, annál inkább több energiát, pénzt feccelnek a központi tér felújításába, és hogy annak közepére álmodjanak egy vagy több emlékművet, szobrot, és tartsanak egy falu- avagy városnapot. Melynek programja pont olyan giccses, mint maga az emlékmű, a szobor. De most a legkevésbé az az érdekes, hogy a bömbölő lakodalmas rock mellett miképp tunkolja az ingyenpörkölt szaftját a nép. Legalább nem maradnak éhesek, mint általában.

A görög válság margójára

(falusi posztmarxista gazdasági-etnopolitikai kéziratok)

„Felszólítom Ivačić Magdaléna és dr. Josip Ivačić zentai lakosokat, hogy törlesszék 24 éve tartó adósságukat, ami 2000 euró. Gazsó Erika, Bácskossuthfalva.” – Apróhirdetés az újvidéki Családi Kör című hetilapban, 2015. július 9-én

Agónia (III.)

Lassan két évtizede, hogy az újvidéki Symposion hasábjain két részben elemeztem a vajdasági magyar sajtót. Kimutatva, például vonalzóval mértem a négyzetcentiket, kvantitatíve, és kvalitatíve is, hogy az egyetlen napilap, a Magyar Szó súlyosan elfogult a már akkor is legerősebb párt, a Vajdasági Magyar Szövetség irányában. Vagy hogy micsoda dolog, hogy a pártelnök felesége került a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségnek élére, így aztán már kora reggel, otthon napindító értekezletet tarthatnak.

„Mi, magyarok” – Cioran szemével

„A magyarok conquistador nép, amely odajutott, hogy disznókat hizlal. Példátlanul félrecsúsztak.”
Cioran 1936-ban

Mindennapi rasszizmusunk

Van az a pillanat, amikor úgy érzi az ember, szégyen vajdasági magyarnak lenni. (Még mielőtt a vajdmagyok belémkötnének, hogy merem én magam ennek vallani, ha nem ott élek, hát nem fogok szabadkozni: mások annak tartanak, és én sem érzek nagyon másképp, ha rákérdeznek. Ha nem kérdik, tökmindegy, mi vagyok.)

Győztesek és győztesek

1 hozzászólás

Csütörtökön a belgrádi Felső Bíróság jogerősen rehabilitálta Draža Mihajlović szerb csetnikvezért, akit 1946-ban végeztek ki a tárgyalás után az új, immár szocialista Jugoszláviában. A bírói tanács elnöke elmondta, ők nem vizsgálták, a vádlott háborús bűnös-e volt – ma ezt egyébként sem lehetne már megállapítani. (Ühüm, akkor Hitlerről vagy Sztálinról sem.)

A balkáni kisállamok nyomorúsága

Már megint fortyog a Balkán: két tucatnyi halott Macedóniában, a horvát-szerb Duna-határnál külföldi fiatalok foglalnának el egy szigetet Liberland néven. Őrültek minden oldalon. (A fotón: Kumanovo a szombati harcok után – forrás: http://balkans.aljazeera.net/)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon