Nyomtatóbarát változat

David Irving angol történész 1996-ban indította rágalmazási perét Deborah Lipstadt és a Penguin kiadó ellen. Azt sérelmezte, hogy Deborah Lipstadt amerikai történész a holokauszttagadásról szóló könyvében őt az egyik legveszélyesebb holokauszttagadónak, antiszemitának, Hitler-apologétának nevezte.


Irving Angliában indította a pert, mivel az angol törvények szerint az állítólagos rágalmazónak kell ilyen esetben az állításait bizonyítania. Irving ellenfeleinek tehát be kellett bizonyítaniuk, hogy az Irving munkásságáról szóló dehonesztáló állításaik megalapozottak.



Az előkészítés során az alperesek szakértők garmadáit mozgósították, akik tüzetes vizsgálat alá vették Irving legfontosabb műveit, és ellenőrizték az azokban idézett forrásokat.  A per egyik fontos kérése ugyanis az volt, hogy Irving meghamisítja-e tudatosan a történeti forrásokat ideológiai prekoncepciója igazolásának érdekében.



A perben 2000. április 12-én hirdetett ítéletet Charles Gray, londoni bíró. A bíró az ítéletében pontról pontra összegzi a két fél álláspontját, aprólékos részletekbe menően elemzi a bemutatott forrásokat és azoknak a felek által előadott interpretációit, majd azok alapján vonta le a következtetést: az alperesek állításai összességében igazolhatóak, ezért nem lehet szó rágalmazásról.



Az ítélet maga is több száz oldal. Most csak néhány olyan részt emeltünk ki belőle, melyek megítélésünk szerint a legérzékletesebben mutatják be, hogyan, milyen eszközök és forráselemzési technikák segítségével sikerült a bírónak az ügyben döntésre jutnia.



A válogatásban nem elsősorban a per jogi aspektusaira figyeltünk, hanem arra, miként vált az ügy fontos historiográfiai eseménnyé. Az ítélet teljes szövege angol nyelven a http://www.focal.org/jdg.html website-on olvasható, és innen érhetők el a per más anyagai is.

---

A Királyi Bíróságok 36-os tárgyalótermében, 2000. április 11-én, kedden délelőtt fél tizenegykor kihirdetendő

ÍTÉLET

A Tiszteletreméltó Gray bíró előtt megjelennek
David John Cadwell Irving felperes és
Penguin Könyvkiadó elsőrendű vádlott
Deborah E. Lipstadt másodrendű vádlott

A legfontosabb kérdések összefoglalása

1.1 Keresetében a felperes, David Irving azt álltja, hogy megrágalmazták A holokauszt tagadása című könyvben, amelyet a Penguin Kiadó jelentetett meg és Deborah Lipstadt professzor írt; ők egyben első-, illetve másodrendű vádlottak e perben. (Az egyszerűség kedvéért őket, ahogyan a maguk során a szak-értő tanúkat is, a vezetéknevükön fogom nevezni.)

1.2 A per legfontosabb kérdéseit a következőképpen lehetne összefoglalni: Irving sérelmezi, hogy a vádlottak könyvének bizonyos passzusai náci apologétának és Hitler csodálójának nevezik őt, aki azon állítását alátámasztandó, hogy a holokauszt nem történt meg, tények eltorzításához és dokumentumok manipulálásához folyamodott. Irving szerint a vádlottak könyve egy összehangolt kampánynak a része, amely az ő történészi hírnevének a lerombolására irányul, és ami miatt ő most kártérítést követel. A vádlottak, miközben nem fogadják el a sérelmezett passzusok Irving általi értelmezését, kijelentik, hogy Irving történészként hiteltelen, amiért tagadja a holokausztot és következetesen elferdíti a történelmi adatokat, hogy Hitlert kedvezőbb fényben tüntethesse fel. A vádlottak szerint a rágalmazásért benyújtott kártérítési követelésnek következésképpen el kell buknia.

1.3 Kétségtelen, hogy a kontextus, amelyben e kérdések vizsgálatát meg kell ejteni, erős szenvedélyeket korbácsolhat fel. Emiatt tartom fontosnak már az elején leszögezni, hogy a per bírájaként nem feladatom ténymegállapításokat tenni arról, hogy mi történt, avagy mi nem történt meg Németországban a náci uralom idején. Kénytelen leszek azonban bizonyos történelmi tényeket részletesebben ismertetni. Erre azért van szükség, mert a rendelkezésre álló történelmi adatok fényében értékelnem kell az Irving történészi habitusa ellen felhozott kritikákat vagy (ahogy Irving mondaná) támadásokat. De nem tisztem ítéletet alkotni, még kevésbé ki is fejezni arról, hogy mi történt. Ez a feladat a történészekre hárul. Fontos, hogy mindazok, akik ezen ítéletet olvassák, tisztában legyenek azzal a különbséggel, ami az én, a két fél közti ügy megoldását kereső bírói szerepem és a történészé között van, akinek a múlt eseményeiről kell megfelelő olvasatot szolgáltatnia.
[…]

A sérelmezett passzusok

2.1 A holokauszt tagadásában Lipstadt megvizsgálja az általa holokauszttagadásként leírt jelenség eredetét, illetve téma- és hatáskörének későbbi kiterjedését. Megnevezi a revizionista mozgalom néhány követőjét, és elemzi meggyőződésük gyökereit, módszertanukat, illetve érvelési stílusukat. Szerinte „a tagadók” azt a világos és fennálló veszélyt jelentik, hogy a harmincas-negyvenes évek rettenetes eseményeiből levonható tanulság a következő generációk számára homályba merül.

2.2 Irving egy a nagy-britanniai és más országokbeli szervezetek által összehangolt bojkottálási, üldözési és zaklatási kampány áldozatának tekinti magát. Szerinte A holokauszt tagadása az őt tönkretenni akaró hadjárat egyik legfontosabb eszköze.
[…]

Következtetés a jelentésről

2.15 A korábban vázolt közelítési módot alkalmazva arra a következtetésre jutottam, hogy a sérelmezett passzusok környezetükben és együtt olvasva magukban hordozzák az alábbi jelentéseket, amelyek [Irving] számára mind rágalmazóak:

– Irving Hitler apologétája és híve, aki bizonyítékokat hamisított meg; dokumentumokat manipulált és torzított el; hamis adatokat használt fel és kettős mércével kezelt bizonyítékokat, hogy megfeleljenek szándékának, hogy tisztázza Hitlert, és úgy tüntesse fel őt, mint aki szimpátiával viseltetett a zsidók iránt;

– Irving a holokauszttagadás egyik legveszélyesebb szószólója, aki számos alkalommal tagadta, hogy a nácik a zsidók szándékosan tervezett kiirtására készültek volna, és hogy zsidó kitaláció, miszerint a gázkamrákat éppen ennek kivitelezésére használták volna a nácik Auschwitzban;

– Irving a megtörtént holokauszt tagadása során tényeket ferdített el; tévesen idézett forrásokat; statisztikákat hamisított meg; tévesen értelmezett adatokat és történelmi tényeket igazított hozzá neofasiszta politikai programjához és ideológiai meggyőződéseihez;

– Irving szövetségre lépett egy sor szélsőséges és antiszemita csoport és személy képviselőjével, és egy alkalommal meghívást fogadott el egy olyan konferenciára, amelyen a felszólalók között terrorista szervezetek képviselői is helyt kaptak; – Irving egy korábbi megállapodását megszegve és engedély nélkül elvett és külföldre szállított Göbbels naplóiból néhány mikrofiche-t, kitéve ezáltal őket a károsodás valódi veszélyének;

– Irving, mint történész, hiteltelen. […]

A „HOSSZÚ KÉSEK ÉJSZAKÁJÁ”-NAK ESEMÉNYEI 1938 NOVEMBERÉBEN

Bevezetés

5.37 Állítólagos történelmi hamisításainak következő, a vádlottak által felhozott példája Irving beszámolója az 1938 november 9–10-i, „a hosszú kések éjszakája”-ként ismert eseményekről Münchenben és egyebütt. Ez a második szem abban a láncban, amelyet Irving Hitler zsidóbarátsága bizonyítékának tekintenek.

5.38 1938. november 9-re, az elbukott 1923-as puccs évfordulójára számos felvonulással és egy a müncheni régi városházán megtartott, Hitler által is meglátogatott ünnepi vacsorával emlékeztek meg. Hitler távozása után Göbbels beszédet mondott, amelyben tájékoztatta hallgatóságát, hogy Hessében és Magdeburg-Anhaltban zsidóellenes megmozdulások voltak, amelynek során zsidó üzleteket és zsinagógákat romboltak le. Ezeket a megmozdulásokat vélhetően egy német diplomatának egy fiatal lengyel (akit Irving „őrült zsidóként” ír le) általi, párizsi meggyilkolása váltotta ki.

5.39 Göbbels így beszélt a régi városházán:

„Az eligazításon a Führer azt mondta, hogy hasonló megmozdulásokat a pártnak sem előkészítenie, sem szerveznie nem kell, de amennyiben spontán jellegűek, azokat elfojtani hasonlóképpen nem szabad.”

A jelenlévők megértették Göbbels mondanivalójának lényegét: a pártnak anélkül kell zsidóellenes akciókat szerveznie, hogy azok annak lássanak. Ennek megfelelően, a november 9-ről 10-re virradó éjszakán 76 zsinagógát romboltak le és további 191-et gyújtottak föl, 7500 zsidó boltot és vállalkozást tettek tönkre; nagyszabású fosztogatás zajlott; 20 000 zsidót tartóztattak le és küldtek koncentrációs táborba, ahol keményen bántalmazták őket. Ezek az események nem korlátozódtak csupán Münchenre: a pogrom országos méretű volt.
[…]
5.41 Az első és legfontosabb pont, amelyben a vádlottak szakértői nem értettek egyet beszámolójával, Irvingnek azon állítása volt, miszerint az országos méretű pogromot Göbbels kezdeményezte és találta ki, és hogy Hitler nem hagyta jóvá, sőt nem is tudott róla, amíg az események már jól előre nem haladtak. Amikor értesítették, Hitler elsápadt és megpróbálta az egészet leállítani. Hogy ezt kijelenthesse, feltételezik a vádlottak, Irvingnek az adatok módszeres elferdítéséhez és elhallgatásához kellett folyamodnia.

5.59 A Göbbels-könyv 276. oldalán Irving így foglalja össze Heydrichnek, a német titkosrendőrség vezetőjének nem sokkal éjjel egy óra után küldött üzenetét:

„Himmler és Hitler? Ők semmit nem tudtak Göbbels tetteiről egészen addig, amíg a Négy Évszak Hotel melletti zsinagógát fel nem gyújtották éjjel egy körül. Heydrich, Himmler országos rendőrparancsnoka, aki éppen a hotel bárjában volt, Himmler szobájába sietett, és telexen utasítást adott az összes rendőri szervnek, hogy állítsák vissza a törvényes rendet, védjék meg a zsidókat, a zsidó tulajdont, és vessenek véget minden rendzavarásnak.”

Evans szerint ez a történelmi tény nyilvánvaló manipulálása

Heydrich a rendőrfőnököknek és titkosszolgálati tiszteknek november 10-én hajnali 1.20-kor küldött telexe, amely Himmlertől származott, arra utasította őket, hogy az aznap éjjelre várható zsidóellenes megmozdulásokat, a következő megszorításokkal, „nem szabad megakadályozni”:

„a) csak olyan intézkedések foganatosíthatók, amelyek nem veszélyeztetnek német életet és tulajdont (pl. zsinagógatüzek, amennyiben a tűz tovaterjedésének veszélye nem áll fenn);

b) a zsidók boltjait és lakóházait csak lerombolni szabad, de fosztogatni nem. A rendőrségnek utasítása van e parancs kivitelezésének felügyeletére és a fosztogatók letartóztatására;

c) vigyázni kell arra, hogy a vásárlóutcák nem zsidó boltjait feltétel nélkül megóvják a károsodástól;

d) idegen állampolgárokat nem szabad bántani, még akkor sem, ha azok zsidók.”

Evans szerint a szöveg jelentése világos: néhány jól meghatározott kivételtől eltekintve a rendőrségnek parancsa volt nem közbelépni. A vádlottak állítják, hogy Heydrich parancsa megerősíti és megismétli Himmler utasítását (amelyet Irving is elismer, hogy Hitlertől származhatott), miszerint a megmozdulásokat nem kell megszakítani. A megszorítások csak jól meghatározott és korlátozott számú esetre vonatkoztak (pl. ha fennállt a nem zsidó tulajdon elpusztításának veszélye). Kijelenthető tehát, hogy telexében Heydrich éppen az ellenkezőjét parancsolta annak, amit Irving a Göbbels-könyvben állított.
[…]
5.61 Evans szerint Irving további adatok manipulálásában is vétkes, amikor Wiedemann-nak, Hitler egyik segédjének a beszámolóját idézve azon állítását próbálja alátámasztani, hogy Hitler, mihelyt tudomást szerzett róluk, megparancsolta Göbbelsnek, hogy állítsa le a támadásokat. A Göbbels-könyvben Irving ezt írja:

„Fritz Wiedemann, Hitler egyik adjutánsa látta, amint Göbbels a 9-éről 10-ére virradó éjszaka nagy részét telefonálással töltötte…, hogy véget vessen a legerőszakosabb túlkapásoknak.”

Evans szerint elegendő ok van Wiedemann szavahihetőségének megkérdőjelezésére, és hogy Irving mindenképpen elferdítette vagy legalábbis eltúlozta bizonyítékait. Wiedemann valójában azt írta, hogy „megbízható forrásból jelentik”, hogy Göbbelst látták telefonálni. Irvingnek tehát semmi indoka nem volt azt állítani, hogy Wiedemann „látta” Göbbelst telefonálni. Puszta szóbeszéd volt az egész. Mindenesetre, mondja Evans, az Irving által Göbbels aznap éjjeli tevékenységéről festett kép teljességgel ellentétben áll más bizonyítékokkal.
[…]

Irving válasza

[…]
5.69 Irving tagadta, hogy meghamisította volna Heydrich hajnali 1.26-kor kelt telexét. A Göbbels-könyvben a telex lábjegyzetben megadott hivatkozási száma ND:3052-PS. A keresztkérdések során Irvinget szembesítették az ND:3051-PS hivatkozási számú üzenettel, amely a vádlottak szerint Heydrich hajnali 1.20-kor kelt telexe. Irving azt válaszolta, ő egy másik Heydrich-üzenetből idézett, amelyre a Göbbels-könyvben ND:3052-PS számon hivatkozik. Nem értett egyet azzal a feltételezéssel, miszerint valószínűtlen, hogy Heydrich még egy telexet küldött volna körülbelül ugyanabban az időben. A vádlottak hamisítási vádjára tehát azt válaszolta, hogy ő egy másik üzenet tartalmát foglalta össze, amelyet Heydrich körülbelül ugyanabban az időben küldött (és amelyet Irving sajnálatos módon nem tudott bemutatni). Mégis, amikor szembesítették az ND:3052-PS jelzetű üzenet szövegével, amelyet a vádlottak előtte való este szereztek be, Irving elismerte, hogy az nem lehetett annak a forrása, amit írt. Amikor emlékeztették arra, hogy internetes honlapján bevallotta a 3051 és 3052 összekeverését, Irving elismerte, hogy a Heydrich-telexről írottakhoz nem volt egyéb forrása. Végül, mint kivettem szavaiból, a Heydrich telexének Göbbels-könyvbeli beszámolóját a vádlottak részéről ért kritkára Irving azt válaszolta, hogy amennyiben helytelenül értelmezte azt, az a szerkesztés során esett ártatlan tévedés vagy műszaki hiba volt. Fenntartotta, hogy a könyv egészét tekintve e hiba jelentéktelen. Mindenesetre Irving megismételte, hogy az éjszaka azon pontján (hajnali 1.20-kor) az országos méretű pogrom még nem volt kibontakozóban.
[…]
5.72 Tekintettel a kézírásának megfejtésére tett kísérlete óta eltelt időre, Irving nem tudott arra a vádra válaszolni, hogy meghamisította volna Wiedemann beszámolóját. Elismerte viszont, hogy követhetett el hibát. Azt is elismerte, hogy a Göbbels-könyv írásakor tudomása volt Hassell naplójegyzetéről, amely Rudolf Hessnek a „hosszú kések éjszakájá”-ra tett megjegyzéseiről számol be. […]

A „hosszú kések éjszakájá”-nak utóélete

5.100 Evans szerint szintén alaptalan Irving azon állítása a Hitler háborújának 1977-es kiadásában, miszerint 1941. december 1-én Himmler telefonon azt mondta volna Pohl SS tábornoknak, hogy a zsidóknak „ott kell maradniuk, ahol vannak” (azaz, biztonságban). Megállapítását Irving Himmler telefonnapló-bejegyzésére alapozta, amely a következőket tartalmazta:

Verwaltungsführer der SS (adminisztratív vezetői az SS-nek) haben zu bleiben (kell maradniuk)

Irving most elismeri, hogy a „haben”-t „Juden”-nek olvasta, illetve, hogy a parancs az adminisztratív vezetők helyben maradásáról szólt. A vádlottak nem fogadják el, hogy a téves átírás Himmler kézírásának ártalmatlan félreolvasásából adódott volna. Rámutatnak a kézirat más olyan szavaira, amelyeknek figyelmeztetniük kellett volna Irvinget (ahogy a vádlottak bemutatására figyelmeztették is), hogy Himmler valójában „haben”-t írt. Irving figyelmen kívül hagyta, hogy az „SS” után és a „haben” előtt nincs pont. Mint ahogy azt is, hogy a „haben zu bleiben” bekezdésben van, azt sugallva, hogy az előző sorhoz kapcsolódik. A keresztkérdések során Irving elismerte, hogy a bejegyzést „adminisztratív vezetői az SS zsidóknak maradniuk”-ként olvasni értelmetlen lenne, mert semmit nem mondana az adminisztratív tisztekkel kapcsolatban. Evans szerint ez szándékosan perverz félreolvasás, amely Irving túlcsorduló vágyából fakad, hogy Hitlert a zsidók barátjaként tüntesse fel.
[…]
Vallomásában Irving azt állította, hogy véletlenül olvasta a „haben”-t „Juden”-nek, mivel a két szó a gót betűs kéziratban hasonlónak tűnik. Azt állította, Himmler kézírása alig kivehető azon a ponton. Nem vette észre, hogy a „Verwaltungsführer SS” után nincs pont. Elfogadható hiba volt, és semmiképp nem szándékos félreolvasás. Mindenesetre Irving elvetette a bejegyzést, mint teljesen lényegtelen adatot. Az, hogy a Hitler háborújának 1991-es kiadását elmulasztották kijavítani, tévedés volt. Evans nem értett egyet azzal, hogy a bejegyzés félreolvasása ártalmatlan tévedés lett volna. Szerinte egyetlen elfogulatlan történész sem olvashatta másként e szavakat, mint „haben zu bleiben”.
[…]

Az elgázosítási program eredete

[…]
6.80 Milyen bizonyíték van a zsidók tömeges kiirtására azokban a táborokban? A gázkamrák létét igazoló, minden kétséget kizáró, hiteles bizonyítékok hiánya, a régészeti leletek hiányával párosulva azzal a következménnyel jár, hogy szemtanúkra és közvetett bizonyítékokra kell támaszkodnunk, amelyeket röviden összefoglalnék. Amikor a vádlottaknak a pusztítás mértékéről alkotott véleményéről számolok be, összegezném azon érveiket is, melyek szerint Hitler bűnrészes volt a tömeges gyilkosságokban. A kiindulópont az egykorú dokumentumokban található bizonyíték.
[…]
6.94 1942. július 17–18-án Himmler Auschwitzba látogatott. Az ezt megelőző tíz napban kétszer étkezett együtt Hitlerrel. Auschwitzban Hoss parancsnokkal, majd ezt követően Lublinba utazva Krugerrel, Globocnikkal és Pohllal találkozott. Browning bizonyítékai szerint, aki egykorú dokumentumokra hivatkozik, július 19-én Himmler papírra vetette az Általános Kormányzat teljes zsidó lakossága (leszámítva bizonyos, a gettókban  háborús munkákat végző zsidókat) megsemmisítésének év végéig szóló menetrendjét. A vádlottak állítják, hogy 1942. július 22-től kezdődően tömeges deportálásokra került sor Varsóból és az észak-lublini körzetből Treblinkába, illetve Przemysl-ből Belzecbe. 1942. július 23-án Treblinkában megkezdődött az elgázosítás. 1942. július 24-én és 27-én Himmler Hitlerrel ebédelt. Három nappal később Himmler egy levelet írt Bergernek, az SS-parancsnokság egyik magas rangú tisztjének, amely a vádlottak ügyére nézve sok mindent elárul. Himmler azt írta, hogy az elfoglalt keleti területeket az év végéig megtisztítják a zsidóktól. Hozzátette, hogy „e nehéz feladat kivitelezésének terhét a Führer az ő vállára helyezte”. A zsidók ipari méretű elpusztítása a haláltáborokban ekkor kezdődött meg.
[…]

Irving válasza: Hitler tudomása a Reinhard-táborokban zajló elgázosításról

6.114 Hitlernek a körzetvezetőhöz 1941. december 12-én intézett beszédével kapcsolatban Irving tagadta, hogy az bizonyítékot képezne arra, miszerint Hitlernek tudomása lett volna a zsidók kiirtására irányuló politikáról. Elvetette azt, mint „a régi, jól ismert Adolf Hitler gramofonlemezt”, amely Hitler 1939-es, a zsidókra váró sorsról adott próféciáját idézi újra fel. Browning szerint a használt kifejezések arra utalnak, hogy döntés született, mi történjék a zsidókkal („a Führer elhatározta ...”). Irving vonakodott elfogadni, hogy Göbbels pontosan rögzítette volna, mit mondott Hitler, és azzal érvelt, hogy a zsidókkal kapcsolatos saját elképzeléseit is beleszőhette.
[…]

6.116 Irving szerint az a következtetés, hogy a nácik elképzelése továbbra is a még keletebbre való deportálások folytatása lett volna, Hitler 1942. január 27-i beszédéből is levonható. Irving továbbá Hitlernek arra az 1942. január 30-án tett, dokumentált megjegyzésére is hivatkozott, miszerint „az Európából eltűnő zsidókat” Közép-Afrikában kell letelepíteni. De Longerich ellenvetette, hogy ezeket a wannsee-i konferencián elhangzott megjegyzéseket a nyilvánosságnak címzett álcázásként kell felfogni. Szerinte Hitlernek ezen kijelentéseit szó szerint venni összeegyeztethetetlen lenne azzal a tömeges pusztítással, amely már folyamatban volt Chelmnóban és Belzecben. Longerich állítja, hogy Hitler és Göbbels mindvégig a zsidókról beszéltek; hogy Hitler nagyon is tudott a tömeges elgázosításról, de figyelték őket, hogy mit mondanak vagy írnak róla.
[…]

6.122 Irving azt állította, hogy Himmlernek a pénzügyminiszterhez 1942. augusztus 17-én írott levelében bizonyítékot talált arra, hogy az európai zsidókkal szembeni politika nem a megsemmisítésükre irányult. Szerinte Himmler azt javasolta, hogy a dolog költségoldalát figyelembe véve a francia zsidókat inkább egy, a Franciaország nyugati határán felépítendő táborban kellene elhelyezni, mintsem a Birodalmon keresztül Auschwitzba szállítani. Longerich szerint a levél puszta megtévesztés.
[…]

6.126 Irving arra is hivatkozott, hogy nem tártak fel olyan régészeti leletet, amely igazolná a gázkamrák létezését ezen táborok bármelyikénél is; valóban, az egyetlen tábor, ahol ásatásokat folytattak, az Belzec, s ott is csak mostanában kezdték el.

6.127 Irving világosan leszögezte, hogy a szemtanúk vallomásait igen gyanúsnak tekinti. Amint Auschwitz esetében is, amelyre hamarosan kitérek, Irving elvet minden effajta bizonyítékot, mondván, hogy kényszer, megvesztegetés vagy más felbujtás hatására születtek, vagy pedig más okból megbízhatatlanok. Mihelyt Auschwitz kérdéséhez érek, fel fogom sorolni mindazon okokat, amelyek miatt Irving elveti, de legalábbis igen szkeptikusan kezeli a szemtanúk beszámolóit. Irving kritikával illette a vádlottak szakértőit, amiért azok megbíztak a bizonyítékok e csoportjában.
[…]

Irving válasza: Hitler tudomása az elgázosítási programról és abbéli bűnrészessége

6.133 Ami Hitler tudomását az elgázosítási programról és abbéli bűnrészességét illeti, Irving állítja, hogy Hitler személyesen nem vett részt annak eldöntésében, hogy az eutanázia- programban használt elgázosító teherautókat keletre szállítsák az ottani zsidók kiirtásához. Longerich szerint Hitler igencsak benne volt az eutanázia-programban, tehát logikus azt feltételezni, hogy hasonlóképpen benne kellett lennie a felszerelés és a személyzet keleti frontra való átirányításában a program leállítása után. A dokumentumok azt mutatják, hogy a Führerkanzlerei részt vett az átirányításban, és a kancellária Hitlernek jelentett.
[…]
6.136 Irving kiemelte azt a tényt, hogy Hitler 1938-tól egészen 1942. július 24-ig dokumentálhatóan nem tett le a Madagaszkár-tervről. Browning egyetértett azzal, hogy úgy 1940-ig ez konkrét terv volt, amelyen a nácik dolgoztak, és amelyet akár meg is kísérelhettek életbe léptetni, de 1940 után mind-ebből csak antiszemita vágyálom maradt. Irving továbbra is fenntartotta, hogy a zsidókérdés Hitler által favorizált megoldása a kitelepítés, és nem az emberirtás volt.
[…]
6.140 Irving azzal érvelt, hogy létezhetnek olyan dokumentumok, amelyek – noha megkérdőjelezhető módon inkriminálják Himmlert – nem tesznek említést Hitlerről. Továbbá, hogy amikor Himmler 1942. július 28-án kijelentette, hogy Hitler az ő vállára helyezte e nagyon nehéz feladat kivitelezésének terhét, Irving szerint ezzel azt akarta mondani, hogy Hitler teljesen rábízta annak eldöntését, hogy miként tisztítsa meg a keleti országrészt a zsidóktól. Más szavakkal, Hitlernek köze nem volt hozzá. Irving hasonlóképpen hivatkozik Himmler 1943. október 4-én tett megjegyzésére, „erről nem szoktunk beszélni magunk között”, mintegy utalva arra, hogy a kiirtást titkolták Hitler előtt. Irving megjegyzi, hogy 1942. október 6-i beszédében Himmler azt állítja, hogy inkább ő, mintsem Hitler döntötte el, hogy az agyonlövést ki kell terjeszteni a nőkre és a gyermekekre is.
[…]

A Leuchter-jelentés hatása

7.79 Irving elismerte, hogy Torontóba való érkezésekor kézhez kapta Fred Leuchter jelentésének egy példányát. A Leuchter-jelentésben olvasottak győzték meg arról, hogy nem igaz az az állítás, miszerint az auschwitzi zsidók a gázkamrákban lelték halálukat. Leszögezte, hogy a Leuchter-jelentés és a feltételezett gázkamrák falából vett minták vegyelemzésének eredményei hatottak döntően gondolkodására.

7.80 Zündel amiatt fogadta fel Leuchtert, mert korábban néhány ítéletvégrehajtó intézmény a kivégzési módok – beleértve a gázosítást is – szakértőjeként őt alkalmazta. Ennek megfelelő képzettséggel nem rendelkezett. Zündel annak bizonyítására akarta felhasználni Leuchter jelentését, hogy egyetlen zsidó, de hatmillió semmiképpen nem pusztult el a gázkamrákban, tehát nem vádolható azzal, hogy hamis információt terjesztett volna a holokausztról. (Mint kiderült, Leuchtert nem hallgatták meg tanúként a Zündel-perben.)

7.81 Leuchter, hogy megírhassa jelentését, 1988 februárjában terepszemlére utazott Auschwitzba. 31 tégla- és gipszmintát vett különböző krematóriumokból, és egy kontrollmintát egy olyan fertőtlenítőkamrából, ahol köztudottan használtak cianidot, ami kékes lerakódás formájában látható is volt. Hazatérése után egy megbízható massachussettsi laboratóriumba vitte elemeztetni mintáit. A teszt azt volt hivatott kideríteni, hogy vajon a mintákban levő cianidtartalom összhangban van-e azzal, hogy a falak hosszú időn keresztül tömény cianidhatásnak voltak kitéve.
[…]
7.83 Jelentésében Leuchter azon a véleményen volt, hogy az 1-es, 2-es, 3-as, 4-es és 5-ös számú krematóriumok felépítése a végletekig gyönge és veszélyes, amennyiben azokat gázkamraként kivégzésekhez kívánták volna használni. Nem gondoskodtak jól záró ajtókról, ablakokról és szellőzésről; a szerkezeteket nem vonták be kátránnyal vagy más szigetelőanyaggal megakadályozandó a gáz szivárgását vagy elnyelését. A kapcsolódó krematóriumok potenciális robbanással fenyegettek. A gáznak kitett porózus tégla és vakolat az összes hidrogén-cianidot elnyelte volna, és a helyiségeket néhány évre emberre veszélyessé tette volna.
[…]

A 2-es krematórium 1-es halottaskamráján áthaladó kémények hiánya

7.91 A per előrehaladtával úgy tűnt, hogy Irving egyik fő, ha nem a legfőbb érve az auschwitzi emberölő gázkamrák létének tagadására az, hogy a 2-es krematórium 1-es halottaskamrájának tetőmaradványán nyomuk sincs a kémények helyének, amelyek a vádlottak szerint áthatoltak azon, lehetővé téve ezáltal, hogy a Zyklon-B kapszulákat a lenti halottaskamrába lehessen juttatni. Emlékeztetőül, van Pelt szerint a 2-es krematórium Auschwitz leghalálosabb épülete volt. 500000 zsidó lelte itt halálát, többen, mint bárhol a világon. A vádlottak szerint a Zyklon-B kapszulákat dróthálóból készült csövön jutatták a kamrába, amely annak mennyezetén áttörve kéményben végződött a tetőszint fölött. A tető 18-20 cm vastagságú vasbetonból készült. Ha a kémény a tetőn áthaladt, érvelt Irving, akkor a tetőn most öt lyuknak kellene lennie, amelyeken a kémények áthatoltak a tetőn.

7.92 Köztudott, hogy az 1-es halottaskamra tetejét hét betonoszlop tartotta. A vádlottak szerint ezek közül négy mellett csövek vagy kémények haladtak, amelyek erős dróthálóból készültek és lyukakon át törtek a tetőre, ahol a kamrákba aláhulló gázkapszulákat öntötték beléjük. E vezetékek mérete 70 cm volt, de a végük felé, ahol a tetőn áthatoltak, elvékonyodtak. Irving szerint ezek a csövek sohasem léteztek. Ezt abból következette ki, hogy a tetőmaradványokon nincsenek lyukak. Azonkívül a kémények a krematórium építési tervrajzán sem jelennek meg. Az 1-es halottaskamra tetejének egy része érintetlen, noha a padlóra roskadt. Irving bemutatott egy fényképet, amelyen a tetőn nyoma sincs a lyukaknak. Van Pelt arra jutott egyik kiegészítő jelentésében, hogy nyoma sincs a lyukaknak. Lehetetlen, hogy a Tauber és Kula által leírt méretű kémények eltűntek volna. Irving azzal érvelt, hogy ha a lyukak léteztek volna, igen egyszerű lenne a tetőt kitakarni és megkeresni őket. De ezt eddig senki nem kísérelte meg, és Irving csodálkozott is, miért nem.
[…]
7.94 A bizonyítások során Irving egy ízben elismerni látszott, hogy a 2-es krematórium 1-es halottaskamrája gázkamra volt, de kizárólag fertőtlenítési célokra használták. Ennek ellenére végül arra jutott, hogy semmi bizonyíték nincs a gázkamra létezésére, legyen az fertőtlenítési vagy kiirtási célokra. Bizonyításában odáig ment, hogy felajánlotta: ha valaki megtalálja azokat a lyukakat a tetőn, ő kiszáll ebből a rágalmazási perből. Ahogy Irving szemléletesen érvelt záróbeszédében, „[a vádlottak] ügye a 2-es kremával; az egész valótlanság, hogy halálgyárként működött volna, SS-őrökkel, akik cianidba mártott kapszulákkal teli tartályokat ürítettek volna az épületbe azon a négy (nem létező) lyukon keresztül – összeomlott, olyan biztosan, mint az a tető.”
[…]

A vádlottak esete az 1-es halottaskamra tetejéről hiányzó lyukakkal kapcsolatban

7.118 A vádlottak elfogadják, hogy az auschwitzi helyszínen maradt konkrét tárgyak kevés bizonyítékot szolgáltatnak ahhoz, hogy a gázkamrákat valóban emberölési célokra használták volna. Szerintük ennek az a magyarázata, hogy 1944 vége felé, a szövetséges médiának a majdaneki gázkamrákkal kapcsolatos feltárásai nyomán Himmler megparancsolta az auschwitzi krematórium megsemmisítőberendezéseinek szétszerelését. Ennek megfelelően 1944 végén a nácik aládinamitozták a krematóriumokat és megsemmisítették a tábori archívumot (vagy legalábbis szándékukban állt: mint ahogy korábban szóltunk róla, a Központi Építési Iroda dokumentumai véletlenül megmaradtak).

7.119 Bizonyítása során Van Pelt azzal érvelt, hogy a Zyklon-B kapszuláknak az 1-es halottaskamrába való bejuttatására szolgáló kémények nem létezhettek, mivel a kamra tetején nincsenek lyukakra utaló nyomok. Egyetértett azzal, hogy a 2-es krematórium gázkamrájának tervrajzán nem szerepelnek fémkémények vagy csövek. Ez Van Pelt szerint azért van így, mert a rajzok még azelőtt készültek, hogy eldöntötték volna, az 1-es halottaskamrát gázkamrának fogják használni.

7.120 Ami Irving azon állítását illeti, miszerint a beroskadt tetőn nincs nyoma kéménynek, a vádlottak rámutatnak, hogy ez egy új érv, amelyet Irving először valamikor 1998 novemberében húzott elő. Ezért jelentősége Irvingnek történészként való megítélésében vitatható. Válaszként Irving állítására Van Pelt fenntartotta, hogy a tető olyan rossz állapotban van, és legnagyobb része annyira megközelíthetetlen, hogy lehetetlen ellenőrizni a lyukak létezését. Mindenesetre valószínű, állítja Van Pelt, hogy amikor 1944-ben szétszerelték a gázkamrákat, a kéményeket is lebontották, és a lyukakat visszacementezték, hogy eltakarják az inkrimináló bizonyítékokat. (Irving ezt igen valószínűtlennek tartja, tekintve, hogy az oroszok akkorra már a Visztula keleti partján masíroztak.) Mi több, Van Pelt megismételte, hogy döntő bizonyítékok vannak a kémények létezésére, nevesül fotók és szemtanúk beszámolói (beleértve Olere rajzát, amelyről előbb már szót ejtettem).

XIII. Megállapítások az indoklásról

13.3 A kérdés, amelyről döntenem kell, az, hogy vajon a vádlottak eleget tettek-e állításuknak, miszerint Irving meghamisította a történelmi tényt alapvető igazságának megállapítására. Ezzel kapcsolatban meg kell ismételnem azt a kitételt, amelyről ezen ítélet bevezetőjében már beszéltem: a kérdés, amellyel foglalkozom, arra vonatkozik, ahogyan Irving a rendelkezésére álló bizonyítékokat kezeli. Nem feladatom megállapítani, hogy mi történt valójában a náci uralom alatt. A különbség talán árnyalatnyi, de fontos szem előtt tartani.

13.4 Amennyiben a történelmi tény elferdítésének és meghamisításának vádja bebizonyosodik, fennáll a kérdés, hogy vajon az szándékos volt-e. Irving joggal hangsúlyozza, a vádlottak a bizonyítékok szándékos manipulálásával vádolták meg. A maguk részéről a vádlottak elismerik, hogy az érvényes bizonyítási szabványok szerint rájuk hárul annak megállapítása, hogy az elferdítés és hamisítás Irving ideológiai meggyőződéséből vagy előítéleteiből fakad. Ebben az összefüggésben figyelembe kell vennem Irving azon kijelentését, amelyben elismeri, hogy legrosszabb esetben is csak hibát követett el a történelmi adatok kezelésében.
[…]

A „hosszú kések éjszakájának” eseményei

13.14 Úgy gondolom, a felek egyetértettek abban, hogy a „hosszú kések éjszakája” jelentős állomás volt a nácik zsidókkal szembeni magatartásának fejlődésében. Ez volt az első alkalom, amikor tömegesen pusztítottak el zsidó javakat, és az egész Németországot átfogó erőszakhullám irányult a zsidók ellen. A náci korszak szakértőjeként Irvingnek igen figyelmesen kellett volna elemeznie az erőszakos események kialakulását és Hitler abban játszott szerepét.
[…]
13.16 Irving kísérlete, hogy a pogromért egyedül Göbbelst tegye felelőssé, nincs összhangban az írásos bizonyítékokkal. Göbbels november 9-i naplójegyzete, Müller aznap éjjel 23.55-kor küldött távirata és Böhmcker üzenete mind azt sugallják, hogy Hitler tudott a zsidóellenes megmozdulásokról, és jóváhagyta azokat. A „hosszú kések éjszakájá”-n történtek fontosságának tudatában egy pártatlan történész elvetette volna azt a feltevést, hogy Hitlert egy egészen kései időpontig semmiről nem tájékoztatták. Mégis Irving alig szentel figyelmet a Hitler érintettségét igazoló bizonyítékoknak. Göbbels naplóbejegyzését tévesen és részlegesen adja vissza. Nem tudom elfogadni Irving azon magyarázatát, miszerint azért nem hivatkozott Müller táviratára és Böhmcker üzenetére, mert nem lényegesek, holott mindkettő alátámasztja, hogy Hitler tudott az erőszakról, és jóváhagyta. Irving szintén elmulaszt hivatkozni a Kristallnacht eseményeit vizsgáló belső pártanyagban található azon kijelentésre, miszerint a régi városházán tartott beszédében Göbbels megemlítette: Hitlert értesítették a lángoló zsidó boltokról és zsinagógákról, amire ő úgy határozott, hogy az ilyen spontán akcióknak folytatódniuk kell.
[…]
13.18 Úgy ítélem meg, hogy a náci vezetők november 9–10-i beavatkozásairól adott beszámolójában Irving elferdíti a bizonyítékokat. Heydrich november 10-én hajnali 1.20-kor kelt telexét a Göbbels-könyv 276. oldalán, illetve e per bizonyítási eljárásai során szintén tévesen értelmezte. A telexben használt kifejezések nézetem szerint azt mutatják, hogy Heydrich nem a zsidó tulajdon védelmére adott utasítást, hanem – néhány igen jól meghatározott kivételtől eltekintve – a pusztítás folytatására. Hasonlóképpen elfogadom Evans bizonyítását, hogy a Hess által november 10-én hajnali 2.56-kor küldött telex (amely, mint egyetértettek, Hitlertől származott) nem egy általános utasítás volt „az őrület megfékezésére”, hanem inkább csak a zsidó boltok és hasonfélék felégetésének leállítására, lehetővé téve az egyéb jellegű pusztítások folytatását és a zsidó házak és zsinagógák felgyújtását. Továbbmenve, Irvingnek legalábbis kételkednie kellett volna Wiedemann állításban, miszerint Göbbels egész éjjel azért telefonált, hogy megfékezze az erőszakot. Az az állítás, hogy azon az éjszakán Hitler minden tőle telhetőt megtett a zsidók és vagyonuk elleni erőszak megelőzésére, megítélésem szerint elferdítésen, téves értelmezésen, és az írásos bizonyítékok figyelmen kívül hagyásán alapul.
[…]
13.64 Térjünk rá arra, hogy Hitler tudott-e a Reinhard-táborokban zajló elgázosítási programról, és bűnrészes volt benne. Nézetem szerint a kérdést három állítás fényében kell megvizsgálni, amelyek mindegyikét Irving, ha jól értem, elfogadja. Az első az, hogy 1941 novemberétől a nácik egy olyan terv kivitelezésén fáradoztak, amelyet Hitler ismert és jóvá is hagyott, és abból állt, hogy zsidók és mások százezreit lőtték agyon előbb Oroszországban, később pedig a Warthegau (a Birodalomhoz csatolt Lengyelország) más városaiban, a maradék Lengyelországban és Szerbiában. A második az, hogy a Reinhard-hadművelet keretében felállított haláltáborokban zsidók százezreit gyilkolták meg. A harmadik pedig az, amit Irving is határozottan elfogadott, hogy 1943 októbere után Hitler előtt nem maradhatott ismeretlen a kiirtások ténye. Ezen állítások függvényében jogosan feltehető a következő kérdés: kimondja vagy sugallja-e a bizonyíték, hogy míg Hitler jóváhagyta a zsidók agyonlövését célzó gyilkos politikát Keleten, ellenezte vagy büntette volna a Reinhard-táborok gázkamráinak emberirtásra való felhasználását 1941 decemberétől 1943 októberéig, és hogy nem is tudatták vele, hogy akkora léptékű elgázosítás folyik.
[…]
13.67 E kérdésben arra következtetésre jutottam, hogy a bizonyíték alapvetően, ha nem is megdönthetetlenül azt mutatja, Hitler nemcsak hogy tudott a Reinhard-táborokban zajló elgázosításról, de meg is tanácskozták vele, s ő jóvá is hagyta a kiirtást. Következtetésemet elsősorban az indokolja, hogyha Hitler (amint azt Irving is elismeri) tudott a zsidók agyonlövéséről és jóváhagyta azt, ésszerű azt feltételezni, hogy konzultáltak vele, és ő jóvá is hagyott más kiirtási módszert is, nevesül az elgázosítást. Úgy vélem, egy sor dokumentum utal arra, hogy Hitler tudott az új módszerről, és jóváhagyta annak kivitelezését: például, a wannsee-i konferencia jegyzőkönyve, amelyen a kiirtási programot beszélték meg, rögzíti Heydrich nyitószavait, miszerint Hitler felhatalmazásával beszélt. De fő okom e következtetésre annak a feltételezésnek a valószínűtlensége, hogy Himmler ne szerezte volna meg Hitler jóváhagyását az elgázosítási programhoz (és még valószínűtlenebb, hogy ezt elhallgatta volna a Führer előtt). Himmler szolgálati naplója világosan rögzíti a Hitler és Himmler közötti rendszeres találkozásokat, így azt is, hogy éppen akkor beszéltek a zsidókérdésről, amikor Himmler aktívan felügyelte a Reinhard-táborok gázkamráinak felépítését és beüzemeltetését.

13.83 Furcsaságai ellenére Irving érvelését érdemes komolyan venni. Egy történésznek az a feladata, hogy mérlegelje a kéménylyukakra utaló jelek hiányát a halottaskamra tetején, szemben az ellentétes bizonyítékkal, amely szerint a tetőn áthaladó kémények léteztek. Nézetem szerint Van Peltnek igaza van abban, hogy annyi év után nehéz ellenőrizni, léteztek-e valamikor lyukak egy olyan tetőn, amely 1944-ben beomlott. Nem világos, hogy az Irving által bemutatott fényképen mekkora része látszik a tetőnek. A tető rossz állapotban van, úgyhogy nehéz megmondani, voltak-e lyukak rajta. Felmerül annak a lehetősége, hogy a lyukakat visszafalazták. Van szemtanúnk, aki látta vagy legalábbis leírta, amint a gázkapszulákat a tetőn keresztül zúdították a halottaskamrába. Olere rajzán világosan látszanak a gázkamra tetejéig haladó kémények. Jelenlétük a rajzon összhangban van Tauber és mások leírásával. Az 1942-ben (vagy 1943-ban) és 1944 készített fényképek, noha nehéz értelmezni őket, összhangban vannak a tetőt áttörő kémények jelenlétével. Ilyen körülmények közt azt gondolom, hogy minden bizonyítékot számba véve egy pártatlan történésznek arra a következtetésre kellett jutnia, hogy a 2-es krematórium halottaskamrájának tetején lévő lyukakra utaló bizonyítékok nyilvánvaló hiánya messze nem elegendő ahhoz, hogy visszautasítsa a vádlottak által bemutatott bizonyítékok együttes hatását.
[…]

Irving történészként való megítélése

[…]
13.138 Világosan meg kell határozni, hogy mi az, amiről döntenünk kell. Az ítélet ezen részének korábbi szakaszaiban olyan megállapításokra jutottam, amelyek kedvezőtlen fényt vetnek Irvingnek a historiográfiával való kapcsolatára és beszámolójára, és amelyet Hitlernek a zsidókkal való kapcsolatáról, beleértve elsősorban  bűnrészességét a kiirtásukban, adott. Auschwitzcal és Drezda bombázásával kapcsolatos állításairól további, számára úgyszintén kedvezőtlen megállapításokat tettem. Irving próbálta megvédeni, amit írt, és amit a rendelkezésére álló történelmi dokumentumok tisztességes és szabatos összefoglalásának tart. De, amint azt ők is elismerik, a vádlottaknak tovább kell menniük, ha védőbeszédüket sikerre akarják vinni: ki kell mutatniuk, hogy Irving szándékosan hamisította meg a történelmi adatokat, mert ideológiai meggyőződése által vezérelt vágya volt, hogy Hitlert kedvező színben tüntesse fel. Irving azt mondja, ha (és ezt tagadta, de én kimutattam) adatokat ferdített el, akkor az ártatlan tett volt, mivel egyszerű tévedésből vagy félreértésből fakadt. A szándékos hamisítás vagy az adatok elferdítésének vádját visszautasította. Nekem arról kell most döntenem, hogy vajon a vádlottak bebizonyították-e, hogy ez a visszautasítás hamis volt.
[…]

A historiográfiai ferdítések összhatása

13.140 A történészek emberi lények: tévednek, félreolvasnak és félreértelmeznek dokumentumokat, vagy elnéznek tárgyi bizonyítékokat. Arra jutottam, hogy Irving számos alkalommal tévesen állított be történelmi adatokat; helyezkedett a bizonyítékokkal ellentétes álláspontra; adott hitelt megbízhatatlan bizonyítéknak és hagyott figyelmen kívül vagy vetett el hihető bizonyítékokat. Úgy érzem, mindezen esetek elemzése választ adhat arra a kérdésre, hogy Irving szándékosan ferdített-e el történelmi adatokat.

13.141 Arra jutottam, hogy a vádlottaknak legtöbb, Irving ellen felhozott historiográfiai jellegű kritikája megalapozott. Az esetek túlnyomó többségében Irving állításainak célja az volt, hogy Hitlert kedvezőbb színben tüntesse fel, és felelősségét másokra hárítsa át. Úgy találtam, a bizonyítékok nem ezt támasztják alá. A példák sorába tartozik Irving beszámolója Hitlernek a Kristallnacht eseményei során tanúsított magatartásáról és hozzáállásáról. Egyetlen esettel nem találkoztam, amikor Irving Hitler kárára hamisított volna meg bizonyítékokat vagy értelmezett volna félre adatokat. Úgy tűnik, Irving minden alkalmat megragadott, hogy tisztára mossa Hitlert.
[…]
13.167 [...] A vádak, amelyeket alapvetően megalapozottaknak találtam, magukba foglalják, hogy ideológiai megfontolásból Irving kitartóan és szándékosan ferdített el és manipulált történelmi tényeket; hogy hasonló okokból Hitlert indokolatlanul kedvezőbb beállításba helyezte, különösen, ami Hitlernek a zsidókérdés kezeléséhez való hozzáállását és abbéli felelősségét illeti; hogy Irving aktív holokauszttagadó; hogy Irving antiszemita és rasszista, és a neonácizmust hirdető szélsőjobboldali csoportokkal érintkezik.

Szilágyi Csaba fordítása

• Befejezetlen jelen