Skip to main content

„Számadás a talentumról”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Könyvek négyszemközt


A hatvanas évek második felében új tantárgyat vezettek be a gimnáziumban. Filmesztétika volt a neve, és új csapást mért a szavalókórus terhe alól épp csak megszabadult magyartanárokra, akik a dobozba vetették minden reményüket. Mert ugyanebben az időben élt, sőt virágzott az Iskolatelevízió című adás, melyben többször is lejátszották a kötelező filmeket, majd hozzáértők elemezték, mit láttunk, egyáltalán, hogyan kell filmet nézni. Sokan ezekből az oktatóműsorokból ismerték meg Bíró Yvette-t, s csak később az akkor már nagy hírű (utóbb legendává váló) fekete Filmkultúrából. Ezekben az években jelent meg a maga idejében bombasikernek számító két tanulmánykötet is: A film formanyelve 1964-ben, A film drámaisága 1967-ben. Nem telt bele pár év, s a szereplőket sorra leléptették a színről, a filmesztétika eltűnt a tanrendből, a Filmkultúra átalakult, a köteteknek nyoma veszett a közkönyvtárakból, Bíró Yvette pedig elhagyta az országot. A filmelmélet hazai művelése gyakorlatilag véget ért, s azóta sem kezdődött újra.

Bíró Yvette működésének tehát folytatása nem, csak előzményei voltak. Balázs Béla egyetemes jelentőségű, úttörő munkássága közismert, és nemrégiben csodálkozhattunk rá Hevesy Ivánnak a némafilmről írott, s apró hangsúlyváltásoktól eltekintve lényegében máig érvényes, sőt frissnek és elevennek ható kötetére. (A némafilm egyetemes története, megjelent 1993-ban a Magyar Filmintézet kiadásában, szerk.: Erdélyi Z. Ágnes.) És nem maradhat említetlen itt a Bíró Yvette-tel részben egy időben alkotó B. Nagy László sem.

Tehát a hatvanas évek fordulója. Általában a film, és különösként a magyar film nagy ideje. Amikor a hetedik, a legkisebb fiú végre felnőttkorba lépett, s elindult, hogy beváltsa csodagyermeki ígéreteit. Hogy elszakadva végre az idősebb rokonok (a fotográfia, a színház, a regény) gyámkodásától, kialakítsa a maga létmódját, kifejezőeszközeit, és birtokba vegye a világ neki rendelt részét. (Persze rögtön az egészet akarta, s amint kiderült, hogy ez nem lehetséges, máris a film válságáról kezdtek el beszélni.) A film lett a korszak reprezentatív művészete, benne szólalt meg, és ismert rá önmagára. Meg a filozófiában. Az újbaloldaliság és a neomarxizmus jegyében felvirágzó társadalomtudomány (praxisfilozófia, esztétika, etika, politológia, szociológia, lélektan) területén és határvidékein születő új elgondolásokban és kísérletekben. Sokáig úgy éreztük, a budapesti iskola jelentős gondolati teljesítményei akár a világot is megválthatták volna, ha nem törik derékba őket. Ma már – részben a posztmodern szkepszis és elméletellenesség hatására is – úgy látjuk inkább, hogy a hatvannyolcas kudarc és illúzióvesztés nyomán merült ki az emberbe, a szakadatlan fejlődésbe és a rációba vetett hit felhajtóereje. Bíró Yvette működésének első szakasza épp eme új felvilágosodás korára esett, s került a nagykorúvá lett film meg a felvirágzó elmélet- és szintézisalkotás kettős vonzásába.

Teoretikus munkáját az alapoknál kezdi, nem felejtve ki, de nem is fetisizálva a technika szerepét a filmkészítésben. A film formanyelve inkább deskriptív jellegű, fogalomértelmező mű. Termékeny megközelítésnek bizonyul, hogy a filmet mint kifejezésmódot kezeli (ez akkor, a hatvanas évek elején még korántsem volt olyan természetes; csak ma bevett dolog beszédmódokról, filmnyelvről értekezni), és nyelvként vizsgálja: kezdi a hangtannal és a leíró grammatikával, folytatja a jelentéstannal és a stilisztikával, sosem tévesztve szem elől, hogy az elméletet megelőző, tőle független létezőről van szó. E könyveknek nincs egyetlen elméleti megállapítása vagy felismerése, amit ne támasztana alá a több száz filmből vett példa.

A film drámaisága még több izgalmat tartogat mai olvasójának, mivel inkább a problémákra, a (részben azóta is) vitatott kérdésekre koncentrál, eltérő nézeteket ütköztet. A két kötet között csak három év telt el, de micsoda három év volt ez a mozi akkori, sűrű, forrongó korszakában! (Csak két kiragadott példa: ezekben az években készült Godard Bolond Pierrot-ja és Jancsó Szegénylegényekje.) Máig különös érdeklődésre tarthatnak számot azok a fejezetek, melyek a tér-idő filmbeli kezelésének és megjelenítésének lehetőségeit – azaz a hetedik művészet leglényegét érintő – kérdéseket taglalják.

A most egy kötetben, egyesített mutatókkal megjelent két tanulmányhoz egyetlen változtatásként a szerző héttételes előszava járul. 1994-ben kelt New Yorkban. Hét érv a hetedik művészet védelmében – avagy számadás a talentumról a címe. E briliáns dolgozat pár oldalon járja be az azóta eltelt több mint negyedszázadnyi filmidőt, és nemcsak meggyőződésből, de meggyőzően állítja, hogy korai még fekete gyászba húzni a jövőre százesztendős film vásznát.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon