Nyomtatóbarát változat
A hatvanas évek második felében új tantárgyat vezettek be a gimnáziumban. Filmesztétika volt a neve, és új csapást mért a szavalókórus terhe alól épp csak megszabadult magyartanárokra, akik a dobozba vetették minden reményüket. Mert ugyanebben az időben élt, sőt virágzott az Iskolatelevízió című adás, melyben többször is lejátszották a kötelező filmeket, majd hozzáértők elemezték, mit láttunk, egyáltalán, hogyan kell filmet nézni. Sokan ezekből az oktatóműsorokból ismerték meg Bíró Yvette-t, s csak később az akkor már nagy hírű (utóbb legendává váló) fekete Filmkultúrából. Ezekben az években jelent meg a maga idejében bombasikernek számító két tanulmánykötet is: A film formanyelve 1964-ben, A film drámaisága 1967-ben. Nem telt bele pár év, s a szereplőket sorra leléptették a színről, a filmesztétika eltűnt a tanrendből, a Filmkultúra átalakult, a köteteknek nyoma veszett a közkönyvtárakból, Bíró Yvette pedig elhagyta az országot. A filmelmélet hazai művelése gyakorlatilag véget ért, s azóta sem kezdődött újra.
Bíró Yvette működésének tehát folytatása nem, csak előzményei voltak. Balázs Béla egyetemes jelentőségű, úttörő munkássága közismert, és nemrégiben csodálkozhattunk rá Hevesy Ivánnak a némafilmről írott, s apró hangsúlyváltásoktól eltekintve lényegében máig érvényes, sőt frissnek és elevennek ható kötetére. (A némafilm egyetemes története, megjelent 1993-ban a Magyar Filmintézet kiadásában, szerk.: Erdélyi Z. Ágnes.) És nem maradhat említetlen itt a Bíró Yvette-tel részben egy időben alkotó B. Nagy László sem.
Tehát a hatvanas évek fordulója. Általában a film, és különösként a magyar film nagy ideje. Amikor a hetedik, a legkisebb fiú végre felnőttkorba lépett, s elindult, hogy beváltsa csodagyermeki ígéreteit. Hogy elszakadva végre az idősebb rokonok (a fotográfia, a színház, a regény) gyámkodásától, kialakítsa a maga létmódját, kifejezőeszközeit, és birtokba vegye a világ neki rendelt részét. (Persze rögtön az egészet akarta, s amint kiderült, hogy ez nem lehetséges, máris a film válságáról kezdtek el beszélni.) A film lett a korszak reprezentatív művészete, benne szólalt meg, és ismert rá önmagára. Meg a filozófiában. Az újbaloldaliság és a neomarxizmus jegyében felvirágzó társadalomtudomány (praxisfilozófia, esztétika, etika, politológia, szociológia, lélektan) területén és határvidékein születő új elgondolásokban és kísérletekben. Sokáig úgy éreztük, a budapesti iskola jelentős gondolati teljesítményei akár a világot is megválthatták volna, ha nem törik derékba őket. Ma már – részben a posztmodern szkepszis és elméletellenesség hatására is – úgy látjuk inkább, hogy a hatvannyolcas kudarc és illúzióvesztés nyomán merült ki az emberbe, a szakadatlan fejlődésbe és a rációba vetett hit felhajtóereje. Bíró Yvette működésének első szakasza épp eme új felvilágosodás korára esett, s került a nagykorúvá lett film meg a felvirágzó elmélet- és szintézisalkotás kettős vonzásába.
Teoretikus munkáját az alapoknál kezdi, nem felejtve ki, de nem is fetisizálva a technika szerepét a filmkészítésben. A film formanyelve inkább deskriptív jellegű, fogalomértelmező mű. Termékeny megközelítésnek bizonyul, hogy a filmet mint kifejezésmódot kezeli (ez akkor, a hatvanas évek elején még korántsem volt olyan természetes; csak ma bevett dolog beszédmódokról, filmnyelvről értekezni), és nyelvként vizsgálja: kezdi a hangtannal és a leíró grammatikával, folytatja a jelentéstannal és a stilisztikával, sosem tévesztve szem elől, hogy az elméletet megelőző, tőle független létezőről van szó. E könyveknek nincs egyetlen elméleti megállapítása vagy felismerése, amit ne támasztana alá a több száz filmből vett példa.
A film drámaisága még több izgalmat tartogat mai olvasójának, mivel inkább a problémákra, a (részben azóta is) vitatott kérdésekre koncentrál, eltérő nézeteket ütköztet. A két kötet között csak három év telt el, de micsoda három év volt ez a mozi akkori, sűrű, forrongó korszakában! (Csak két kiragadott példa: ezekben az években készült Godard Bolond Pierrot-ja és Jancsó Szegénylegényekje.) Máig különös érdeklődésre tarthatnak számot azok a fejezetek, melyek a tér-idő filmbeli kezelésének és megjelenítésének lehetőségeit – azaz a hetedik művészet leglényegét érintő – kérdéseket taglalják.
A most egy kötetben, egyesített mutatókkal megjelent két tanulmányhoz egyetlen változtatásként a szerző héttételes előszava járul. 1994-ben kelt New Yorkban. Hét érv a hetedik művészet védelmében – avagy számadás a talentumról a címe. E briliáns dolgozat pár oldalon járja be az azóta eltelt több mint negyedszázadnyi filmidőt, és nemcsak meggyőződésből, de meggyőzően állítja, hogy korai még fekete gyászba húzni a jövőre százesztendős film vásznát.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét