![Nyomtatóbarát változat Nyomtatóbarát változat](/sites/all/modules/print/icons/print_icon.gif)
„A legfőbb jó a személyiség” – vagyis: ha az ember azzá lehet, aki – mondja Goethe, és C. G. Jung hozzáteszi: életünket, sorsunkat az individuációs processzus – az énné válási folyamat – építi fel, rajzolja ki. Belső erők irányítanak – melyekről csak sejtve tudunk, vagy úgy se –, ezek „akarják” bennünk, hogy egyre inkább azzá legyünk – életünk külső körülményeiben is –, akik vagyunk, akivé lehetnénk. Ezek az erők folyton megütköznek a külvilággal, győznek vagy vereséget szenvednek, kibontakoztatják magukat szabadon, vagy eltorzulnak. Jelentkezésük – feszítésük – sokszor szét akarja roncsolni addig kiépített életünk szilárd kereteit (arra akarnak kényszeríteni, hogy tovább növekedjünk). Ez a nyugtalanító kényszer akár neurózis formáját is öltheti, ez a növekedés, a bennünk növekvő élet „betegsége”; ilyenkor terhesek vagyunk önmagunkkal.
De hát van egyáltalán valamiféle legbensőbb magva az embernek, énje, individuuma – tovább nem oszthatója –, vagy csupa hagymahéj, addig hámozhatjuk, míg belül nem marad semmi se?
Egyértelmű választ adnak a vallásos világképek: az embernek van – isteni, transzcendens eredetű – énje, halhatatlan lelke (pszüchéje – az evangéliumi görög szóhasználat szerint) vagy éppenséggel szelleme (pneumája). És a tudomány? Ma már a tudomány is – újra – azt állítja, hogy nemcsak ujjlenyomataink különböznek (legyünk akárhány milliárdnyian itt a Földön) a rendőrség örömére, hanem legbensőbb, velünk született énstruktúránk is egyetlen a maga észlelési és feldolgozásmódjában, kezdettől fogva.
És: nemcsak az embernek jó – habár küzdelmes –, ha azzá lehet, aki, hanem így jó, ez a jó az emberek együttesének, a társadalomnak is. Az individualista értékrendre épülő társadalmak szabadságot adnak a kibontakozáshoz, és – talán meglepetésre? – itt születnek meg a szabad választás alapján „alulról” szerveződő, hatékony közösségek. Többé-kevésbé érett individuumok szabad társulásai. Ezzel szemben a kollektivista értékrend megmondja, hogy kiből mit akar magának faragni, és felülről hozza létre társadalmának kényszertársulásait, éretlen vagy eltorzított egyéniségekből. E kényszertársulások működésképtelenek. Bennük a kollektivista ideológia mint képmutató szóhasználat van jelen, a mindennapos cselekvésben a „kaparj kurta, neked is jut” egoista alapelve uralkodik. Szebb szavakkal: negatív modernizáció folyik, melyben a felelős egyéni vállalkozást az osztás-fosztás, s ennek megfelelően a teljesítményt a személyes kapcsolatok korrumpáló rendszere váltja fel.
A világ népei – 1948* óta elvileg, 1976** – 1980*** óta gyakorlatilag törvénykezésükbe iktatva is – az emberi személyiség veleszületett méltóságát és szabadságjogait közös alapértékként ismerték el. Ez az eredeti individualista értékrend elfogadását jelenti. A kollektivistáknak – minden jobb- és baloldali szélsőség, minden fundamentalizmus mindig kollektivista, számukra a vallási, ideológiai, etnikai közösség az elsődleges érték, melynek oltárán az emberi személyiség feláldozható – egyre kínosabban kell átélniük ellehetetlenülésüket, miközben még emberek tíz- és százezrei esnek áldozatául a kollektivista világfelfogásoknak.
Az individuum méltó kifejlődése elképzelhetetlen a többi ember, a másik ember – az éppoly szabad másik ember – nélkül. (E szabadságok csak egymást korlátozzák: szabadságom addig terjed, míg nem sérti a másik ember ugyanilyen teljes szabadságát.)
Az individualista értékrend nem ígéri az élet „megoldását”, ellenkezőleg: az újabb és újabb ellentmondások elviselésére, kibírására és kezelésére készít fel.
Ha személyiségben gondolkozunk, érdekütköztetésben és érdekegyeztetésben gondolkozunk, diszkusszióban; keressük az igazságot. A kollektivista felfogás kinyilatkoztatásokat tesz, és úgy tudja magáról, hogy az igazságot már megtalálta.
Az individualizmus az ideológiát, a vallást, az etnikai hovatartozás eldöntését a civil szférába utalja, a kollektivista felfogás az állami szférába, a kötelező értékválasztás szférájába emeli.
Aki a személyiséget tekinti alapértéknek, annak felfogásmódja pluralisztikus, együttműködésében más értékek felé is nyitott; aki bármilyen közösséget vesz elsődlegesnek, az csak monolitikusan gondolkodhat – „egy az igazság, a miénk”. Minden más: tévút, eretnekség, osztály- vagy hazaárulás.
A szabadon fejlődő személyiség valami egyetlent, előre ki nem számíthatót, nem tervezhetőt hoz az emberi társadalomba. És – az elmúlt idők tapasztalatai azt mutatják – a társadalomnak éppen erre az előre nem láthatóra van szüksége a hatékony továbbéléshez.
* Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának kihirdetése
** Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének hatálybalépése
*** A Gyermek Jogairól Szóló Egyezmény elfogadása
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 4 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét