Révész Béla

Nyomtatóbarát változat

1.

A Szabad Európa Rádió és általában a Kelet-Európa irányába, a célország nyelvén sugárzó nyugati rádióadók jelentős szerepet töltöttek be az átalakulás politikai kultúrájának előkészítésében. Tevékenységükkel kapcsolatban az érintett szocialista országok kezdettől fogva „pszichológiai hadviselést”, ellenséges „ideológiai diverziót” emlegettek (miközben természetesen kelet–nyugat irányú propagandaadások is áramlottak az éterben), míg a nyugati médiák szerint csupán „a gondolatok és eszmék cseréjének szabadságához” járulnak hozzá a maguk eszközeivel. A médiumok körében mindenekelőtt a rádió szerepe értékelődött fel, hiszen elvileg korlátlan számú hallgatóságot tudott kockázatmentesen és gyorsan elérni, nem utolsósorban pedig hatékonyságához képest viszonylag olcsón. Ráadásul alternatívája sem nagyon lehetett a rádiónak: a postaforgalmat titkosszolgálati eszközökkel ellenőrizték, a televízióadók még nem űrbe telepített eszközökkel sugározták műsoraikat, internetről még csak a szakemberek hallhattak. A Szabad Európa Rádió rendszerváltáskori jelentősége nem érthető meg azt megelőző, közel fél évszázados történetének rövid áttekintése nélkül.

A hidegháború részeként elindult globális médiaháború három nagy területen állította csatasorba a fegyvereket: műszaki-technikai, büntetőjogi-adminisztratív és ideológiai-propagandisztikus vonatkozásokban.

A legtermészetesebb megoldásnak először az tűnt, hogy az emberek ne tudják az ártalmasnak ítélt műsorokat hallgatni rádiókészülékeiken, de a rádiók begyűjtése általában csak a háborús időszakokra jellemző intézkedés. A Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának 1950. november 22-i ülésén döntés született arról, hogy „háború esetén az ellenséges rádiópropaganda behatolásának meggátlására célszerűnek mutatkozhat a rádiókészülékek bevonása”.1 Még ezt megelőzően az a megoldás tűnt a legmegfelelőbbnek, ha egyszerűen nem gyártanak és nem árusítanak olyan rádió­készülékeket, amelyekkel fogható ezeknek a – többnyire rövidhullámon sugárzó – rádióadóknak a nemkívánatos műsora. Már 1948 közepén felmerült ez a kérdés, ezért az MDP Szervező Bizottsága úgy határozott, hogy a Magyar Posta által megrendelt és már összeszerelés alatt álló húszezer darab Európa-vevő „Népszuper” elnevezésű rádió gyártását azonnal szüntessék be. Rendkívül aggályosnak tartották piacra dobásukat, hiszen „ezeken a készülékeken hallgatni lehet a külföldi rádióállomásokat”. Akik gazdasági oldalról vitatták e döntés helyességét – mondván: „az államosítás utáni feszült pénzügyi helyzetben nem látjuk helyesnek ezt a megoldást” –, hiába javasolták, hogy „inkább azt kellene csinálnunk, hogy a készülékek megbízható kezekbe (élmunkások stb.) kerüljenek”.2 Ezt követően indult meg a kizárólag a középhullámon sugárzott két országos adó vételére alkalmas „Néprádió” tömeggyártása, amelyet nagyrészt az 1951 után belépett közel másfél millió új rádióelőfizető vásárolt meg. A vezetékes rádiórendszer kiépítése ugyancsak műszaki úton kívánt a fenti célok megoldásához hozzájárulni. Ez nem csupán háború esetén pótolhatta volna az esetleges adókimaradás miatt szünetelő központi tájékoztatást, de a kialakított rádiós gócok – ahonnan a há­zakba, lakásokba telepített hangszórók irányíthatók voltak – a központilag meg­határozott időben csakis a kijelölt műsort juttathatták el a hallgatókhoz. A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium 1950 őszén egy jelentésében azt jósolta, hogy az első ötéves terv végére a vezetékes rádióhálózatba már több mint félmillió rádióelőfizető lesz bekapcsolva, és később akár a 70%-os hallgatói lefedettség is elérhető lesz.3

A fenti intézkedések ellenére a mintegy másfél millió egyéni használatban lévő rádiókészülék közel egyharmada műszakilag még mindig alkalmas volt arra, hogy a nyugati rádióadók adásait fogni lehessen rajtuk. Ennek megakadályozására építették ki a szocialista államok nemzetközi méretű zavaróadó-rendszerüket. A teljes műszaki arzenálból ehhez fűzte a legnagyobb reményeket a politikai vezetés, amellyel kapcsolatban 1955 elején került az MDP Titkársága elé egy átfogó jelentés:

„Hazánk felé jelenleg Szabad Európa, Amerika Hangja, London, Párizs, Vatikán, Róma, Ankara, Madrid és Tel-Aviv sugároz propagandaadást. Az ellenség naponta 110-120 különböző frekvencián, összesítve 210-220 órán át dolgozik ellenünk. A legtöbbet Szabad Európa dolgozik, naponta 20-25 frekvencián 150-160 órán keresztül sugároz felénk propagandaadást. Az ellenséges adásokat hullámhosszanként részletezve – a külföldi segítséggel együtt – a következő eredménnyel zavarjuk:

Hosszúhullámon naponta két frekvencián hét alkalommal dolgozik az ellenség, amit 80-50%-ban zavarunk jó eredménnyel. Segítés [ti. más szövetséges ország zavaróadói – R. B.] nélkül ilyen eredményt csak hazánk területének 1/3-án tudnánk elérni, mivel a hullámhossz zavarására csak egy darab 15 KW-os adó áll szabad idejében rendelkezésünkre.

Középhullámon az ellenség 10 frekvencián 15 alkalommal dolgozik, amit hazánk területének 3/4 részén 75-80%-ban zavarunk jó eredménnyel. Külföldi segítés nélkül ilyen eredményt csak hazánk területének 1/4-én tudnánk elérni, mivel ke­vés adóberendezéssel rendelkezünk. E hullámsáv zavarására két darab 15 KW-os, egy darab 8 KW-os és két darab 400 W-os adó áll rendelkezésünkre minden időben. A műsorszóró adókat csak szabadidejükben használhatjuk.

Rövidhullámon 100-110 frekvencián 186 alkalommal dolgozik az ellenség, és van olyan időszak, amikor egyidőben, egyszerre 30-35 frekvencián. Zavarásra rendelkezésünkre áll 10 db 15 KW-os és 7 db kisteljesítményű adó. A 15 KW-os berendezéseket a hullámterjedés sajátossága miatt csak részben – főképpen a 6-7 Mc/s-os sávban – használhatjuk hazai zavarásra, ezért a zavarásban elért eredmény döntően a külföldi segítésből adódik. A rövidhullámot összesítve: 40-45%-ban zavarjuk jó eredménnyel. Budapesten az eredmény jobb, mivel a zavarás tökéletesítésére a fent említett 7 db kisteljesítményű adó a fővárosba [a Fiumei úti OTI-épület toronyrészébe – R. B.] lett telepítve.

Az összes ellenséges propagandaadások zavarásában átlagosan 45-50%-os eredményt értünk el, ami nem elegendő, mivel főleg rövidhullámon van bőven mód az ellenség hangjának meghallgatására.”4

Az alkalmazott műszaki ellenlépések láthatóan alacsony hatékonysággal mű­ködtek, önmagukban nem voltak képesek elérni a kívánt hatást. Ezért erőteljes kampány indult meg a közvélemény befolyásolására, az „imperialista ideológiai diverzió” nem kívánt hatásainak elhárítására.5 A legszigorúbb eszközök akkor jelentek meg a nyugati rádiók hallgatásának visszaszorításáért folytatott harcban, amikor ezeket a rádiókat egészükben a nyugati imperialista hírszerző szervek fedővállalkozásaivá minősítette a büntető joggyakorlat, így ettől kezdve a velük való bármiféle kapcsolatot – akár műsoraik csoportos hallgatását vagy azok megbeszélését is – büntethetővé tette. A büntetőjogi szabályozás mindmáig a kémkedés tény­állási elemének tekinti az idegen hatalom (korábban: „kormány”), de az idegen (korábban „külföldi”) szervezet részére végzett hírszerző tevékenységet. A Szabad Európa Rádió vonatkozásában különös jelentősége volt annak a büntetőbírói gyakorlatnak,6 amely szerint külföldi szervezeten politikai, katonai hatalommal vagy befolyással rendel­kező szervezetet kell érteni. Például különböző reakciós pártokat, az ilyen politikát folytató szervezeteket, a „Szabad Európa Rádiót”, az emigráns szervezeteket stb. Elvileg...

„...bármely szervezet alkalmas arra, hogy a velük kapcsolatos magatartást hazaárulásként értékelhessük, feltéve az alanyi oldalhoz tartozó elemek – elsősorban célzat – megállapíthatóságát is. Még csak katonai jellegűnek sem kell lenni e szervezetnek: lehet természetesen politikai célokat követő, vagy gazdasági jellegű is, de kulturális, szociális, vagy egyéb célok megvalósítására alakult szervezetek égisze alatt is folyhat társadalmi rendünket veszélyeztető tevékenység. Az sem feltétele a törvényi tényállás ezen eleme megvalósulásának, hogy nyíltan a szocialista országok érdekei ellen működjék a szervezet, még az is megtörténhet, hogy államunk hivatalosan is tagja e szervezetnek: a szervezet titkos erőivel való illegális kapcsolatfelvétel is eredményezheti a bűncselekmény megállapítását. Tehát egyetlen feltétel: a szervezet külföldi legyen.”7

A jogértelmezés és a jogalkalmazás a változó politikai feltételek függvényében természetesen módosult, de a nyugati rádióadásokkal való bármiféle kapcsolattartás kriminalizálása, illetve büntethetősége a rendszerváltásig elvileg – tételes jogilag – fennállt.

Az agitációs és propagandamunka jelentősége viszont akkor nőtt meg igazán, amikor a pártvezetés 1963. október 6-án elfogadta a Központi Bizottság Ipari és Kereskedelmi Osztályának a  „rádióvé­de­lem helyzetéről” szóló előterjesztését.8 A Politikai Bizottság a Minisztertanácson keresztül utasította a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot, hogy 1964. január 1-jétől – főként anyagi megfontolásokból (évi 40 mil­lió­ba került) – szüntesse meg a kapi­ta­lis­ta orszá­gokból érkező – állami és nem-állami – propagandaműsorok bel­földi za­varását, „a segítséget nyújtó baráti országokkal” pedig a határozatnak megfelelően módosítani kell ezeket a szerződéseket.9

Az így kiesett, bár egyébként is csekély hatásfokú „rádióvédelem” helyett fokozott erőfeszítéseket tettek az ideológiai elhárítás megerősítésére. Az MSZMP KB Titkárság március 10-i ülésén határozat született az Agitációs és Propaganda Osztály új felépítéséről, feladatköréről és munkamódszeréről.10 Ennek eredményeként kezdte meg működését az Agitációs és Propaganda Osztályon a Külföldi Propaganda Alosztály, amelynek legfontosabb feladata az lett, hogy rendszeresen figyelje és értékelje a Magyarország ellen irányuló imperialista propagandát. Ezért az osztály mellett létrehoztak egy Értékelő Bizottságot, amelynek tagjai ekkor a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Magyar Távirati Iroda és a Rádió képviselői lettek, de a bizottság munkájában részt vett a KB Külügyi Osztályának, a Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának, valamint a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának képviselője is. Az Értékelő Bizottság az említett szervek jelentése alapján negyedévenként összegezte a Magyarország ellen irányuló imperialista propaganda tapasztalatait, és felhívta a pártvezetés figyelmét bizonyos tendenciákra. A megfigyelések alapján az Agitációs és Propaganda Osztály konkrét propagandatervet készített „az imperialista propaganda ellensúlyozására”. Elemzéseik középpontjában természetesen főként a Szabad Európa Rádió tevékenysége állott:

„Az 1968. novemberében végzett, legutóbbi értékelés óta kitűnt, hogy erősödött a SZER információs tevékenysége. A SZER – úgy tűnik – számot vetett azzal, hogy egyre kevésbé tudja betölteni hazai »ellenzéki« szerepét, egyre kevésbé tud hatásosan hozzászólni a magyarországi helyzethez és most mint »a világra gyorsan ablakot nyitó objektív információs forrás« próbálja megtartani hallgatóságát.

A SZER fokozottabban törekszik a rétegagitációra. Előtérbe került a falu és az ifjúság. Erősödő vonása a magyar értelmiség »dicsérete«, hangsúlyozván, hogy »a magyar alkotókat csak Nyugaton értékelik«.

A SZER új törekvése a tv-adó felállítása. Olaszországból kívánják sugározni az adást mesterséges hold segítségével. A Magyarország és Csehszlovákia területére irányuló tv-adások terve elkészült.”

De mit lehet tudni a Szabad Európa Rádió hallgatottságáról a ’80-as évek végén? Ezek az adatok negyven éven át a rádió, illetve a pártvezetés/állambiztonság legérzékenyebb információi voltak, hiszen végső soron csak ez igazolhatta vagy cáfolhatta a műsorszórás indokoltságát. A határon túlról természetesen nehezebben lehetett mindezt mérhetővé tenni, bár a „vasfüggöny” idején is minden eszközt megragadtak a hiteles kép kialakításához. Az első ilyen tanulmány közzétételekor, 1953-ban Dessewffy Gyula, a magyar osztály első vezetője meg is jegyezte: „Adásunk reakciója, hallgatóink kritikája ritkán jut el hozzánk. Állandó kapcsolat hiányában elsősorban lélektani következtetésekre építjük fel munkánkat. A rendelkezésünkre álló adatokból és értesülésekből kell következtetnünk, mit várnak a hallgatóink a rádiótól, milyen szükségleteik vannak és milyen igényeket támasztanak velünk szemben.”12 Az ilyen információkhoz való hozzájutás esélyei és a mérési technikák is javultak az idő múltával, de a korszak egészére jellemző volt a hallgatottság mértékének müncheni felülbecslése, illetve itthoni alulértékelése.

Az első megbízható – mert már kevésbé ideologikus – felmérések a nyolcvanas évek közepén készültek a Közvéleménykutató Intézet gondozásában.13 Kiderült, hogy korábban már a kérdésfeltevés sem volt alkalmas a hiteles válaszok megszerzésére. Amíg a nyolcvanas évek elejéig a „Szokott Ön valamilyen külföldi rádióadást hallgatni?”-kérdést tették fel, az érthető félelem és óvatosság folytán mindig 10% alatt maradt a hallgatók aránya. A későbbi, „Előfordul-e, hogy ha valamilyen fontos esemény történik itthon vagy külföldön, akkor meghallgatja, hogy mit mond erről a Szabad Európa Rádió?”-típusú kérdés esetén máris kétszeresére nőtt a pozitív választ adók aránya. A nyolcvanas évek közepére 23%-os hallgatottság stabilizálódott. Tovább differenciálja a képet a hallgatás okaira való rákérdezés.14

A SZER egyre pozitívabb értékeléséhez hozzájárult az a körülmény is. hogy 1981 és 1987 között 66-ról 52%-ra csökkent azok aránya, akik szerint az emberek azért nem hallgatják a SZER-t, mert „a magyar rádió tájékoztatása teljesen kielégítő”. Ennek a folyamatnak pedig nagyon fontos összetevője volt 1986 tavaszán a csernobili katasztrófa információs rövidzárlata...

2.

A Szabad Európa Rádió hazai – politikai, ideológiai és állambiztonsági – megítélésében az 1979–1985-ös „kis hidegháború” időszaka után lassan meginduló változás elsősorban a külpolitikai átrendeződéssel, másrészt a magyarországi átalakulások kezdetével függött össze. Ami pedig a titkosszolgálati szemléletváltást legjellemzőbben kifejezte, az az ellenségkép módosításával, annak újrafogalmazásával állt kapcsolatban.

A rendszerváltó alkotmánymódosítást követően még hetekig hatályban volt az a hét évvel korábban kiadott belügyminiszteri parancs, amely a társadalomra veszélyes ellenséges személyek különnyilvántartásba vételével és ellenőrzésével foglalkozott.15 A korábbi, 1969-es szabályozás16 megújítására azért lett szükség, mivel a különnyilvántartási rendszerben ellenőrzöttek összetétele az állambiztonsági megítélés szerint már nem tükrözte kellően a megváltozott operatív helyzetet. Különösen problémásnak tartották ezt a – témánk szempontjából is fontos – kulturális és ifjúságvédelmi területekre, valamint a BM III/II. Csoportfőnökség egyes elhárítási területeire.

A különnyilvántartási rendszerben – az „F”-dossziékban – azokat a társadalomra veszélyes ellenséges személyeket szerepeltették, akik – a parancs megfogalmazása szerint – „a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi, gazdasági rendjével szemben fellépés lehetőségét latolgatják, várhatóan fellépnek, magatartásukkal tényleges veszélyt jelentenek társadalmi rendszerünkre”. Ezek tevékenysége tehát még nem érte el a „bizalmas nyomozás”-hoz szükséges gyanú fokát, nyilvántartásba vételükhöz a „latolgatás” minimális észlelése is elegendő volt. Mérlegelés nélkül kötelező volt azok különnyilvántartásba vétele, akik „tisztázatlan tartalmú kapcsolatot építettek ki kapitalista ál­lam olyan állampolgáraival, akik ellenséges speciális szolgálatnak vagy ellenséges emigráns szervezetnek a tagjai: továbbá kivándorlásból és jogellenes külföldi tartózkodásból engedéllyel végleg vagy a külföldi tartózkodás szabályait megsértve az engedélyezett idő lejárta után késedelemmel vissza­tértek, és várható, hogy mint bázist az ellenséges speciális szervek megkeresik és aktivizálják őket, valamint azokat, akiknek tartós ellenőrzését a kémelhárítás objektumaiban és vonalain folyó felderítő, szűrő, kutató és feldolgozó munka adatai indokolttá teszik”.

A Központi Kémelhárítási Adattárban szereplő külföldi állampolgárok közül pedig tartós ellenőrzés alá kellett vonni azokat, akik beutazásaik során kapcsolatot tartottak belső ellenséges csoportok tagjaival. Az F-dossziés személyeknek különös figyelemmel ellenőrizték külföldi kapcsolatait, azok tartalmát és ellenséges tevékenységük kibonta­kozását operatív vagy nyílt intézkedésekkel – a szükséges operatív eszközök felhasználásával – meg kívánták akadályozni. Hogy egyértelmű legyen e helyzet, a parancs fel is sorolja ezeket: „az operatív intézkedések során alkalmazni kell a bomlasztást, akadályozást, elszigetelést, ellentétek szítását, a meglevő ellentétek kihasználását, a vezéregyéniségek lejáratását, a befolyásoltak megnyerését, leválasztását.”

A hálózati munkát és az egyéb operatív eszközöket – erősíti meg a parancs – az ellenséges külföldi kapcsolatokkal rendelkező, nagyobb társadalmi befolyásolási – munkaköri, publikációs – lehetőséggel bíró „F” dossziés személyek ellenőrzésére kell koncentrálni. A parancs helyzetértékeléseihez és intéz­kedéseihez könnyen hozzá lehetett rendelni hat évvel később a Grósz-kormány azon határozatát,17 amely immár kormányzati szintre kívánta emelni a ellenséges személyekkel szembeni harc áttekintését, meghaladva a szűkebb állambiztonsági kereteket. Mindezt a belpolitikai életet kísérő erősödő feszültséggel, a növekvő elégedetlenséggel, az egyre romló életkörülményekkel és közhangulattal indokolta Grósz Károly miniszterelnök. Mindezek következményének tekintette a kormány az ellenzéki, ellenséges tevékenység új vonásainak kialakulását, amelyekkel szemben az állami szervek nem tudtak elég koordináltan és eredményesen fellépni. A külügyminisztérium, a művelődési minisztérium, az igazságügyminisztérium és (feltehetően a bős–nagymarosi építkezés elleni fokozódó tiltakozás következménye­kép­pen) a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium helyettes miniszterei, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, valamint a legfőbb ügyész helyettese alkotta grémium Földesi Jenő belügyminisztériumi államtitkár elnökletével kívánták összehangolni az belső ellenzéki, ellenséges személyek elleni harcban érintett állami szervek feladatait.18

Jellemző az állambiztonság 1989-es állapotára és gondolkodására, hogy amikor november végén hatályon kívül helyezik az 1982-es parancsot, az előterjesztő19 indoklása nem a szabályozás alkotmányellenességére hívja fel a figyelmet, hanem arra, hogy a megindult politikai folyamatok hatására megkérdőjeleződött a Figyelő-dossziés ellenőrzés „mint munkaforma” szükségessége és indokoltsága. A hatálytalanító parancs végül 1989. november 23-án lépett hatályba, tehát a jogállami alkotmány hatálybalépését követően éppen egy hónapig volt még lehetőségük az állambiztonsági szerveknek azt „latolgatni”, hogy az Ellenzéki Kerekasztalnak az alkotmányozás folyamatában részt vevő politikusai vajon az állami, társadalmi, gazdasági renddel szemben fellépés lehetőségét „latolgatják-e”.

A Szabad Európa Rádió mint viszonyítási pont szerepelt ebben a folyamatban: a büntető törvénykönyv módosításáig mint ellenséges szervezet a legkülönbözőbb tényállásokhoz kapcsolódhatott a vele való kapcsolatfelvétel és -tartás. Riporterei, munkatársai a vízumhoz jutást – a beutazást – megakadályozó tiltó névjegyzéken szerepeltek, de adásait változatlanul lehallgatták, lejegyezték és fontosabb anyagai a vezető politikusok asztalára kerültek a reggeli kávé mellé. A Történeti Levéltár adatai szerint a Rádiófigyelő Szolgálat 1988. november 30-án szolgáltatott utoljára napi adatokat a magyar nyelvű nyugati rádióadók műsorairól.

A nyugati rádiók lehallgatása és műsorainak értékelése természetesen továbbra is fontos feladat maradt. Az ezzel foglalkozó első – eredetileg a katonai hírszerzéstől származó – 1989-es jelentés20 például nem tartotta elég sikeresnek a SZER és a többi magyar nyelvű külföldi rádióadó alkalmazkodását a gyors hazai változásokhoz. Véleményük szerint…

„…a müncheni rádió egyre inkább szembe kerül azzal az ellentmondással, hogy a magyarországi politikai pluralizmus fejlődése és nem utolsó sorban tudósítóinak szabad hazai tevékenysége megkérdőjelezi a magyar osztály egész tevékenységének indokoltságát, »legi­timitását«. Hamarosan felvetődhet az a kérdés Nyugaton is, hogy elfogadha­tó-e egy olyan rádióadás finanszírozása amerikai állami pénzzel, amely szenvedélyes pártossággal beavatkozik egy többpártrendszerű állam belpolitikai küzdelmeibe.

Ebben az időszakban [ti. 1989 első negyedében – R. B.] a magyar nyelvű rádióadások a belpolitikai kérdések közül előtérbe helyezték az alternatív szervezetek összefogásának szükségességét, bírálták a magyarországi vezető réteg »ragaszkodását a hatalomhoz«. A SZER élesen támadta a »hivatalos szervezeteket«, elsősorban az MSZMP-t és a SZOT-ot »az alternatív szervezetek jelszavainak kisajátítása« miatt. […]

A fegyveres erők és testületek elleni, hosszabb ideje folytatott kampány új elemmel egészült ki: a hazai ellenzékkel párhuzamosan a SZER aktív propagandát kezdett a Magyarországon magánkézben lévő fegyverek kapcsán is a »hatalmon lévők szűk csoportja« ellen. Híreszteléseket terjesztenek arról, hogy az utóbbi időben százezres nagyságrendben osztottak szét fegyvereket a »rendszer hívei« között.”

Nem a VKF-jelentés az egyetlen, amely érzékelteti, milyen ellentmondások ala­kultak ki a SZER különböző szintű meg­ítélése során. Egy Kulcsár Kálmán igazságügyminiszterrel 1989 februárjában készített interjú során például a Kossuth rádió riportere hangot adott azon véleményének, hogy romlik a kormány­hivatalok tájékoztatási munkája.21 Ellenpéldaképpen a Szabad Európa Rádiót említette: a magyar hallgatóság előbb értesülhetett Nagy Imre rokonai­tól a Szabad Európán keresztül az igazságügyi államtitkárral folytatott tárgyalásokról a temetés ügyében, mint a magyar sajtó. A másik ilyen eset a Szófiában a nagykövetségen tartózkodott menekültek Bécsbe utazása, majd onnan Magyarországra ér­ke­zé­se.22 De a  SZER „beemelése” a hivatalos nyilvánosság szférájába más módon is bekövetkezett: a Kossuth rádió hírműsorai egyre gyakrabban hivatkoztak az eddig ellenséges rádióadókra, hitelesítendő saját hírforrásaik információit. A Szabad Európa Rádió rádiófigyelő szolgálata anyagainak tanúsága szerint 1989. február 12-i keltezésű az első ilyen említés: „Washington, Köln, Bécs és a müncheni Szabad Európa Rádió hírmagyarázói szerint Magyarország lett az első Kelet-Európában, amely visszaállítja a politikai többpártrendszert. Ezt az elhatározást döntő lépésnek tekintik a magyarországi reformfolyamatokban.”23

A jelentésben említett dilemma, miszerint a SZER „tudósítóinak szabad hazai tevékenysége megkérdőjelezi a magyar osztály egész tevékenységének indokoltságát”, a rádió számára egyáltalán nem volt feloldhatatlan. A megkérdezett vezetők és munkatársak arra a kérdésre, hogy meddig fog működni a rádió, többnyire ugyanazt a választ adták, mint ami a SZER alapdokumentumaiban is szerepelt: „ha a kommunista hatalom megszűnik Magyarországon, akkor minden bizonnyal nem lesz már szükség többé Szabad Európa Rádióra.”24

3.

Ezzel egy időben azonban egy más irányú folyamat is zajlott a nyilvánosságtól elzárva, amely a korábbi, hidegháborús hangvétellel kívánt erőteljes intézkedéseket a SZER ellen, ráadásul pártkezdeményezésre. A Berecz János vezette Társadalompolitikai Bizottság számára készült 1989. február végén az a feljegyzés, amely több változatban is felvázolja a lehetséges ellenlépé­seket25 (Berecz egyébként 1988 novemberében már fogadta Eugene Pell RFE/RL elnököt a tervezett irodanyitás ügyében – akkor még eredménytelenül).26

FELJEGYZÉS

a SZER tevékenységével kapcsolatos javaslatokról

Dr. Szatmári István

1. Úgy tűnik, hogy a SZER a jelenlegi helyzetben az amerikai kormányzat által hirdetett hivatalos irányvonaltól ismét eltérő politikát folytat. A program-koncepciójában olyan irányzat erősödik, amely egyoldalúan csak a magyarországi társadalmi feszültség túlhangsúlyozásával, a vezetéssel, a hatalom képviselőivel való ütközést propagálja. Ez már nem elsősorban a változásokra való nyomásként, hanem destabilizáló hatásként jelentkezik. Nem világos, hogy ennek a politikai vonalnak vannak-e képviselői az amerikai kormányzatban is, vagy csak a hagyományosan a SZER köré tömörülő tényezők önálló vonalvezetéséről van szó.

2. A rádió tevékenysége különösen a magyarországi többpártrendszer megjelenése után ütközik más amerikai és nyugat-európai érdekekkel, politikai tradíciókkal, sőt nemzeti és nemzetközi jogszabályokkal is. Amennyiben ténylegesen plurális választásokra készülünk, elfogadhatatlan egy külföldi kormányzat által pénzelt rádióadó szenvedélyesen pártos, folyamatos ráhatása a hazai választási küzdelemre, ami már nyíltan és erőteljesen destabilizáló hatású lehet.

3. Indokolt készülnünk arra, hogy határozottabb fellépésre is szükség lehet a SZER felé.

Ennek az első feltétele azonban az, hogy a hazai tájékoztatás nemzetközileg is elfogadható módon foglalkozzon a politikai, választási versennyel. A SZER-rel kapcsolatban pedig a következő lépéseket lehetne tenni:

– A SZER tevékenységére való figyelemfelhívás a nyugati tömegtájékoztatás képviselő előtt (ők gyakran nem is tudnak erről), mindenesetre lenézik, megvetik azt, de le is becsülik hatását). Vissza lehet nyúlni 56-ig, a SZER Nagy Imre elleni uszításáig stb.

– A SZER és a hazai alternatív szervezetek kapcsolattartásának dokumentálása, különös tekintettel a külföldi anyagi támogatás elfogadására. E támogatásra vonatkozó jogi keretek megvizsgálása az adózás szempontjából. Ezt a hazai közvélemény előtt is ismertetni lehetne.

– Határozott figyelemfelhívás szükséges a hazai párt és állami hivatalos intézményeknél, hogy a rádió számára ne adjanak nyilatkozatokat az alábbiakban javasoltak megvalósításáig.

– A megváltozott helyzethez kell a gyakorlatunkat igazítani. Egyértelmű, világos magatartást célszerű tanúsítani a SZER tudósítók beutazásának engedélyezésénél felmerült bizonytalan, alaptalanul megengedő eljárásunk helyett.

Kilátásba helyezhetnénk, amennyiben a kormányzati szervekkel való tárgyalásaink is alátámasztják, hogy megállapodott, a problémák megoldását szolgáló, a műsorpolitikára is kiható feltételek elfogadása mellett bevezetjük az eseti tudósítói beutazás engedélyezését. Ellenkező esetben egyértelműen zárkózzunk el a lehetőség biztosításáról.

A többpártrendszer kialakulásával az erőteljes demokratizálódással, a szabad választásokkal és más, a demokráciát alapvetően meghatározó törekvéseinkkel, illetve érvényesülésükkel indokolva kezdjük szorgalmazni a SZER magyar adásának megszüntetését.

Budapest, 1989. február 21.

A feljegyzés messze túlmutat azokon a kereteken, amelyeket a pártirányítás átalakítására vonatkozóan az 1988. november 22-i központi bizottsági határozat megfogalmazott.27 Feltehetően a Társadalompolitikai Bizottság két héttel korábbi ülésén született döntés végrehajtásának részeként született a javaslat.28 Akkor ugyanis a nyilvánosság kérdését napirendre tűzve „határozott törekvésként” foglaltak állást amellett, hogy „egységes nyilvánosság működjön Magyarországon”. Ennek érdekében pedig „határozottabb sajtópolitikai elveket kell megfogalmazni a párt és a kormány részéről is”.

Különös elvárása az elaborátumnak a hazai párt és hivatalos intézmények irányába, hogy ne adjanak interjút a Szabad Európa Rádió számára. A tabut ugyanis elsőként a kormány szóvivője törte meg még 1988. december elején, amikor telefoninterjút adott a SZER-nek. Az így kialakult új helyzet értelmezésére a Magyar Osztály igaz­gatója, Ribánszky László körlevelet adott ki.29 Feltételezte ugyanis, hogy a rádió a következőkben rendszeresen meg tud szólítani hazai kormánytisztviselőket, politikusokat, pártfunkcionáriusokat. (Nem szabad elfelejteni, hogy ekkoriban nemhogy irodája, de akkreditált tudósítója sem volt még Budapesten a SZER-nek.) Ribánszky fontosnak tartotta leszögezni – mivel ilyen gyanúval korábban is illették a SZER-t –, hogy ezek az interjúk… „…a legcsekélyebb mértékben sem ellentétesek működési szabályzatunkkal, nem jelentik a hazai rendszer általunk történő legitimálását, és nem tekintendők valamiféle politikai engedménynek részünkről. Éppen ellenkezőleg, szemléltetik tájékoztatási politikánkat, amelyet évek óta népszerűsítünk műsorainkban, tehát hogy a vélemények lehető legszélesebb skáláját akarjuk hallgatóink elé tárni.”

De mivel a rádió munkatársainak még nincs „gyakorlatuk” abban, hogyan lehet ezektől a hivatalos személyektől közvetlenül információt gyűjteni, vélekedett Ribánszky, ezért néhány ezzel kapcsolatos szempont figyelembevételére hívta fel a munkatársak figyelmét:

„1.        Hazai hivatalos személyt az osztály bármely tagja csak az én előzetes engedélyemmel hívhat fel telefonon.

2.         Távollétemben Büky Barna engedélyére van szükség.

3.         Ha netán egyikünk sem elérhető, az ügyeletes aligazgató referál az RFE igazgatójának vagy a Duty Officernek és az ő jóváhagyásuk után ad engedélyt a hívásra.

4.         A telefonáló minden esetben azonosítja magát, mint a SZER munkatársa és azt is közölje, hogy információt vagy interjút kér-e, továbbá mondja meg beszélgetőpartnerének, ha kazettára veszi a beszélgetést.

5.         Lehetőleg rövid interjúkat készítsünk telefonon, hogy ne kelljen drasztikusan megvágni őket és ezáltal esetleg kitenni magunkat annak a vádnak, hogy cenzúrázunk.

6.         A telefonáló a SZER képviselője, személye ez esetben másodlagos fontosságú, tehát tartózkodjék bármiféle privát ügy említésétől.

7.         Az udvarias hangvétel nem zárja ki „kemény” kérdések feltevését.

8.         Az interjúk bekonferálásánál és lemondásánál tartózkodjunk mindenféle olcsó szellemeskedéstől.

9.         A Rádió tekintélyét a potenciális interjúalanyok és a hallgatók előtt csak az szilárdítja meg, ha az interjúkészítő alapos felkészültségről tesz tanúbizony­ságot.”

A Társadalompolitikai Bizottság intoleráns javaslatai végül lekerültek napirendről, olyannyira, hogy 1989. március 22-én hivatalosan is megérkezett a külügyminisztérium sajtófőosztályára a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió hivatalos irodanyitása kérelme. Jellemző, hogy a hírszerzés maga is jelentést küld a levélről,30 igaz, kilenc nap késéssel:

„WILLIAM W. MARSH, a SZER ügyvezető elnöke – hivatkozva Berecz János és GENE PELL SZER elnök elmúlt évi találkozóján elhangzottakra – levélben tájékoztatta a KÜM Sajtófőosztályát, hogy Budapesten irodát szeretnének nyitni. Elképzelésük szerint az iroda vezetését egy magyar származású újságíróra bíznák, munkatársát pedig féléves váltásokkal Münchenből küldenék.

Az előzetes tárgyalások ROSS JOHNSON, a SZER igazgatója és RIBÁNSZKY LÁSZLÓ, a SZER magyar szekciójának igazgatója vesz részt.

Az információ ellenőrzött.

Megjegyzés: Marsh a levelet megküldte Berecz Jánosnak és Pozsgay Imrének is.

Intézkedés: tájékoztatják a BM III/III Csoportfőnökséget.”

Berecz János a hozzá is eljutott a levél margójára már csak annyit írt: „Mi a teendő?”31 A sajtófőosztály helyettes vezetője pedig úgy nyilatkozott – mintegy válaszolva Berecz kérdésére –, hogy „magyar érdek a nyitott tájékoztatáspolitika és ezen belül „mi sem különböztetjük meg a SZER-t a többi orgánumtól”.32 Az már nem is volt meglepő, hogy a nyilvánossággal a legjobban bánni tudó politikus, Pozsgay Imre 1989. május végén maga is interjút adott a Szabad Európa Rádiónak.33 Az 1989. szeptemberi irodanyitás egyébként a reformellenségben élen járó NDK és Csehszlovákia vezetői részéről váltotta ki a legélesebb kritikát a két rádió „uszító” hangjára és ellenséges céljaira hivatkozva.34 Pedig Prága fél évvel korábban – utolsóelőttiként – szintén megszüntette a Szabad Európa Rádió adásainak zavarását.35 Hogy miért is adott a magyar vezetés viszonylag könnyen és gyorsan engedélyt a SZER-nek, annak Borbándi Gyula igen összetett magyarázatát adja:

„Ha nem engedi be [a kormány], arról tesz bizonyságot, hogy nincs nyitottság és sajtószabadság, tehát szükség van a müncheni adóra. Azzal, hogy szabadon működhet, talán bekövetkezik az, hogy a sok hírközlő eszköz egyikévé lesz, elveszti vonzerejét, és egy idő után sokan talán feleslegesnek érzik. A kommunista illetékesek [még inkább az állambiztonság vezetői – R. B.] agyában az is megfordulhatott, hogy a budapesti működéssel a SZER nem minden munkatársa ért egyet, és ezzel tovább mélyülhet a körükben más okok miatt máris észlelhető belső válság”.36

4.

Amit mindenki sejtett, hogy az állambiztonság folyamatosan és megkülönböztetett figyelemmel kíséri a rádiónak, illetve munkatársainak tevékenységét, több dokumentummal is bizonyítható. Az állambiztonsági szervek napi jelentő rendszere a nyolcvanas évek nagy átlagában évi hatezer (napi mintegy 18-20) alapinformációt küldött a központnak, amelynek közel fele jelent meg a Napi Operatív Információs Jelentések összefoglaló anyagaiban. Az 1989-es információk adatai is ezt támasztják alá: napi átlagban mintegy 6-8 jelentés olvasható az összefoglalókban. A havi átlag 1989-ben így 280-290 körül mozgott, bár igen nagy eltérésekkel. Nem egyenletesen, de a folyamatos csökkenés kimutatható. A jelentések száma a Nagy Imre-temetésre készülődve éri el éves csúcspontját: májusban 371 jelentéssel tetőzik. Október 23-ára tekintettel az októberi jelentések száma még megnő havi 275-re, de egészében a januári 336-ról de­cemberre 138-ra csökken.

A napi operatív információs jelentések közül 1989 során havonta átlag 8-10 információ foglalkozott a Szabad Európa Rádióval, illetve munkatársaival. Ezek többségükben jelentéktelen ügyeket rögzítettek, vagy már a sajtóból is ismert eseményeket ismételtek meg. Céljuk viszont egyértelmű: az ellenzéki pártok támogatásáról, de még inkább a választásokra való felkészítésük veszélyeiről igyekeztek tájékoztatni a politikai vezetést.  Egy 1989. novemberi állambiztonsági jelentés nem titkolja ez irányú aggályait:37

„A belpolitikai élet pillanatnyi változásaitól függetlenül egyértelmű nyugati érdekeltség és intenzív tevékenység tapasztalható a választások vonatkozásában.

A »klasszikus« választási felkészítés és segítés minden tekintetben tovább bővült. Ez a kérdéskör komplex elemzést igényelne, mert az alternatív szféra választási éllovasai nagyon sok – szervezési, technikai, pénzügyi, potenciális sikerességi stb. – tekintetben komoly kampány-előnyre tehetnek szert az MSZP-hez képest.”

„A legkülönfélébb szervezetek, pártok számára, ma már regisztrálhatatlan mértékben és jogilag bizonyíthatatlanul, folyamatosan érkeznek ezer-háromezer-ötezer dolláros tételek, a legkülönfélébb forrásokból – de ugyanígy technikai, távközlési felszerelés is.

Jellemző, hogy az SZDSZ, MDF, FIDESZ vezetők egymás között már kezdenek nem aggódni amiatt, hogy a kellően hatékony választási infrastruktúrájuk nem alakul ki.”

A Szabad Európa Rádió 1989-es tevékenységének ellenőrzése zömmel annak felderítésével foglalkozott, milyen a kapcsolat a rádió és az ellenzék között, illetve miként támogatja a rádió az ellenzéket, főként pedig a Szabad Demokraták Szövetségét. Jellemző példa erre a SZER-iroda megnyitásával kapcsolatos információ is:38

„A SZER szeptember 25–27. között fogadást tervez budapesti irodájának megnyitása alkalmából a Hilton Szállóban, melyre népes delegációt várnak az USÁ-ból és az NSZK-ból. A hazai pártok és szervezetek vezetői közül negyven főt szándékoznak meghívni, akik zöme (kb. 25 fő) az SZDSZ tagja.”

Az egyébként megbízhatónak és ellenőrzöttnek minősített forrás egyebet is tudni vélt:

„Az iroda első akkreditált vezetője valószínűleg LÁNGH JÚLIA lesz. Tevékenységét KASZA  LEVENTE fogja irányítani és ellenőrizni.”

A rádióval kapcsolatos információgyűjtés területén is új helyzet állt elő 1989. október 23-án, a köztársasági alkotmány kihirdetésének napján: megszűnt az egypártrendszer, szertefoszlott az ellenzék-, ellenségkép; egyértelmű megfogalmazásban jelentek meg az alaptörvényben az emberi jogok és alkotmányos védelmük. Az állambiztonság területén azonban a régi belső, titkos szabályok érvényben maradtak, a szervezet tovább működött. Folyt az adatgyűjtés az ellenzéki szervezetekről és személyekről; igénybe vették a titkos eszközöket és módszereket is, és tovább készültek ezekről a belső jelentések.39 Azt, hogy ez a SZER vonatkozásában is így történt, több fennmaradt dokumentum is igazolja. Az év végéig hátralévő két hónap alatt öt – meglehetősen eltérő operatív értékű – jelentés informál a rádióval kapcsolatos eseményekről. November 6-án Szabó Dankó, a Budapestről Ausztriába utazó müncheni SZER-munkatárs bécsi eltűnéséről jelent a hírszerzés. November 13-án Székely András SZER-tudósítót tiltják ki egy honvédelmi objektumból a sajtóosztály érvényes engedélye ellenére (Székely neve egyébként nem szerepel a SZER munkatársi jegyzékén). December 6-án Vass Vilmosról, a Magyar Osztály vezetőjének helyetteséről jelentik, hogy évtizedek óta nem hivatalos feljegyzéseket készít és gyűjt a rádió minden munkatársáról. A hírszerzés megjegyzése:  „Vass Vilmos szabályellenes tevékenysége megerősíti a szerv korábbi információját, mely szerint nevezett már évtizedek óta a CIA kapcsolata”.40 Ugyancsak a SZER belső köreiből származó információra utal az 1956-os emlékműsorral kapcsolatos hírszerző jelentés:41

„A SZER munkatársai körében az a vélemény – egy információ szerint –, hogy a magyar osztály teljesen lejáratta magát a Rádió vezetése előtt, mivel egy három évvel korábban már szó szerint elhangzott 1956-os műsort iktatott az idei november 4-i programjába. A műsorban a lejátszás idejét a „forradalom 30. évfordulójának” nevezték, Kádár Jánosról mint élő személyről beszéltek stb.

Ez az eset egyes vélemények szerint akár az osztályvezető RIBÁNSZKY LÁSZLÓ leváltását is eredményezheti, de az osztály dolgozói úgy vélik, hogy Ribánszkyt ezúttal is megmentik magas rangú támogatói. (Korábban – amikor szándékosan meghamisított egy, az osztály tevékenységéről szóló értékelést – Eugene Pell, a SZER/SZR elnöke és Mark Palmer nagykövet mentették meg az azonnali felmentéstől.)”

Az utolsó jelentés december legvé­géről származik. Eszerint a rádió elnöksége kudarcnak tekintette volna a budapesti iroda addigi működését:

„A SZER/SZR elnöksége a közelmúltban elismerte: budapesti irodájuk eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A csalódás oka szerintük elsősorban abban keresendő, hogy hozzá nem értőkre bízták a munka beindítását. Emiatt meghiúsult az a várakozás, hogy a Budapesten készített magyar vonatkozású műsorokat egyszerű átjátszással adásba lehessen tenni.

A vezetés értésre adta, hogy a budapesti iroda – ellentétben a magyar szekció tudósítóinak vélekedésével – nem a magyar osztályé. Irányítását a Központi Iroda (CND) mindenkori vezetője alá rendelték, és közvetlen irányításával ROLAND EGGLESTON-t bízták meg. Döntésük értelmében budapesti kiküldöttként a jövőben csak olyan újságíró jöhet szóba, aki az egész műsort képes anyaggal ellátni – anyanyelvén kívül – legalább két nyelven.

Marsh elnök bejelentette továbbá, hogy a varsói iroda decemberben, a moszkvai pedig előreláthatóan januárban nyílik meg.”42

Az információszerzés során felhasznált titkosszolgálati eszközök és módszerek között szerepelt – a korábbiakhoz hasonlóan –  az alkalmi operatív kapcsolat vagy a titkos megbízott éppúgy, mint a telefonlehallgatás. Ezek közül egyik sem igazolta Horváth József későbbi magyarázkodását,43 miszerint…

„…az információk megszervezése alapvetően azt a célkitűzést szolgálta, hogy a jelenleg is meglévő és a közelmúltra is alapvetően jellemző átmeneti helyzetben […] a valódi politikai erők, pártok bizonyos védelmet kapjanak a politikai színpadra velük egyidőben kilépő konjuktúra lovagok különböző indíttatásból, agresszív, fenyegető fellépést tervezők tevékenységével szemben”.

De ez már a Duna-gate ügy története…

Jegyzetek

1          Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) 276. f. 54/119. ő. e.

2          Jegyzőkönyv a Szervező Bizottság 1948. augusztus 17-i üléséről. MOL 276. f. 55/18. ő. e.

3          Határozati javaslat a vezetékes rádióhálózat kiépítésével kapcsolatban. Magyar Rádió Archívuma TÜK 0013/1950.

4          Feljegyzés az ellenséges propagandaadások zavarásának jelenlegi helyzetéről az MDP Titkárságának 1955. január 17-i ülésére. MOL 276. f. 54/350. ő. e. A diósdi Rádió- és Televíziómúzeumban kiállított zavaró-berendezés tárlófelirata a rendszer műszaki vonatkozásait is bemutatja: „A hidegháború időszakában a »mű­sorszórás vasfüggönyei«, a zavaróadók hálózata is kiépült. A kiállított VCSD frekvenciamodulátor az 1952-ben Székesfehérvárra telepített zavaró­adó részegysége. Hasonló berendezés működött Budapesten és Szolnokon. A fehérvári 1952–1964, majd 1968–1979 között üzemelt, a Szabad Európa Rádió cseh, lengyel és orosz nyelvű adásait zavarta. A zavaró adóhoz kábelen érkezett a zajmoduláció. Az adót a zavarni kívánt frekvenciára hangolták. A VCSD 1,5-6 MHz-es, zajjal frekvenciába modulált jelét az adó frekvencia sokszorozó fokozata 5-15 MHz-es sávba tette át. A behangolt végfokozat 15 KW teljesítményt adott ki – tápvonalon keresztül – a célterület felé irányított antennákra.”

5          Jellemző adalék mindehhez a Rádió szerkesztő bizottságának 1955. augusztus 2-i ülésén elhangzott előterjesztés az „elhárító, megelőző propaganda, agitáció kérdéseiről”: „Ismételten a leghatározottabban le kell szögezni: az ellenséges propaganda elleni harc Genf [ti. az 1955. július 18–23. közötti négyhatalmi csúcstalálkozó – R. B.] után sem kerülhet le a napirendről, nem veszthet erejéből. Sőt, bizonyos értelemben fontosabbá válik. A hangmódszer kérdésében az az általános meggyőződés alakult ki, hogy az imperializmus rendszerét s mindazt, ami ezzel összefügg, azt elvi alapon, élesen lehet és kell támadni. Elvi alapon és élesen lehet, sőt kell válaszolni minden egyes szovjet vagy népi demokrácia-ellenes támadásra. Óvatosságra, hangtompítóra, a nemzetközi politika alapvető kérdéseivel, az egyes nyugati vezető politikusok személyével kapcsolatos reagálásban van szükség. Például: élesen és kemény hangon el kell ítélni az amerikai életformát, az úgynevezett felszabadítási kísérletet, a Wall Streetet, anélkül, hogy keményen támadnánk a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos hivatalos amerikai politikát, a vezető washingtoni politikusokat. Az elhárító, hatástalanító propaganda vitelében is természetesen ki kell használnunk mind a direkt, mind a közvetett, indirekt módszer adta lehetőségeket. Különben is a két módszer gyakran egymástól el nem választható, nemegyszer együttes használatuk szükséges.” Magyar Rádió Irattár Szerkesztő-bizottsági jelentések. 1955.

6          LB Bf. I. 962/66. Büntető elvi határozatok. Bp., 1973, 536. o.

7          Kovács Lajos: Észrevételek a külföldi szervezet fogalmának értelmezéséhez. Belügyi Szemle, 1976. 9. sz. 43. o.

8          MOL M-KS 288. f. 5/316. ő. e.

9          Révész Béla: „Elhalkult kereplők” − 1964-ben megszűnt a rádióelhárítás. In: Beszélő évek 1957–1968. A Kádár-korszak története I. rész. Bp., 2000, Stencil Kulturális Alapítvány, 382–385. o.

10        MOL M-KS 288. f. 7/323. ő. e.

11        MOL M-KS 288.f. 41/11. ő. e. 2873. sz.

12        Dessewffy Gyula: A Szabad Magyarország Hangja. München, 1953, Látóhatár, 2. MOL M-KS 276. f. 89/256. ő. e.

13        Kulcsár László – Virágh Eszter: A fiatal értelmiségi tájékozódási szokásai. Jel-Kép, 1988. 1.; Hann Endre: Éteri verseny. A Szabad Európa Rádió hallgatása a nyolcvanas években. Mozgó Világ, 1989. 4.; Valkó Emőke: Külföldi rádiók – magyar hallgatók. Tér-Kép, 1989. február 2.

14        Hann Endre i. m. 50. o.

15        A társadalomra veszélyes ellenséges személyek kiválasztásáról és ellenőrzéséről. A belügyminiszter-helyettesének 9/1982. számú parancsa BM KI Parancsgyűjtemény/1982. 134. d. 10–24/9/1982.

16        A társadalomra veszélyes ellenséges személyek kiválasztása és ellenőrzése. A belügyminiszter-helyettesének 004/1969. számú parancsa BM KI Parancsgyűjtemény/1969. 115. doboz 10-23/4/1969.

17        A belső ellenzéki, ellenséges személyekkel kapcsolatos egyes állami feladatok kidolgozását segítő tárcaközi konzultatív bizottság felállításáról. 3057/1988. Mt. sz. hat. 1988. március 10.

18        A tárcaközi konzultatív bizottság nem volt azonos az ugyancsak az „ellenséges-ellenzéki csoportok” tevékenységével kapcsolatos konzultatív bizottsággal. Utóbbit az MSZMP Politikai Bizottság 1986. július 1-jei határozata nyomán 1986. szeptember 1-jén alakította meg a Titkárság. Horváth István KB-titkár elnöksége mellett Berecz János és Pál Lénárd KB-titkárok, Csehák Judit miniszterelnök-helyettes és Kamara János belügyminiszter részvételével az ellenséges tevékenység visszaszorítására vonatkozó állásfoglalás kialakítása volt a bizottság feladata. MOL M-KS 288. f. 7/754. ő. e.

19        Az előterjesztést Sillai Árpád, az Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság vezetője jegyezte.

20        A Magyar Népköztársaság külföldi megítélése. HM VKF/2. Csoportfőnökség 1989. április 10. MOL M-KS 288. f. 22/1989. 19. ő. e.

21        Esti magazin. Kossuth rádió, 1989. február

22. OSA 300-40-1. 1441. Hung. Monitoring 22.2.89.-z.

22        1988 szeptemberétől öt hónapon keresztül lakott egy menedéket kérő erdélyi csoport a szófiai magyar nagykövetségen. A Nemzetközi Vöröskereszt közbenjárására 1989 februárjában hagyhatták el Bulgáriát. Lásd: Béla Révész: „Out of Romania!” Reasons and Methods as Reflected in State Security Documents 1987–1989. Bp., 2008, Regio, 56–65. o.

23        Déli Krónika, Kossuth rádió, 1989. február 12. OSA 300-40-1. 1441. Hung. Monitoring 12.2.89.-z.

24        Büky Barna igazgatóhelyettes interjúja. Esti magazin. Kossuth rádió, 1989. április 17. OSA 300-40-1. 1441. Hung. Monitoring 17.4.89.-z.

25        Az előterjesztő Dégen István, 1988. december 13-tól a KB mellett működő Társadalompolitikai Bizottság munkatársa, 1989 júniusától az MSZMP elnökének tanácsadója.

26        A Szabad Európa Rádió tevékenységével kapcsolatos javaslatok. Feljegyzés MSZMP KB Társadalompolitikai Osztály 1989. február 25. 2. o. MOL M-KS 288. f. 22/1989/17. ő. e. 4/17.

27        Lásd: A Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkarendje, munkamódszere, a KB mun­kabizottságainak, munkaközösségeinek és munkaapparátusának feladatköre. Az MSZMP PB javaslata, 1988. november 15., a KB határozata, 1988. november 22., a PB véglegesítése 1988. november 29. MOL M-KS 288. f. 5/1045. ő. e.

28        A nyilvánosság és a magyar újságírótársadalom helyzete, törekvései a változó politikai viszonyok között. MSZMP KB Társadalompolitikai Bizottság ülése 1989. február 8. MOL 288. f. 288. f. 41/518.

29        A Szabad Európa Magyar Osztálya igazgatójának körlevele a magyarországi hivatalos személyektől gyűjtött információkkal kapcsolatban. München 1989. december 19. 2. o. MOL M-KS 288. f. 22/1989/17. ő. e. sz. n.

30        NOIJ összefoglaló jelentések ABTL 2.7.1. 1989. április 1. 89040108

31        Possibility of establishing a permanent RFE/RL news bureau in Budapest. A Szabad Európa Rádió elnöke a Magyar Külügyminisztérium Sajtófőosztályának 1988. március 22. 2. o. MOL M-KS 288. f. 22/1989/17. ő. e.

32        Irodát nyit Budapesten a SZER. Magyar Hírlap, 1989. június 8.

33        Esti magazin. Kossuth rádió, 1989. május 28. OSA 300-40-1. 1441. Hung. Monitoring 28.5.89.-z.; Pozsgay Imre nyilatkozata nem azért gerjesztett politikai vitát a pártvezetésben, mert a SZER-nek adott interjút, hanem a főtitkár személyével kapcsolatos kijelentései miatt. Lásd: Az MSZMP PB ülése 1989. május 26. MOL M-KS 288. f. 5/1066. ő. e.

34        Tizenhat óra. Kossuth rádió, 1989. július 14. OSA 300-40-1. 1441. Hung. Monitoring 14.7.89.-s.

35        Románia nem zavarta a nyugati rádiók adásait, Magyarország pedig csak 1964. január 1-jéig. Lengyelország 1988 elején, a Szovjetunió 1988 novemberében, Csehszlovákia december elején, végül Bulgária december végén állította le az adások zavarását. OSA 300-40-1. 1441. CN078 A-WIRE 27-dec-88.

36        Borbándi Gyula: Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Bp., 1996, Európa, 508. o.

37        A főbb politikai erők fejlődésének folyamatai, a belügyi munka tapasztalatai. Jelentés. BM III/III. Csoportfőnökség 1989. november 7. ABTL 1.12.4. Megyei Rendőr-főkapitányságok ÁB szerveinek és jogelődeinek iratai, 29. d. 11-13/4156/1989

38        NOIJ összefoglaló jelentések ABTL 2.7.1. 1989. augusztus 25. 89082506

39        A Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálatának tevékenységéről. A BM Belső Biztonsági Szolgálat Tevékenységét Vizsgáló Parlamenti Bizottság jelentése 1990. február 28. 3. o. OGY Levéltári és Irattári Osztály Országgyűlési irományok 1985–1990. 655. sz.

40        NOIJ összefoglaló jelentések ABTL 2.7.1. 1989. december 6. 89120602

41        NOIJ összefoglaló jelentések ABTL 2.7.1. 1989. december 6. 89120705

42        NOIJ összefoglaló jelentések ABTL 2.7.1. 1989. december 29. 89122903

43        A belügyminiszter által kiküldött vizsgálóbizottság jelentése. Horváth József rendőr vezérőrnagy, főcsoportfőnök feljegyzése. 1990. január 15. XIX-B-1-X. f. BM Főkapitányi értekezletek 46. d. sz. n.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges