Skip to main content

A szintézis születése / A liberalizmus napszámosai / Politikai mazochisták / Papírtigris Nagymarosnál

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az effajta, apróbb pártzökkenők, koccanások, említést is alig érdemlő személyi módosulások a demokratikus testületi élet szerves velejárói. Senki sem takaríthatja meg őket, az SZDSZ legalább már túl van rajtuk…

Valahogy így szólhatott Kis János, idestova egy esztendeje. Nem sokan hittek neki. Pedig megnyugtató szavai nem is akármikor, hanem éppenséggel lemondásakor hangzottak el.

És egy év után mintha valóban a filozófust igazolná a pártgyakorlat! Az SZDSZ nem halt bele a pártütközetekbe, a piros és fehér rózsa harcába, mint egyesek mondogatják. Még időt is nyert…

Az MDF, dr. Antall József, alighanem sokat megadna érte, ha legalább már itt tarthatna.

A szintézis születése

Csakhogy ehhez az is kellene, hogy olyan tagsága, küldöttei, elektorai legyenek, mint amilyenekkel az SZDSZ büszkélkedhet. Akik nem visszhangozzák, felnagyítják a nagyfőnökök hibáit, hanem csendben, tapintatosan… kijavítják.

A nagy tehetséggel, nagy politikai akciókedvvel megáldott dr. Tölgyessy valóságos üstökösként robbant a korai szabad demokrácia egére. Hogy ott még feljebb, egészen a csillagok közelségébe emeljék… Hogy azután, persze, annál mélyebb, sötétebb szakadékba vessék… De ő sem hagyta annyiban, mire ellenei észbe kaptak, már újból fent volt a bérctetőn, sőt, a trónszékben ült… Mígnem az elmúlt pénteken újból kivetették díszes ülőhelyéről…

Ez most, amolyan egy-egy, vagy kettő-kettő. Kitűnő alkalom, hogy abbahagyják a küzdelmet. Ráadásul, mintha tényleg érezhető lenne a közelítő szintézis, legalábbis az akarása, így történt ez az óangol példázatban, a rózsák eredeti harcában is. Ott is az új, szintetikus Tudor-virágtőből kelt ki a remény. Az ősgyökerek azonban a piros rózsás Lancaster-ágyásokig nyúltak. Miközben, életrajzíróinak tanúsága szerint, a nagy kiegyenlítő és szintetizátor, Tudor Henrik jellemvonásai az idő haladtával mind többet és többet vettek át fehér rózsás elődje jellemvonásaiból.

A liberalizmus napszámosai

Hol lennénk azonban a mostani, szintézist ígérő állapottól, ha a szabadelvű pórnép, a liberális gyalogmunkás nem szerepel mindvégig csúcsformában!

Ahogy lecsillapultak a választások hullámai, az odalenti ember csak, azt látta, hogy roskad a háztető, soványodik a párt, megy a tagság elfelé. A fentiek meg csak azt hajtogatták, ez a természetes, így van ez a választások között! Ahelyett, hogy ész nélkül a távozók után futottak volna, fűt és fát ígérve próbálták volna őket visszacsábítani…

Teljesen logikus és érthető, hogy a többség ezek után odaállt, ahonnan a változást, a javulást ígérték, a fehér rózsás zászlók alá. De akkor is milyen szépen kérlelték és könyörögték a sértett és bősz piros rózsás nagyurakat: maradjanak, ne menjenek, továbbra is küzdjenek az élvonalban! Most pedig, belátván, hogy nagyon sokat azért így sem ment előre a szekér, mennyire meghálálják a fehér rózsás Tölgyessynek, hogy valamennyit mégiscsak előrébb gurult…

A szabad demokrata vezetők, ha netán példát óhajtanának venni valakiről, úgy akár a saját tagságukat is utánozhatják.

Politikai mazochisták

Aligha merném ugyanezt az MDF-beli liberális sorstársaknak tanácsolni. Ha lehet, inkább ne imitálják a fórumbeli közharcosokat!

Ezen a hétvégén, mint ismeretes, a nemzeti liberálisok is összejövetelt tartottak. Ha nem is annyira döntő ügyben, mint a szabad demokraták, de azért eléggé döntőben. Ki megy, ki marad, Csurka vagy ők? Lassan így szól a kérdés.

Dr. Antall József eléggé nehezen követhető útmutatásokkal látta el nemzetliberális hallgatóságát. Ne adják fel, ne futamodjanak meg, ne sodródjanak ki, maradjanak a centrumban. Másfelől meg tartsák magukat a nagy fórumbeli szintézishez, a nemzetliberalizmus, népnemzetiség és kereszténykonzervatívság szerves egységéhez.

Csakhogy most már épp hogy nem ütik-verik őket a szerves egység más irányú hívei. Fegyelmiket adnak nekik, leügynöközik őket, pillanatokon belül megkapják a judeobolsevik besorolást is. És még csak szolidarizálni sem lehet velük ideáiról, mert akkor aztán végképp lelepleződik a hazaárulás…

Nem mintha általában, az akármilyen liberálisnak olyan nagyon jó dolga lenne mifelénk! Legszorultabb helyzetben azonban a nemzetliberálisok vannak manapság, ez tény.

De azért csak tartsanak ki, uraim! Eljön majd az idő, nem is sokára, amikor nem vagy alig számít már a párt, a platform meg a frakció. Hanem csak az, hogy ki hogyan viszonyul a demokráciához. És mit képes felvonultatni az egyre fenyegetőbb „weimarizációs” repedésekkel szemben. Akkor viszont mindenkire, féllábú, süket, vak, szorongó és mazochista liberálisra egyaránt égető szüksége lesz a honnak…

Papírtigris Nagymarosnál

A bősi főépítés-vezető, Julius Binder, aki eredményesen hazavágta – illetve hát épp fordítva, ellopta – jó Dunánkat, most már itt, minálunk támad és akciózik. Szívesen megcsinálná a nagymarosi erőművet is, csak engedjék hozzákezdeni – jelentette ki a budapesti Duna-hajózási értekezleten. Pénzt annyit szerez, amennyit csak akar… Jó neki!

Nekünk viszont jó lesz sietnünk a nagymarosi kőhalom szétverésével. Mielőtt még valaki tényleg elkezdené újból összerakni.

Binder főmérnök úrnak, ha már olyan nagy a munkakedve, úgyszintén javasolnánk a közreműködést! Amennyi követ ott fent, a C változatnál belehajigált a vízbe, annyit itt, Nagymarosnál, szedjen ki belőle… Ha pénzt szerez rá, az sem baj…
















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon