Neményi László

Nyomtatóbarát változat

A terjedő rosszkedv, politikai csömör és apátia ellenére is lehet még pár százezer ember ebben az országban, aki aggodalommal vegyes reménykedéssel várta az SZDSZ hétvégi küldöttgyűlését. Kár, hogy hiú ábránd lenne azt feltételezni, hogy másfél évvel a parlamenti választások előtt ennél sokkal többen érdemesítették egy vállrándításnál többre a legnagyobb ellenzéki párt tanácskozását. Hiszen nem volt mindegy, hogy mi történik ezen a küldöttgyűlésen. A tét az SZDSZ-nek mint valódi politikai alternatívát jelentő pártnak a léte volt.

A küldöttgyűlés után, ha mértéktartóan is, de szabad abban bízni, hogy az SZDSZ képes lesz kikászálódni a részben maga ásta gödörből. Ha nem is teljesen megnyugtató módon, de lezárult – legalábbis így látszik – az SZDSZ-nek az az időszaka, amelyben a párt többet foglalkozott önmagával, mint igazi politikacsinálással.

Pető Iván hajszál híján kétharmados többséggel lett a párt elnöke Tölgyessy Péterrel szemben. A szavazatarány az új elnök legitimációját kikezdhetetlenné teszi, aminek az az üdvös következménye, hogy a személyi kérdés az elkövetkezendő két évre lekerül a napirendről. Megszűnt az az áldatlan állapot, amelyben nem volt világos, hogy kik is reprezentálják a pártot: az ügyvivőséget nem vállalt, de informális tekintéllyel rendelkező és médiumképes csapat, vagy a megválasztott Tölgyessy Péter és kevésbé illusztris nevekből álló szintén választott ügyvivői testülete. A személyi kérdések „lebegtetésének” megszűnése kétségtelenül az SZDSZ javát fogja szolgálni.

Ha a személyi ellentétek valóban elsimulnak – vagy legalábbis civilizáltan lesznek kezelve –, arra is van remény, hogy megáll a párton belüli ideológiai balkanizálódás folyamata. Az a körülmény, hogy a vezetésért való versengés a kemény ideológiai szembenállás látszatát öltötte, hosszú távon halálos lehet vagy – legyünk optimisták – lehetett volna. Pedig a párt felső köreiben megnyilvánuló ideológiai ellentétek inkább a személyes ambíciók összeütközéséhez szolgáltattak kísérőzenét. Az SZDSZ-en belül kétségkívül meglévő mentalitás-, ízlés- és – konkrét kérdésekkel kapcsolatos – véleménybeli eltérések ideologikus felnagyításának nagyjából az volt a funkciója, mint a hadba vonuló indiánok harci díszeinek. De ha egy folyamat beindul, öngerjesztővé is válhat. És azzá is vált. Majdnem eljutott arra a pontra, ahonnan már nincs visszatérés.

A küldöttgyűlés eseményeiből és hangulatából arra lehet következtetni, hogy leállt a „sértődéscsere” körforgása. Hihetőnek látszik, hogy az eddigi riválisok személyes és csoportambícióikat ezentúl csak olyan eszközökkel kívánják érvényre juttatni, amelyek nem ártanak a pártnak. Tölgyessy Péter jó vesztesnek bizonyult, ígéretéhez híven a Pető-csapatban is vállalta az ügyvivőséget, és híveit arra szólította föl, hogy támogassák a küldöttgyűlés demokratikus döntését. Pető Iván és szövetségesei nagylelkű győztesekként mutatkoztak be. Jól érzékelhető volt az a törekvésük, hogy a párt vezetőségébe olyanok is bekerüljenek, akik nem tartoznak a Liberális Koalíció platformjaihoz. Semmi jele nem volt annak, hogy Tölgyessynek és híveinek kirekesztésére törekednének. S ezzel a küldöttek is egyetértettek: Tölgyessyt első helyen választották meg ügyvivőnek. (Kialakulóban van egy szabaddemokrata-tradíció, melynek jegyében a küldöttgyűlés a vesztes elnökjelöltet lobogó zászlókkal repíti be az ügyvivői testületbe.)

Mindez nem változtat azon a tényen, hogy Tölgyessy Péter vesztett. De – ilyen a politika – lehet, hogy más a helyzet a „tölgyessyzmussal”. Nehéz elhessegetni azt a benyomást, hogy a párt vezetésébe visszakerült csapat ma már korántsem annyira elutasító Tölgyessy egynémely nézetével szemben, mint egy évvel ezelőtt volt. Egy évvel ezelőtt Pető Iván elképzelhetetlennek tartotta, hogy akár ügyvivőként, akár frakcióvezetőként szerepet vállaljon Tölgyessy programjának végrehajtásában, amely szerinte többek között az addigi vezetés programjával szemben fogalmazódott meg. Most viszont Pető azt jelentette ki, hogy „stratégiai kérdésekben nem kíván az SZDSZ változtatni eddigi magatartásán.” Vagyis azon a magatartáson, amelyhez Tölgyessynek mégiscsak van valami köze.

Egy évvel ezelőtt nagy felháborodást váltott ki Tölgyessynek az a tényleg elég szerencsétlenül megfogalmazott kiszólása, hogy az SZDSZ-nek patriótább pártnak kell lennie. Bár aki akarta, érthette, hogy Tölgyessy nem hazafiatlansággal vádolta saját pártját, hanem csak amellett érvelt, hogy az SZDSZ-nek hatékonyabban kell megjelenítenie hazafiasságát. Ma már Pető Iván is úgy véli, hogy az SZDSZ-nek van tennivalója a patriotizmus frontján. Elnöki bemutatkozó beszédében a következőket mondta: „Vagyunk olyan elkötelezettek a határokon túli magyar kisebbség ügyeiben, mint bárki más ebben az országban. De nem szabad szemérmesnek lennünk. Mutatnunk kell, hogy mit csinálunk, mert csinálunk nagyon sok mindent, csak legfeljebb a figyelmet nem tudjuk felhívni rá.” Magyar Bálint pedig a külügyi szekció ülésén fejtegette, hogy az SZDSZ-nek alternatív nemzetfelfogást kell nyújtania azok számára, akiket taszít az MDF magyarkodása.

Az álláspontok közeledése részben látszólagos: soha nem is voltak ezek az álláspontok olyan távol egymástól. Részben viszont egy tanulási folyamat eredménye. „Szerettem volna az előbbiekben egyértelművé tenni, hogy nem azt szeretném folytatni, amit ’91-ben, amikor nem vállaltam ügyvivőséget, abbahagytam, hanem sok mindent másként szeretnék csinálni. Sokat tanultam saját ügyvivőségemből és mások ügyvivőségéből is” – mondta Pető a küldöttgyűlésen. Az SZDSZ új-régi vezetése biztató módon nem akar lemondani Tölgyessy néhány használható ötletéről pusztán azért, mert Tölgyessy találta ki őket.

Ebben a tanulási folyamatban remélhetőleg az a belátás is megszületett, hogy az életrajzokban gyökerező vonzások, választások és taszítások politikameghatározó szerepének kisebbé kell válnia. Ha ez bekövetkezne, az SZDSZ bizonyára sikeresebb párt lenne.

Márpedig a sikeresség az SZDSZ számára hazafias kötelesség. Magyarországot is fenyegeti az a járvány, amely a posztkommunista (Közép)-Kelet-Európa jelentős részét már megtámadta. Nevezetesen az, hogy választani csak egy szélsőjobboldali, fasisztoid eszmék felé nyitott nacionalista blokk és egy reformkommunista párt között lehet. Nem lehet majd merőben strukturális okokra fogni, ha nálunk is ez következne be. Hogy ne így történjék, minden pártnál inkább múlik az SZDSZ-en.

• Beszélő