Skip to main content

[A szolidaritási számról]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amint az néhány gyanús jelből, például a tartalomjegyzéket helyettesítő betűrendes névsorból már sejthető, ez nem egy szokványos lapszám. Szolidáris gesztusokból áll. Radnóti Sándor és Tamás Gáspár Miklós kitalálták a „mentőakciót”, levelüket megírták (lásd a címlapot), és a megszólítottak közül igen sokan találták érdemesnek a végveszélybe került Beszélőt arra, hogy felajánlott írásukkal kifejezzék vele szoldiaritásukat. Mások különböző okokra hivatkozva nem adtak ugyan írást, de jelezték, hogy ők is szolidárisak. Mindannyiuknak köszönjük.

A szám összeállításakor a bőség zavarával küszködtünk. Az hamar kiderült, hogy a szokásos 48 oldal nem lesz elég. Végül azonban az 56 oldalra bővített terjedelem is szűknek bizonyult. Senkit sem akartunk kihagyni, mégsem fért be minden. A kényszerhelyzetben kényszeredett szempontok döntöttek. Minden szerzőről akartunk fényképet. (Legalább ez törje meg a betűtenger látványát.) Ambrus Juditot sehogy sem tudtuk elérni, ő ezért maradt ki. Ungvári Rudolffal megegyeztünk: ide szánt írását a következő (október 23-i) számban közöljük. (Témája némi indokul szolgál.) A Beszélő faxában néhány órán át nem volt papír, Végel László ezért nem tudta időben eljuttatni írását. Mire megérkezett, már kénytelenek voltunk kitenni a „Megtelt” táblát. Így járt Parti Nagy Lajos is. Fotósok, grafikusok (Frankl Aliona, Horváth Ernő, Lugosi Lugo László, Szerényi Gábor, Szilágyi Lenke) ajánlottak fel képeket: képtelenek voltunk belegyömöszölni a lapba. Elnézést kérünk tőlük, mint ahogy azoktól is, akiknek írását megrövidítettük. Itt sem feltétlenül minőségi szempontok döntöttek. Novellából húzni otrombaság, publicisztikából kevésbé.

„Akinek ennyi jó kevés…” A Beszélő megmentéséhez talán ennyi „jó” sem lesz elég, de nekünk akkor is szívet melengető ajándék. Még egyszer köszönjük.

A jövő héten pedig, ha csoda nem történik, következik a Beszélő utolsó száma.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon