Nagy W. András

Nyomtatóbarát változat

Mi lesz velünk, ha itt a tél, és nem jön az olaj meg a gáz? A taxisválság óta ez a kérdés is másként, komorabban hangzik. Halzl Józseftől, az Energiagazdálkodási Intézet vezérigazgató-helyettesétől azonban nemcsak e nagyon is köznapivá lett kérdésre vártuk a választ. Az 57 éves hőerőgépész hosszú ideje fáradozik egy környezetbarát energiapolitika körvonalazásán. Megengedik még mostani, zilált és fenyegető viszonyaink a perspektivikusabb tervezgetést? Reméljük, a magyar zöldeknek és környezetvédőknek nem teljesen mindegy, mit válaszol a szakértő.

Mindent azonban nem lehet egyetlen beszélgetésbe sűríteni. Az érdeklődő olvasó a Beszélő 46. számában hosszú írást talál általános energiahelyzetünkről. Akit pedig Halzl József elgondolásainak részletei is érdekelnek, vegye meg az Öko című új folyóirat 90/1. számát.

Beszélő: Induljunk ki abból a feltevésből, hogy drasztikusan csökken a szovjet energiaszállítás. Mit lehet tenni?

Halzl József: Kezdem a legreményteljesebbel. Ez a kőolaj. Az Adria-vezeték segítségével lényegében fedezhetők a hazai igények. Jelenleg tízmillió tonna olaj szállítható a vezetéken. Persze, mindenképpen néhány hetet vesz igénybe, hogy a vásárlási döntés után meg is induljon az olaj szállítása.

Beszélő: Azok sem nyugodtak, akik földgázzal fűtenek.

H. J.: A földgázigényünk egy része olajjal helyettesíthető. Elsősorban az erőműveknél. Válsághelyzetben az alternatív tüzelésű, tehát olajra és földgázra egyaránt megtervezett berendezéseket át tudjuk állítani tisztán olajtüzelésre. Hozzá kell tenni, hogy földgáznál az összes fogyasztás fele származik csak importból. A lakossági igényeket hazai forrásból mindenképpen ki tudjuk elégíteni.

Beszélő: Mintha eddig a szovjet földgáz szállítása is megbízhatóbb lett volna.

H. J.: Ennek talán az is az oka, hogy jobban állnak termelőkapacitással a földgáznál. Itt is vannak azért baljós hírek a szovjet távvezetékek, kompresszorállomások műszaki állapotáról. Nyugati részről fontolgatják is, hogy beszállnának a szovjet földgázvezetékek rekonstrukciójába. De ez, persze, időbe kerül, és, gondolom én, bizonyos politikai stabilitást is igényel.

Beszélő: Végére maradt a villamos energia.

H. J.: A jelenleg importált villamos teljesítmény 1850 megawatt. Az egyik szerződés, amely 750 megawattról szól, az idén jár le. Ezt vagy megújítják, vagy nem. Mindenesetre bizonyos nemzetközi kisegítéssel körülbelül 600 megawattot pótolni lehetne. Ez Jugoszlávia, Ausztria és Csehszlovákia felől, a meglevő összeköttetések révén lenne igénybe vehető. Tudomásom szerint erről tárgyal is a minisztérium, és jó kilátások vannak a megegyezésre. A fennmaradó 1100 megawattra 2003-ig megvan az államközi szerződésünk. Reméljük, nem marad papíron. A hazai erőműrendszer rendelkezik valamennyi tartalékkal, ami vészhelyzetben mozgósítható.

Beszélő: Ez a műszaki összkép talán nem annyira elkeserítő, mint általában gondolják. De hogyan tudjuk kifizetni a számlát?

H. J.: Ez nem igazán az én asztalom. Hogy óvatosan fogalmazzak: tudtommal a fejlett nyugat-európai és tengerentúli országok bizonyos hajlandóságot mutatnak rá, hogy a hirtelen válságból, elsősorban az öbölválságból származó negatív következményeket valahogyan ellensúlyozzák. De az energiaszámlánk mindenképpen növekszik, hiszen a szovjet importnál át kell térnünk a dollárelszámolásra, és ebben az évben emelkedtek a világpiaci árak.

Beszélő: Mennyire lehet az ilyenfajta, krízisközeli helyzetben környezetbarát fejlesztéseket kezdeményezni?

H. J.: A környezetnek tulajdonképpen az energiafelhasználás csökkentése tenné a legnagyobb szolgálatot. Ennek pedig az a legevidensebb módja, ha az árak a világpiaci árakhoz igazodnak. Jó lenne, ha például Budapesten az autósok azt a következtetést vonnák le a benzinárak emelkedéséből, hogy ezen a télen nem autóznak, félreteszik a kocsijukat. Én magam például ezt a következtetést vontam le.

Másfelől pedig: az energiaárak kíméletlen rendezése nemcsak arra jó, hogy megváltoztasson bizonyos fogyasztói szokásokat, energiatakarékosságra késztessen, hanem ez hozza meg a legfontosabb feltételt is az energiatakarékos beruházásokhoz. Mert ezek csak akkor valósulnak meg az új gazdasági szisztémában, ha megfogható jövedelmezőséget mutatnak.

Azzal persze, hogy az árak a helyükre kerülnek, még nem biztos, hogy a beruházások is megindulnak. Ezért a kormányzatnak, ahogyan ez Nyugaton is történik, piackonform eszközökkel továbbra is ösztönöznie kell ezeket a vállalkozásokat.

Beszélő: Nincs helyünk, hogy számba vegyük az idevágó fejlesztéseket. De azért megkérdezném, ön milyen vállalkozást tart a legfontosabbnak?

H. J.: Azért is a kombinált, hő- és villamosenergia-termelő erőműveket említeném, mert ez visszautal első beszédtémánkra, az ellátás biztonságára. Mert ha van is némi kilátás rá, hogy zavar esetén Nyugat-Európából hozzunk be áramot, nekünk a legjobb ellenszerünk mégis az lenne, ha nagyon gyorsan, nagyon gazdaságos saját villamosenergia-forrásokat tudnánk építeni. Erre, szerencsére, jó lehetőségünk is van, mert az elmúlt évtizedekben Magyarországon nagy teljesítményű távhőrendszerek épültek ki. Az a feladat, hogy az eddigi egyszerű forróvíz-kazánok helyett olyan kétcélú berendezéseket létesítsünk, amelyek hőt is, villamos energiát is termelnek. Ez a megoldás a szokványos villamosenergia-termeléssel szemben – amelynek olyan 35 százalékos a hatásfoka – 80-85 százalékos hatásfokú. Ezeknek a létesítményeknek az is előnyük, hogy két-három év alatt megépíthetők.

Beszélő: Magyarországon épült már ilyenfajta erőmű?

H. J.: Most folyik a kivitelezése. Százhalombattán a kőolaj-finomítót látja majd el hővel a villamosenergia-termelés mellett. De például Dániában már csak akkor engedélyezik az erőmű építését, ha a beruházó biztosítani tudja, hogy az kapcsolt üzemben hőt is ki tud adni. Az igényeket Magyarországon is felmérték. Úgy találták, hogy kb. 1500 megawatt teljesítményt lehetne ilyen létesítményekkel lefedni.

Beszélő: És mennyire költséges egy ilyen üzemet megépíteni?

H. J.: A fajlagos beruházási költség kb. egyharmada, egynegyede az atomerőműének.

Beszélő: Mit remélhetünk az alternatív energiahordozóktól?

H. J.: Itt csak szerény vágyaink lehetnek. Én úgy becsülöm, hogy ezeknek az aránya az összmérlegben egy-két százalék felett, de mindenképpen öt-hat százalék alatt mozoghat. Nap- és szélenergia tekintetében nem különösebben kedvezők a magyarországi lehetőségek. A geotermikus energiakészletünk jobb az átlagosnál, mert sok a forró víz a lábunk alatt. Sajnos, a mi vizeink azért nem annyira forróak, mint amilyet Izlandban, Olaszországban vagy az Egyesült Államokban találni. Ezekben az országokban nemcsak fűtenek, de villamos energiát is termelnek a hőforrásokkal. Itt nálunk csak Szegeden működik egy távfűtőrendszer geotermikus energiával. Egyébként főleg a gyógyászatban, fürdőknél meg a mezőgazdaságban hasznosítják. Az az igazság, hogy nem is tisztáztuk még igazából, hogyan álljunk energetikailag hozzá a hévizeinkhez.

Beszélő: Pedig azt hinné az ember, ebben van a legtöbb fantázia.

H. J.: Nem, Magyarországon a biomassza látszik a legreményteljesebbnek. Ennek sok területe van. Az egyik az élelmiszeripari melléktermékek hasznosítása. Martfűn például már működik egy erőmű, ami napraforgóhéjat éget el, és nemcsak a növényolajüzem hőigényét, hanem villamosenergia-igényét is ellátja.

Beszélő: Ezt ott, helyben fejlesztették ki?

H. J.: Tulajdonképpen a mi intézetünk volt az ügy felkarolója. A kazánt pedig importáltuk hozzá. A másik terület a fahulladékok hasznosítása távfűtésre. Ilyen üzemek már működnek. A legnagyobbat Tatán építettük meg, azután Sárospatakon, Bodrogolasziban is épültek ilyen üzemek. Ezek viszonylag olcsó üzemek, a fahulladék ára is csak fele az olajénak.

Beszélő: Ilyen üzemeket hol érdemes építeni?

H. J.: Ott, ahol kiterjedtebb erdők, főleg akácosok vannak. Sok helyen fontolgatják, hogy gyorsan kitermelhető, direkt „energiaerdőket” is érdemes lenne telepíteni. És vannak olyan kilátások, hogy esetleg csökkenteni kell a mezőgazdasági területet. Akkor az ilyenfajta hasznosítás a legkézenfekvőbb. Ha viszont nem csökken a szántó, akkor a szalma felhasználását kell szorgalmazni. Itt is Dániára meg Ausztriára lehet hivatkozni, ahol nagy mennyiségben hasznosítják a brikettált szalmát. A szalmával, ami Magyarországon nagy mennyiségben termelődik, az a baj, hogy a szállítási költségek megdrágítják az összegyűjtését.

Beszélő: Köszönjük a beszélgetést.

• Környezet