Nagy W. András

Nyomtatóbarát változat

Sajnos, mire meglett a Könyv, addigra azok fogyatkoztak meg kissé, akiknek szól. A romantikus, fundamentalista, bioradikális zöldekét sem kíméli a hazai mozgalmi apály. A rendszerváltás kezdetén, ’88-ban, ’89 elején még majdnem úgy nézett ki, aki nálunk nincs a kommunisták mellett, az a környezetvédőkkel, zöldekkel, ökologistákkal van. Gyorsan tisztázódott azonban, hogy ez csak egy időszakos keveredés volt. A rákövetkező hatalompolitikai majd gazdasági tusák és leginkább a napi megélhetési gondok maguk alá temették a zöld reménységeket. Aki ma Magyarországon rombolni óhajtja a környezetet, a bioszférát, szinte nyugodtabban foghat hozzá, mint a kádári időkben. Csak remélni lehet, hogy mire kialakul az új, privatizált technobürokrácia, addigra az ifjú zöld sírásói is összeverődnek valahogyan.

Két urnátor

Átmenetileg meg kell elégednünk a veterán harcosok erkölcsi példamutatásával. Itt van mindjárt Sebeők! Ő még mindig a régi! Mostani, immár negyedik könyvének címlapján ő maga jelenül meg, amint behunyt szemmel gyújtatlan, sötét bakterlámpa fényeit hallgatja. Még mindig a kozmikus igazságot nyomozza tehát! Még akkor is, ha e nemes szenvedélye miatt olykor méltatlan helyzetekbe kerül. Például ’89 tavaszán épp őt nem akarták beengedni az akkortájt még mindenki előtt nyitva álló Jurta Színházba. „Sajnos, ide nem jöhetnek be ufók, öregem” – közölte az ajtónálló.

Ez, persze, egy pimasz alak volt. Bár talán nem tudta, kivel is áll igazából szemben. A Beszélő olvasói – különösen lapunk ’89. decemberi, valamint ’90/16-os számának olvasói – annál jobban tudják. A Bioszféra Nagykövete, a Voks Humana mozgalom alapítója, az ebből lett Bioszféra Párt Első Urnátora (szavazatgondozója, gyűjtője), megelőzően a magyar Amazonas-mentők első Médiuma, Iririje és még sorolhatnám. Bioszféraszerte ismert személyiség.

---

Talán jobban megértjük e férfiút, ha szembeállítjuk egy másikkal, úgyszintén szavazatgondozóval, urnátorral.

Ronald Reagan ismertsége vetekszik Sebeőkével. Sokan azt is tudják róla, mielőtt elnök lett, színművész volt, s többnyire keménykötésű cowboyokat alakított. Azt már kevesebben, hogy leghíresebb filmje egészen másmilyen. Reagan egy megözvegyült, elmagányosodott, öregedő professzort játszik benne, akinek egyetlen megmaradt társa, szomorkás jó barátja kísérleti csimpánza, Bonzo. Bedtime for Bonzo! – Ideje lefeküdni, Bonzo! – ez a film címe.

Az amerikaiak szerették ezt a filmet. Így, ilyen közvetlenül, gyengéden kell bánni az állatokkal, mondták, és sokan talán ezért is szavaztak Ronald Reaganre.

A mi urnátorunk, Sebeők, legfeljebb tiltakozócédulákat szórna ama másik urnájába. „Indulás az ágyba, Bonzo? Csak mert a professzor így látja jónak?”

Első olvasásra ez még csak atyáskodás, paternalizmus, alá-fölérendelődés. A második olvasás már sokkal rosszabbat mutat. Az ember és a leláncolt bioszféra közötti egyetemesen elnyomó, diktatórikus, fasisztoid elrendezésről szól az üzenet. A csirkegyárról, vegyszeres gyomirtásról, tarvágásról, génsebészetről.

Amikor a bioszféráról van szó, mondja Sebeők, az ember – a felvilágosult, liberális, demokratikus ember – éppúgy viselkedik, mint a doktor Mengele az auschwitzi nagykapuban. Kapkodva, sietősen ítélkezik minden elevenek felett, a Semmi kamráiba száműzi a gyengéket, haszontalanokat, érdekteleneket és érthetetleneket. Sebeők ezt az eljárást „öko-holocaustnak”, „gép-genocídiumnak” nevezi.

Már nem is annyira a fajok tömeges és gyorsuló pusztulásán, ritkulásán, megsemmisülésén szörnyülködik, hanem inkább azon, hogy a megmaradók is létterüktől megfosztott, bekerített, uniformizált, degenerálódó páriákká lesznek.

Az afrikai vadrezervátumokban ma már egy-egy legelésző rinocéroszt átlagosan 15-20 terepjáróból tanulmányoznak, fotografálnak, pereceztetnek. Érthető a túlzsúfoltság, hisz a turisták is menekülnek. A sztár tülkösök lakhelyéhez vezető út ma is túlnyomóan nagytáblás monokultúrák, keltetőhelyek, elővágóhidak között kanyarog. Az utazó jobban teszi, ha nem áll meg kocsijával, mert úgysem talál mást, mint ember- és szemétevő parazitákat, szúnyogokat, bolhákat, csótányokat, tarkavarjakat. Meg túlnépesült, nyomorgó helybelieket, akik alig várják, hogy megszabadítsák málnájától az utast.

Ez lesz a bioszférából, ha jobban akarjuk tudni, mi kell Bonzo majomnak, mint ő maga, és viselkedését a mi tudásunkhoz kényszerítjük hozzá. A Tudás Fáján hagyományosan jól megterem a Bűn, és minél nagyobb teret foglalnak el uniformizált tudásfaültetvényeink, annál inkább a Gonosz birodalmát készítjük elő, először a bioszférának, aztán meg saját magunknak.

Bioszabadság, bioegyenlőség, biotestvériség

Ha a diktatúra karmai ilyen mélyen belemélyednek a nem emberi világba, a bioszférába, akkor ruházzuk át reá az emberi szabadságeszményeket és jogokat is! A radikális állatvédők, állatjogvédők és más bioradikálisok azért küzdenek, egyszerűen terjesszük ki az emberi jogokat az élőkre, legalábbis a fejlettebb idegrendszerűekre. Kezdjük csak el az egyenlősítést; egyáltalán nem biztos, hogy ennek emberi éhínség lesz a következménye – mondják a bioradikálisok.

Cselekedetével, ’89. május 13-án, mintha Sebeők is ezt sugallta volna. Ezen a napon Sebeők János, egyenlő a hasonlók között, fogta magát, és beült az egyik állatkerti ketrecbe.

Csakhogy Sebeők nem ilyen egyszerűen gondolja a bioszferikus igazságtételt. Ketrecébe nem akárhogyan, hanem választékos, gigerlis eleganciával, korszerű irodagépkellékeivel együtt vonult be. Ezzel is jelezte, hogy kiválasztott populáció tagja ő.

Új könyvének egyik fő tétele, hogy a kivételesen nagyra növesztett emberi agyvelővel a bioszféra mintegy „beoltotta” magát egy még nagyobb baj, a saját fejlődési főirányából következő tömeges „intelligencizáció” ellen, Mintha felismerte volna, ha nem engedi ennyire előre ezt az egyszem cro-magnoni ember, akkor majd helyette tíz neandervölgyi gyújtogatja az erdőt, tépkedi a lepkék szárnyait.

Sebeők János, a bioszféra nagykövete, azért írogatja könyveit, azért tölti szabadidejét majomketrecekben, hogy erkölcsi adósságára emlékeztesse a kiválasztott és mára teljes monopolhelyzetbe került embert. „Ember, győzz az Agy fölött” – ez Sebeők szerint a bioszféra legfontosabb követelése. Elég fogat, karmot, lézernyalábot, neutronalmát termett már a Tudás Fája. Nyugodtan alábbszállhatunk egy-két ágcsomóval, s rányílhat a szemünk az odalent tolongó, sokasodó, szemérmeskedő, cseleskedő lelki szegényekre. Aki látni képes – példát vesz Sebeőkről, aki a címlap szerint még a fülével is lát –, az azonnal rájön, hogy nincs itt semmi meghódítani, leigázni, kiszelektálni való. A bioszféra nem mennyiség, nem „biomassza”, nem legelő- és kaszálóhely, hanem évszázmilliárdok alatt kialakult, eléggé törékeny, labilis és dekadens „kultúra”. Ha akarja, a tudásfa tetején kuksoló modern ember percek alatt hazavághatja az egészet. Ez rövidesen be is következik, ha csak a haszonelvűség nyomvonalát követi.

Az „Agy”-at – vagyis haszonelvűséget, szelekciót, a volumen hozadékát, sőt, az ökológiát, mely Sebeők szerint egyszerűen csak a természet közgazdaságtana – a hipertolerancia, a majdnem szeretet fegyverével győzhetjük le. Sebeők – aki persze szentimentális, de ezt leplezni próbálja – nem írja elő, hogy azt is szeressük, ami épp most mászott be a nadrágszárunk alá, és kapaszkodva, markolászva igyekszik felfelé. Ezeket a mászkáló, csipkedő izéket elég biodiverzitásként, biokulturális megnyilvánulásként tudomásul venni, nem kell még szeretni is őket. Ezzel a kitételével Sebeők egyik teoretikus versenytársára, a Mindenséget ölelgető, panteisztikus „mélyökológiára” vél csapást mérni.

Nehéz ezt az egész bioforradalmi fejtegetést úgy olvasni, hogy közben ne jutnának eszünkbe bizonyos bibliai utalások. Akárhogy is forgatja, egyfajta megváltásmítoszon dolgozgat itten Sebeők János. Mintha azt írná le: éktelen nagy agykoponyánkkal kiűzettünk régi, jó bioszferikus ószövetségünkből, hogy azután, koponyánkat a hipertolerancia és majdnem szeretet megváltó kalapácsával megegyengetve, új és jó szövetséget kössünk.

Sebeők azonban nemcsak a bioszféra nagykövete, nemcsak nagy mágus és metafizikus. Író is. Amikor a bioszféra magánvaló kultúrájáról, esztétikájáról beszél, alighanem komolyan hiszi is, amit mond.

Goethe, itáliai utazásai során, a velencei halpiacon különféle tengeri herkentyűket, kagylókat, csigákat, rákokat szemlélt meg. Majd pedig lelkesülten így kiáltott: „Micsoda pompás, felséges dolog egy élőlény! Mennyire megfelel állapotának, milyen igaz, milyen létező!” Hát nem pontosan ezt magyarázza Sebeők is? …A nagy Johann Wolfgang Sebeők! (A lázadó bioszféra, Kossuth, 1991)

---

Sebeők János nemcsak az elmélet nagymestere! A gyakorlaté is!
Magyar Erdőrezervátum Alapítvány
Egy reális esély az utolsó magyar ősvadonok megmentésére. Tel: 133 5390
A számlakezelő pénzintézet címe:
Budapest, 1085 József krt. 33. OTP MNB-szám: 218-98086
Elszámolási számlaszám: 516-033709-6

• Környezet