Nagy W. András

Nyomtatóbarát változat

Hajdanában, ha valamivel kitartóbb, ha szorgalmasabban fejleszti a lábmunkáját, talán egy egészen másfajta mezőny legjobbja is lehetett volna. Benne volt a Fradi kölyökben! Pedig akit akkortájt, a harmincas években betettek a Fradi kölyökbe, azt másutt szinte már a nagycsapathoz igazolták. És ezzel még nem volt vége a dicsőségnek! Vasárnaponként, amikor a nagyok, Toldi, Turai, Sárosi doktor a „libás” Cseh Matyiék ellen futottak ki, olyan lelátók előtt, ahová, nem úgy, mint manapság, egy gyufadoboz el nem fért volna már, ő ingyen ott állhatott Háda Jóska kapuja mögött… Azután a kamaszodás, bandázás, elcsavargás véget vetett a sportbeli álmoknak. Teljesen azért nem szakadt el az Üllői úttól, a gyeptől, szertáraktól, pálya környéki kocsmáktól. Sok év múltán, a háború után is ő volt Kocsis Sanyi (a fiatalok talán már ezt sem tudják: tőle jobbra Budai II, balra Hidegkúti, Puskás, Czibor gurított) első „speditőre”, segített elpasszolni azokat a nejlonharisnyákat, rágógumikat, fél szekrény méretű olasz magnetofonokat, amiket a szupersztár, Rákosi különös kegyéből áthozhatott a határon.

„Lehet, hogy egy kereskedő veszett el bennem” – révedezik Sanyi bátyám (jóllehet az, hogy ma Beszélőnket forgalmazza, nem erre utal…). „Ez a szegény Grosics Gyuszi is a rossz oldalon kezdett politizálni” – révedezik tovább, miután összegeztük tudásunkat az aranycsapatról.

Mátyás tér, Práter utca

De bizony csak egy-két centivel kéne a múltat megmásítani, és ő, Szerencsés bátyám is nyugodtan állhatna ott, ahol Grosics Gyuszi áll! Nagyapja még Erdélyben élt mint uradalmi intéző, úgy menekült aztán, semmi nélkül, Trianont követően. Akár úgy is alakulhatott volna, hogy unokája nem a Beszélőt, hanem a Magyar Fórumot kínálgatja a Moszkva téren.

Fotó: Szilágyi Lenke

Csakhogy édesapja, Szerencsés János már ideát élt, Pannóniában. Megvolt a cipészvizsgája, de nemigen gyakorolta az ipart. Inkább elment villamoskalauznak. Feleséget is itt, a villanyvasúton talált, egy keservesen sírdogáló kalauzlány személyében. Ellopták a napi bevételét, most mehet vissza, ahonnan jött, cselédlánynak! Szerencsés János kipótolta a hiányt, és még más módon is pártfogásba vette a károsultat… Ez a szolidáris, újraelosztó gesztus már sejteti, hogy Szerencsésék a szociáldemokrata gondolat hívei voltak. Az egész család, elejétől végig!

Szerencsés János az első háborúból sebesülten és erős szocdem meggyőződéssel került ki. Törzstagja lett a magyar szociáldemokrata pártnak. Nem volt ugyan nagy szókincsű ember, meséli Sanyi bátyám, de ha sztrájkról vagy röplapokról volt szó, azonnal a helyszínen termett. Hálából a szociáldemokrata pártvezetés kijárt neki a városnál egy parkőri állást, amit azután élete végéig betöltött.

A parkőri illetmény épp csak arra volt elég, hogy kifizessék az albérleti díjat. Magas volt a lakbér, még a szegényesebb tájakon, a Mátyás téren, a Dankó utca, majd a Práter utca környékén is.

Ezen a környéken nevelkedett a három Szerencsés gyerek. Gyakorlatilag apjuk hadirokkanti nyugdíjából éltek, meg abból, amit édesanyjuk alkalmi munkával, mosással, takarítással keresett.

Amikor a nagy válság idején, a harmincas években még nehezebb lett, a gyerekek is megtették a magukét. A Sanyi gyereket, vagyis hát Sanyi bátyámat például beküldték a városházra, Révész Andráshoz (ő alakította újjá ’89-ben a magyar szocdem pártot), kapott tőle egy tanúsítványt, amivel azután a fővárosi mozikban vizet, szódavizet, perecet árulhatott.

Később, ahogy javult az általános gazdasági szituáció, a család sorsa is jobb lett. Szakmát is szereztek maguknak a gyerekek, mind a hárman.

Nővére kereskedelmi iskolát végzett. Igen mutatós lány volt, el is vette egy katonatiszt. A felettesek nem nézték jó szemmel, hogy egy Horthy-tiszt szocdem családba nősüljön, visszafokozták, akadályozták az előmenetelét. A háború után a tiszt úr, talán hogy revansot vegyen, maga is szocdem-párti lett. De aztán mint horthystát mégis kitették a pénzügyi állásából, s fizikai munkásként, raktárosként tengődhetett…

Fivére bőrdíszműves oklevelet szerzett. Jó helyre, híres műhelybe került segédnek. Csak hát a tulajt, mivel zsidó volt, rövidesen elvitték, és tönkrement a vállalkozás. Később pedig, bár a háborút jól megúszta, az utcán, civilben elkapták az oroszok. Három évig, ’47-ig tartott a „malenkij robot”. Pedig még papírja is volt Szakasits Árpádtól, hogy az újjászülető szocdem pártot szervezi…

Legkevésbé Sanyi bátyám pártoskodott. Igaz, őt jobban elfoglalta az iskola, egymás után két szakmát is kitanult. Először a szabómesterséget. De ez nem nagyon tetszett neki, meg túl sok szabó is volt a fővárosban. Úgyhogy megszerezte a kelmefestő-vegytisztító ipart is. Különféle műhelyekben, mestereknél segédkezett, ’42-ig, amikor behívták katonának. Ukrajnába vitték, ott kapott egy gránátszilánkot a hasába, ’44-ig betegeskedett. Akkor megint a frontra került. Erdélyben, Torda mellett az oroszok bekerítették az egységét. A Kaukázusba vitték őket, Baku fölé, egy hegytetőre. ’45 novemberében nevéhez méltó szerencse érte Sanyi bácsit. Megvizsgálták a foglyokat. Kiválasztották a tíz legrosszabb állapotban lévőt, és elfuvarozták egy hazafelé tartó szerelvényig. A sebesülteket, csonkoltakat, tífuszos betegeket gyűjtötték egybe, köztük Sanyi bácsit is a maga 39 kilójával. Mire elérték a magyar határt, minden második utas halott volt…

Túlélő

„Jöttek hozzám nem is egyszer. Te baloldali vagy, hát miért nem lépsz be a kommunista pártba?! Hát miért nem segítesz magadon? Kérdezem tőle: te voltál a Szovjetunióban? Te meggyőződéses komcsi vagy, igaz? Igaz, aszongya. Na, látod, ez már baj, mondom. Mert ha szélhámosságból vagy kommunista, jól meg akarod pakolni a zsebed, akkor azt mondom, rendben, okos gyerek vagy! De hogy meggyőződésből! …Eriggy ki a helyszínre, a Szovjetunióba, hogyha meggyőződéses vagy!”

Fivérével, apjával jobban jártak az agitátorok. A fordulat évében átigazoltak a Magyar Dolgozók Pártjához. Fivéréből, aki követte a családi hagyományt, és villamoskalauz lett, még diplomatát is akartak csinálni, de a felesége nem engedte. Később aztán, mint volt szocdemet elővették, állásából is kitették, és rakodómunkás lett belőle. ’57-ben a kádári MSZMP-be azután már egyikőjük sem lépett be.

Sanyi bátyám éveken át kedvetlenül tántorgott egyik festőkádtól a másik száraztisztítóig. Nagyon megviselte a fogság, a sebesülés meg az a tudat is, hogy hiába jött haza, itt is az oroszok az urak. Kicsit az időből is kicsúszott. Mire megnősült, túl volt már a harmincon. Annyi pénze, hogy saját műhelyt nyisson, sosem került.

Másoknál segédkezett, azután pedig elment a Patyolathoz. Itt aztán összerúgta a port a felettesekkel, és ’54-ben elbocsátották. Ekkor már kérte az iparengedélyt, öt alkalommal is, de nem kapta meg. Egy asztalosmester barátjához állt be végül segédnek, triciklivel hordta a deszkát, az állványokat, a készárut.

A forradalmat, minthogy a Práter utcában lakott, ugyancsak közelről nézte végig. Be is járt a felkelőkhöz, az utcában meg a Corvin közben is. Fegyvert azonban nem kapott. Fiatal srácokból álltak a csapatok, ő bizony már a parancsnokokhoz képest is túlkoros volt…

Megkapta viszont, mindjárt október 25-én az iparengedélyt! Kint a folyosón osztogatták az engedélyeket, mert belövés érte a VIII. kerületi tanácsot. Mindenki megkapta az ipart, aki kérte…

Egy üzlethelyiséget bérelt a Práter utcában. Ott is laktak, akkor már két gyerekkel. Kelmét festeni itt nem nagyon lehetett, a vízpára, az anilingőz miatt. Inkább csak tisztítással próbálkozott, és néhány év alatt tönkre is ment. A törzsvevők is elköltöztek, mert bontani kezdték a Práter utcát. Ők maguk is átköltöztek egy kisebb lakásba. A felesége is segédkezett, mosott, vasalt. Nem is mehetett volna el hazulról, mert a kisiparosok gyerekeit nemigen vették fel bölcsődébe, óvodába ebben az időben.

„Ott tartottuk a gyereket az üzletben, egy párnával, kosárban. Vagy kitettük az üzlet elé, a napra. Mindenki megcsodálta… Ez „olyan »prolis« volt… De hát én is az voltam, szegényember, proli, hiába iparos!”

Később ezt a házat is elbontották, el kellett költözniük. A tanács a Szentkirályi utcában utalt ki számára új üzletet. Jól kiválasztották a helyet! A jobb oldali szomszédja is kelmefestő-vegytisztító, és úgyszintén a bal oldali szomszédja is… „Mondom nekik, gyerekek, mit csináljak, ezt utalták ki…”

Innét megy azután nyugdíjba, 1982-ben. A vége felé, hogy megszerezze a jogosultságot, Szerencsés néni is eljárogatott takarítani.

Úgyhogy ma két nyugdíjból élnek, messze a létminimum alatt.

De legalább a két lánynak menne jobban! Ők az egykoron irigyelt sikerszakmát, a fodrászatot tanulták ki, és ma mindketten munkanélküliek. Ki megy a mai világban fodrászhoz, ki viszi ruháját átfestetni, tisztíttatni?…

Frontharcos

„A nyugdíj után én már csak egyet vártam! Hogy mikor lesz vége ennek a rendszernek?”

Szorgalmasan hallgatta a Szabad Európát, hátha egyszer csak megjön a jó hír… A keresőt mindörökre Münchenre állította, csak be kellett nyomni a gombot. Hazai rádiót ötvenhat után nemigen hallgatott… „De ezzel így volt ám az egész iparosság!” – meséli. „Aki Magyarországon kisiparos volt, az eleve a Szabad Európát hallgatta!”

Annyira várta már a befejezést, hogy még saját édesanyjával is szembeszegült. „Ne várd a végit, édes fiam, ez örökké eltart! Te csak ne várd, hogy egyszer ennek vége lesz!” – mondogatta az édesanyja.

„Édesanyám, nem lehet száz évig ekkora nagy disznóságot folytatni!” – nyugtatta meg Sanyi bátyám.

’87-ben azután egy fiatalember rátestált egy szamizdatot, „Hol osztják ezt, te?” – csapott le Sanyi bátyám. „Hát azt meg ki tudja…” „Áruld csak el, hát minek nézel te engem?!”

Így került el azután Demszkyhez. Csak az asszony, Hodosán Rozika, meg a nagy kövér macskája volt otthon, amikor beállított.

„Kérdezgetett, honnan, hová. Mondom neki, nyugdíjas iparos vagyok! Akkor, aszongya, adok magának egypár könyvet!”

És innéttől kezdve most már ő maga is munkálkodott a jó hír beteljesülésén, a rendszer megváltozásán. Először csak szűk körben, a családban, rokonságban terjesztette a szamizdatokat. Később már a Jurta Színházban, az aluljárókban. Végül a Moszkva téren… „Ugyanazon a szent helyen, egy méterrel sem arrébb, hogy lássák, itt vagyok, megtaláljon a kedves vevő!”

De nem kizárólag csak kedves vevők jönnek! „Volt, hogy odajött, oszt leköpött! Vagy az újságot köpte le! De én sem maradtam neki adósa, utánamentem, oszt én is leköptem őtet!”

„Egyszer meg messziről kiabált rám – ott árulták mellettem a Magyar Fórumot; egy rendes, jóravaló gyerek volt különben, aki árulta, messziről kiabálta, hogy magát be kéne tiltani, magát hidegre kéne tenni! Mondom neki, maga mit kiabál itt a szabadságról? Hát ez a szabadság, hogy mindent lehet árulni! Hát maga eztet be akarná tiltani! Hát maga akkor fasiszta! Maga nyilas! Ezt csak úgy mondtam neki, mert öreg sztari volt az illető… Úgyhogy amit odafent, a pártok, az SZDSZ összehordanak, az mind itt, énnálam csapódik le! Annak a végit én kapom meg.”

„De jöttek már nekem a bőrfejűek is, ilyen kopasz gyerekek. Négyen voltak. Aszongya az egyik, hogy lehet ilyen újságot árulni magának, fater? Hát ez egy zsidó újság!… Mondom, anyád picsája, hát te mi vagy?! Hát kopasz vagy! Hát szólok én rád, hogy kopasz vagy? Oszt akkor nem jöhetsz ide, mert kopasz vagy? Gyere csak ide, meséljük el egymásnak, ki a jobb magyar ember! Én római katolikus ember vagyok, hogy mersz te itten zsidózni?! Én fegyverrel harcoltam ezért a hazáért! Én megsebesültem, orosz fogságba estem! Te mit csináltál, te milyen magyar vagy? Semmilyen se vagy! Menj ki a Szovjetunióba egy kicsit, oszt majd ott megtudod, mi a magyar!”

„Ezzel a magyarabb magyarral, ezzel nagyon ki tud hozni a sodromból. Úgy fel tud idegesíteni, hogy öt percre ott hagyom az újságot, veszek egy kis levegőt! Magyar, és kész! Hogyha nekem azzal jön, hogy magyarabb magyar, az már eleve gyanús! …Énszerintem ezt a kommunisták mondogatják! Mert egy barátom, aki Érden lakik, elmondta, hogy mit csinálnak. Látták, hogy jön az MDF felfelé, szép sorban beléptek… Most meg már ők a legnagyobb magyarok! A kommunisták!”

„Volt azután egy nagyon furcsa esetem. Jött egy illető, egy ilyen sovány, bajuszos férfi. Azt mondja, hadd nézzem csak meg az újságot! Belenéz, megveszi. De még aztán is ott maradt. Aszongya, én vagyok a magyar kopjások vezére! Mondom neki, maga ezt csak így megmondja? Aszongya, miért ne, magyar vagyok! Akik alám tartoznak, azok is magyarok! Aszongya, el is jöhetne egy gyűlésre hozzánk, meg is mondta, hol lesz, meg mikor…”

Szociálliberális

Sanyi bátyám nem maradt meg az árusításnál. Belépett a Hálózatba, majd az SZDSZ-be. Igen megörült, még ’88-ban, hogy ennyi fiatal van a rendszer ellen. „Megkérdeztek, belépek-e. Persze, hogy belépek, naná, majd nem lépek be!…”

De azért nem kizárólag Hálózatból, SZDSZ-ből áll a világ. Amikor megtudta, hogy újjáalakul a szociáldemokrata párt, ott is körülnézett. Az első ember, akibe belebotlott, az egyik unokaöccse, nővére fia volt. „Mondom neki: nagyapád miatt vagy itt, igaz? Aszongya, persze… Hát te? – kérdezi aztán. Én már benne vagyok, mondom, ebben a Hálózatban, az is párt lesz. Az nem lesz párt, aszongya. A szocdem párt, az a jó!”

Később aztán Pestlőrincre, Révész Andráshoz is kiment.

„Haragudott rám nagyon Révész Bandi – az apám után én csak így mondom, Révész Bandi –, hogy miért nem ott vagyok, őnáluk, miért nem a szocdem pártban vagyok. Mondom neki: én már bent vagyok egy liberális pártban! Hát nem jobb az? Hát legyünk itt is meg ott is! Az unokaöcséim úgyis itt vannak, én meg ott vagyok! Legalább tudunk vitatkozni! Hát én egy liberális pártban vagyok, ne úgy nézzen rám, hogy egy jobboldali pártban vagy micsodában!”

Később aztán, a választások után, megint összejött a két unokaöccsével. Merthogy a másik is szocdem, csak nem Budapesten, hanem Szegeden.

„Elmondtam nekik, hogy mit kellett volna csinálniuk, hogy bekerüljenek a parlamentbe. A kommunisták helyett vagy a kisgazdák helyett. Mert, sajnos, elpuskázták, nem jutottak be. …Mert láttam én egyszer, akkor már az új Beszélőt árultam, hogy az egész Moszkva tér tele lett ilyen szociáldemokrata zacskókkal. Jól néztek ki, biztos Németországból, a Helmut Schmidtéktől kapták őket. De nem ott, a Moszkva téren kellett volna eldobálni! Mondom az öcsémnek: édesapám, ki kellett volna ezekkel menni a gyárak elé! Egy kis vékony programot, egy zacskóba betéve, ezt kellett volna minden melósnak a kezibe nyomni! Mert lehet, hogy ha csak úgy adod a programot, akkor ezt eldobja, de a zacskó mindegyiknek kell! De ha benne találja a programot, akkor elolvassa!… Ezt kellett volna tinektek csinálni! Akkor most mind tihozzátok húznának! Mert az egyedüli munkáspárt csakis a szocdem párt!”

„És ezt kéne most is, az SZDSZ-ben is! Oda is nagyon kéne egy munkástagozat, amelyik szót ért a melósokkal! Mert én nem azért jöttem ide, hogy itten tanult emberek gyülekeznek. A szabad száj miatt jöttem, meg mert itten sok a fiatal. A szocdemeknél túl sok az öreg motoros. Tehát legyen meg a szabad száj, meg ne feledkezzenek meg a szegény emberekről sem! …Én mindig az aranyos középút mellett voltam! A munkásnak is meglegyen, meg aki okosabb vagy jobban dolgozik, annak is meglegyen! Tehát hogy mindenkinek legyen meg a maga java meg a maga szabadsága. Nekünk olyan kormány kell, hogy tulajdonképpen se a baloldalról, se a jobboldalról ne legyen… egy ilyen középkormány legyen! Az lett volna a legjobb, ha a választáskor az MDF és az SZDSZ alakít kormányt, és odabent vitatkozzanak. Legyen kielégítve, nem a jobboldal, hanem a jobbközépféle is, és legyen a baloldal is egy kicsit jobban – és a szociális ernyő is legyen egy-kicsit nagyobb, mint mostan…”

Ajánlás

Szerencsés bátyánkat, ahogyan szerdai, csütörtöki napokon a Beszélőt árulgatja, gyakran meglátogatja egyik unokája. Egy kisasszony, akiből hozzáértők szerint, könnyen lehet a következő Miss Hungary… Úgyhogy a legényifjúság jobban tenné, ha szemtelenkedés és tiszteletlenkedés helyett inkább bevágódna Sanyi bátyánknál… Jó kiindulás ehhez például venni egy-két Beszélőt tőle…

• Kultúra