Skip to main content

Anyácskám mégiscsak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


                            Anyácskám mégiscsak az, ami.
Jelen volt ott, hogy „legyek”. Jelen volt Annál, hogy.
Anyánál ez érthető. Mégiscsak. De Ő ott van a
sajátjánál is, ott, hogy „legyen”. Belehátrál az időbe
Magához, hogy gyerekké legyen. Mégiscsak az, aki.

Jelen volt ott, hogy legyek, én, a gyerek. És én
ugyanúgy, írom Őt, hogy legyen. Hogy ez legyen. És
ugyanúgy, visszahátrálok Hozzá, hogy megmentsem.

És előresiet az időben Magához, oda, hogy nincs. És
én ugyanúgy szeretem, ahogy nincs. Átvetjük
egymást a halálon. Átverjük. Úrrá leszünk. Ő részese
annak, amiben már sohasem lehetne része és én
ugyanúgy általa.

                                                   Van egy anya.
Mégiscsak, mert jelen van, hogy „legyek”. Hogy én
olyast csináljak, hogy mindig jelen legyek ott, hol
„legyen”. És ezekben Ő, vagyis: „legyen”.

De Ő jelen van ott, hol legyen. A sajátjánál. Amiben
már sohasem lehetne része. Belehátrál az időbe
Magához. És én, aki általa és én általam Ő (mert
nincs), visszahátrálok ahhoz, ami megelőzött engem,
vissza, hogy megmentsem.

Már csak földöntúli mosolygás Anyácskámmal. Mi
mást? Ha mosolygok, ellesem, Ő ugyanúgy,
mosolyog, mert leolvassa, hogy mosolyoghat egyre
szabadabb félelemmel.

Ezek puffogtak, ropogtak, napsütéses eső volt,
mosolygás.

(1995)





































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon