Skip to main content

Kavafisz-átiratok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Régiségbolt

Egy régiségbolt volt találkahelyünk,
hetente szerdán, vagy tán pénteken –
már nem tudom... Titokban randevúztunk –
sziesztakor, tikkasztó délutánokon –
a bolt fölött, egy eldugott, eléggé szűk szobában.

Fiatal volt. Övé lett már az üzlet, csakhogy unta
a régről fölgyűlt ócskaságokat, családi örökségét.

Hét könyvszekrény, s a polcokon vad összevisszaságban
használt, fakult, szakadtra olvasott ponyvák,
s alighanem penészedő, rég megdohult, hamar feledt
remekművek, csak porfogók, csak olcsóbb kiadások,
s néhány vásári festmény, repedt, fölösleges tárgy,
csúf váza, nipp, tükör, zsebóra, mellszobor –
szemétrakás, kész lomtár, túlzsúfolt kóceráj.

A bolt fölött szerettük egymást a szűk szobában:
két végleg meztelen lény, vonagló test a bűnben,
rossz vérrel lüktető hús, hörgés rángó vaságyon.

Alattunk használt könyvek vad összevisszaságban –
több mázsa rég halott papír, csak olcsóbb kiadások,
díszes szemét, kacat, lom, kimustrált semmi dolgok.
Eladhatatlanok már, eladhatatlanok mind.
(1912. november)

Átmenet

Mindazt, mit félénk kisdiákként nem mert még elképzelni sem,
megkapja teljesen most. Sodródik, éjszakázik, utcákon kóborolgat,
hagyja, hogy mások vigyék. S úgy, ahogy illik igaz művészetünkben –
forrongó, frissült vérét áldozza ősi kéjnek, s új gyönyöröknek
szenteli szüntelenül magát. És testét földúlja tombolón a tiltott
szerelmek részegsége, és fiatal testrészei lángra gyúltan, izzón
falják, élvezik ezt a ritka mámort.

                                                     Egy hétköznapi gyermek
méltóvá válik így, hogy meglássuk, ráfigyeljünk. Egyetlen pillanatra,
egyszer csak ő is átmegy, a Magasabb Poézis Világán egyszer átkel,
átvonul ő is, a szép, érzéki ifjú – forrongó, frissült vérrel.
(1917)

Kétségbeesetten

És elvesztette végképp.       De még kutatja folyton,
bármely alkalmi partner,       futó szeretők ajkán
az ő lágy ajka ízét,       s bármely új ölelésben,
próbálja aktus közben       magával elhitetni:
ez a test az ő teste,       s hogy nekiadja magát most.

És elvesztette végképp,       mintha nem is lett volna.
Elhagyja, mondta ő, mert       szeretne már leszokni
a megvetett, elítélt,       szégyenteljes gyönyörről,
a tiltott kéj s a szégyen       stigmatizáló élvezetéről.
Képes rá, mondta ő, még       talán képes leszokni.

És elvesztette végképp,       mintha nem is lett volna.
De képzeletben egyre –       szemét ha épp lehunyja –
más ifjak érdes ajkán       csak az ő lágy ajka ízét,
más izzó testek éjén       csak az ő szerelmét érzi.
(1923)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon