Skip to main content

Ápolás Pátyon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egészségünkre…


A rendszerváltás az egészségügyben és a szociális ellátásban is teret nyitott a magánvállalkozások előtt. Gombamód szaporodnak az időseket ellátó magánotthonok, nyilván azért is, mert ezen a területen viszonylag kis befektetéssel és speciális képzettséget nem igénylő jártassággal is bele lehet vágni; ráadásul az egyre öregedő magyar társadalom hosszú távon biztos piacot nyújt az ilyen vállalkozások számára. A hétvégén a kissé zilált, de csendes, Budapesthez közel fekvő Pátyra látogattunk, a Naplemente otthonba, ahol az intézmény tulajdonosa, dr. Gurin Ferenc, egyébiránt a község körzeti orvosa, tájékoztatott bennünket az otthon indulásáról és működéséről.

Dr. Gurin elmondta, hogy körzeti orvosi tapasztalatai alapján már a 80-as évek elején foglalkoztatta az a gondolat, hogy miként lehetne az egészségügyi ellátás tekintélyes részét helyben és sokkal gazdaságosabban megoldani. Fölösleges a különleges kezelést nem igénylő elfekvő betegeket drága kórházi ágyakon ápolni, amikor erre a feladatra jól felszerelt helyi otthonok is alkalmasak lehetnének. Számításai szerint akkor ezzel a megoldással minimum a költségek 30%-át meg lehetett volna takarítani, és a beteg, idős emberek is jobban érezték volna magukat a megszokott környezetükben. Az ötletet akkor elvetették, sőt erről írt cikkét sem engedték megjelenni.

A rendszerváltás után lehetőség nyílt az ötlet gyakorlati kipróbálására. Dr. Gurin – sok más szerényen fizetett körzeti orvoshoz hasonlóan – kiváltotta a vállalkozói igazolványt, sikerült banki hitelhez jutnia. A rendelője melletti félkész állapotban lévő családi házat kibővítették és átépítették. A vállalkozás ezúttal elnyerte az egészségügy irányítóinak tetszését is, a Naplemente otthon pályázati úton a Népjóléti Minisztériumtól is támogatást kapott. Az intézmény 1992 nyara óta működik, jelenleg 12 idős ember befogadására alkalmas.

Az intézmény természetesen nem ingyen vállalja az idősek elhelyezését és gondozását. A fizetés többféle konstrukció szerint történhet. Az intézményhez kapcsolódik egy alapítvány. A jelentkező választhat: vagy befizet egy bizonyos, általában 300–500 ezer Ft körüli összeget az alapítvány számlájára, azután pedig a gondozott nyugdíjának 60–80%-a szolgál fedezetül a napi kiadásokra. De választhatja az ügyfél azt a megoldást is, hogy kifizeti a napi 1000–1500 Ft-os gondozási díjat, ez esetben nem kell beugrót betennie.

Nincsenek pontosan szabott tarifák, hiszen az idős ember egészségi állapota is befolyásolja a költségeket. Nem mindegy, hogy egy fitt és tevékeny lakóról van szó, vagy pedig folyamatos ellátást igénylő fekvőbetegről. Ráadásul a megállapodás szerinti díjba beletartozik ugyan az egészségügyi alapellátás, de az állandó, esetleg drága gyógyszereket igénylő kezelést – vagy például a javasolt gyógytornát – külön meg kell fizetni.

Az elhelyezés tehát nem olcsó, de ma már az állami vagy egyházi szociális otthonokba is hasonló összegeket kell befizetni, hogy helyhez jussanak a jelentkezők. Ennél olcsóbban ugyanis nem lehet színvonalas ellátást biztosítani. Ez a munka nagy igénybevétellel és külön pszichológiai teherrel jár, a szakképzett ápolókat csak magasabb fizetéssel lehet az állami intézményekből átcsábítani.

Az elhelyezést általában olyan jómódú családok kezdeményezik, akik nem tudnak folyamatosan gondoskodni idős családtagjukról. De előfordul az is, hogy tehetős, de magányos, idős emberek maguk jelentkeznek az intézménybe. A magány és a kiszolgáltatottság ellen az anyagi biztonság önmagában nem nyújt védelmet. Ezeket az intézményeket még mindig némi gyanakvás és rosszallás övezi. Sokan azért nem jelentkeznek, mert úgy tartják, szégyent hozna a családra, ha elraknák az öreget. Holott erről szó sincs, az otthon nem egy világtól elzárt elfekvő, az itt lakók, ha állapotuk engedi, tevékeny, normális életet élhetnek.

A pátyi otthon kétszintes épületében a lakókat 1–3 ágyas szobákban helyezik el. Olykor még az eredeti bútorait is magával hozhatja a páciens. A bentlakók mellett mindig legalább ketten vannak, ők végzik az ápolást, a takarítást és a napi háromszori étkezés alkalmával a felszolgálást a kicsi, de tiszta és világos étkezőben.

Az inkább elutasító közfelfogás és a hazai átlagkeresetekhez képest magasnak számító költségek ellenére a Naplemente otthonba is jelentős a túljelentkezés. Legalább 10-en vannak várólistán, akik azonnal hajlandóak lennének lefizetni a beugrót. A közeljövőben készülnek egy új épületszárnyat építeni, körülbelül ugyanennyi férőhellyel. Azonban ma nehezebb hitelhez jutni, mint néhány évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a vállalkozás pontosan törlesztette tartozásait. De nemcsak a befogadóképességet kívánják növelni, hanem a szolgáltatások minőségét is javítani akarják. Több műszert és segédeszközt szeretnének vásárolni, speciális szakembereket is be akarnak vonni a munkába, például a lelki gondozást biztosítandó. Érdemes lenne az államnak is támogatást nyújtania – mondják –, hiszen egy ágy biztosítása egy ilyen otthonban tizedannyiba kerül, mint a nagy állami egészségügyben, és a fenntartása is sokkal olcsóbb.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon