Kertész Péter

Nyomtatóbarát változat

Eladó a Pilis Klinika Pilisvörösváron. A töretlen társadalmi fejlődés naiv hívői kapásból arra a következtetésre juthatnak, hogy lám, jól prosperál manapság a vállalkozás az egészségügyben. Már klinikát is lehet kéz alatt venni.

Dr. Ferencz Zsolt baleseti sebészt belekényszerítették a magánvállalkozásba. Úgy hitte, stabil egzisztenciája van az országos intézetben, s egyszer csak nem hosszabbították meg a szerződését. Az ok számára máig ismeretlen, bár bizonyos feltételezésekkel lehet élni. Ő ült ugyanis Foltányi Árpád MDF-politikussal a biztonsági szolgálat gépkocsijában, amely 1990 őszén, nem sokkal a taxisblokád után elütött egy asszonyt, majd némi töprengés után elhagyta a helyszínt. Ferencz doktort „segítségnyújtás elmulasztása” címén felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, ám ma sem mond mást, mint amivel a tárgyaláson védekezett, hogy az ütközésnél megsérült, s ez akadályozta meg orvosi esküje teljesítésében. (Etikai vétségért az akkoriban már javában tevékenykedő orvosi kamara nem marasztalta el.) Mint ahogy az is tény, hogy a menesztése után egy évig munkanélküli volt, miközben 20-22 helyen hiába próbálkozott elhelyezkedni. Ezt követően jutott arra az elhatározásra, hogy vállalkozóként kamatoztatja sebészi és traumatológusi szakvizsgáját. Először magánrendelésre gondolt, rendelési időn túl a pilisvörösvári szakrendelőben, ám ezt elutasították. Ekkor határozta el, hogy klinikát létesít. Találtak a feleségével – aki a repülő műszaki tudományok doktora – egy nem üzemelő panziót Pilisvörösváron, s gyakorlatilag egy fillér nélkül kezdtek bele az átalakításába. De még mielőtt megvették volna az épületet, 1991 októberében bejelentették a minisztériumban és a társadalombiztosításnál, hogy mit szeretnének. Nem sokkal korábban készült el a lakásuk a szomszédos Solymáron, amelyet jelentős jelzálog terhelt. Fél év alatt starthitelt, magánhitelt, különféle kölcsönöket vettek fel, ingük-gatyájuk ráment, mire a munka végére értek. Telve voltak bizakodással, annál is inkább, mert hiszen a hiánypótló vállalkozást a település valamennyi háziorvosa, Pilisvörösvár országgyűlési képviselője, sőt még dr. Kis Gyula, a szociális és egészségügyi bizottság MDF-es elnöke is lelkesen támogatta. Úgy tűnt, menni fog minden, mint a karikacsapás, jóllehet a Pest megyei ÁNTSZ csak nagy nehezen adta áldását. De az 1993. március 2-án kiadott működési engedély az eredeti orvosszakmai programnak csupán egy töredékére terjedt ki. Dr. Molnár Kornélia megyei tiszti főorvos a négyszintes, 300 négyzetméter alapterületű épületben kizárólag a járóbeteg sebészeti-baleseti tevékenység gyakorlását engedélyezte, a klinikaként és szanatóriumként való működtetéshez nem járult hozzá. Március 3-án már fogadtak beteget – ha fizetett. Elsősegélyért nem kértek semmit. Minden kisebb, altatást nem igénylő műtétet elvégeztek. Csúcsidőszakban 12 szakorvost és négy szakképzett nővért foglalkoztattak négy műszakban. Minden azon múlt, nyújt-e támogatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Ígéretben nem volt hiány. Ferencz doktor szerint Pusztai Erzsébet politikai államtitkár modellértékűnek mondta a 24 órás traumatológiai ellátást, mivel ehhez fogható gyakorlat csak a nagyobb településeken alakult ki. Máshol viszont „ha valakinek este a kalapács a lábára esik, annak reggelig várni kell”.

1993. március 26-án dr. Fehér Miklós, a Népjóléti Minisztérium illetékes főosztályvezetője levélben tudatta Ferencz Zsolttal, hogy a minisztérium és az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság közös kuratóriuma a közeljövőben fogja véleményezni a pályázatokat. Ez meg is történt, s július 6-án Demes Istvánné, az OEP finanszírozási főosztályvezetője közölte a szomorú hírt, miszerint az 1993. évre benyújtott egészségügyi magánvállalkozás finanszírozásához pénzügyi támogatást nem tudnak nyújtani. „Igényének 1994. évre történő ismételt benyújtására a törvény előírásai szerint 1993. augusztus 31-ig nyílik lehetőség.”

Az történt, amit sokan előre megjósoltak volna. Hogy tudniillik ígéretekből nem lehet megélni. Pontosabban: másoknak még jobb kapcsolataik voltak. Miközben vitathatatlan tény, hogy az idestova már kétszázmilliárd forint kintlévőségére keresztet vető tb nem támogathat minden vállalkozást. Vagyis Ferencz doktor – nem kis mértékben protektorai jóvoltából – szépen belesétált az irodalomban 22-es számon nyilvántartott csapdába. Mert amíg nincs klinika, addig ugye mire kért volna támogatást; amikor meg már volt, akkor az történt, amit az eddigiekben ismertetni bátorkodtam. Lett volna ugyan egy megoldás – így a hitves –, ha beraknak egy borítékba félmillió forintot…

Fél évig ment a kínlódás, kétség és remény között, s ezalatt naponta átlag három, a csúszós őszi időszakban olykor nyolc-tíz paciens fordult meg a korszerűen felszerelt intézményben. Volt rá eset, hogy valaki száz méterre lett rosszul, behozták, s mikor jött a mentő, azt mondta: maradni akar. Aláírt egy nyilatkozatot, hogy az ellátásért fizetni fog. Aztán – bár kétszer felszólították – mégsem fizetett, sőt fel is jelentette Ferencz doktort, mivel úgymond jogtalanul kért tőle 15 ezer forintot, holott csak fél napig gyógykezelte. Ez többször megismétlődött, s elterjedt a környező településeken, hogy nagyon drágák. Pedig Ferenczné szerint, aki afféle gazdasági igazgatói teendőket látott el, feleannyiért szolgáltattak, mint az állami egészségügyben. Kétezerötszáz forintot kértek például egy körömlevételért. Tevékenységi körüket – mivel altatás nélküli kisműtét iránt nem mutatkozott elegendő kereslet – kénytelen-kelletlen a belgyógyászati esetek felé tolták ki.

Már tavaly novemberben belátták, hogy nem boldogulnak, miután a bevételükből a működtetésre sem futotta. Mára már a húszmilliót is meghaladja az adósságuk, miközben a drága berendezések kihasználatlanul állnak. És bár időben beadták a tb-szerződést igénylő pályázatot az idei évre, mikor márciusban rákérdeztek, azt a választ kapták, hogy elveszett, adják be újra. S különben is kampány volt, nem lehetett elérni senkit.

Így aztán már jó ideje levették a cégért, s Ferencz doktor kapott egy – ha nem is a képesítésének megfelelő – hatórás állást a Józsefvárosban. A klinikát felszámolják, a berendezéseket, ha másképp nem megy, egyenként értékesítik. Ki lehetett volna ugyan szállni a balul sikerült vállalkozásból haszonnal is, ha egy gazdag, még elszántabb orvos jelentkezik vevőnek. Csodák azonban nem történnek az egészségügyben, ezért a négyszintes épületet már több hónapja meghirdették, s nem elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül lakóház vagy megint panzió lesz belőle.

• Belföld