Skip to main content

A(tta)kció-hétvége

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


– Végigverték néhány Vásárosnamény körüli falu cigánytelepét – dadogott bele a telefonkagylóba egy szabolcsi ismerősöm több mint egy hónapja.

– Bőrfejűek? – próbáltam ráhibázni ösztönösen a tettesekre.

A svéd torna kézműveseinek azonban csak a képükön van bőr, egyébként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság terrorelhárító különleges kiképzésű kommandósai és a vásárosnaményi kapitányság rendőrei voltak.

A történtek felől az érintett vidék országgyűlési képviselőjét faggatom.

– Nagyon rossz a közbiztonság, főnök, nagyon rossz – törögeti a kezét. Majd szörnyülködve meséli, hogy az aranyosapáti körzeti megbízott feleségét részeg fiatalemberek megerőszakolták saját lakásán. Igaz, nem cigányok voltak. Bár azoktól is kitelik az ilyesmi.

Az akció valamikor februárban zajlott. Lehet, hogy 7-én, bár Tóth András, akit az ügy folyományaként igen megvertek, apja, Elemér névnapja (29) előtti péntekre emlékezi vissza a gyászos napot.

A vásárosnaményi rendőrkapitányságon valaki felvetette, hogy a gyér rendőri közterületi jelenlét megerősítése érdekében szervezzenek a környéken egy demonstratív látogatást. Kölcsönkérték hát a megyei főkapitánytól, a már említett 12 fős „Akció Alosztályt”, aki gyanútlanul elengedte a sereget, hiszen amúgy is rendszeresen segítettek a megye különböző pontjain, sőt számon tartották őket, mint az ORFK különleges vésztartalékához tartozókat is.

Az akcióért a továbbiakban Fejes Gábor vásárosnaményi kapitány felelt. Az eligazítást Tóth Illés közrendvédelmi osztályvezető tartotta. A rendműveleti tervben Aranyosapáti, Gyüre és Jánd szerepelt. A helybeli rendőrök az előírásos öltözetben és felszereléssel, a kommandósok fekete gyakorlóruhában, rohamkéssel, speciális bottal, kutyával „mint valami szörnyű hadra” fegyverkeztek.

Gyürén a Dobó utcában Bara Miklós gyanútlanul tévézett Rózsa Tibor nevű szomszédjánál, mikor a rend őrei benyomultak a lakásba egy lihegő, szájkosár nélküli kutyával. A személyi igazolványokat kérték, s míg a család rémült kapkodással az okmányokat kereste, az egyik fegyveres a szekrényben kezdett kutatni.

A házigazda naivan megkérdezte, van-e házkutatási engedély. Szegény feje, dehogy akarta ezzel megbántani a tisztelt rendőrt. Az azonban „majd adok én neked házkutatási engedélyt” kiáltással egy hatalmas pofont kevert le a szemtelenkedőnek. Gyerekek és felnőttek egyaránt sírni kezdtek. Rózsa Tibor könyörgött, hogy ne a családja előtt bántsák. Illendőségből hát kivonszolták az udvarra – a bentlévőket addig a kutyás rendőr vigyázta –, s ott ütlegelték és rugdalták. Bara Miklós tett egy kétségbeesett kísérletet a menekülésre. Hazarohant és bezárkózott. Könnyedén feltépték háza ajtaját. Először is kapott az oldalába egy telitalpas rúgást, majd (bizonyára az esetleges támadó fellépést megelőzendő) alaposan helybenhagyták a riadalomra gyanútlanul átszaladó Imre nevű öccsével együtt. A kis négyéves Vali öklöcskéjével mutatja, hogyan vágták gyomron az apját. A faluból távozóban a különítmény a kocsmából még kiemelte Vass Sándort is, aki már volt büntetve, tehát valahol, valamikor, valamiért már bizonyára rászolgált a verésre. Állítólag néhány foga is kitört, s csupa vér volt az inge, amikor hazaért. A körzeti orvos csak egy látleletet lett volna hajlandó készíteni az egész társaságról, Vass Sándor azonban tapasztalatok alapján meggyőzte a többieket, hogy még rosszabbul is járhatnak, ha az igazukat keresik. Bara Miklós hetekig nem tudott kiegyenesedni, minden lélegzetvételnél szúró fájdalmat érzett. Görnyedt tartásán sokáig mulatott a falu.

Aranyosapátiban az Árpád utcában jártak a rendcsinálók. Ifjabb Tóth Elemér fát vágott éppen. Támadófegyverrel a kézben találták tehát, és lehetséges, hogy valóban barátságtalanul fogadta a rendőröket. Felesége már csak azt látta, hogy a földön fekvő férjét rugdalják, aki a ház előtti pad alá próbált menekülni. A visítozó asszonyra ráeresztették a kutyát. A derék ebet nem terheli felelősség, hiszen parancsra cselekedett. Letépte az asszonyról a blúzt, aki félmeztelenül menekült az utcán.

Idősebb Tóthék a szemközti házból a lármára szaladtak elő. Kétségbeesetten kiabálni kezdtek, hogy ne bántsák a fiukat, hiszen nem csinált semmit. Őket is megrohamozták. A 48 éves Tóthnét, hét felnőtt gyermek anyját (húsz unokája is van) keményen megbotozták. Egyik kisunokája végignézte a jelenetet. Összepisilte magát és zokogógörcsöt kapott. A nagymamának még most is lelkiismeret-furdalása van, hogy nem maradt mellette, hanem kimenekült a határba. A többiek bezárkóztak, de a kommandósok betörték az ajtót, s a Záhonyban 32 évet dolgozott büntetlen (és teljesen ártatlan) idős Tóth Elemért 19 éves András fiával együtt hajánál fogva vonszolták az utcára, összeverték és kinyújtott kézzel hasra parancsolták őket. A rúgások mellett egy kicsit ugráltak is rajtuk, majd térden „csókolom Csaba bácsi”-t kellett köszönniük a 30 év körüli falurendőrnek. Beszállították őket a vásárosnaményi rendőrkapitányságra. Ott a falat támasztották némi ütlegelés s rúgás felfogása céljából. Át kellett vinni őket a kórházba orvosi vizsgálatra, mert az András fiú nem tudott kiegyenesedni. A látleletek a kapitányságon maradtak. Végül az utcára kergették őket, utazhattak pénz nélkül haza. Mindezek tetejébe még 3000 forint bírságot is kiróttak rájuk, hatóság megsértése címén.

A hazafelé igyekvő, de még felhevült társaság Naményban, a Baktiné italmérésében mulató Cine Miklós fiatalembert is az utcára rángatta, és az üzlet előtt összevissza verte. Ennyi a szemtanúk és a „túlélők” visszaemlékezése.

Hívom a főkapitányt. Semmit nem tud a dologról, feljelentés nem érkezett, de őszinte riadalommal a hangjában megígéri, hogy szigorú vizsgálatot rendel el. Másnap jelentkezik, hogy valóban történtek bizonyos dolgok, de hát hallott valami baltaemelgetésről meg ilyesmiről.

Nem lepne meg, ha előkerülnének olyan okok, melyek így utólag is igazolják és indokolják a „kézrátételt”. Különösen Tóth Elemérné nagymama jelenthetett az átlagosnál nagyobb veszélyt a kommandósokra.

Az elmúlt rendszerben ilyesmi itt nem fordult elő. Csak az azt megelőzőben. Csendőrvirtusnak nevezték.

Kicsit eltűnődöm. Mi lenne, ha nekem kellene végignézni az apám, anyám vagy fivérem, sógornőm elleni rendőri erőszakot? Noha már „izmaim lazulnak”, bizonyára mégis megfontolatlanságra vetemednék. És hogyan érintené a látvány gyermekeimet, akik tisztelik apjukat, még szeretik a kutyákat és bíznak az emberekben.

A főkapitány változatlanul nem érti, hogy hol csúszott be hiba, hiszen aranyosapáti polgármestere és egy országgyűlési képviselő is igen kedves köszönőlevelet küldött neki az akció után.




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon