(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

Bács, Békés és Csongrád tájain árkon-bokron át vágtat Iustitia. Varga István orosházi ügyvéd, helyi MDF-alelnök vezényletével listába gyűjtenek mindenkit, aki az elmúlt negyvenöt évben politikai és gazdasági bűncselekményeket követett el. A felelősségre vonás kezdő napja 1944. december 21. Ekkor ült össze Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés, nyilvánvalóan a kollaboránsok és hazaárulók gyülekezete, miközben az igaz hazafiak a budai Várban meg a soproni gyepűn védték a hont Szálasi nemzetvezetésével. Az azóta elkövetett bűncselekmények – így az orosházi jogbölcselők – nem évültek el, hiszen az állam 1990. május 2-ig nem érvényesíthette büntető szigorát.

Csak az a baj ezzel az MDF-es igazságtétellel, hogy a bűnös bolsevikot olyannak látja, mint az ősmagyarok a csodaszarvast. Csak kergetni lehet, utolérni nem tanácsos.

Itt van például az egyik nagy igazságtevő, Horváth Balázs. Egy éve, 1990. június 26-án Hack Péter SZDSZ-es képviselő interpellációjában azoknak a felelősségét firtatta, akik hamis adatokat közöltek az ország külföldi adósságállományáról, a bős–nagymarosi vízlépcső építésének környezeti hatásáról, és akik titkos, törvényellenes módszerekkel adatokat gyűjtöttek a demokratikus pártok vezetőiről. Horváth Balázs – hu és fu – nyomban meg is felelt: nem foglalkozik ő efféle csip-csup bűnösökkel. Hanem épp most kérte fel a legfőbb ügyészt, hogy indítson büntetőeljárást Benkei András, Gyenes András, Németh Károly, Korom Mihály és Rácz Sándor ellen – nem holmi vízlépcsők miatt, hanem azért, mert megtudta, hogy ezek az emberek rejtegették és támogatták Carlost, a híres-nevezetes nemzetközi terroristát. Így kezdődött Carlos magyarországi kalandozásának második szakasza.

Az első már 1979-ben elkezdődött. A nyolcvanas évek elejétől Budapest volt Carlos – eredeti nevén Ilich Ramirez Sanchez – és csoportja kelet-európai főhadiszállása. Az egykori keletnémet Stasi XXII/8-as főosztályának jelenleg a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kölni központjában őrzött irataiból kiderül: a keletnémet, a csehszlovák és a magyar titkosszolgálat rendszeresen összehangolta a Carlos-csoporttal kapcsolatos magatartását. „Mellőzni kell mindent, ami az ellenség táborába sodorhatná a csoportot” – idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung június 12-i száma a testvéri titkosszolgálatok megállapodását. „Tilos a csoporttal szemben olyan intézkedéseket alkalmazni, amelyek dacreakciókat válthatnak ki belőlük a szocialista országokkal szemben.” A FAZ kommentátora szerint, a szocialista titkosszolgálatok lakással, hamis útlevelekkel és fegyverrel látták el a terroristákat – nehogy átsodródjanak az ellenség táborába. Carlos következmények nélkül lőhetett rá a megfigyelésére kiküldött két személyi követőre. A magyar biztonsági szolgálat irataiból derült ki, hogy Carlosék hajtották vége – feltehetően a román titkosszolgálat megbízásából – a Szabad Európa Rádió elleni merényletet, 1981. február 21-én. Az akciónak nyolc sebesültje volt, és négymillió márka kárt okozott. Mindez természetesen lehetetlen lett volna a politikai vezetés jóváhagyása nélkül.

Horváth Balázs helyesen nevezte meg a felelősöket. Alulról felfelé haladva a politikai – és büntetőjogi – felelősséget a történtekért a belügyminiszter állambiztonsági helyettese, a belügyminiszter és az MSZMP KB adminisztratív titkára (végső fokon a főtitkár) viseli. A Horváth Balázs által megnevezetteken kívül Karasz Lajos, Harangozó Szilveszter és Horváth István tartozik a csoportozatba.

Az ügyészség a Carlos-ügyben keményen nyomozott egy teljes éven át. Időként szűkszavú híradások jelentek meg az aprólékos munkáról. Valamennyinél szűkszavúbbra sikerült azonban a nyomozás lezárásáról kiadott közlemény.

Az kiderül belőle, hogy Carlos ismeretlen helyen tartózkodik. Ez aligha meglepő, köztudott, hogy évek óta nyoma veszett. Arra viszont nem derül fény, hogy kihallgatták-e az ügy fentebb említett politikai felelőseit. Az ő szerepük tisztázásához aligha kell ismerni Carlos jelenlegi lakcímét. (Tisztázásról lehet szó, nem felelősségre vonásról, hisz a vélelmezhető bűncselekmény, a bűnpártolás öt év után elévül. Az ennél jóval súlyosabb bűnsegédi részvétel csak dr. Kutrucz Katalin merész jogi értelmezése volt a Horváth Balázs-féle bejelentés izgatott napjaiban.)

Vajon olyan vajszívű a Legfőbb Ügyészség, olyan mimózalelkű az a Iustitiát harsogó MDF-es kormány, hogy nem kívánja újabb kihallgatással zaklatni Horváth Istvánt, hisz elég megpróbáltatás volt neki, hogy tanúként meg kellett jelennie egykori helyettese, Pallagi Ferenc tárgyalásán? Vagy kihallgatták és hallgatnak róla? Miért? Milyen jogon – ha már egy éve beígérték a csontig hatoló nyomozást?

Hallani hangokat, hogy a büntetőeljárás kiváltaná a terroristák haragját – s bosszúságukban még terrortámadásokat intéznének hazánk ellen. Köztudott, hogy amikor Franciaországban letartóztatták a menyasszonyát, Carlos egy sor merényletet hajtott végre francia intézmények kárára. De Karasz Lajosért azért talán még Carlos sem robbantana. Főképp, mert a Pallagi–Horváth-perből tudhatja, hogy Magyarországon a tisztító Iustitia legádázabb büntetése a szigorú megrovás.

Van azonban egy körülmény, amely talán érthetővé teszi, miért lett olyan kurtán-furcsán vége a látványosan fellobbantott magyarországi Carlos-ügynek. Azok közül a belügyi tisztek közül, akik Carlosszal szolgálati összeköttetésben voltak, akik – parancsra – kiállították részére a hamis útleveleket, kibérelték a bázisul szolgáló lakásokat, odaszállították a fegyvereket, és lezárták a lövöldözések alkalmából esetleg mégiscsak megindított eljárás aktáit, néhányan talán – ma is szolgálatban vannak.

A Nemzetbiztonsági Hivatalnál? Az Információs Hivatalnál? A terrorelhárítóknál?

• Belföld