Krokovay Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Az alkotmány célja a demokratikus kormányzat jogszabályainak, rendelkezéseinek és eljárásainak bizonyos határok közé szorítása. Az Alkotmánybíróság feladata a határátlépések megállapítása és érvénytelenítése. Nem egyszerűen arra hivatott, hogy elfogadja az alkotmány – mint a nagy kormánypárt kis felelősségérzetet tanúsító frakcióvezetője nyilatkozta – egyik lehetséges értelmezését (mivelhogy az nem számtanpélda, amit csak egyféleképpen lehet értelmeznünk). Csakis az az alkotmány törvényes értelmezése, amit az alkotmány bírósága szögez le, minden más értelmezés, támogassák akár tömegek, nulla, semmis, érvénytelen. Sok esetben az alkotmány törvényes értelmezése egyben a kifogástalanul helyes értelmezés is, de ez nincs mindig így. Mindenesetre egy jogállamban a főbírák egymással vitatkozó, egymás érveit továbbgondoló indoklásai nagyban hozzájárulnak az alkotmányos elvek teljesebb megértéséhez.

Más kérdés, hogy tudnunk kell, hol végződik az értelmezés és hol kezdődik a bíróuralom. Hogy mikor beszélhetünk valóban joghézagról, s mikor dönthetjük el mégis a felmerült kérdéseket, noha a látszat az, hogy „hallgat” az írás. Ha az alkotmány semmiben sem fosztja meg a többséget a döntés jogától, és semmiben sem kényszeríti rá a törvényhozásra a maga eljárásait, akkor a törvények esetleg hisztérikus gyorsasággal és elképesztően szélsőséges következményekkel születnek, tele durván igazságtalan, súlyosan jogsértő többségi rendelkezésekkel. Akkor létrejön az, amit Tocqueville és Mill a demokrácia legnagyobb veszedelmének, a többség zsarnokságának nevezett. Ha viszont ezek a tartalmi és eljárási megszorítások rendkívül szűkkörűvé és csigalassúságúvá teszik a parlamenti munkát, akkor nincs igazi népképviselet, akkor valóban egytucatnyi bíró avagy a múlt uralkodik.

De milyen akkor a megfelelő szigorúság? Hogyan dönthet a többség majdani többségek korlátozásáról? Mikor beszélhetünk, beszélhetünk-e egyáltalán az alkotmányozáshoz szükséges légkörről vagy körülményekről? Mennyire szorítkozzunk az alapelvekre, mennyire vágjunk bele a részletek kimunkálásába? Mit bízzunk a törvényalkotás szintjére, mit az ítélkezés és az igazgatás gyakorlatára? Az alkotmányosság örökös harcot folytat az illetéktelen, elhamarkodott vagy forrófejű kormányzással és törvényhozással, s ami kiváltképp fontos, elejét veszi jóvátehetetlen szörnyűségeknek. Sohasem az alkotmányosság volt a hibás, ha ilyenek mégis bekövetkeztek.

A nemzetközi egyezmények, az összehasonlító alkotmányjog és a nagy filozófiai és erkölcsi hagyományok tanulságai mindenesetre behatárolják a parlamentáris rendszerek mozgásterét. Minél fiatalabb egy alkotmányos demokrácia, annál nagyobb szüksége lehet mások tapasztalataira. Mi sem hajtogathatjuk például titokzatos bárgyúsággal, hogy Amerika messze van.

Az Egyesült Államok politikai kultúrájának talán a legirigylésre méltóbb vonása „az élő alkotmány” szerepe a társadalmi berendezkedés megszilárdításában és megújításában. Ezért érdemes nyomon követnünk a napokban, hogy miként fest egy főbíró megválasztása.

---

Végy öt szavazatot, gúnyolódnak a demokraták, és minden lehetséges.

Hamar elfelejtették, miként töltötte meg Roosevelt és egy sor más demokrata elnök liberálisokkal a testületet. Az elnök jelöl, és az elnök nevez ki, gyakorlatilag életfogytiglan vagy az önkéntes visszavonulásig. Alig egy hete röppent fel a hír, hogy Thurgood Marshall, nem várva már be közelgő 83. születésnapját, nyugalomba vonul. Egyébként sem volt akárki, de most egymás után írják róla a lapok a cikkeket. A polgárjogi forradalomban játszott szerepéről, az iskolai szegregációt betiltó híres Brown-ügyről, amelynek ő volt a győztes ügyvédje, s amely végleg kitiltotta a rejtett apartheid továbbélését a közoktatásból. Laurence Tribe, a Harvard alkotmányjogász professzora szerint „ő valóban élő legenda, akinél jelentősebb ügyvédet aligha találunk a XX. században”. Még Lyndon Johnson idején, 1967-ben került be a fénykorát élő liberális Warren-bíróságba, most viszont már nagyon régen nem írhatott többségi indoklást. A polgárjogok, a pozitív diszkrimináció, a vádlott jogainak vagy a halálbüntetés eltörlésének kérdésében egyre-másra kisebbségben találta magát. Na és még valami. A tiszteletre méltó főbírót szegény gyerekként egykor koszos niggernek szólították.

A hírt és a lehetőséget nem fogadta kitörő örömmel a Fehér Ház. Tavaly Brennan főbíró helyére David Souter került, s így megszületett a hőn óhajtott konzervatív többség. Most már csak annyi a hozadék, hogy az 5-4 helyett gyakoribb lehet a 6-3. Ugyanakkor az első és egyetlen fekete alkotmánybíró helyettesítése politikai aknamezőnek bizonyulhat. Az elnök tavasszal éles harcot folytatott a tervezett polgárjogi törvény ellen, ami szerinte faji kvóták felállításához vezethet. Most viszont ő maga alkalmaz egyfajta fordított diszkriminációt, ha fekete helyébe feketét ajánl. Felmerült, hogy a jelölt legyen spanyol származású. Vagy nő.

Egy biztos, a szavazatok fontosak, tehát ne legyen „már megint egy fehér fickó”. Bush kijelentette, hogy csak a kiválóság számít és a közérdek. Elvégre mi van, ha a bíróság túlságosan jobbra mozdul, s túl sokat veszít tekintélyéből éppen a választások előtt?

A jobboldal nyilván azt várja a bíróságtól, hogy végezze ki az abortuszjogokat. A most májusban hozott ítélet szerint a kormányzat megszüntetheti minden klinika támogatását, amely abortusz-tanácsadást folytat. A Kongresszus azzal vágott vissza, hogy azonnal törvényt hozott a klinikák kormánytámogatásáról. De noha Souter főbíró csatlakozott a klinikaítélethez, az abortusz teljes tilalmát még sohasem szavazta meg, miként Sandra Day O’Connor főbírónő sem.

Tavaly az egyik legnagyobb szabadelvű jogász, Brennan főbíró visszavonulásánál három konzervatív republikánus maradt tartalékban: Clarence Thomas, szövetségi fellebbezési bíró; Ricardo Hinojosa, 40 éves, mexikói származású szövetségi kerületi bíró Texasból és Edith Jones, 41 éves, a szövetségi fellebbezési bíró ugyanonnan, de fehérként. Egyesek feltételezték, hogy Bush meglepheti a közönséget, ahogy Dan Quayle kipécézésével. Mindenki tudta, hogy semmi kedve harcolni a törvényhozásban a jogi bizottsággal, amelynek kémiai összetétele amúgy is robbanásveszélyes -– Biden szenátor elnöklésével és Kennedy szenátor főszerepével az egyik oldalon, a konzervatív Orrin Hatch (Utah) és Strom Thurmond (Dél-Karolina) szenátorokkal a másikon. Azt sem felejtette el senki a Fehér Házban, hogy miként buktatta meg John Tower hadügyminiszteri jelölését a Kongresszus, s hogy micsoda vihart aratott Reagan 1987-ben Robert Bork bíró provokatív jelölésével.

George Bush gyorsan cselekedett, hogy ezúttal ne maradjon ideje a kritikusoknak a júliusi jelölés és a szeptemberi meghallgatások között a felkészülésre. Thomas bíró minden amerikai számára példakép lehet – mondta lefegyverzőnek szánt választásáról két nap múlva a jelöltjét bemutató televíziós sajtótájékoztatón.

Clarence Thomas 43 éves afroamerikai Georgiából, római katolikus, aki nemcsak egyházi iskolában tanult Yale-végzettsége előtt, de két év papi szemináriumot is elvégzett. Ismert, hogy ellenzi a pozitív diszkriminációt és a faji kvótát, de amióta 1990-ben kinevezték szövetségi fellebbezési bírónak, nem volt ilyen ügye.

Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi döntése 5-4 volt a Szövetségi Kommunikációs Hivatal kisebbségeket támogató politikája javára, s a többségi véleményt néhány héttel visszavonulása előtt még William J. Brennan jr. írta. A New York Times kommentátora szerint a jelölt azért sok tekintetben sötét ló mind a személyét azonnal lelkesen fogadó konzervatívoknak, mind az óvatos vagy ellenséges liberálisoknak. Senki nem ismeri a nézeteit a legfontosabb kérdésekről, az abortuszról, az állam és az egyház szétválasztásról, a törvény előtti egyenlőség alkotmányos definíciójáról. Római katolikus létére sohasem foglalt nyilvánosan állást az abortusz ellen vagy a magánélet alkotmányos védelme kapcsán. A polgárjogi mozgalmak óvatosan nyilatkoztak, csupán aggodalmaikat hangoztatják. A 185 szervezetet tömörítő liga arra biztatja a Szenátust, hogy ne kapkodják el a döntést. Thomas bíró ellen szól, hogy csak 16 hónapot töltött eddig bíróságon, s amikor a Foglalkoztatottak Esélyegyenlőségének Bizottságában elnökölt, a legtöbb pozitív diszkriminációs tervezetet ellenezte. Nyilvánvaló, hogy most a demokraták kiélezik majd az abortuszvitát, hiszen a 18-24 évesek között a legerősebb a republikánus tábor, de a fiatalok általában sajátdöntés-pártiak, és nem szeretik, ha az állam beleszól a magánéletükbe.

A jelölés, amelynek során majd több száz társadalmi szervezet nyilvánít véleményt, tesz fel kérdéseket és gyakorol bírálatot, egyfajta alkotmányjogi népszavazás. Igaz, a jelöltet ritkán utasítják el, s ha igen, akkor rendesen jelleme vagy hozzáértése alapján. A politikai harc kiéleződése az alkotmánybíróság összetételében a kommentátorok szerint mindig a kormányzat hibája.

A közszolgálati televízió teljes egészében közvetíti majd a hetekig tartó meghallgatásokat, s így mindenki részt vehet egy komoly alkotmánytani szemináriumon. A képviselők szavazatára a politika és az érvek mellett közvetlenül hat az úgynevezett „meghallgatás-megtérés”, ami egyaránt jelenthet dicséretes rugalmasságot és vészjósló elvtelenséget. Bizonyosra vehető, hogy most széltében-hosszában terítékre kerül az összes erkölcsi alapkérdés; a szabad választás jogát védő mozgalom most nem fog megelégedni holmi tartózkodó hallgatással, mint tavaly.

Mindezek a kérdések már ott vannak az újságokban, betöltik a kontinens televíziós háttérműsorait, és ősszel témát adnak az osztályfőnöki óráknak, úgy ötödiktől fölfelé. Addigra a legtekintélyesebb ügyvédi kamarák összeállítják azt a részletes dokumentációt, amelyben mindenki, akit csak érdekel, megtalálhatja Thomas bíró életének és munkásságának fontos mozzanatait. Addigra valamennyi politikai párt és társadalmi egyesület elkészíti majd ugyancsak írásos állásfoglalását, hogy felkészülten várja a meghívást a jelölt „konfirmálására”. Itt majd a jogi bizottságban valamennyi képviselő megfordulhat, de csak a bizottsági szenátorok tehetik fel kérdéseiket. Akik még töprengenek, figyelik, hogyan viseli az áldozat a tortúrát, hogyan reagál támadásra és gúnyra, pátoszra és humorra, miben nyitott, miben következetes.

Természetesen az ígéretes jelölt nem akar mindenkinek tetszeni, de nem is érzéketlen, felfuvalkodott. Ha ő maga nem is, nézeteinek tolmácsolói még a közszolgálati kábeltévé stúdiójába is beülnek, hogy válaszoljanak a nézők kérdéseire Floridától Alaszkáig. Sőt, újabban külön telefonvonal várja az esetleges alkotmánybíróval kapcsolatos észrevételeket Itáliából, Luxemburgból.

Miután túlélte a politika és a jog össznépi beavatási szertartásait, és beiktatása megtörtént, már mindenki tudja, aki tudni akarja, hogy mi az alkotmány, és miként kell olvasnunk az alkotmány vitatott pontjait. Nem valami ilyesmiről ábrándozunk mi is, itt, a Magyar Köztársaságban? Mondanom sem kell, hogy kicsiben.

• Belföld