Skip to main content

Eldübörgnek testvéri tankok…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


K.: Hogy kerültél a delegációba?

V.: A január 5-ei Nemzeti Csúcstalálkozón Németh Miklós jelezte, hogy a pártok képviselői részt vehetnek a tárgyalásokon. A pártközi megbeszéléseken konszenzus alakult ki, hogy az MDF-nek és az SZDSZ-nek mindenképpen benne kell lennie a delegációban.

K.: Mi volt a dolgotok?

V.: Megfigyelők voltunk, azt néztük, hogy a magyar tárgyalóküldöttség a nemzeti érdekek figyelembevételével tárgyal-e.

K.: Mi volt a benyomásotok?

V.: Mindenekelőtt az, hogy az MSZP és az SZKP között létrejött már a megegyezés, amit megerősített Burlakov nyilatkozata, aki előre bejelentette a hajmáskéri csapatkivonásokat. Bármennyire belejátszottak is azonban a dologba az MSZP választási kampányszempontjai, el kell ismerni, hogy a csapatkivonás össznemzeti ügy. Az MSZP jól tette, hogy tárgyalt, és sikerként kell elkönyvelni, hogy a cseh–orosz szerződéssel azonos szerződést értek el. Már csak azért is jó ez, mert a hivatalba lépő új kormány – amely nem rendelkezik majd az MSZP személyes kapcsolataival, s nem lesznek olyan érvei, mint az MSZP-nek volt a választási kampány – lehet, hogy nem érne el ilyen gyorsan eredményeket.

K.: Szóval elégedettek vagytok?

V.: Bizonyos fokig. Vannak azonban fenntartásaink is, ezért nem is vettünk részt a megállapodás aláírásán. Véleményünk szerint a szovjet–magyar kapcsolatok egész rendszerét újra kell vizsgálni, fel kell bontani a kölcsönös barátsági szerződést, ki kell lépnünk a Varsói Szerződésből, és ennek keretében ismét elő kell majd venni a csapatkivonás kérdését is. Kissé távolinak tartjuk az 1991. június 31-i végső határidőt, úgy véljük, hogy ha ez év végéig ki tud vonulni a csapatok 75%-a, ’91 februárjáig pedig 90%-uk, akkor arra is van lehetőség, hogy március 15-ig befejeződjék a folyamat.


Ütemterv a szovjet csapatok kivonására a Magyar Köztársaság területéről (melléklet az egyezményhez)
Ütemterv a szovjet csapatok kivonására a Magyar Köztársaság területéről (melléklet az egyezményhez)


 


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon