Skip to main content

Eszmények

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Azt mondja a belügyminiszter (a Népszabadság szerint), hogy az ellenzéknek nincsenek eszményei. Furcsa mostanában ezt olvasni (hallani), mert ugyanakkor azt mondják ezen az oldalon is, meg azon az oldalon is, hogy véget kell vetni a szellemi polgárháborúnak. De hát a belügyminiszter a kereszténydemokraták vitafórumán beszélt, az egyetlen olyan pártén, amely világnézeti pártnak tekinti magát. Belügyminiszterünk, tudjuk, jó modorú ember, szeret megfelelni annak a közönségnek, amelynek meg akar felelni.

A jó modor maga is eszmény. Ezért nem is próbálom meg csokorba gyűjteni, milyen eszményei vannak az ellenzéknek. Már csak azért sem, mert mostanság hat-hét ellenzéki párt képviselteti magát a parlamentben, és mindegyiknek külön-külön eszményei vannak. Inkább csak a magam eszményei közül sorolnék fel néhányat, amúgy találomra.

Az egyik eszményem, hogy a rend meg a jog legyen összhangban. Tudom, hogy ez eszmény, azaz a valóságban az összhang sosem tökéletes. De azért belügyminiszter létemre nem dicsekednék azzal, hogy nekem a nemzet érdeke, a köz érdeke fontosabb, mint a jogszerűségen való elmélkedés. Eszembe jutna ugyanis, hogy erről belügyminiszter elődeim is így gondolkodtak, és nem szeretnék rájuk hasonlítani.

Egy másik eszményem, hogy igyekeznék az embereket aszerint megítélni, amilyenek, amit tettek, és nem aszerint, hogy milyen csoporthoz tartoznak. Ez se sikerül mindig, de azért próbálkoznék. Például ha két, történetesen szkinhed fiatalember meggyilkol egy harmadikat, aki történetesen cigány, akkor nem mondanám, hogy ne bolygassuk az áldozat származását, mert valaki még majd bolygatni kezdi, hogy a cigányok hány gyilkosságot követnek el évente. Ez úgy hangzik ugyanis, mintha mentő körülmény lenne, hogy valaki egy olyan csoport tagját gyilkolta meg, amely csoport más tagjai számarányukhoz képest állítólag több gyilkosságot követnek el, mint más, hasonló létszámú csoportok tagjai.

Ha nem szánnám is a szkinhedeket, amiért tizenhét éves korukra már gyilkossággal gyanúsítják őket, belügyminiszterként azért nagyon rosszul tűrném, hogy a rendőrség fogdájában öngyilkosságot kövessenek el. Eszményeim szerint ugyanis nem fogadható el, hogy egy, a felelősségemre bízott, őrizetemben álló fiatalkorú csak úgy meghaljon. Ha pedig mégis előfordulna, hiszen sok minden előfordul, aminek nem volna szabad, akkor a legszigorúbb vizsgálatot rendelném el, s minden részletét nyilvánosságra hoznám.

Igen, talán még ez is az eszményem lenne, hogy gyanú esetén, még ha meggyőződésem szerint a gyanú valójában sanda gyanúsítgatás, akkor is azzal védekeznék, hogy cselekedetemet közszemlére teszem. Eszem ágában sem lenne, hogy elhárítsam vagy akadályozzam a pártatlan, sőt gyanakvó vizsgálatot; egyenesen ragaszkodnék hozzá, hiszen ártatlanságom bizonyossága ellenfeleim veresége lenne.

Mert persze az is az eszményem lenne, hogy pártérdekből, de még úgynevezett nemzeti érdekből se tegyek olyat, ami ellenkezik a joggal, az alkotmányos renddel.

Már ha belügyminiszter lennék. Mert egyébként nem különösebb erény, hogy nem teszem meg, amit úgyse tehetnék.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon