Terestyéni Tamás

Nyomtatóbarát változat

A tankönyvek a kanonizált tudás gyűjteményei, amelyek egy-egy történelmi korban a társadalmilag elfogadott, az uralkodó közszellemmel egybecsengő és az érvényesüléshez, a sikeres pályafutáshoz megkövetelt ismereteket és nézeteket fogják egybe. Mint ilyenek, nem egyszerűen tudást adnak át, hanem egyúttal értékeket mutatnak fel, normákat közvetítenek, mintát adnak, mértéket szabnak meg. Ez a kánonszerűség a tankönyvek tartalmát, különösen a társadalmi-történelmi vonatkozásúakat a kisebbségekkel szembeni politikai korrektség témakörébe vágó vizsgálódások egyik fő tárgyává teszi.[1]

A nemzetiségi-etnikai szempontból nem egynemű társadalmakban a (főképpen liberális megközelítésben) politikailag korrektnek tartott álláspont szerint „a kisebbségi diákoknak is joguk van saját kultúrájuk megismeréséhez, és a többségi kultúra képviselői számára is hasznos, ha megismerkednek a velük együtt élők kultúrájával, értékeivel, s ezáltal, más lehetséges szempontokat is megismerve, talán saját kultúrájukat is jobban fogják érteni” (Schleicher 2001, 27.). Nem utolsósorban ez a megfontolás motiválta azt a kutatásunkat, amely a hazai közoktatás történelem- és társadalomismeret-tankönyveit vette szemügyre abból a szempontból, hogy mekkora teret szentelnek a legnagyobb magyarországi etnikai kisebbségnek, a cigányságnak, és arra a kérdésre kereste a választ, hogy a tankönyvek romákkal kapcsolatos tartalmai alkalmasak-e arra, hogy hozzájáruljanak a roma másság politikailag korrekt felfogásának kialakulásához a tanuló ifjúság körében. (A kutatást A magyarországi romák politikai és emberi jogai – a jogok érvényesülésének társadalmi feltételei címmel a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok 2001 keretében végzetük az MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportban.)

„[...] Az előítéletek oszlatása – a valamennyi pedagógustól elvárható mintaadó magatartáson túl – elsősorban a történelemtanításnak (mint történelmi tényekkel, érvekkel és példákkal dolgozó tudományos diszciplína képviselőjének) szab meg feladatokat. Az etnikai sztereotípiák zömében történelmi téveszméken, illetve felületes történelemtudáson, a tények szabad kezelésén, sőt néha egyenesen valótlanságokon nyugszanak... E sztereotípiák ellen csakis a történelmi tények elfogulatlan »tálalásával« lehet felvenni a küzdelmet, amely honnan máshonnan számíthatna érvkészletre, mint a társadalmi folyamatok múltját tárgyaló történelem tantárgytól” (Hegedűs 2002, 16.).

A tankönyv természetesen csak egyike a felnövekvő generációk világképét és magatartását formáló szocializációs, érték- és normakultivációs faktoroknak, és a családhoz, a kortárs csoportokhoz, a médiához, a mindennapi szociokulturális tapasztalatokhoz, az iskolai oktatás-nevelés egészéhez és más hasonló tényezőkhöz képest önmagában nyilvánvalóan nem rendelkezik meghatározó tudatformáló erővel. Egy tekintetben azonban mégis különös jelentőségű: ha nem is képes gyökereinél elfojtani az előítéleteket, és nem is képes megakadályozni az előítéletes gondolkodás lappangását, azt mindenképpen tudatosíthatja a tanulókban, hogy az intézményi kánon szerint mi a nyilvánosságban, a közbeszédben elfogadott, uralkodó felfogás. Ha kiderülne, hogy már a tankönyvek mint a kanonizált tudásnak és magatartásmintáknak a gyűjteményei – és persze az általuk támogatott iskolai oktatás és nevelés egésze – sem hirdetik vagy legalábbis teszik érzékelhetővé, hogy az előítéletes vélemény és magatartás nincs elfogadva, akkor a frissen szocializálódó generációk számára már az iskola intézményi tekintélye sem kezdené ki a cigányellenes közérzületet és azt az általánosan elterjedt feltételezést, hogy „a cigányellenes előítéletek kimondásának [...] csekély a kockázata” (Angelusz 1996, 18).[2]

A vizsgálat


A történelemtankönyvek nemzetiségi-etnikai kisebbségekkel kapcsolatos tartalmairól gazdag tapasztalatot szerzett Hegedűs Sándor szerint „természetes, hogy a történelemnek, amely példákkal tanít, már az általános iskola végére meg kellene alapoznia a nemzetiségekkel kapcsolatos történelmi szemléletmódot. Az életkori sajátosságok figyelembevételével azonban ennek helye – kellő történelmi alapismeretek birtokában – igazán a szintetizáló-ismeretbővítő 9–10., illetve 9–12. évfolyamban lenne.” (Hegedűs 2002, 16.) Elfogadva ezt a megfontolást, felmérésünk középpontjába a középiskolai tankönyveket állítottuk. Összesen 83 középiskolai – gimnáziumoknak és szakképző iskoláknak szánt – történelem- és társadalomismeret- (állampolgári ismeretek) tankönyvet vizsgáltunk át.[3]

Kutatásunkat módszertani szempontból olyan tartalomelemzésnek terveztük, amely kvantitatív (klasszikus tartalomelemzési) és kvalitatív (szövegelemző) megközelítést egyaránt alkalmaz, azonban hamarosan kiderült, hogy a tankönyvekben oly csekély mennyiségű a cigányokra vonatkozó szövegrész, hogy kvantitatív (statisztikai természetű) adatfeldolgozásra csak igen korlátozottan nyílik lehetőség. Ezért munkánk javát a romákra vonatkozó részeket szövegszerűségükben felidéző kiemelések, értelmezések és értékelések teszik ki.

A cigányságra irányuló figyelem

E 83 munka 25 százalékában, szám szerint 21 tankönyvben találtunk cigány vonatkozású szövegrészleteket. Természetesen a tágabb téma, a bemutatandó korszak határai és a közlendő ismeretanyag jellege alapvető fontosságú abban, hogy egyáltalán várhatunk-e a tankönyvtől a cigányságot érintő információkat, hiszen például az ókori görög és római történelemmel vagy a magyar őstörténettel foglalkozó művekben indokolatlan lenne roma vonatkozásokat keresni. A 83 áttanulmányozott munkából 73 minősíthető szigorú értelemben vett történelemtankönyvnek vagy történelem-tankönyvi segédanyagnak, és 10 volt az olyan munka, amely társadalomismeret, állampolgári ismeretek, közjogi ismeretek címszavak alatt részben vagy egészben napjaink társadalmi és közjogi viszonyai között igyekezett eligazítást adni. A szigorú értelemben vett történelemkönyvek között 9 olyat találtunk, amelyben a témából, a tárgyalt korszakból következően eleve nem is várhattunk cigány vonatkozásokat,[4] a többi 64-ből 14 tartalmazott a cigányságot érintő szövegrész(eke)t. A 10 társadalomismeret (állampolgári ismeretek, közjogi ismeretek) tankönyvből 7-ben találtunk roma vonatkozásokat. Vagyis a napjaink magyar világával foglalkozó művekben lényegesen nagyobb valószínűséggel lehet a cigányságra vonatkozó információkra bukkanni, mint a történelmi múltat tárgyaló könyvekben.

Azonban nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy egészében alacsony – a lehetséges 74 könyvnek csupán 28 százaléka – a cigányokat érintő tankönyvek száma, hanem azt is, hogy összességében a cigány vonatkozású szövegrészleteknek a terjedelme is csekély: a roma említések harmada csak egyetlen mondatnyi volt, és mindössze 7 könyvben találtunk 2-3 bekezdésnyi vagy ennél hosszabb szövegrész(eke)t a cigányságról (lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat

Egy-egy könyv cigányokat érintő szövegrészeinek terjedelme (abszolút számok)


egy mondatban 7

egy bekezdésben 6

2-3 bekezdésben 6

ennél hosszabban 2

a cigányokat tárgyaló összes könyv 21

A cigányokkal foglalkozó könyvek fele kizárólag távolabbi történelmi korszakokhoz kötődött, fele viszont részben vagy egészben napjainkra vonatkozott (lásd a 2. táblázatot).

2. táblázat

A cigányokat érintő könyvek időbeli kötődése (abszolút számok)


csak történelmi kor 11

történelmi kor és napjaink egyaránt 6

csak napjaink 4

a cigányokat érintő összes könyv 21

(történelmi kor = a rendszerváltás, azaz az 1990 előtti korszak; napjaink = a rendszerváltás után, illetve közelebbi meghatározás nélkül általában a jelen idő)

A cigányokat érintő szövegrészek tematikus összetétele

A roma témákra is kitekintő tankönyvek közül majdnem mindegyik tartalmazott valamilyen történeti információt, és több mint a felük érintette a roma kisebbség és a nem roma többség viszonyát. A roma témák között viszonylag jelentős figyelem irányult a cigány populáció nagyságára, és a tankönyvek felében lehetett olvasni a cigányság társadalmi viszonyairól és, ugyanilyen arányban, a roma kultúráról és életmódról. Viszont csak néhány munka tért ki arra, hogy a cigány populáció földrajzilag miként helyezkedik el az országban, a romák eredetéről és nyelvi helyzetéről pedig csupán egy-egy könyvben történt említés (lásd a 3. táblázatot).

3. táblázat

A romákat érintő szövegek fő témái (abszolút számok)


a roma populáció nagysága, létszáma 9

a roma populáció földrajzi elhelyezkedése az országban 3

a cigányság eredete 1

a roma populáció nyelvi helyzete 1

a cigányság magyarországi története 19

a romák társadalmi viszonyai 8

roma kultúra és életmód 8

a roma kisebbség és a nem roma többség viszonya 11

a romákat érintő összes könyv 21

(A szövegek többféle témát is érinthettek!)

A magyarországi cigányság történetét érintő részletek meglehetősen egyenetlenül oszlanak el az egyes fontosabb történelmi korszakok és események között,[5] emellett nincs közvetlen és egyenes összefüggés az egy-egy korszakkal foglalkozó könyvek száma és az ezen korszakokban a cigányokat említő könyvek száma között. Míg például a XVIII. századból hat könyv is említ cigány vonatkozásokat, az 1848/49-es szabadságharctól a II. világháború végéig tartó, nyilvánvalóan lényegesen jobban dokumentált mintegy hét évtizedből mindössze egyetlen könyv utal a hazai cigányságra, holott az utóbbi korszakot, illetve egy-egy részét több munka tárgyalja, mint a XVIII. századot.

4. táblázat
A cigányok említése történelmi korszakokban, illetve eseményekben

A magyarországi cigányság szociokulturális jellemzőit – létszámát, társadalmi viszonyait, életmódját, integráltságát – vizsgáló szövegek egy része is történelmi kontextushoz kötődött. Például a hazai cigány populáció nagyságával foglalkozó 9 szövegrészletből 3 régebbi történelmi korszakokból közölt adatokat, 3 régebbi és mai adatokat vetett össze, és csupán 3 olyan fordult elő, amely kizárólag napjaink cigány populációjának nagyságára vonatkozott.

A cigányság szociokulturális viszonyainak tárgyában az (alacsony) iskolázottságot említette a legtöbb könyv. A jellegzetes roma foglalkozásokról elsősorban régebbi történelmi korszakok vonatkozásában, míg munkanélküliségről és szegénységről kizárólag napjaink leírásában esett szó (lásd az 5. táblázatot).

5. táblázat

A romák társadalmi viszonyainak jellemzői


iskolázottság 6

munkamegosztási helyzet (jellegzetes foglalkozások) 5

munkanélküliség 5

szegénység, hátrányos helyzet 4

A cigányság társadalmi viszonyait érintő összes könyv 8

A cigányság életmódját érintő könyvek többsége is történelmi kontextushoz – a középkorhoz, majd a XVIII. századhoz – kötődött, elsősorban a vándorló-kóborló jelleg kiemelésével. Szembetűnő, hogy cigány kultúráról éppen annyi – egyébként kisszámú – könyvben esett szó, mint ahány rövidebben-hosszabban említést tett a cigányok körében tapasztalható devianciáról és bűnözésről (lásd a 6. táblázatot).

6. táblázat

A cigányság kultúrája és életmódja

cigány kultúra 4

a cigányok életmódja 8

deviancia, bűnözés 4

a cigányság kultúráját, életmódját érintő összes könyv 8

A roma kisebbség és a nem roma többség viszonyát érintő szövegrészek már a korábbi történelmi korszakokban is feszültségeket jeleztek, romaellenes előítéletekről és éles konfliktusokról azonban csak néhány jelenkori vonatkozású könyvrészletben lehetett olvasni (lásd a 7. táblázatot).

7. táblázat

A nem roma többség és a roma kisebbség viszonya


a cigányság beilleszkedése, integráltsága a többségi társadalomba 8

előítéletek a romákkal szemben 5

ellentétek, konfliktusok a romák és a nem romák között 3

roma kisebbségi jogok, roma önkormányzatok 3

a többség és a roma kisebbség viszonyát érintő összes könyv 11

Konkrét szövegszerűségek

A romákat érintő szövegrészek témáinak számbavétele és az egyes művekben való előfordulásuk regisztrálása globális képet ad arról, hogy miről esett szó egyáltalán a vizsgált tankönyvek romákat érintő részleteiben, és a cigánysággal kapcsolatban mire terjedt ki a tankönyvírók figyelme. Ha ezen a témagyakoriságokból kibontakozó, önmagában sem haszontalan, de a részletekben és az árnyalatokban megbúvó értékmozzanatokat, implicit jelentéseket és sugallatokat óhatatlanul elfedő képen túl valami közelebbit is fel akarunk tárni abból, hogy a tanulmányozott tankönyvek miképpen járulnak hozza a roma másság társadalmi konstruálásához, akkor nem kerülhetjük meg, hogy a regisztrált témakörökön belül a szóhasználatot, az árnyalatokat, a felkínált vagy sugallt következtetéseket is felidézve, konkrét szövegszerűségükben is sorra vegyük azokat az információkat, amelyek bekerültek a középiskolásoknak szánt tananyagba.

A roma populáció nagysága és földrajzi elhelyezkedése. A tankönyveknek a magyarországi cigány populáció – egykori és jelenlegi – nagyságára vonatkozó szövegrészei a rendelkezésre álló információk bizonytalanságát tükrözik. Több közülük nem is ad meg pontos adatokat, illetve hangsúlyozza, hogy csupán becslésekről, hozzávetőleges arányokról van szó. Például: „A cigányság számaránya csekély volt a korszakban [a XVIII. században]” (Száray 2002, 42.). „[A Trianon utáni időszakban] pontos adatok hiányában csak becsülni lehet a cigány lakosság arányát, ez valószínűleg 1 százalék körül mozgott” (Kovács et al. 2001, 126.). „[Napjainkban] ha az egyes nemzeti szövetségek becslései túlzónak látszanak is, a cigányság esetében egészen biztosan igen jelentős számban (megalapozott becslések szerint 100-200 ezer) lehetnek olyanok, akik kedvező körülmények között újra rátalálnak gyökereikre, s valamilyen módon kifejezésre juttatják nemzeti-etnikai közösségükhöz való tartozásukat” (Fehér 1997, 129.). „Magyarországon a legutolsó, 1990-es népszámlálás során a polgárok 2,2 százaléka vallotta magát nemzeti vagy etnikai kisebbségnek. Más adatok és becslések szerint számuk – a cigány származásúakkal együtt – 5-8% körül van” (Kukorelli–Szebenyi 1999, 126.).

A tankönyvek nem egy esetben élesen ellentmondanak egymásnak adatközléseikben. Például Bihari (1997, 240.) szerint a cigányok „1840-ben 30-50 ezren lehettek”. Stefány (1995, 54.) viszont azt írja „A lakosság nemzetiségi megoszlása 1840-ben” című adatsor lábjegyzetében, hogy „az egyéb kategória nem tartalmazza a kb. 300-400 ezerre tehető cigány népességet”, ami persze még becslésnek is irreálisan túlzó.

De gyakran a jelenre vonatkozó adatokban is erősen eltérnek a könyvek. Például Mező–Nagy–Tóth–Valiky (1997, 37.) szerint „1883-ban a jelenlegi államterületen mintegy 65 ezer cigány nemzetiségű élt. Azóta számuk 11-szeresére emelkedett”, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy napjainkban több mint 700 ezren lehetnek. Fehér (1997, 129.) egy idősoros táblázatban a Demográfia (1992/304 [sic!]) és a Valóság (1993/10 [sic!]) című lapokra hivatkozva „anyanyelv és nemzetiség szerint” 1990-re vonatkozóan 142,7 ezerben adja meg számukat. Bardocz (1997, 226.) „az 1990. évi népszámlálást, az 1992. évi KSH-adatokat, az 1994. és 1995. évi helyi kisebbségi önkormányzati választások összefoglaló adatait és a nemzetiségi országos önkormányzatok közléseit egyaránt figyelembe véve”, 650 ezer főben jelöli meg a hazai cigányság létszámát. Kovács–Kovácsné Bede (2001, 254.) azt írja, hogy „a legnagyobb létszámú kisebbség a nyolcvanas évekre a cigány etnikum lett, amelynek becsült létszáma (400 ezer) elérte a lakosság 4-5%-át”.

A közép- és kelet-európai régió egészére vonatkozó információk is bizonytalanok, illetve elnagyoltak, semmitmondók. Például: „A térségben anyaországgal nem rendelkező kisebbségek száma (millió): zsidó – 4,5, török – 1,0, macedón – 0,6, cigány – 0,9” (Bihari–Dupcsik–Repárszky 2001, 291.). Vagy: „Kelet-Európa kb. 420 milliós lakosságának mintegy ötöde nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozik. A legnagyobb régóta létező kisebbségek a magyarok, a németek, a románok, az albánok, a török–muzulmán népcsoportok és a lengyelek (...) Sajátos eset a cigányoké és a zsidóké” (részlet Georg Brunner: Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Európában című könyvéből. Idézi Kukorelli–Szebenyi 1999, 132.).

A cigány lakosság földrajzi elhelyezkedésére vonatkozó kisszámú említés hasonlóan semmitmondó. Fehér (1997, 16.) – a maga módján még mindig a leginformatívabbnak tekinthető – közlése csak arra korlátozódik, hogy „[a romák] lakóhelyüket és tipikus munkahelyüket tekintve erőteljesen koncentrálódnak az ország válság sújtotta régióiban és iparágaiban”. Mező–Nagy–Tóth–Veliky (1997, 37.) 1994-es becslésekre hivatkozik, amelyek szerint az országban „94 település van (ezek jórészt kisfalvak), ahol [a cigányok] aránya meghaladja a 25%-ot”. Bardocz (1997, 226.) pedig a nemzetiségek területi megoszlását feltüntető táblázatában a cigányok esetében az összes megyét és nagyobb várost felsorolja.

Eredet és nyelv. A cigányok eredetére egyetlen könyv utalt futólag – „[A XV–XIX. században] az indiai eredetű cigányokat (romákat) sem tekintették külön nemzetiségnek” (Bihari 1997, 240.) –, ebből azonban az indiai származás tényén kívül semmit sem lehetett megtudni (például az indiai etnikai-nyelvi rokonság természetéről, a népnév feltételezett keletkezéséről, a vándorlás útvonaláról, az európai elterjedésről, az indiai kulturális örökségről stb.).

A romák nyelvi helyzetét is csak egyetlen munka érintette, az is csak három rövid mondat erejéig: „A cigányság anyanyelvi vagy kisebbségi oktatásügye teljesen megoldatlan. [...] [A cigányságnak] nem alakult ki egységes nyelve [...] Közösséggé szerveződésüket gátolja nyelvi-kulturális megosztottságuk” (Fehér 1997, 130.). Bár e mondatokról nem állítható, hogy ne lenne bennük igazság, sommásságuk inkább csak elfedi, semmint feltárja a tényleges helyzetet. Valós kép kialakulásához nyilvánvalóan lényegesen részletesebb leírásra lett volna szükség erről, a cigányság kulturális viszonyait és a többségi társadalommal való kommunikációs kapcsolatát alapvetően érintő kérdésről.

Történeti adatok és hiányuk

A cigányok megjelenése Magyarországon a középkor végén. A késő középkorral, majd a következő századokkal foglalkozó könyvek közül több is tartalmazott egymondatos említést a cigányok feltűnéséről a Kárpát-medencében: „A 15. század első évtizedeiben hazánkba érkező kisebb számú cigány népcsoportok” (Kővári–Fekete – é. n., 83.); „A [cigányok] a 15–16. században kezdtek tömegesen Magyarországra vándorolni” (Bihari 1997, 240.); „A XV–XVII. századtól kelet felől betelepülő cigányság” (Száray 2002, 42.). Az egyetlen részletesebb leírás pozitív és negatív elemeket egyaránt tartalmazott: „A 15. században érkeztek Magyarországra az első cigány közösségek. Jövetelük nem keltett különösebb feltűnést, mivel vándorló életmódjuk még nem volt annyira szokatlan. Sőt! Bizonyos kiváltságokkal ruházták fel, menlevelekkel látták el őket. A korabeli források dicsérik a cigány kovácsokat és zenészeket, de említést tesznek kóborló és rabló cigányokról is. Beilleszkedésüket a középkorban sem ők, sem környezetük nem szorgalmazta. A karavánokban vándorló, időlegesen megtelepedő cigányság háztartási eszközöket készített és javított, futárszolgálatot látott el, s nagyritkán földet is művelt” (Jakab 1995, 310.).

A török idők. A török megszállás időszakára vonatkozó egyetlen roma-említés olyasféle, tartalmában negatív interpretációs keretet sugallt, hogy a vándorló cigányok számára a magyarok által elutasított török világ vonzó életfeltételeket jelentett, mivel rendezetlen, zűrzavaros életmódjuknak a törökök megszálló berendezkedése, amely szétverte a magyar rendezettséget, jobban megfelelt: „A török másfél százados uralma kedvező helyzetet teremtett a karavánokban vándorló, időlegesen meg-megtelepedő cigányság számára” (Kővári–Fekete – é. n., 83.).

A XVIII. század. A Habsburg felvilágosult abszolutizmussal fémjelzett évszázadról szóló tankönyvek – néhány, a más népcsoportoké mellett a cigányok bevándorlásának útvonalát is jelző térképen kívül (Herler–Martos–Moss 2001, 310.; Kojanitz 1996, 143.) – a romák letelepítésére irányuló hatalmi-uralkodói törekvéseket emelték ki, közben közülük több is rövidebben-hosszabban a cigányoknak a társadalmi renddel ütköző életmódjára és konfliktusokra utalt, óhatatlanul is azt sugallva, hogy a romák gondokat okozó, problematikus népség, amelynek kezelése különleges rendelkezéseket igényel: „A vándorélethez szokott cigányokat Mária Terézia és II. József rendeletei próbálták letelepíteni, sikertelenül” (Bihari 1997, 240.). „1773: Mária Terézia elrendeli a cigányügy rendezését” (Horváth 2001, 166.). „A cigányság számaránya csekély volt a korszakban. A század első felében a vármegyék időnként elüldözték őket területükről. A század második felében kísérletet tettek a letelepítésükre” (Száray 2002, 42.). „A török kiűzését követően [...] a kóborló, karavánokba verődő cigánycsapatok szembekerültek a belső rend helyreállítására és megszilárdítására törekvő államhatalommal. Sorozatban születtek törvények – különösen Mária Terézia és II. József alatt – arra, hogy a cigányságot hasznos állampolgárokká nevelje [sic!]” (Kővári–Fekete – év nélkül, 83.).

A XIX. század első fele: reformkor. A reformkorra vonatkoztatható könyvrészletekből kettő (mint erről már korábban szó volt) ellentmondó, illetve nyilvánvalóan téves létszámadatokat közölt a korabeli cigány populációról (Bihari 1997, 240.; Stefány 1995, 54.). Bihari arra is kitért egy mondat erejéig, hogy a „cigányok közül nagynevű zenészek kerültek ki, például a hegedűvirtuóz Bihari János (1764 és 1827)”, de ezzel ki is merült a roma tárgyú tananyag a XIX. század első feléről.

A XIX. század második fele. A XIX. század magyarországi cigányságáról szóló információk szűkössége mindenképpen feltűnő, különösen, hogy a vizsgált tankönyvekben a szabadságharccal összefüggésben egyáltalán nem történt említés a cigányságról, és a század második feléből is – ha Dankó Pista nevének futólagos említését nem számítjuk (Kővári–Fekete – é. n., 83.) – csak egyetlen mondat vonatkozott érdemben a romákra: „1883-ban a jelenlegi államterületen mintegy 65 ezer cigány nemzetiségű élt” (Mező–Nagy–Tóth–Veliky 1997, 37.).

Tanácsköztársaság. Többször idézett cikkében Hegedűs Sándor is utal arra az aránytalanságra, hogy miközben a hosszú évszázadokat felölelő tankönyvi anyagban alig fordul elő pozitív árnyalatú szövegrészlet a romákról, holott lennének erre alkalmat kínáló események, „a Kovács–Kovácsné Bede [2001] kötetben [...] 1919-ben a bolsevik proletárdiktatúra vörös hadseregébe katonákat toborzó cigányok kétszer is említést kapnak” (Hegedűs 2002, 17–18.), a kommün kiszolgálóinak erősen negatív képzetét keltve.

A két világháború között. A két világégés közötti évtizedekből – ismét szembetűnő aránytalanságként, illetve hiányként – mindössze két könyvben bukkant fel cigány vonatkozás, mégpedig csakis hozzávetőleges populációs adatok formájában (lásd korábban: Bihari–Dupcsik–Repárszky 2001, 291.; Kovács–Kovácsné 2001, 126.).

A II. világháború. Miközben 12 olyan tankönyv szerepelt a vizsgálati mintánkban, amely viszonylag nagy részletességgel foglalkozott a II. világháború időszakával, csupán 4 munka említette a cigányság veszteségeit. Ezek közül három rövidebben-hosszabban a holokauszt cigány áldozatairól emlékezett meg, egy pedig a holokauszt említése nélkül ismertette a háborús népveszteséget: „Közel 900 ezer embert veszítettünk el, ebből 140-160 ezer katona, 230-260 ezer hadifogoly, 80-100 ezer polgári lakos, 400 ezer zsidó és 5-10 ezer cigány volt” (Kovács–Kovácsné 2001, 214.).

A cigány holokauszt. A három holokauszt-említés közül kettő egészen szűkszavú volt: „A Holocaust során [a cigányok] egy részét szintén lágerekbe hurcolták, megsemmisítették” (Bardocz 1997, 224–5.). „[A nácik] az etnikai viszonyok gyökeres megváltoztatásának igen drasztikus módját is tervbe vették és alkalmazták. Ez vonatkozott a szláv és a cigány népességre, de mindenekelőtt a zsidóságra” (Magyar Lajos Alapítvány 2002, 198.). A harmadik holokauszt-szövegrész is csak a legszűkebb tényközlésre korlátozódott: „[A nácik] fajelmélete szerint a német felsőbbrendű nép, amelynek joga van más népeken uralkodni, sőt alsóbbrendű fajokat, zsidókat, cigányokat kiirtani. [A német megszállás után] megkezdődött a zsidóság és a cigányság deportálása, azaz haláltáborokba szállítása” (Balázs–Jakab 2002, 12., 40.).

A szocializmus évei. A romák szocializmusbeli sorsát érintő kisszámú könyvrészlet több vonatkozásban is (létszám, integráltság, életszínvonal) a korszak ellentmondásosságát, a felszín és az elfedett valóság ütközését emelte ki: „A magyar társadalom etnikailag homogén képet mutatott, hivatalosan a nemzetiségek aránya 1 és 2% között mozgott, de a valóságban ennél nagyobb létszámban éltek más anyanyelvűek az országban [...] A cigány etnikum [...] becsült létszáma (400 ezer) elérte a lakosság 4-5%-át. A 60–70-es években a teljes foglalkoztatottságnak, a szociális juttatásoknak és a diktatúra nyílt előítéletet nem tűrő politikai hangvételének köszönhetően a cigányság beilleszkedése viszonylag konfliktusmentesnek látszott, ám a magyar lakosságtól eltérő kultúrájuk, életmódjuk és alacsony iskolázottságuk a 80-as évektől súlyos társadalmi konfliktusok forrásává vált” (Kovács–Kovácsné Bede 2001, 254.). „A szocializmus negyven éve alatt fokozatosan megteremtődtek [a cigányok] megélhetésének alacsony szintű, de legalább a munkanélküliségtől nem fenyegetett alapjai” (Fehér 1997, 15.).

A rendszerváltás. Azokban a tankönyvekben, amelyek egyáltalán kitekintettek a történelmi fordulat roma vonatkozásaira, a rendszerváltás egyértelműen és kizárólagosan olyan eseményként jelent meg, amelynek a romák tömegesen a vesztesei, kárvallottjai lettek: „A munkanélküliség 1993-ra csaknem 14 százalékra nőtt. Különösen magas volt ez az arány a cigányság körében, elérte az 50 százalékot” (Kovács–Kovácsné Bede 2001, 268.). „A cigányság mint etnikum az utóbbi esztendőkben mély válságba került” (Fehér 1997, 15.). „A cigányságot különösen sújtja a gazdasági átalakulás” (Duray–Susánszky 2002, 154.).

A romák társadalmi viszonyai

Iskolázottság. A cigányok iskolai végzettségét érintő hat könyv rövidebben-hosszabban kivétel nélkül azt a közismert tényt emeli ki, hogy a romák iskolázottsága nagyon alacsony, és hátrányaiknak ez képezi az egyik legfőbb okát.

Arról, hogy az iskolai eredménytelenség milyen tényezőkre vezethető vissza, csak három munkában lehetett rövid, inkább csak utalásszerű részleteket találni (szociális helyzet – Fehér 1997, 16–17.; előítéletek, szegregáció – Balázs–Jakab 2002, 103.; illetve Duray–Susánszky 2002, 154.), az alacsony iskolázottság negatív következményeire, mindenekelőtt a munkanélküliségre viszont rövidebben-hosszabban a roma iskolázottság témakörét érintő tankönyvek többsége kitért. Például Fehér (1997, 16–17.) nyomatékosan rámutatott, hogy „[a romák] foglalkoztatási esélyei azért is csekélyek, mivel az országos átlagnál lényegesen iskolázatlanabbak”, és ennek illusztrálására statisztikai táblázatot is közölt az alacsony iskolai végzettség és a munkanélküliség összefüggéséről. Volt azonban olyan könyv is, amely a kiterjedtebb és magasabb képzettség hiányát további kedvezőtlen következményekkel is összefüggésbe hozta. Kovács–Kovácsné Bede (2001, 254.) például úgy fogalmazott, hogy „a romáknak [a magyarokétól eltérő kultúrája, életmódja és] alacsony iskolázottsága a 80-as évektől súlyos társadalmi konfliktusok forrásává vált.

Munkamegosztásban elfoglalt hely. Az a néhány szövegrészlet, amely megnevezett jellegzetesnek tartott roma foglalkozásokat, kivétel nélkül régebbi történelmi korokra vonatkozott, és a cigányok legfontosabb pénzkereseti lehetőségei között feltétlenül említést tett a muzsikálásról, a zenélésről. Például: „[A késő középkorban] a korabeli források dicsérik a cigány kovácsokat és zenészeket... A karavánokban vándorló, időlegesen megtelepedő cigányság háztartási eszközöket készített és javított, futárszolgálatot látott el, nagyritkán földet is művelt” (Jakab 1995, 310.).Vagy: „[A XVII–XVIII. században] a többség kovácsolásból, köszörülésből és főleg alkalmi muzsikálásból élt meg” (Kővári–Fekete é. n., 83.).

Leginkább a muzsikálás, a zenélés tűnt fel a romákat érintő szövegekben olyan tevékenységként, amelyben a cigányok különleges rátermettségről tesznek, illetve tettek tanúbizonyságot, és sikereket arattak: „A legtehetségesebbek közülük zenét tanultak és nagy hírnevet szereztek (Bihari József, majd Dankó Pista) maguknak és a cigányságnak” (Kővári–Fekete é. n., 83.). „A cigányok közül nagynevű zenészek kerültek ki, például a hegedűvirtuóz Bihari János (1764–1827)” (Bihari 1997, 240.). Az egyik történelmi feladatsorban a cigányzenész sztereotípiáját még egy képi illusztráció is felidézte. Stefány (1995, 54.) azt kéri a tanulóktól, hogy próbálják kitalálni, „a következő oldalakon Magyarország különböző népcsoportjairól” látható „képek mely nemzetiségeket mutatják be”. Az illusztrációk egyike XIX. századi öltözékben hegedűsökből, nagybőgősből, cimbalmosból álló cigányzenekart ábrázol.

Miután a közelebbi korokra, a XIX. és XX. századra és a közelmúltra, illetve a jelenre vonatkozóan a muzsikálás mellett gyakorlatilag nem esik szó más olyan foglalkozásokról, amelyeket a romák nagy számban művelnének, a cigány munkamegosztásbeli szerep, a romák társadalmi hasznossága és a cigány tehetség a tankönyvek tükrében – kimondatlanul ugyan, de erősen sugallva – a zenélésre korlátozódik. Egy „a cigány értelmiség kis számáról” tett érintőleges említés szintén a romák által betöltött, illetve a számukra kínálkozó foglalkozások szűkösségére utalt (Fehér 1997, 130.).

Munkanélküliség. Miközben a közelmúlt és a jelen vonatkozásában a cigányság által űzött foglalkozásokról, társadalmilag hasznos tevékenységekről alig néhány tankönyvben esett szó, a cigányság jelenét érintő szövegek kivétel nélkül említést tettek arról, hogy a rendszerváltást követően a cigányság körében rendkívül nagyarányú munkanélküliség alakult ki: „A munkanélküliség [...] sokkal nagyobb mértékben jellemzi a romákat, mint hazánk többi polgárát” (Mező–Nagy–Tóth–Veliky 1997, 37.). „[A rendszerváltás után] soha nem látott mértékben és ütemben szorultak ki a munkaerőpiacról a cigány munkavállalók [...] A cigány háztartások több mint felében ma már nincs egyetlen aktív kereső sem” (Fehér 1997, 16.). „A munkanélküliség első helyen a cigány lakosságot [sújtja]” (Bayer et al. 2000, 56.). „A munkanélküliség 1993-ra csaknem 14%-ra nőtt. Különösen magas volt ez az arány a cigányság körében, elérte az 50%-ot” (Kovács–Kovácsné Bede 2001, 268.). „A cigányságot különösen sújtja a gazdasági átalakulás” (Duray–Susánszky 2002, 154.).

Föntebb már említettük, hogy a cigányság körében jelentkező igen magas munkanélküliséget a vizsgált könyvek közül több is az alacsony iskolázottsággal hozta összefüggésbe. Olyan könyv egy sem akadt, amely – a jól ismert negatív sztereotípiát visszhangozva – arra célzott volna, hogy a romák munkakerülők és ne akarnának dolgozni, de olyan mű is csak egyetlenegy fordult elő (Balázs–Jakab 2002), amelyben szó esett arról, hogy a cigányok munkaerőpiacról való kiszorulásában a rosszindulatú, előítéletes gondolkodás és magatartás is fontos szerepet játszik.

Szegénység, hátrányos helyzet. A roma szegénységet érintő kisszámú munkából feltétlenül kiemelésre kívánkozik a Balázs Mátyás és Jakab György szerzőpáros által a szakiskolák 10. osztálya számára készített Történelem és társadalomismeret könyv, amelynek „Szegénység, hátrányos helyzet” című fejezetében „A magyarországi romák (cigányok) helyzetének feltárása” címmel, Kemény István munkái nyomán hosszú és alaposan kidolgozott alfejezetet szentel a cigányság szociális viszonyai bemutatásának (Balázs–Jakab 2002, 118–9.). Nem ilyen jelentős terjedelemben, de Fehér is igyekszik valósághű képet adni a szegénységben élő romák körülményeiről: „Súlyos helyzetbe került [...] a cigányság túlnyomó többsége [...] Az alacsony jövedelmen kívül más hátrányaik is vannak, így az alacsony iskolázottság, a rossz testi és egészségi állapot, a meg nem felelő lakáskörülmények [...] Különösen kedvezőtlen helyzetben vannak a nagycsaládos cigányok, mivel a cigány háztartások több mint felében ma már nincs egyetlen aktív kereső sem, így segély-, illetve járadékjellegű jövedelmekből tengődnek” (Fehér 1997, 15–6.). Voltaképpen érdemben csak ez a két munka tért ki olyan problémákra, mint az egészségi állapot és a lakáshelyzet. A könyvek túlnyomó hányada, ha egyáltalán érintette a romák mindennapi életkörülményeit, többnyire megelégedett olyan közhelyszerű, esetenként maguknak a romáknak a felelősségét lebegtető megállapításokkal, hogy „évszázados hátrányaikat még nem sikerült leküzdeniük” (Bardocz 1997, 224.).

Egy harmadik könyv viszont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a cigányság halmozottan hátrányos helyzetének kissé sommásra sikeredett leírásával szinte felkínálta a torzítóan leegyszerűsítő cigányok–alacsony iskolázottság–munkanélküliség–szegénység–bűnözés asszociációs láncot: „Egyes társadalmi csoportokat különösen súlyt a munkanélküliség, így első helyen a cigány lakosságot, akik körében sok a képzetlen munkaerő. A munkanélküliség és szegénység növekedése pedig a növekvő bűnözésnek is melegágya” (Bayer–Jávor–Utasi 2000, 56.).

Roma kultúra és életmód

Cigány kultúra. Az a néhány tankönyv, amely említést tett a cigány kultúra természetéről, a nem roma többségi kultúrától való különbözőséget hangsúlyozta olyan fordulatokkal, mint például „a magyar lakosságtól eltérő kultúrájuk” (Kovács–Kovácsné Bede 2001, 254.), vagy a cigányságot jellemző „kulturális különbségek, etnikai sajátosságok” (Fehér 1997, 130.). Egyetlen olyan szövegrészt sem találtunk, amely alátámasztaná, hogy a cigány kultúra a többségi magyar kultúrát is gazdagította. Viszont egy már többször is idézett könyv a cigányság „kulturális megosztottságát” és etnikai tudatának gyengeségét emelte ki: „[a cigányságnak a nyelvi egység hiánya és a földrajzi szétszórtság miatt] nem alakult ki egységes kultúrája, [...] s etnikai tudata is csak formálódóban van” (Fehér 1997, 130.). Ezzel együtt a kultúra volt a társadalmi létnek az egyetlen olyan területe, amellyel kapcsolatban elismerő hangvétellel szó esett jelentős roma teljesítményekről, sikerekről, ezek a sikerek azonban – mint fentebb már láthattuk – kizárólag a történelmi múlt neves cigány zenészeihez kötődtek.

A cigányok életmódja. Régmúlt történelmi korszakokról beszélve a történelemkönyvek némelyike említést tett a romák vándorló életéről (lásd fentebb: Jakab 1995, 310.; Száray 2002, 42.; Bihari 1997, 240.).

A jelenre vonatkozó könyvek közül is több munkában előfordultak olyan részletek, amelyek – vándorlásról persze már nem beszélve – a cigány életmódnak a nem roma lakosságétól való különbözőségét hangsúlyozták: „Magyarországon a roma kisebbségnél figyelhető meg leginkább a szubkultúra jelensége; sajátos szabályok és törvényszerűségek jellemzik életmódjukat” (Mező–Nagy–Tóth–Veliky 1997, 37.). „A cigányság társadalomszerkezete számos elemében az évszázadokon keresztül fennálló peremhelyzetét, társadalmonkívüliségét még ma is őrzi” (Fehér 1997, 130.). E leírások némelyikének megfogalmazása – feltehetően szándéktalanul – bántó asszociációkat is kelthetett. Például Fehérnek (1997, 16.) az a mondata, hogy „[a cigányok tömegei] a nyolcosztályos végzettség megszerzésével [...] tették meg az első lépéseiket egy civilizáltabb életforma felé”, óhatatlanul előfeltételezi a cigány életforma civilizálatlanságának képzetét, amely ebben az általánosító formában erősen torzító. Vagy Kovács–Kovácsné Bede könyvének (2001, 254.) az a részlete, hogy „a magyar lakosságtól eltérő kultúrájuk, életmódjuk és alacsony iskolázottságuk a 80-as évektől súlyos társadalmi konfliktusok forrásává vált”, mintha egyoldalúan a romákra hárítaná a felelősséget a többség-kisebbség ellentétekért.

Deviancia, bűnözés. A cigányság vonatkozásában négy könyv tartalmazott devianciára és kriminalitásra utaló szövegrészeket. Mint Hegedűs is kiemeli (Hegedűs 2002, 18.), Száray és Szász (1999) kifejezetten előnytelen, a cigányokat tolvajoknak és csalóknak leíró részletet közöl egy XVII. századi pápai követ feljegyzéseiből. Kővári és Fekete könyve a XVIII. századot idézi fel, azonban a megfogalmazás sommássága és differenciálatlansága következtében a történelmi kontextus ellenére is félő, hogy a cigánysághoz általában is a törvénytelenség, a renddel való szembenállás, a destruktivitás és a társadalmonkívüliség képzetét asszociáltatja: „A kóborló, karavánokba verődő cigánycsapatok szembekerültek a belső rend helyreállítására és megszilárdítására törekvő államhatalommal. Sorozatban születtek törvények – különösen Mária Terézia és II. József alatt – arra, hogy a cigányságot hasznos állampolgárokká nevelje [sic!]. A cigányság többsége, ragaszkodván régi életmódjához, nagyon nehezen vette át a magyar szokásokat” (Kővári-Fekete – é. n., 83.).

A jelennel foglalkozó művek kapcsán korábban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy Bayer–Jávor–Utasinak (2000, 56.) az a sommás megállapítása, hogy a romákat igen nagymértékben sújtó „munkanélküliség és szegénység a növekvő bűnözés melegágya”, bővebb és árnyaltabb kifejtés nélkül ebben a formájában igen kedvezőtlen, globális összefüggést sugallhat a cigányság és a bűnözés között. Még fokozottabban érvényes ez Mező–Nagy–Tóth–Velikynek (1997, 37.) arra a mondatára, hogy „[...] a deviáns magatartás sokkal nagyobb mértékben jellemzi a romákat, mint hazánk többi polgárát”.

A többség és a roma kisebbség viszonya

A romák beilleszkedése, integrálódása a többségi társadalomba. A történelmi időkre vonatkozó szövegekben a többség-kisebbség viszonyt érintő részek a romák beilleszkedésének elmaradását, integráltságuk hiányát hangsúlyozták. Például: „A cigányság többsége, ragaszkodván régi életmódjához, nagyon nehezen vette át a magyar szokásokat” (Kővári–Fekete é. n., 83.).

A közelmúltat illetően több forrás is kitért arra, hogy a szocializmus évtizedeiben mutatkozott némi haladás a romák integrálódásában, ez a pozitív tendencia azonban a nyolcvanas–kilencvenes években megszakadt. Például: „A 60–70-es években a teljes foglalkoztatottságnak, a szociális juttatásoknak és a diktatúra nyílt előítéletet nem tűrő politikai hangvételének köszönhetően a cigányság beilleszkedése viszonylag konfliktusmentesnek látszott, ám a magyar lakosságtól eltérő kultúrájuk, életmódjuk és alacsony iskolázottságuk a 80-as évektől súlyos társadalmi konfliktusok forrásává vált” (Kovács et al. 2001, 254.).

A romák társadalmi integráltságának témakörét a mai magyar viszonyok között érintő könyvek egy része rövidebben-hosszabban kitért arra a kérdésre, hogy miképpen lehet elősegíteni a perifériára szorult cigány rétegek beilleszkedését a többségi társadalomba. Fehér (1997, 16.) ugyan nyomatékosan aláhúzta, hogy „a cigányság összetett problémáinak kezelése, társadalmi beilleszkedésének elősegítése, az esélyegyenlőség csökkentése [sic!] összehangolt állami és társadalmi feladatvállalást jelent”, de arról, hogy ez a feladatvállalás konkrétabban mit jelentene, nem esett szó. Duray–Susánszky (2002, 154.) – közelebbről meg nem nevezett – válságkezelő programok indítását tartotta szükségesnek. Bardocz (1997, 224–5.) pedig úgy vélte, hogy „a megoldás kulcsa valószínűleg a [cigányok] iskoláztatásában van”. Kővári–Fekete (é. n., 83.) arról informált, hogy „az azonos jogok és kötelezettségek alapján napjainkban igen sok intézkedés van felzárkóztatásuk és hátrányos megkülönböztetésük megszüntetése érdekében”, de a részletek tekintetében ezek az intézkedések is homályban maradtak. Egyedül a már többször dicsért Balázs–Jakab műről mondható el, hogy Ligeti György Cigány népismeret című könyvéből vett hosszabb részletekre építve érdemi információkkal igyekezett bemutatni, mi teheti sikeressé a roma fiatalokat: tanulás, kölcsönös megismerés, tudás és elfogadás cigányok és nem cigányok között (Balázs–Jakab 2002, 103.).

A romákkal szembeni előítéletek

A közelmúlttal és napjainkkal foglalkozó történelem- és társadalomismeret-könyveknek is csak egy kisebb hányada tett említést a többségi társadalomban megfigyelhető romaellenes előítéletekről. Például: „A cigányság esetében további súlyos gondokat jelent [...] a velük szemben megmutatkozó, a társadalomban meglehetősen elterjedt előítélet, ami a cigányság társadalmi integrációjának elmaradására, hiányos voltára utal” (Fehér 1997, 130.). Vagy: „A cigányságról alkotott negatív értékítéletek egészen napjainkig fennmaradtak. Ez néha szélsőséges faji előítéletekbe csap át, melyet minden jóérzésű ember elítél” (Kővári–Fekete é. n., 83.). Az előítéletesség és az előítéletek motiválta diszkrimináció mibenlétét és következményeit ismét a már említett Balázs–Jakab mű (2002) mutatta be a legérzékletesebben a „Nemzettudat – magyarságkép” című fejezetében, amely „A roma (cigány) származású magyar állampolgár” címmel feltehetően fiktív, de nagyon is reális önvallomást közölt egy cigány ember (Raffael József) keserű sorsáról, kitaszítottságáról.

Ellentétek, konfliktusok a romák és a nem romák között. A távolabbi századokkal foglalkozó anyagokban egyetlen rövid mondatnyi leírás fordult elő a romák és a nem roma többség, illetve a hatóságok közötti, erőszakot is sejtető ütközésről. „A [XVIII.] század első felében a vármegyék időnként elüldözték őket területükről” (Száray 2002, 42.). A roma holokausztról megemlékező szövegrészeket nem számítva, a XX. századból, az utolsó évtizedekre vonatkozóan történt két olyan említés, amely élesen konfliktusos viszonyt jelzett a roma kisebbség és a nem roma többség között (lásd korábban: Kovács et al. 2001, 254.; Balázs–Jakab 2002, 121.).

Kisebbségi jogok, önkormányzatok. A cigányok kisebbségi jogairól, a jogok gyakorlásának lehetőségeiről és a roma önkormányzatokról magától értetődő módon a társadalomismeret (állampolgári ismeretek) témakörében készült könyvekben esett szó, de csak egészen röviden. Bardocz (1997, 224.) azt tudatja, hogy „önkormányzati jogokkal rendelkezik a magyar cigányság. Sokféle kulturális és érdekképviseleti szervezetük, újságjaik vannak.” Kukorelli és Szebenyi (1999, 132.) részletes leírást adnak a nemzeti és etnikai kisebbségek magyarországi jogairól és önkormányzati szervezeteiről, de konkrétan a cigányok vonatkozásában csak annyi olvasható táblázatos formában az egyik szemelvényükben, hogy a cigány önkormányzatok száma 1994-ben 416 volt, ebből közvetlenül választott 415. Fehér a cigány önkormányzatisággal kapcsolatban – éppúgy, mint a romák nyelvi és kulturális helyzetével összefüggésben – a szétaprózottságot és az egység hiányát emeli ki: „[A romáknak] Magyarországon sem alakult ki egységes szervezetük; a több tucat cigányszervezetet éles ellentétek osztják meg, és a cigány népességnek csak kisebb részét tudják összefogni” (Fehér 1997, 130.). Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy „[a cigányság körében] az etnikai tudat kialakulása folyamatban van, s akár rövid időn belül komoly eredményeket hozhat”.

A roma-kép negatív és pozitív elemei

A romákat érintő 21 tankönyvből 11 tartalmazott olyan szövegelemet, amely közvetve vagy közvetlenül (a népcsoport egészére, egy részére, konkrét tagjaira vonatkoztatva), explicite vagy erősen sugallva minősítette, értékelte a cigányságot.

8. táblázat

A cigányokról minősítést, értékelést tartalmazó könyvek


csak negatív értékelést tartalmaz 4

negatív és pozitív értékelést egyaránt tartalmaz 6

csak pozitív értékelést tartalmaz 1

az értékelést tartalmazó összes könyv 11

Az értékelések tartalmi típusaik szerinti megoszlásából kitűnik, hogy a túlsúlyban lévő negatív minősítések elsősorban a cigányok életmódját (például: „a kóborló, karavánokba verődő cigánycsapatok szembekerültek a belső rend helyreállítására és megszilárdítására törekvő államhatalommal” – Kővári–Dr. Fekete é. n., 83.), iskolázatlanságát (például: „az országos átlagnál lényegesen iskolázatlanabbak” – Fehér 1997, 16–7.), valamint a kedvezőtlen bűnözési mutatókat (például: „a deviáns magatartás sokkal nagyobb mértékben jellemzi a romákat, mint hazánk többi polgárát” – Mező–Nagy–Tóth–Veliky 1997, 37.) érintették. Két könyvben fordult elő olyan szövegrész, amely azt sugallta, hogy társadalmi-együttélési és szociális problémáikról maguk a romák tehetnek, kedvezőtlen helyzetükért elsősorban ők maguk felelősek (például: „[A kommunizmus évei alatt a felemelésükre tett] kísérlet kudarca mutatja, hogy segíteni lehet, de helyettük az utat végigjárni nem megy” – Bardocz 1997, 224–5.). Egy könyvből az volt kiolvasható – igaz, hogy XVIII. századi történelmi helyzetre vonatkozóan –, hogy a romák kevéssé folytatnak társadalmilag hasznos tevékenységet (Kővári–Fekete – é. n., 83.), egy másik munka pedig negatív megítélésű tettre (toborzás a Tanácsköztársaság bolsevik diktatúrájának hadseregébe – Kovács–Kovácsné Bede 2001) utalt.

9. táblázat
Az értékelést tartalmazó könyvek az értékelések tartalmi típusai szerint


Negatív értékelések

kóborló, vándorló, a fennálló renddel ütköző, a többséget nem akceptáló, az alkalmazkodást elutasító, konfliktusokat kiváltó életmód 8

iskolázatlanság, tanulatlanság, képzetlenség 5

deviancia, kriminalitás 4

kedvezőtlen helyzetét saját maga idézi elő 2

nem folytat társadalmilag hasznos tevékenységet 1

negatív történelmi szerep, illetve tett 1

negatív értékelést tartalmazó összes könyv 10

Pozitív értékelések

társadalmilag hasznos, megbecsült tevékenységet folytat 4

kulturális tevékenységével sikert ér el 2

igyekezetet mutat, érvényesülésre törekszik 2

pozitív értékelést tartalmazó összes könyv 6

az értékelést, minősítést tartalmazó összes könyv 11


A pozitív értékelések sorában mind a társadalmilag hasznos tevékenységre, mind a kulturális sikerre vonatkozó említések régebbi történelmi időszakokhoz kötődtek (például: „[a késő középkorban] a korabeli források dicsérik a cigány kovácsokat és zenészeket” – Jakab 1995, 310.). Az igyekezetre, az érvényesülési törekvésekre utaló szövegrészek viszont napjainkhoz kapcsolódtak (például Raffael József fiktív önvallomása Balázs–Jakab 2002-ben).

Valamely társadalmi csoportról a közkommunikációkban kirajzolódó imázsnak a pozitív/negatív értékelések, minősítések mellett az is fontos eleme, hogy a szóban forgó csoport inkább áldozatként, vesztesként, a történések elszenvedőjeként, alulmaradóként vagy inkább győztesként, sikeresként, a nehézségeken felülkerekedőként, a problémákat, az akadályokat leküzdőként ábrázolódik. A cigányokat érintő 21 könyv közül 11 munkában fordultak elő olyan szövegrészletek, amelyek a romákat valamilyen vonatkozásban az áldozat, a vesztes, a kiszolgáltatott, a tehetetlen, az erőtlen szerepében mutatták be (elüldözték őket, perifériára szorultak, lágerbe hurcolták, megölték őket, szegények, nincstelenek, nem rendelkeznek képzettséggel, hátrányos helyzetűek, a rendszerváltás vesztesei, elvesztették a munkájukat és ezzel megélhetésük alapjait, kiszolgáltatottak az ellenséges előítéletességnek), és csak 5 könyv tartalmazott roma sikerekre utaló információkat (megbecsülést vívtak ki munkájukkal, elismerték, értékelték művészi [zenei] tehetségüket és teljesítményüket, szervezeteik és kommunikációs csatornáik vannak, erősödik etnikai tudatuk). A tankönyvek közül tehát jó néhányról nemcsak az állapítható meg, hogy előnytelen, nem ritkán a társadalom egészére veszélyeket sejtető vonásokkal – a rendet elutasító életmóddal, alacsony társadalmi hasznossággal, nagyarányú devianciával – ábrázolja a cigányokat, hanem az is, hogy társadalmilag kevéssé potens, erőtlen, a mindenkori vesztes szerepére kárhoztatott csoportnak festi le őket, ami végül is még olyan további asszociációkat is kelthet az ezen roma-képpel találkozók számára, hogy a cigányok elutasítása, a velük szembeni fellépés csekély társadalmi kockázattal jár.

A könyvek értékelő bemutatása

Mint tanulmányunk elején adatszerűen is jeleztük, a roma vonatkozásokat tartalmazó 21 könyv túlnyomó többsége csupán egy-két mondatos, legföljebb rövid bekezdésnyi szövegrészekben szólt cigányokkal kapcsolatos témákról. E rövid, nemritkán csak futólagos említésekről – éppen a szűkszavúságuk miatt – nem sokat lehet mondani: kevés kivételtől eltekintve bennük sem feltűnő gyengeségek, sem kiemelkedő pozitívumok nem hívják fel magukra a figyelmet. Maga a sommás rövidségük az, ami viszont magáért beszél.

A jelentősebb terjedelmű roma vonatkozásokat tartalmazó könyvek értékelő áttekintését a Balázs Mátyás – Jakab György szerzőpáros Történelem és társadalomismeret a szakiskolák 10. osztálya számára (Piliscsaba, Konsept-H Könyvkiadó, 2002) című tankönyvével kezdjük, mégpedig azért, mert egyfelől ebben a munkában olvashatók a leghosszabb szövegek a cigányságról, másfelől tartalmában is ez a mű nyújtotta a leggazdagabb anyagot a romákról. A II. világháborút érintő részében, ha csak röviden is, de két helyen is kitér a cigány holokausztra („[A nácik] fajelmélete szerint a német felsőbbrendű nép, amelynek joga van más népeken uralkodni, sőt alsóbbrendű fajokat, zsidókat, cigányokat kiirtani” – 12.; „[A német megszállás után] megkezdődött a zsidóság és a cigányság deportálása, azaz haláltáborokba szállítása” – 40.), igazán figyelemre méltóvá azonban az teszi ezt a munkát, hogy a mai magyar közállapotokkal foglalkozó részeiben alapos kifejtését adja három olyan témakörnek, amely meghatározó a cigányság magyarországi helyzetének megismerése és megértése szempontjából. A szegénységről, hátrányos helyzetről szóló fejezetben „A magyarországi romák (cigányok) helyzetének feltárása” címmel terjedelmes rész tekinti át a roma lét súlyos szociális problémáit (szegénység, munkanélküliség, rossz egészségi állapot, rossz lakáskörülmények, kitaszítottság), mégpedig az egyik legtekintélyesebb hazai kutató, Kemény István munkái alapján. Egy másik rész Ligeti György Cigány népismeret című könyvéből vett terjedelmes idézettel azt vizsgálja, hogy mi teheti sikeressé a feltörekvő cigány fiatalokat. Elsősorban a tanulás és a romák és nem romák egymásról való tudása, a kölcsönös elfogadás szerepe hangsúlyozódik. Végül a „Nemzettudat – magyarságkép” című fejezetben „A roma (cigány) származású magyar állampolgár” címmel fiktív, de nagyon is reális önvallomás olvasható egy cigány ember (Raffael József) keserű sorsáról, kitaszítottságáról, a cigányokkal szemben megnyilvánuló előítéletességről és diszkriminációról. Ez a könyv példaszerűen illusztrálja, miként lehet érdemi terjedelemben, de semmiképpen sem erőszakoltan terjengősen, tárgyilagos tényszerűséggel, ugyanakkor a fiatalok beleérzését is felkelteni képes módon ábrázolni a cigányságot.

A vizsgált tankönyvek közül Balázs–Jakab (2002) kötetéhez tulajdonképpen csak Fehér Gyöngyi Eszter Társadalomismeret című munkája mérhető (Budapest, 1997), amely ugyan az előbbi műhöz képest kisebb, de a többihez képest még így is jóval nagyobb terjedelemben, sokoldalúan reális képet ad a romák helyzetéről, integrációjuk nehézségeiről. Korábban is utaltunk azonban már arra, hogy a szerző helyenként mintha nem számolna a megfogalmazás, a szóhasználat keltette esetleges negatív asszociációkkal. Például a rendszerváltás után kialakult, a romák számára igen kedvezőtlen körülményeket bemutató résznek az a lezáró mondata, hogy „[a cigányok] megállíthatatlannak tűnő társadalmi lecsúszásuk, kilátástalan sorsuk miatt veszélyt jelentenek az egész társadalomra” (16.), olyan fenyegetést is sugallhat a többségi olvasóknak, amely esetleg nem együttérzést és felelősségvállalást, hanem bizalmatlanságot és ellenséges elutasítást indukál.

Viszonylag nagyobb terjedelmű cigány vonatkozású részeket tartalmazott a Kovács–Kovácsné Bede szerzőpáros Történelem tankönyve is (Debrecen, Pedellus Tankönyvkiadó, 2001). Látványos torzítások nem fordultak elő benne, de néhány észrevételt így sem mulaszthatunk el. Mint már korábban megjegyeztük, ez volt az egyetlen történelemkönyv, amely romák által végrehajtott negatív megítélésű tettről számolt be (1919-ben toborzás a proletárdiktatúra hadseregébe). A II. világháború emberveszteségeit tárgyaló rész, bár a cigány áldozatok számát is megjelölte (5-10 ezer), de a körülményekről, a holokausztról nem tett említést. Továbbá ez a munka sem volt mentes bizonyos fogalmazásbeli gyengeségektől. Például ahhoz a mondatához, hogy „[a cigányoknak] a magyar lakosságtól eltérő kultúrájuk, életmódjuk és alacsony iskolázottságuk a 80-as évektől súlyos társadalmi konfliktusok forrásává vált” (254.), nem nehéz olyan olvasatot kapcsolni, hogy a konfliktusokért elsősorban a romák felelősek, a többségétől eltérő kultúrájuk és életmódjuk, valamint iskolázatlanságuk miatt.

Kővári Zoltán és Dr. Fekete Zoltán Történelem és társadalomismeret a szakiskolák 10. évfolyama számára című (Nyíregyháza, Homonnai és Társa Tankönyvkiadó), a megjelenés évének feltüntetése nélkül megjelent kötetének „Nemzeti, nemzetiségi csoportok” című fejezete közel egyoldalnyi szöveget és benne egy fényképet közölt a magyarországi cigányságról. A szövegben, amelyben a szerkesztés gyengeségéről tanúskodó durva nyelvtani hibák is előfordultak, meglehetősen hangsúlyosan szerepeltek a romák életmódjára vonatkozó, a korábbiakban már idézett negatív értéktartalmú megállapítások (83.). A fényképen, amely az Egy cigánycsalád aláírást viseli, háromgyerekes roma pár volt látható: középen egymás mellett a három gyerek, közrefogva a szülőktől. A múzeumi kiállítást idéző, mesterkélt beállítás és aláírása – bizonyára nem szándékosan – leginkább régebbi útleírásoknak az egzotikus földrészek bennszülöttjeit ábrázoló képeire emlékeztetett, és óhatatlanul felidézte az ismert szociálpszichológusnak a gyarmatosító tekintetről írt sorait: „A gyarmatosító tekintet a többség tekintete, mely alaposan megrostálja a vizualizált kisebbségi kategóriát... [...] A gyarmatosító tekintet alanyának tudatában fel sem merül a feltételezés, miszerint az általa megjelenített kisebbségi kategóriához tartozó emberi lények ugyanolyan személyek, mint saját maga. A tekintet által implikált viszony eleve aszimmetrikus. A másik mint kiszolgáltatott, önálló akaratától megfosztott, tárgyi létre kárhoztatott lény jelenik meg, egy rendben az állatokkal, robotokkal” (Csepeli 2001, 4.). Ez a megfogalmazás ugyan erősen sarkított, és a szóban forgó szövegrészre és képre vonatkoztatása talán túlzónak is tűnhet, mindenesetre aligha vitatható, hogy a cigányoknak ez a megjelenítése ékes példáját kínálja a fensőbbséges kívülálló nézelődésének, amelybe nem nagyon fér bele az azonosulás vagy az együttérzés.

A Mező–Nagy–Tóth–Veliky szerzőcsapat Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak című könyve (Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997) csupán egyetlen bekezdésben, ott is csak néhány mondat erejéig ír cigányokról, azonban e rövid szövegrész nagyon határozottan negatív kicsengésű. „Magyarországon a roma kisebbségnél figyelhető meg leginkább a szubkultúra jelensége; sajátos szabályok és törvényszerűségek jellemzik életmódjukat [...] A munkanélküliség és a deviáns magatartás sokkal nagyobb mértékben jellemzi a romákat, mint hazánk többi polgárát” (37.). A kedvezőtlen asszociációkat erősítheti, hogy a cigányok említése olyan fejezetben fordul elő, amely hosszan „a civilizáció belső arányainak megbomlásáról”, deviáns jelenségekről, kábítószerezésről, bűnözésről, prostitúcióról, slumosodásról, gettósodásról szól. Ebben a kontextusban az az információ, hogy a XIX. század vége óta napjainkig „[a romák] száma 11-szeresére emelkedett”, a cigányságnak a nem cigányokat fenyegető túlszaporodásával kapcsolatos közkeletű, előítéletes hiedelmeket is előhívhatja.

Utoljára hagytuk Bardocz Attila Történelem és közjogi ismeretek IV. című könyvét, mivel ennek a műnek a cigány vonatkozású, egyébként rövid, mindössze egybekezdésnyi szövegrészlete – feltehetően nem szándékosan, hanem csak az óvatlan, kellőképpen ki nem fejtett megfogalmazás következtében – szinte sűrítette a nagyon is kétséges értékű sugallatokat. „Létszámuk alapján a mindenkori politikai vezetésnek és a pártoknak számolniuk kell velük” – írja a szerző a romákról (224.), ami akár úgy is értelmezhető, hogy ha nem lennének ilyen sokan, akkor nem is kellene figyelmet fordítani rájuk. Majd két sorral odébb egy mondat – „Már a kommunista diktatúra is jobbnak látta, hogy gondoskodjon [...] felemelkedésükről” (225.) – mintha burkoltan valami olyasmire akarna utalni, hogy a cigányok olyan veszedelmet jelentenek, hogy még a diktatórikus kommunista rezsim is tartott tőlük, ezért aztán igyekezett gondoskodni felemelkedésükről. A folytatásból – „éppen e kísérlet kudarca mutatja, hogy segíteni lehet, de helyettük az utat végigjárni nem megy” (225.) – olyasféle mögöttes állítások olvashatók ki, hogy a cigányokat segíteni akaró felemelési kísérlet azon bukott meg, hogy maguk a romák nem igyekeztek; ezért nem is nagyon érdemes erőltetni a segítségnyújtást, hiszen ha a romák maguk nem igyekeznek, a felemelési kísérlet eleve kudarcra van ítélve; helyettük nem lehet megtenni azt, amit nekik kellene, övék a felelősség, és ezt nem lehet a többségi társadalomra hárítani.

Egy későbbi, a zsidóságról szóló, de bármely kisebbségi csoportra, így a cigányságra is vonatkoztatott bekezdés még furcsább kitételt tartalmaz: „A zsidóság keresi a helyét: egy részük most élheti meg szabadon zsidó identitását, felfedezi identitástudatát. Ez együtt járhat hangoskodó, erőszakos magatartással is, nem csupán a zsidóság, hanem bármely öntudatra ébredő társadalmi réteg vagy nemzet, nemzetiség (kisebbség vagy többség) esetében, támadva vagy sértve az újra öntudatra ébredő mások (pl. a magyarság nemzeti) érzelmeit” (225.).

Tartalmak helyett sugallatok

A kisebbségi csoportokról kialakuló kép társadalmi konstruálásáról szólva, a szociálpszichológia nyomatékosan arra int, hogy „a többségi csoport nyilvánosság előtt történő megjelenítéséhez képest a kisebbségek nyilvánosság előtt történő megjelenítése különös felelősséget ró a megjelenítőkre. A kisebbségi csoport elképzeléseinek alapjául szolgáló kategória ugyanis a többségi csoport elképzelését lehetővé tevő kategóriához képest jóval inkább vonzza a negatív értéktartalmakat. Ennek következtében a kisebbség a többségben meggyökeresedett értéktudat prizmájából tekintve eleve magában hordozza a kisebbértékűséget, a devianciát, esetlegesen az abnormalitást” (Csepeli 2001, 3.). A középfokú oktatás történelem- és társadalomismeret-tankönyvei a legnagyobb magyarországi kisebbség, a cigányság vonatkozásában egészében véve mintha nem sok figyelmet fordítottak volna erre az intelemre. Vizsgálódásunk egyértelműen azt mutatta, hogy a tankönyvek cigányokat érintő szövegeinek többsége mennyiségi és tartalmi szempontból egyaránt igen kevéssé járul hozzá a cigányság történelmének, kultúrájának, jelenkori társadalmi helyzetének a megismeréséhez és a negatív értéktartalmú előítéletek oszlatásához.

– A tankönyvek csekély figyelmet fordítanak a magyarországi cigányságra; túlnyomó részükben szó sem esik romákról, és ahol egyáltalán történik róluk említés, többnyire ott is csak egészen röviden, érintőlegesen, mintegy mellékesen, érdemi kifejtés nélkül.

– Számos olyan témakör, történelmi korszak vagy esemény kapcsán, amellyel összefüggésben joggal elvárható lenne, hogy szó essen a romák szerepéről, a könyvek hallgatnak.

– A cigányok említése teljességgel esetleges, a roma történelem nincs következetesen végigvezetve, töredezett, epizódszerű, nem épül be szervesen a többségi társadalom történetébe.

– A cigányság történetének, illetve társadalmának bemutatásából szinte teljesen hiányoznak a pozitív mozzanatok (sikerek, elismerést kiváltó tettek, társadalmi hasznosságok, előnyös tulajdonságok), vagy ha tesznek is említést róluk, kevéssé hangsúlyosak, az összképben nem meghatározók.

– Ugyanakkor viszonylag gyakran fordulnak elő a romákkal összefüggésben múlt- és jelenbeli negatív mozzanatok (életmódbeli ütközések a többségi környezettel, a normák elutasítása, bűnözés, előnytelen társadalmi szerepek, az igyekezet és alkalmazkodókészség hiánya), sőt a kínálat egészét tekintve a negatívumok jelentős többségben vannak a pozitívumokkal szemben.

– A cigányság kultúrájáról a tankönyvekben keveset lehet olvasni, arról pedig említés sem történik, hogy a cigányok teljesítményei a magyar kultúra gazdagodásához, színesebbé válásához is hozzájárultak.

– A cigányság mai viszonyairól, életkörülményeiről ritkán esik szó, és ha mégis, a leírások elnagyoltak, közhelyesek, semmitmondók.

– A tankönyvek nem sokat tesznek a közkeletű előítéletes hiedelmek elutasításáért, viszont óvatlan megfogalmazásokkal, hátrányos tartalmú asszociációk és következtetések (nem feltétlenül szándékos) felkínálásával, előnytelen sugallatokkal inkább erősítik, semmint gyengítik az előítéletes gondolkodást.

Mindennek alapján csak megerősíthetjük a rokon kutatás tapasztalatait: „Megbocsáthatatlan, hogy korunk egyik legégetőbb társadalmi problémája – a cigánysággal kapcsolatos előítéletek – kezeléséhez, feloldásához semmiféle szellemi munícióval nem szolgálnak történelemtankönyveink. [...] A legnagyobb hazai nemzeti és etnikai kisebbség magyarországi története szinte említésre sem kerül... [A tankönyvek] nem mutatják fel azokat a példákat sem, amelyek igazolnák, hogy a több évszázados együttélés során akadtak példák a felhőtlen kapcsolatra, s voltak olyan cigány származású személyiségek, akik magas fokon járultak hozzá kultúrkincsünk gazdagodásához. [...] Történelemtankönyveinkből a cigányságról nem alakulhat ki korrekt kép. A róluk szóló információk nincsenek egymásra építve, esetlegesek. [...] Nemcsak mint a legnagyobb hazai nem magyar népességgel, hanem mint a legsúlyosabb társadalmi előítéletek elszenvedőivel szemben, sőt a többségi társadalom vonatkozásában is megbocsáthatatlan ez a közömbösség. Éppen a legégetőbb társadalmi problémák egyikével kapcsolatban nem vértezik fel megbízható történelmi előismeretekkel a hazai középfokú oktatásban részt vevőket tankönyveink” (Hegedűs 2002, 17–18.). Hegedűs Sándor arra is rámutat, hogy „történelemtanításunk még nem forrta ki azokat az elemeket, amelyeket tankönyvről-tankönyvre – iskolatípustól függetlenül – szerepeltetni kell valamennyi munkában. Sem a NAT, sem a Kerettanterv előírásai nem megfelelőek ebben a vonatkozásban.”

A tankönyvek roma vonatkozású tartalmai szűkösségének ismeretében a legkevésbé sem meglepő, hogy közvélemény-kutatási adatok szerint „a szülők 59 százaléka egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy a gyereke többet tanuljon az iskolában a magyarországi cigányság kultúrájáról és történelméről, és mindössze a szülők 4 százaléka tartja nagyon fontosnak, hogy a gyereke erről is tanuljon” (Marián 1998, 28.).

A kedvezőtlen tendenciák ellenére a helyzet talán mégsem reménytelen. A hivatkozott közvélemény-kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy „a kérdezettek harmada legalább egy kicsit fontosnak érzi, hogy a gyereke tanuljon valamit a romákról. Ez pedig azt jelzi, hogy talán mégsem ütközne tömeges ellenállásba, ha valamilyen formában a cigányság történelme és kultúrája is tananyag lenne az iskolákban, ami különösen azért lenne fontos, mert a legtöbbet éppen azzal lehetne tenni az előítéletek ellen, ha megtanítanánk a gyerekeknek érteni és becsülni a kisebbségek kultúráját” (Marián 1998, 28.).

Jegyzetek

[1] A társadalomtudományi és a publicisztikai irodalomban „politikai korrektség címszó alatt négy, egymással csak lazán összefüggő jelenségcsoportot tárgyalnak”. Az egyik „nyelvhasználati kérdéseket, illetve a nyelvi kódexek ügyét” érinti. „A másik három terület: a pozitív diszkrimináció kérdésköre, az irodalom és történelem oktatott tananyagának”, az uralkodó „kánonnak” a megkérdőjelezése, „s végül az értékmentes, elfogulatlan, objektív tudományos vizsgálódás lehetőségének, sőt az általános univerzális igazság létének megkérdőjelezése” (Schleicher 2001, 26.).

[2] A cigányellenes közérzülettel kapcsolatban a vizsgálatok nemcsak azt mutatták, hogy sokan vannak, akár jelentős többséget is alkotnak a romákkal szemben negatív előítéleteket táplálók, hanem azt is, hogy az emberek többsége – a cigányokkal szemben ellenséges előítéleteket táplálók és a velük szemben nem előítéletesek egyaránt – meg van győződve arról, hogy a romaellenes, előítéletes vélemény a többségi vélemény. Így „a cigányellenes attitűdök képviselői annak feltételezése alapján, hogy a legtöbb ember hozzájuk hasonlóan gondolkodik, a kommunikáció magánéleti terepein viszonylag magabiztosak lehetnek, hiszen a cigányellenes megjegyzéseknek csekély a kockázata. A liberális mentalitás követői viszont, miután kisebbségben érzik magukat [...], feltehetően e kérdésekben gyakran elkerülik a konfrontációt, vagy nem kellő határozottsággal képviselik álláspontjukat” (Angelusz 1996, 19.). A cigányellenes vélemények túlsúlyát tételező, mintegy önmagát erősítő vélekedés megtörésében fontos szerepet játszhatnának a tankönyvek, ha az iskola intézményi tekintélyét mozgósítva egyértelműen és következetesen felmutatnák, hogy az előítéletes nézetek hangoztatása és a kirekesztő magatartás normasértő.

[3] A vizsgálati minta lefedi az Országos Pedagógiai Könyvtár Tankönyvtára nyilvántartása szerint a Közoktatási tankönyvjegyzékben szereplő teljes középiskolai történelem- és társadalomismeret- (állampolgári ismeretek, közjogi ismeretek) tankönyv-kínálatot a 2002/2003-as tanévre. Ehhez az anyaghoz hozzávettük mindazokat a középiskolai történelem- és társadalomismeret-könyveket is, amelyeket a Kódex Tankönyvcentrumban 2002 őszén árusítottak, de a Közoktatási tankönyvjegyzékben nem szerepeltek.

[4] Megjegyezzük, hogy még az időben és térben távoli kultúrákkal foglalkozó tankönyvek némelyikében is elképzelhetők lennének cigány vonatkozások. Például Stefány Judit Ázsiai kultúrák. Társadalomismeret tankönyv középiskolások számára (Budapest, AKG Kiadó, 1994) című munkájának az indiai kultúrával, társadalommal és történelemmel foglalkozó része éppenséggel utalhatna az európai cigányság indiai gyökereire.

[5] Mint arra Hegedűs Sándor nyomatékosan felhívta a figyelmet, a történelem-tananyagban „a 9–10–12. évfolyamok témakörei és tartalmai között több olyan is szerepel, amely cigány vonatkozással bír vagy bírhat. Ilyenek a végvári harcok; az erdélyi fejedelemség története; a népességi viszonyok alakulása a török-kor után; a Rákóczi-szabadságharc; a nemzetiségi kérdés 1790–1847, majd 1848–1914 között; 1848/49 és a nemzetiségi mozgalmak; a nemzetiségi lét és kultúra fő kérdései az Osztrák–Magyar Monarchiában; illetve a szakiskoláknál a nemzeti és nemzetiségi népcsoportok; a cigányok Magyarországon (Hegedűs 2002, 17.).

Irodalom

Angelusz Róbert: A cigányellenesség és a pluralizmus ignoranciájsa. JEL-KÉP, 1996/1.

Csepeli György: Kinek a képe? JEL-KÉP, 2001/2.

Csernák Boldizsár: Roma percepció a többségi társadalomban. JEL-KÉP, 2002/3.

Gail Kligman: A „másság” társadalmi felépítése: a „roma” azonosítása a posztszocialista közösségekben. Szociológiai Szemle, 2001/4.

Hegedűs Sándor: Cigányok a történelemkönyvekben. Lungo Drom, 2002. augusztus–szeptember.

Ladányi János – Szelényi Iván: A roma etnicitás „társadalmi konstrukciója” Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a piaci átmenet korszakában. Szociológiai Szemle, 2001/4.

Marián Béla: Roma ügyek és a közvélemény. JEL-KÉP, 1998/2.

Messing Vera: Nemzeti és etnikai kisebbségek képe a magyar sajtó híreiben. JEL-KÉP, 1998/4.

Schleicher Nóra: Politikai korrektség. Érvek pro és kontra. JEL-KÉP, 2001/2.

Cigány vonatkozású részleteket tartalmazó középiskolai történelem- és társadalomismeret-tankönyvek

Balázs Mátyás – Jakab György: Történelem és társadalomismeret a szakiskolák 10. osztálya számára. Piliscsaba, Konsept-H Könyvkiadó, 2002.

Bardocz Attila: Történelem és közjogi ismeretek IV. Tankönyv 13 évestől 18 éves korig. Budapest, Etnikum Kiadó, 1997.

Bayer József – Jávor István – Utasi Ágnes: Társadalomismeret. Budapest, Dinasztia Kiadó, 2000.

Bihari Péter: Polgári társadalmak és nemzetállamok. 1776–1870. Történelem középiskolásoknak. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2001.

Bihari Péter – Dupcsik Csaba – Répárszky Ildikó: Európa fölénye és katasztrófája. Történelem középiskolásoknak. 1867–1930. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2001.

Fehér Gyöngyi Eszter: Társadalomismeret. Magister ’93. Budapest, 1997.

Dr. Gyapay Gábor: Történelem tankönyv 4. Pomáz, Comenius, 1999.

Herler Attila – Martos Ida – Moss László – Tisza László: Történelem 4. 1500-tól 1789-ig. Budapest, Reáltanoda Alapítvány, 2001.

Horváth Jenő: Évszámok könyve II. Újkor. Egyetemes és magyar történelmi és művelődéstörténeti kronológia. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.

Hosszú Gyula: A XX. század első fele (1914–1945). Budapest, AKG Kiadó, 1999.

Jakab György: A középkor világa. Életmódtörténeti tankönyv. Budapest, AKG Kiadó, 1995.

Kojanitz László: A hitszabadság és a felvilágosodás kora. Európa és Magyarország, 1517–1789. Calibra Kiadó, 44.937/96. XI.

Kovács István – Kovácsné Bede Ágnes: Történelem tankönyv. Debrecen, Pedellus Tankönyvkiadó, 2001.

Kővári Zoltán – Dr. Fekete Zoltán: Történelem és társadalomismeret a szakiskolák 10. évfolyama számára. Nyíregyháza, Homonnai és Társa Tankönyvkiadó, év nélkül.

Kukorelli István – Szebenyi Péter: Állampolgári ismeretek középiskolásoknak. Budapest, Korona Kiadó, T.510031/1999.

Lőrinc László: Felvilágosodás és forradalom. Budapest, AGK Kiadó, 1996.

Magyar Lajos Alapítvány: Történelem IV. 1914–1998. Budapest, Cégér Kiadó, 2002.

Mező Ferenc – Nagy Imre – Tóth Péter – Veliky János: Társadalom és állampolgári ismeretek középiskolásoknak. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.

Stefány Judit: A XIX. század első fele. 1815–1848/49. Budapest, AGK Kiadó, 1995.

Száray Miklós: Történelem III. a középiskolák számára. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2002.

Száray Miklós – Szász Erzsébet: Történelem II. Budapest, Műszaki Kiadó, 2001.

• Roma-dosszié