Tóth Dezső

Nyomtatóbarát változat

Művelődési Minisztérium
Kapták: Köpeczi Béla et. miniszterhelyettes
Tétényi Pál et.
TD 344/E/83. Knopp András et.

A találkozót a Lapkiadó Vállalat és az ELTE KISZ szervezetei egy „sajtófesztivál” előadásainak keretében rendezték. (Mellékelem a programját.)

Először nem akartam a felkérésnek eleget tenni, akkor adtam be a derekamat, amikor biztosítottak, hogy nem a Mozgó Világról lesz csak szó, valamint arról, hogy csak diákigazolvánnyal lehet bejönni.

A találkozót megelőző napon értesültem az aláírásgyűjtésekről és a találkozó napján arról, hogy a SZER a beszélgetést bekonferálta, hogy az aláírt tiltakozást át akarják adni, hogy „nagy az érdeklődés” stb. A találkozó lemondását a rosszabbik rossznak tartottam; az előzményekre való tekintettel elálltam attól is, hogy igazoltassák a résztvevőket.

Míg a sajtófesztivál korábbi előadásain – ahogyan az ELTE KISZ-eseitől értesültem – 20-30-an vettek részt, itt kb. 350-400-an voltak: a IX. terem dugig megtelt, ültek a lépcsőkön, álltak az ajtónál. A zöm a „másképpgondolkodásra” hajlamosak közül került ki. Becslések szerint a jelen lévő KISZ-tagok aránya 20-30% lehetett. Jelen volt az aktív ellenzék számos tagja, közülük Tamás Gáspár Miklós, Szilágyi Sándor, Krassó László (sic!) aktívan produkálták magukat.

Zöldi Lászlóval egy normális vitára is felkészültünk, de erősen számoltunk egy provokációktól befolyásolt variánssal is.

1. Az előjelek alapján kívánatosnak látszott valami rendhagyóval előállni; egy „sima” kezdés esetén bizonyos, hogy a tartogatott provokációk a találkozó végére sűrűsödtek volna. Ezért a SZER iránti teljes érdektelenség hangsúlyozásával azonnal a SZER hazai kiszolgálásától való elhatárolódásra mentem rá, és kértem az esetleges Mozgó Világgal kapcsolatos aláírásokat. Ennek része volt abban, hogy a provokatív megjegyzések, felszólalások és kérdések a találkozó első felénél sűrűsödtek, s bár mindvégig jelen voltak, irányzatuk lanyhult, illetve abban, hogy a magam mondanivalóját nem „sterilen”, hanem vitában adhattam elő, ilyenformán a találkozó kezdetben egyöntetűen elfogultan ellenséges hangulata oldódott: a vita vége felé pedig – ahogyan a reagálásokból világosan kitűnt – valamelyest meg is változott. A vita hangulatgörbéje tehát annyiban politikailag kedvezően alakult, hogy a szemmel láthatóan szándékolt botrány elmaradt, hogy a hallgatóság egy jó része megértette, hogy amiknek kezdetben fenntartás nélkül helyeselt, azok a nézetek „nem olyan egyszerűek”, és akik hangoztatták, nem is olyan tiszták és jóhiszeműek – s ezt a részleges felismerést tapsban többször is kifejezésre juttatták.

2. Mindez ugyanakkor mélységesen lehangoló. Egyetlen felszólaló nem akadt, aki legalább a legdurvább „felszólalásoktól” elhatárolta volna magát; egy sem, amelyik tisztességből elhatárolta volna magát a SZER-hez folyamodástól (ezt csak néhány ellenzéki ironikusan tette meg); egy sem, aki Tamás Gáspár Miklós kifejezetten rendszerellenes uszító rabulisztikájával szembeszállt volna – de annál több, aki ezeket tapsviharral honorálta. Ebben az atmoszférában csak annak lehetett örülni, ha valaki tisztességes hangon érvelve a szellemi élet politikai pluralizálása mellett szólalt fel, vagy ha valaki tisztességes hangon (azaz ellenséges politikai előítélet nélkül, vagy azt legalábbis elfedve) tett fel provokatív kérdést. Arról pedig nem is beszélek, hogy senki sem volt, aki akárcsak jelezte volna, hogy tudja: hol, mikor, milyen világban, milyen körülmények közt élünk, jelezte volna, hogy ennek az értelmiségi fiatalságnak felelősségérzete van népének munkájáért, relatív nyugalmáért és még relatívabb jólétéért.

Tudom, hogy nehéz a helyzet, hogy a fiatalság megnyerése különösen bonyolult feladat, ezután az élmény után azonban lehetetlen nem kérdezni. Hogyan, hogy – becslésem szerint legfeljebb 10-20 ellenséges (persze aktív szervező munkát végző, felszólaló, bekiabáló, tapsot kezdő) fickó így tud befolyásolni egy kis – inkább kíváncsi, mintsem ellenséges – tömeget. Még ha szelektált volt is ez a társaság, hogy-hogy ebben a 400-as „mintában” semmi nyoma nem volt a nagyrészt kommunista, politikailag megbízható oktatói kar nevelőmunkájának; semmi nyom: a Kommunista Ifjúsági Szövetség politikai nevelőmunkájának; semmi nyoma a marxizmus–leninizmus oktatásnak; semmi nyoma a marxizmus–leninizmus szellemében oktatott és tanult szakmai ismereteknek?

Tisztában vagyok az objektív különbségekkel, de ha egy Petőfi Kör atmoszféráját 100-nak veszem, akkor ennek a találkozónak a légköre a körülmények beszámításával is 30-40-re tehető. És ha nem teszünk valamit – márpedig a különbségtényezők éppen ezt teszik kötelezővé –, akkor ez az arány romlani fog.

3. Nem vagyok „feljelentő” karakter, sem beijedt nem vagyok. Azt is tudom, hogy a kifejezett politikai ellenzékkel kapcsolatos magatartásunkat számos tényező befolyásolja, és e tekintetben igen gondosan kell eljárni. Azt azonban még mindennek beszámításával is kezdem nem érteni, hogy a Tamás Gáspár Miklós-féle – a dolog logikai lényegét tekintve – nyílt, uszító tevékenységet miért nem akadályozzuk meg. Ez az ember képességeinél fogva alkalmas arra, hogy a tényleges problémákat rendszerellenes keretbe helyezze, és úgy adja elő ezeket, hogy mozgósít. Persze ez szubjektív vélemény, de meggyőződésem, hogy TGM végső soron terrorista alkat, aki minden néven nevezendő intézményes társadalmat gyűlöl, és hogy végső soron elsősorban nálunk is ezt támadja, és ennek révén mintegy másodlagosan a szocializmust. Ha az USA-ban élne, akkor ugyanezen az alapon támadná a fennálló rendszert. Vagy biztosítsuk, hogy minden helyen, ahol fellép, vitával beléfojtjuk a szót, vagy zavarjuk ki innen – ha nem is vissza Romániába. De ilyen, lényegét tekintve (és csak formailag tartózkodó) ellenforradalmi uszítás passzív tudomásulvétele megzavarja a közvéleményt, a párt- és KISZ-tagságot és nyilván a helyi irányítást is.

4. A kommunista oktatók politikai nevelőmunkáját, a KISZ politikai nevelőmunkáját, a marxista tanszékek munkáját „meg kell javítani”. Azért írom ezt idézőjelbe, mert ez már mindannyiunk könyökén jön ki. De ahhoz, hogy valami megváltozzon, valamit meg kell változtatni. Aktuálisan: kampányt kell indítani; nekünk kell rendezvényekre hívni a fiatalokat; a legjobb oktatói és diákerők mozgósításával nekünk kell meghívni és kihívni és a nyilvánosság előtt sarokba szorítani, lejáratni, megszégyeníteni ezeket a politikai deviánsokat. Ha pedig nem mernek eljönni, akkor in effigie kell erkölcsileg kivégezni őket. Ma ezt még megtehetjük, de ha szótlanul, ha visszavágás nélkül az „ezt még megúsztuk” struccpolitikáját folytatjuk – holnap nem tudom, hogy meg tudjuk-e tenni.

Helyes, hogy a „forrásoknál”, Írószövetségben, JAK-nál, folyóiratoknál igyekszünk – de annak nem szabad megtörténnie, hogy amit itt nagynehezen visszaszorítunk, az „oldalt” nagyobb és közvetlenebb hatással kicsap. Egyszerre mindenütt ott kell lennünk. Az egyetemi párt és KISZ ne önmagával beszélgessen, hanem aktív szervező, válaszadó mozgalom is legyen – ma még az övéké – a miénk – a potenciális többség.

Budapest, 1983. október 31.

• Beszélő évek – 1983