Skip to main content

Forradalom alulnézetből

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1956. szeptember 1., Szolnok

Kedves Apa, Anya és Pisti!

Eltelt egy nap, az első nap L. „mérnök szaktárs” életében. Szép nap volt, tanulságos. Sok elvtárssal megismerkedtem, sok mindent láttam egy nap alatt. Munkahelyemről csak annyit, hogy nagyon szép hely, szeretek itt lenni. A berendezés is eléggé új – 4-5 éves – az épület pazar, egy fala például tiszta üvegtéglákból épült. Szobám 4x6 méteres, 3 ablakkal, kétajtós szekrénnyel, fehér, széles csőággyal, kis asztalkával, két székkel. Padlója fehér gumi. Hozzá tartozik egy gyönyörű kis csempézett fürdőszoba porcelán káddal, mosdóval, villamos cirkogejzirrel.

Munkahelyem 15 lépés a folyosón jobbra. Szolnoktól 6 km-nyire vagyunk, naponta ötször fordul az állomás autója. Reggelire rendeltem tejet, ebédet üzemit eszem, vacsorázni a városban fogok egy olcsó helyen. Lakbért egyelőre nem fizetek. Ágynemű – ingyen van. Egyszóval élek, mint Marci Hevesen. Az állomásvezető amint látom, jóemberem. 48 éves, 24 éves fia idén végzett Veszprémben. A dolgozók fiatalok, technikai képzettségük meglehetősen gyönge. Tennivalóm sok lesz. A munkához nagy kedvvel láttam hozzá. Alig várom, hogy önálló beosztást kaphassak!

Kedves Anya! Amint látod nagyszerű helyen vagyok, éppen ezért ne aggódjatok miattam. Kapok egyenruhát, munkaköpenyt (fehéret) és gumitalpú védőcipőt. Prémiumra egyelőre nincs sok kilátás, mivel kemények a föltételek, de majd azon leszek, hogy a munka javuljon.

Kedves Öcsikém! Nagyon szeretném, ha el tudnál jönni hozzám. Ez esetben elhozhatnád a teafőzőt és a rádiót is, mivel itt csak rezsó és hangszóró van. Ja igen – szobám központi fűtéses és van két pokrócom, de ha kell négyet is adnak. Egyszóval nagyon jól érzem magam és csak kicsi J.-m hiányzik nagyon. Majd azon leszek, hogy a télen eljöjjön. Most be is fejezem az írást, sokszor csókollak mindőtöket: R.

1956. szeptember 10., Szolnok

Kedves Anya, Apa és Pisti!

Lapotokat megkaptam. Az első hét eltelt. [...] A munkaidő vége itt d.u. 16 óra. Én azonban többnyire tovább maradok. Elbeszélgetek a szaktársakkal, ismerkedem velük. Elméletileg valóban nincsenek eléggé felkészítve, érthető okok miatt, hisz legtöbbjük gépipari (!) technikumot végzett. A berendezés korszerű, bár egyes dolgok nincsenek kihasználva 100%-ban. Főleg arra veszem az irányt, hogy helyi erőkkel, központi segítség nélkül minél több minőségi változtatást végezzünk. Már elkezdtem egy oktatási terv kidolgozását. Egy előadássorozat lesz – tisztán szakmai vonatkozású, a szakmai színvonal emelésére.

Kedves Apa! Beszéltem a párttitkár elvtárssal, aki szerint semmi akadálya, hogy a szükséges idő eltelte után munkám alapján felvegyenek a Pártba. Én mindenesetre szeretném elérni ezt a kitüntetést, annál is inkább, mert DISZ szervezet nincs. (A DISZ tagok jórésze ugyanis párttag.)

A szakszervezet ügye szintén rendeződik. (Azt hiszem otthon felejtettem az átjelentkezési kartotékokat, mert itt nem találom.)

Szolnok tetszik nekem, szép kis város. Lakásproblémám egyelőre megoldódott, bár ez nem végleges. Most ugyanis a vendégszobában lakom, de ha J. megjön, nem tudom hogy leszünk. A Városi Tanács állítólag nem foglalkozik a Vállalat dolgozóinak lakásügyeivel.

Mint írtam, Szolnok helyes város. Sok szép üzlete, gyönyörű parkja, Tisza-parti sétánya és hőforrása van. (A külvárosi utcák azonban porosak, piszkosak, nem úgy, mint Pécsen) [...]

Egyszóval minden rendben volna, csak nem tudom J. miért hallgat. Beteg talán? Vagy egy hónapra kolhozba mentek, mint tavaly? Mindenesetre aggódom miatta. [...]

Sokszor csókollak mindnyájatokat: R.

1956. szeptember 26., Szolnok

[...] A munka megy a maga megszokott medrében. Dolgozom és tanulok, mert ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. [...]

Kedves Apa! Hogy megy a munka? Lesz-e szolnoki tapasztalatcsere? Várlak mindkettőtöket Anyával együtt.

A szaktársakkal jól egyezek. Most indult be a Légó tanfolyam, kineveztek tűzoltóparancsnoknak. Már volt is egy bemutató gyakorlat. Sikeresen elláttam tisztemet, többek között szerveztem egy vödörláncos oltást és ártalmatlanná tettünk egy gyújtóbombát, melyet az egyik vezető ravaszul eldobott. [...]

Ma egész nap az egyik adót próbáltam lehangolni. Sajnos nem sok eredménnyel. Egész másképp fest minden a gyakorlatban. Elméletileg nagyszerűen kellene hogy menjen minden, míg a gyakorlatban fennakadunk az alkatrészhiányon. [...]

Sok szeretettel csókollak mindnyájatokat: R.

1956. október 7., Szolnok

Kedves Apa és Anya, kedves Pisti öcsém!

Legutóbbi leveletekben írtátok, hogy jó lenne, ha felhívnálak benneteket telefonon. Sajnos ez innen a Rádióállomásról nagyon körülményes, az utolsó busz pedig 1/4 9-kor indul a városból, melytől hat kilométernyire vagyok. Úgyhogy a felhívást csak nappal eszközölhetem, amikor pedig a vonalak nagyon foglaltak, nem beszélve arról, hogy dupla tarifa. [...]

J.-nek vettem egy télikabátot. Leszállított áron kaptam meg 450 Ft-ért. Ugyanis 14-én utaznak vissza kollégáim, akik egy hónapra hazajöttek, mivel a SZU-ban ismét kukorica-begyűjtésre vitték el az összes egyetemek orosz diákjait. A kabáton kívül vettem egy hozzáillő sálat és kesztyűt is. Cipőről gondoskodjon ő. Nagyon várom a januárt, mert akkor fog eljönni.

[...]

Állandóan dolgozom a műszaki előadássorozat darabjain, melyeknek nagy sikerük van a dolgozók körében. Még maga az állomásvezető is meghallgatja őket és beismeri, hogy olyan dolgokat hallott, melyeket eddig nem ismert.

A dolgozókkal igyekszem igazságos és igényes lenni.

[...]

Mit szóltok a Rajkék dísztemetéséhez? Nem tudom emlékeztek-e egy régi kijelentésemre, amikor azt mondtam, hogy Rajk egykor díszsírhelyet kap, mint mártír. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Egyébként úgy hallom, hogy Rákosi elvtárs Turkméniában van a feleségével együtt (aki odavaló) és éli hátralevő öreg napjait, mint nyugdíjas. Hát igen, soha nem hittem volna, hogy egy ilyen nagyszerű öreg harcosnak is, mint ő volt, fejébe szálljon a dicsőség. (Vagy tán inkább valakitől való félelmében végeztette ki Rajkékat?) Ki tudná ma már megmondani. Berija és társa hosszú keze messze elnyúlt, az bizonyos.

Úgy látszik a politika megmarad politikának. Egyébként nekünk otthon megvan a hírhedt „Fehér könyv”, vagyis a Rajk per. Olvassátok el figyelmesen, mielőtt eltüzelnétek, mint indexes olvasmányt. Ezt is meg kellett érnünk! De abbahagyom a sopánkodást, mert emberek vagyunk és mint ilyenek, nem hiba nélkül valók.

Kedves Apa! Kiváncsi vagyok, Rád milyen hatással vannak ezek az események? Még mindig kritika nélkül fogadsz-e el mindent, vagy már véleményt is alkotsz a Párt mindenható de múlandó dicsőségű vezetőinek intézkedéseiről? [...]

Ma már kialakulófélben van egy józan kritikai szellem nálunk, bár még mindig vannak szélsőségek. [...] Még nem alakult ki nálunk az egészséges, alulról jövő bírálat. Az akinek bírálnia kellene, attól tart, hogy megneheztelnek rá (és joggal!). Az, akit bírálni kellene, még nem szokta meg az ilyen hangot és gyakran egész hajtóvadászatot indít a birálóval szemben. [...] Egy szó, mint száz, nagyon érdekel, mi is fog most már kisülni az egészből.

Kedves Apa! Én még nem vagyok párttag, de szeretnék az lenni. Éppen ezért állandóan figyelemmel kísérem ezeket a dolgokat. Emlékszel-e még, hogy fiatalabb koromban mennyi nézeteltérés volt közöttünk politikai kérdésekben? Lehetséges, hogy sok kérdést naivan láttam, de föltétlenül igazságosan és ezt mindenkor bátran ki is mondottam. Sehogyan sem értettem meg azt, hogy miért nem lehet az embernek szabad véleménye és főként, hogy miért nem nyilváníthatja ki. Nem értettem meg, hogy miért hallgatnak és tűrnek ezrek csak azért, mert egyesek ezt így akarják. (Nem volt még politikai tapasztalatom!) Azóta ezek az egyesek sorra eltűntek, de megmaradtak az ezrek és a milliók a maguk türelmetlen igazságszomjával. Nem bosszút akarnak, hanem igazságot. És ez jellemző az igazi marxistákra.

[...] Nem vonom kétségbe az illetők nagy érdemeit, de az, hogy ártatlan embereket személyes, vagy egyéb ellenszenv miatt csak úgy kivégezzenek, ez bizony nagyon nagyon elrontja azt a hitelüket, melyet jó munkájuk révén szereztek. Soha többé, igen, soha többé ilyen időket és ilyen vezetőket! Itt az ideje, hogy a marxista pártot odaillő emberek és főleg önzetlen emberek vezessék. [...] Így látom én a mostani helyzetet. Kedves Apa! Arra kérlek, írd meg Te is a véleményedet, nagyon kiváncsi vagyok rá. Ezzel levelem befejezem, mindnyájatokat sok szeretettel csókol fiatok: R.

1956. október 17., Szolnok

Leveleteket megkaptam. Jól vagyok, bár már itt az ősz és meglehetősen hideg van. [...]

Életkörülményeim egyre jobbak lesznek. Kaptam egy nagyszupert és egy szép könyvespolcot használatra. Az állomásvezető jó emberem. Már többször meghívtak ebédre és bizony sokkal jobban esik náluk a paprikáscsirke, a kacsapörkölt, vagy a ludaskása, mint a vendéglői típusmenü [...]

Kedves Apa! Nem kaptam választ a múltkori kérdéseimre. Mi ennek az oka? Még nem látod tisztán, hogy mi a helyzet? Hiszen eleget mondja a rádió meg a sajtó is. Vitatkozni kell, bírálni kell, meg kell hallgatni az ellenvéleményeket és azokat nyomós érvekkel kell megcáfolni. Ma már nem elég, ha azt mondjuk, hogy „pártszerűtlen”, vagy „ellenséges” kijelentés, amit mindenre rá lehet húzni. [...]

Mondd mi a véleményed arról, hogy amint kiderült, azokban az időkben, amikor átmeneti nehézségek voltak az élelmiszer-ellátással (tehát 1951–53 között) a diplomaták és a belügyi szervek részére külön üzletek voltak, ahol minimális áron juthattak hozzá mindenhez. Amikor a munkások naphosszat a gyárakban többtermeléssel „ütötték az imperialistákat”, esténként órák hosszat álltak sorba, hogy jegyre megkaphassák élelmiszeradagjukat. [...]

Mi volt ez? Mi volt az előre megszervezett gyűlések, a megrendezett fölszólalások és tapsviharok, melyeket többnyire a mikrofon közelében ülő néhány „előcsahos” kezdett és a tömeg, a nép – akarva, akaratlan átvett. Meg fog-e változni az a helyzet, ami volt, hogy mindenki azt csinálta, amihez nem értett? [...] Mikor tűnik el a rengeteg felesleges adminisztráció, a sok félművelt tintanyaló, akik csak azért vannak, hogy bonyolulttá tegyék, ami egyszerű. [...] Szerintem nem elegendő, hogy most csak a Párt egyes vezetőit bélyegzik meg! Új tagrevíziót kellene csinálni és kíméletlenül kidobni azokat, akik a merev káderpolitika alkalmazásával ártottak a népnek [...] Meg kellene semmisíteni a „fekete listákat”, a túlbuzgó káderlapok rágalmazó feljegyzéseit [...] Az óvatosság persze nem árt most sem, mert nem egy esetben valóban osztályidegen elemek kérik rehabilitálásukat, ami persze megvalósíthatatlan. A kulák, az továbbra is kulák, de a középparaszt kapja vissza a nevét! Városokban igen sok józanul gondolkozó értelmiségi szenvedett üldöztetést. Adják vissza jogaikat! [...] A hibák ellenére is, mi végtére a szocializmust építettük. Csak a tempó lassult le a hibák miatt. Ezután majd gyorsabb lesz, reméljük. Várom részletes válaszodat, addig is Anyával együtt sok szeretettel csókollak: R.

L. Pisti kiskatona levele Budapestről, 1956. október 24.

Kedves Anyukám és Apukám!

[...] Itt tegnap este óta mondhatnám ostromállapot van. Egy szolid tüntetéssel kezdődött, melyet a Műszaki Egyetem hallgatói indítottak el, 14 pontba összefoglalt jogos követeléseikkel. Természetesen ekkora zűrzavarra senki sem számitott. A fiúk kifüggesztették a sokszorosított plakátjaikat a 14 ponttal. A tömeg körülállta a plakátokat és helyeselt. Az ifjúság nemzetiszín kokárdákkal vonult fel. A dolgozók csatlakoztak és helyenként nagy tömegek gyűltek össze. A Szabad Nép székházán eloltották a vörös csillagot és nemzeti zászló kitűzését követelték. A Múzeum lépcsőjén az egyetemisták 10 percenként olvasták zseblámpafénynél a tömegnek a 14 pontot. A tömeg helyeselt. Gerőt, Rákosit, Farkast szidták és a szovjet csapatok kivonását követelték.

A Pálffy téri Bem szobornál nagy tüntetés volt. Úgyszintén a Parlament előtt is. Majd Nagy Imre beszédet mondott a Parlament előtt a tömegnek.

Közben az emberek nagyrésze a Sztálin térre vonult. Nyolc órakor több, mint 100 ezer ember volt már a téren. A körúton a forgalom megbénult. Az üres teherautókat birtokba vették a tüntetők és a Sztálin térre vonultak.

Közben a Rádióhoz ment egy nagy tömeg, akik Gerő beszédét akarták megakadályozni és a saját 14 pontjukat beolvasni.

Ezalatt háromszori próbálkozás után 3 autómentő és 4 teherkocsi 7 drótkötéllel ledöntötték a Sztálin szobrot. Előtte még a MÉMOSZ székház tetejéről leverték a csillagot. A robosztus szobor hatalmas bukfencet vetett a lépcsőn, majd a tömeg lábai elé gurult. Az emberek a tetejére másztak, taposták, köpdösték.

Közben a Rádiónál az Államvédelmisek a parlamentereket becsapták és a tömeg közé lőttek. Ekkor kezdődött a gyilkolás. A hírre a Sztálin térről rengetegen a Rádióhoz mentünk. Mire a Rákóczi útra értünk, már hordták a mentők a sebesülteket és a zászlókkal leterített halott fiatalokat. A tömeg nagyon megvadult. Két teherautó rendőr a szemem láttára adta át a kocsikat a tömegnek. Az EMKE előtt egy államvédelmis autót a tömeg felboritott. A szorult helyzetben a dicső ÁVÓ mentőkocsikban akarta a lőszert a Rádióhoz csempészni. Ezért a tömeg minden kocsit átkutatott.

A Rákóczi téren barikádot építettek, a Vas, Bérkocsis, Bródy Sándor, Népszínház és a többi környező utcákban ablakokból lőtt az ÁVÓ a népre. Éjfél után a Szabad Nép székház előtt két személykocsit felgyújtottak, az ablakok nagyrészét kövekkel betörték, a könyvesboltból a könyveket kiszórták és meggyújtották. Közben állandóan folyt a harc a Rádiónál. A tömeg betört több laktanyába és fegyvert, lőszert szerzett. A honvédség tagjai átálltak a tüntetőkhöz.

Ez történt tegnap este.

Idáig én is résztvettem a dologban, mint óvatos szemlélő. Hazafelé menet még láttam, amint a Baross téren egy csoport megállított egy rendőrségi teherkocsit, lefegyverezték a rendőröket és a kocsival tovább hajtottak.

A mai eseményekről csak hallottam és az ilyesmi sohasem biztos. Mindenesetre rengeteg lövést hallunk. Még ágyúlövést is. Azt mondják, a szovjet csapatok kíméletlenül mészárolják az ellenforradalmárokat. Én különben jól vagyok. Szeretném, ha minél előbb megörvendeztetnétek soraitokkal. Sok csók: Pisti

1956. október 25., Szolnok

Kedves Apa és Anya!

Most van egy kis szabadidőm, amit igyekszem megragadni és irok nektek. Tegnap több mint 12 óra hosszat voltam szolgálatban. Nálunk itt Szolnokon teljes a rend és a nyugalom. Állandóan készenlétben álltunk Adónkkal, de pesti elvtársaink helytálltak. Megrendüléssel hallgattuk az újabb híreket, azt hogy lelketlen provokátorok a helyes és fegyelmezett diáktüntetést saját bűnös céljaikra használták föl, és fegyvereket osztottak ki az elkeseredett hangulatú tömegnek. A reakciónak nem sikerült az, amire számitott. Népidemokráciánk szilárdan áll. Mindenesetre annyi értelme volt az egésznek, hogy a beígért reformokat gyorsabban végrehajtja a Kormány. De mennyi testvérvér folyt Budapest utcáin! Én is nagy izgalomban vagyok még most is, Pisti miatt. Kedves Anya! Megkaptad a telefonüzenetet? Tudod, hogy csak úgy lehetett telefonálnom, hogy a szolnoki erősítő felhívta Pestet, Pest továbbadta Pécsnek és a pécsi Relé adta (vagy nem adta?) át Nektek.

Mi volt otthon? Azt hiszem a pécsi egyetemisták nyugodtabbak. Itt ma volt egy kissebbfajta tüntetés, melynek keretében leszaggatták a vörös csillagokat a középületekről és a kokárdás diáknép ünnepélyesen bedobta azokat a Tiszába.

A szovjet rendfenntartó csapatok itt állomásoznak a városban. Budapesten még tart a csetepaté, de csak szórványosan.

A Rádióállomásunk védelme meg van szervezve, úgy hogy semmi zűr nem történhet. Én csak miattatok aggódom. Nem történt e valami baj? Milyen a hangulat? Én azt hiszem, hogy bizakodó [...]

Egy egészen új, az eddigitől eltérő, de lényegében szocialista állam alakul ki nálunk. Mindenestre a függetlenség, a nemzeti önállóság már nem csupán puszta frázis lesz, az tény! Csak vigyázni kell a túlhajtott nemzeti érzéssel, mert könnyen sovinizmussá fajulhat. Az pedig már nem két, hanem sok lépés visszafelé.

Kedves Apa! Nemhiába kértem tőled részletes levelet (melyet sajnos nem kaptam meg), arról, hogy mi a véleményed a közelmúlt rohanó eseményeiről, mert hogy valaminek, valami rendkívülinek kell történnie, azt én is, mint sokan – éreztem. Történelmi időket élünk, az nem vitás! [...] Még folyik a harc, de most már a rend, a nyugalom, a békés építőmunka helyreállításának érdekében. Reméljük hamarosan végeszakad az öldöklésnek, a rombolásnak és megkezdődik a normális élet. Csak az aggaszt, hogy mi lesz J.-m téli látogatásával? Mennyi zűr, mennyi probléma!

Sok szeretettel csókollak Benneteket, fiatok: R.

u.i. Most hallottam (nem hivatalos forrásból), hogy Bebrits közlekedési és postaügyi miniszter lakásában kézigránát robbant, melynek következtében életét vesztette. Gerőt szintén keresték az anarchisták. (Ilyenkor sok a rémhír, de nem kell mindent elhinni.)

1956. október 27., Szolnok

Kedves Apa és Anya!

Ismét küldök életjelt magamról, annak bizonyságául, hogy nincs semmi baj. Itt Szolnokon teljes a rend és a nyugalom. Rendzavarás, vagy fegyveres incidens nem volt. A diáktüntetések fegyelmezetten zajlottak le. A szovjet emlékműveket eltávolították. Kérlek Benneteket, ne aggódjatok, a Kormány megalakítása véget vet a tüntetéseknek is. Ne üljetek fel a rémhíreknek se! Most hallottam, hogy Budapesten a harcokban aktív katonaság nem vett részt, az összes helyőrségek és a tisztiiskolák legnagyobb része is (Pistiék különösképpen) benn ülnek a laktanyákban és unalmukban sakkoznak. Csak egész kis csoportok vettek részt a harcokban a másik oldalon. Igy tehát nincs ok az aggodalomra, ne aggódjatok! A rendőrség viszont, valamint az államvédelmi szervek, komoly vérveszteséget szenvedtek. Nálam nincs semmi baj. A Rádióállomás messze esik a várostól és még az esetleges harcok esetén sem fenyegeti nagy veszély, minthogy az emberek nagyrésze nincs tisztában azzal, hogy az adás végeredményben innen megy és nem a stúdióból. Budapesten is nagy harcok árán elfoglalták a stúdiót, de nem értek vele semmit, mert a rádiósok megszakítva a zenekábelt, Lakihegyről folytatták az adást, mely így egy percig sem szünetelt. (Csak erről nem kell beszélni senkinek. Nem titok ugyan, de nem lényeges.) Egyszóval nyugodjatok meg és engem is nyugtassatok meg, mert, bár nem hiszek a rémhíreknek és minden hírt fenntartással fogadok, de azt hallottam, hogy Pécsen is zajos események (harcok?) voltak. [...] Várom leveleteket, sok szeretettel csókollak mindkettőtöket: R.

u.i. Állomásunkon repülőtisztekből álló őrség vigyáz a rendre és nyugalomra, ami teljes.

1956. október 30., Szolnok (levelezőlap)


Kedves Szüleim!

Jól vagyok, nincs semmi bajom, ne aggódjatok. Üzemünk zavartalanul dolgozik. Végre elkezdődhet a békés építő és alkotó munka. Egy új világ van kialakulófélben, egy tiszta, szabad és őszinte rend. Vége a zsarnokoskodásnak, Magyarország szabad, független és önálló! Hamarosan megyek Pestre, segédkezem én is a romok eltakaritásában, hogy a Szabad Kossuth Rádió, a nép rádiója, fennhangon és kiváló minőségi tényezőkkel hirdethesse a legyőzhetetlen nép igazságát. Csókollak benneteket, fiatok: R.

1956. november 15., Szolnok

Kedves Apa, Anya és Pisti!

[...] Mint legutolsó levelezőlapomon megírtam Nektek, 30-án két szaktársammal együtt Budapestre mentem egy élelmiszeres gépkocsi tetején, hogy egy hetes rohammunkával járuljunk hozzá a súlyosan megrongálódott stúdió helyreállításához. Útközben sok kalandon estünk keresztül, többek közt elfogtak a szabadságharcosok is és csak a véletlennek köszönhetjük, hogy nem tartottak ott bennünket – harcolni. [...] A Körúton és az Andrássy úton saját szememmel is láttam megcsonkított és felakasztott ÁVH tiszteket, akik a nép közé lőttek. Egynek a szájában egész csomó százforintos volt, valószínűleg a júdáspénz. (Azért én magamban nagyon helytelenítettem a lincselést és önbíráskodást, csakúgy, mint az emlékművek lerombolását.) A stúdióban azt mondták nekünk, hogy nagyon szépen köszönik a fáradtságot, de jelenleg nincs szükségük szakemberekre. Igy még 31-én visszatértünk Szolnokra. Budapest egy kísértetváros képét mutatta. Az Üllői úton, a Baross téren, a Körúton – mindenütt a harcok nyomai. Tátongó sebek a házakon, összezúzott ablakok, szilánkok nyomai, kilőtt harckocsik és feldöntött, szitává lőtt villamosok, leszakadt vezetékek és mésszel leöntött, rettenetes hullák. Akkor még senki sem sejtette, hogy a harcnak még nincs vége, hogy 4-én elkezdődik a második, az élet-halál küzdelem.

Itt Szolnokon minden a legnagyobb rendben volt, ami azzal magyarázható, hogy az okos és előrelátó Forradalmi Tanács – tekintettel az óriási idegen fegyveres erőkre (Szolnok felvonulási terület, sík, mint az asztallap) – megtiltotta a fegyveres ellenállást, ami ilyenformán csupán céltalan véráldozat lett volna. Ezért az emberek csendesen tűrték a megszállást, belátva, hogy semmit sem tehetnek. Inkább a sztrájk néma fegyveréhez nyúltak. Itt is bevezették az utcai közlekedési korlátozásokat. Néhány embert pedig agyon is lőttek, állítólag azért, mert nem álltak meg az első felszólításra.

Mindenesetre megéltük azt, hogy a magyar már nem úr a saját országában!

Kedves jó Apám és Anyám! Én, bevallom, úgy amint van, megundorodtam a politikától! Az emberben felforr a vér a szörnyű igazságtalanságokra. Hát már sohasem lesz vége ennek a gyűlölt spionkodásnak? Lehet, hogy ezt a levelemet is csámcsogva olvassa valami illetékes „közeg” és dörzsöli a markát örömében. Hát vegye tudomásul, hogyha az igazságot helytelennek tartja, akkor nem is érdemes becsületes embernek élni ebben a cudar országban! Mert hazudik az, aki azt meri állitani, hogy a magyar munkás és paraszt visszakívánja a tőkések és nagybirtokosok uralmát. De a Rákosi féle mocskos gazemberekből sem kérünk! Nem, inkább mind egy szálig elpusztulunk!!

Miért nem építheti a magyar önállóan az országát? Mit vétettünk mi, hogy tankok ezreivel és más halálhozó gépekkel gyilkoljanak bennünket? [...] Igaz, a nép bosszúja nem ismert határt. Igaz, hogy a népnyúzó politikai rendőrség tagjaira, különösen azokra, akik a nép közé tüzeltek, vagy népellenes gaztetteket vittek véghez, a biztos halál várt. Igaz az is, hogy sok embert ártatlanul, vagy csak személyes bosszú alapján lincseltek meg. De hol volt még ezeknek a száma azokétól, akiket az ÁVH fennállásának 11 éve alatt eltett láb alól! Rajk és a többi nagyszerű politikus... [...] Én csak egy kis porszem vagyok a magyar népből, egy senki. De ilyen, mint én, még sok van. És ezekből a porszemekből felépítjük, még szebbé és virágzóbbá a szeretett Hazát, a drága Hont, „hol élnünk s halnunk kell”.

Bocsássatok meg, hogy egy kissé elragadtattam magam, válaszotokat várva, forró szeretettel csókollak mindnyájatokat, fiatok: R.

[Utána fordított „titkosírással”:]

Itten nagy tüntetésre készülnek a dolgozók. Még nem tudom mi lesz a vége. Egész Szolnok forrong.

1956. november 21., Szolnok (távirat)


Ne aggódjatok, jól vagyok. Ha lehet, utazom. R.

1956. november 23., Szolnok

Kedves Anya, Apa és Pisti!

Múlt hó 24-én írt leveleteket megkaptam. Pontosan egy hónap alatt. Azóta remélem már otthon is kezd helyreállni a rend. Itt Szolnokon már úgy ahogy lecsendesedtek a kedélyek. Igaz, nagyban hozzájárultak a lakosság megnyugtatásához a „baráti” szovjet seregek is, melyeknek vége-hossza nincs! Magyarországon úgy járkálnak az idegen csapatok, mint valami országúton! Nincs önálló Magyarország! Nem is volt! De minek is folytassam! [...]

A forradalom alatti első levelemben elítéltem a fegyveres felkelést. Most még csak annyit fűzhetek hozzá, hogy talán már el is késtünk vele! Igen, túlságosan későn eszmélt rá a Nép arra, hogy egy teljes évtizeden keresztül csak méltánytalanságok érték, hogy csúfot űztek belőle azok, akik állandóan dicshimnuszokat zengtek róla. Nagy hibának tartom azt, hogy a forradalom valóban sok pozíciót átengedett a kimondottan reakciós és a gyűlölt múlt visszaállítását követelő sötét elemeknek. [...] De nem ők vitték a vezető szerepet a Forradalomban! Hiába hangoskodtak! A magyar nép nem kér belőlük és letörte volna őket! A Szovjetunió eltúlozta a dolgokat. Ez az igazság.

Beszéltem Pestről jött emberekkel. Odafenn a hangulat változó. Ez érthető. A város nagyrésze romokban hever. Ennek ellenére az utcákon itt-ott megjelentek a virágárusok és a pesti nép órákig áll sorban egy-egy újonnan megnyílt eszpresszó előtt a szimpla feketére várakozva. Ó Budapest, te örökifjú, te megtörhetetlen, hős város! [...]

Az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy milyen másképp vélekedett a pestiekről még egy-két hónappal ezelőtt is. És íme! Minden tiszteletem Budapest lakóié. [...]

Kedves Apa! Kélek, ne vedd nagyon a szívedre a történteket. Tudom, hogy súlyos csapás ez rád nézve, de hidd el, ez nem történhetett másképp. Bárcsak minden kommunista hozzád hasonló lett volna! Akkor talán elkerülhető lett volna a vérontás. Nagy lecke ez és aki nem tanult belőle, az megérdemli sorsát!

Befejezésül sokszor csókollak mindnyájatokat: R.

u.i.: Feleségemtől még sort sem kaptam, de legalább tudom, hogy biztonságban van. Kérdés, ad-e ezek után a SZU útlevelet neki?

1957. január 8., Szolnok

Kedves Apa és Anya!

[...] Itt Szolnokon nincs semmi újság. Hőn szeretett „vendégeink” itthagytak bennünket, amiért is sokak könnyeztek (rossz nyelvek szerint az örömtől) én azonban nem hiszem, hogy lennének ilyen hazafiatlan alakok, mert ugyebár „Pártunk és Kormányunk[...]” – a többit folytassa a Papa.

Tudatom továbbá, hogy üzemünkben meglehetősen politikaellenes a hangulat, és a dolgozók zúgolódnak amiatt, hogy káderlapjaikkal együtt nem kapták kézhez a jellemzést, amelyik mindegyike tudvalevően kész műalkotás vala. Igy hát sohasem derül ki, hogy Nagy Péter unokaöccsének a nagynénije plébános volt Göcsejben, és az, hogy őkelme nem vetette meg az italt és a női társaságot, de emellett fejlődőképes és aktív elvtárs volt. [...] Sok újat nem írhatok, még tán csak annyit, hogy ez az év is jól kezdődik: fizetés 80%, de ez még istenes, mint mondják egyesek. Most már muszáj lesz takarékoskodnom. Élelem tekintetében viszont jól állok, mindenkit üdvözlök és szeretettel csókollak benneteket: R.

1957. február 5., Szolnok

Kedves Apa és Anya!

[...] Hogy s mint folyik az élet? Élednek-e a hervadt remények? Tudod Apa, errefelé azt beszélik, hogy azért tüntettek a nők Pesten, mert „Nagy”-ot akartak, de „Aprót” kaptak… Hát én ehhez már nem értek, hagyom a magas „pólitikusokra”. Végzem a munkámat becsülettel. Többek közt örömmel tudatom, hogy a zavaró adások is megindultak, tudod, azok, amelyeket a szintén szocialista Lengyelországban már rég leállítottak, mert rájöttek arra, hogy az ilyeténképp felszabadult villamosenergiával egy 50.000 lakosú várost bőven elláthatnak. No de mindegy. Elvégre az ember ma még a véleményét is szabadon kimondhatja, csak esetleg utána fenéken billentik. Egyébként a bürokrácia éppen olyan mértékű, mint volt, a suszterok és egyéb kontár népség maradt a helyén, csak éppen most az új pártot, a MSZMP-t dicsőíti. Valahogy a napraforgóra emlékeztetnek ezek az emberek, hisz sokan közülük a forradalom alatt más nótát fújtak. No, de hagyjuk, hisz nem akarok politizálni, márpedig ez már politika! [...] Magamról semmi különöset nem írhatok, minden rb., vaarom az asszonyt stop+ mindenkit szeretettel csookolok stop+ r.

1957. február 12., Szolnok

Kedves Anya!

Itt küldök egy papírdobozt, melyben kérem, hogy küldjétek el a takarót. Egyébként jól vagyok, cca 21-ére várom J.-t. [...] Levelemhez mellékelek egy csomagszállitó utalványt, melyre mint postás dolgozónak egész csekély összegért lehet mindent!, tehát már nem csak élelmiszert küldeni. [...] Jó lenne, ha megírnátok, mikor jöhettek el látogatóba hozzánk. Jó volna azonkívül, ha tudnátok küldeni egy cca. 1.5 literes aluminium fazekat (fedő nélkül). Más minden a legnagyobb rendben, sok szeretettel csókollak mindnyájatokat: R.

1957. március 24., Szolnok

Kedves Apa és Anya!

Szomorúsággal tölt el J. távolléte, node, egyszer csak eltelik ez a három hónap is és akkor zavartalanul élvezhetjük majd egymás társaságát újra, amíg csak meg nem unjuk egymást. [...] Kedves Apa! Hogy s mint halad a munka? Erősödik-e a párt? Tegnap hallgattam Marosánt a rádióban. Valósággal habzott a szája, úgy kiabált. Bezzeg csendes és jámbor ember benyomását keltette októberben! Pedig akkor, ha nincsenek azok az események, ő sem ülhetne most magas lovon. Szerintem a 220 ezer párttag közül nem 10 ezer, hanem legalább 50% a karrierista!

Én megmondom úgy, ahogy van, hogy nekem nem tetszenek azok az erőszakos és durva módszerek, melyeket a párt alkalmazott és amelyeket most is alkalmaz azokkal szemben, akik nem hajtanak fejet. Miért?! Hát az az ember, aki nem akar ennek a pártnak a tagja lenni az már ellenség?! Aki független ember akar lenni, aki meg akarja őrizni a magánéletét az idegen beavatkozásoktól s családi békéjét a háborgatásoktól! Nem egyszer kijelentettem, hogy elvben 100%-ig vallom és magamévá teszem a marxi–lenini eszmét. [...] Ez az eszme megdönthetetlenül bebizonyította, hogy a jövő a demokráciáé, a szocialista világrendé! Éppen ezért visszataszítónak találom azokat a módszereket, melyekkel egyesek dilettáns módon érvényt és tekintélyt akarnak szerezni neki és a pártnak. Durva tévedésnek tartom mind a sztálini erőszakot, mind a rákosista személyi kultuszt. De ugyanilyen durva tévedésnek tartom a mostani állambiztonsági szervek és a karhatalom kirívóan önkényes magatartását. Csak két konkrét példát szeretnék elmondani: [...] Tegnapelőtt az egyik technikust két civil karhatalmi közeg bekísérte a rendőrség épületébe, ahol minden igazoltatás nélkül agyba-főbe verték, majd kilökték az utcára. A helyi villamosművek dolgozóit egy másik különítmény alaposan elverte, amikor azok hazafelé mentek a munkahelyükről. [...] Mindez nem rémhír! Az eseteket maguk a szenvedők mesélték el nekem, s kékre-zöldre vert arcuk tanúskodott! Hát mi ez? Szabadság ez? Demokrácia? S a szerencsétlenek annyira meg vannak félemlítve, hogy nem merik jelenteni az eseteket, félve az esetleges következményektől. Azt mondják, elég volt egyszer kapni! Én nem hiszem, hogy ezekről a dolgokról Kádár, vagy a kormány tagjai tudnának. Nem hiszem, hogy az itt állomásozó szovjet egységek tisztjei tudnák, hogy milyen cári időkre emlékeztető módszerek léptek életbe nálunk. Mondd Apa! Ha téged így elkapnának és elagyabugyálnának, tudnál-e a régi, meggyőződéses harcos lenni? Hisz még az ellenforradalmárok sem mertek hozzád nyúlni! De hagyom az egészet, mert csak elkeseredik az ember és nem tud eléggé okos lenni. [...] Várom válaszod, amely remélem kielégítő lesz. Ezzel be is fejezem levelem, sokszor csókollak mindnyájatokat, fiatok: R.

1957. április 17., Szolnok


Kedves Anya és Apa!

Itt küldök egy dobozt, melyben kérem, hogy küldjétek el nekem (jól becsomagolva, külön-külön papirba) az összes üveg akkumulátorokat (azokat a kicsikéket, amelyek a ládámban egy alumimium dobozban vannak). Itt ugyanis jó áron tudom értékesiteni őket. (Legalább 250 forintot kapok értük.) Amint látjátok, eljött az ideje annak, hogy „kiárusítsam” a „szemetet” (ahogy Ti neveztétek az évek folyamán). Tehát küldjétek el mindet, külön-külön becsavarva papírba, hogy össze ne törjenek az úton. Máskülönben semmi újság, J. irogat. Csókol Benneteket: R.

1957. április 29., Szolnok

Kedves Anya és Apa!

Szolnokra minden viszontagság nélkül érkeztem vissza otthonról.

Haragszom rád Anya egy kissé, mert úgy tömtél mindenféle jóval. Igazán botrányosan meghíztam. Ma fel akartam próbálni a rövidnadrágomat, ami mindig bő volt egy kicsit, hát teljesen kieresztett stucnival sem tudtam elől begombolni, csak ha nem vettem lélegzetet. Hát való ez egy 25 éves fiatalembernél?! No de amellett, hogy szörnyülködöm, vígan bevágtam most is vacsorára vagy 20 deka felvágottat egy csomó hagymával és hónaposretekkel. Utána megittam vagy egy félliter tejet, s rá nyomatékul két almát. Igy aztán nem is csoda, hogy hízok, mint egy malac. Hát íme, ezek az én legnagyobb gondjaim. [...]

Amúgy Szolnokon minden a régi. A munka folyik a maga medrében. A májusi felvonulásra készül az egész város apraja-nagyja. Már ácsolják a tribünöket (is) és újracsillagozzák az épületeket. Hát itt tartunk. De még nincs vége.

Ezzel zárom is levelem. Kelt mint fent: R.

































































































































































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon