Tamási Miklós

Nyomtatóbarát változat

„Szabad Kossuth Rádió Budapest és Szabad Petőfi Rádió Győr. Jó reggelt kívánunk, kedves hallgatóink! Ma 1956. november 4-e, Károly napja van.” Evvel a bekonferálással kezdte meg utolsó adásnapját a Parlament épületéből sugárzó Szabad Kossuth Rádió. Ebből és az ezt követő hírösszeállításból, időjárásjelentésből („Budapest felett az égbolt borult. Szélcsend van. A hőmérséklet plusz 1 fok”), majd a szalagról leforgatott verbunkosokból és orvosi tanácsokból (Buga Jakab ötperces előadása szoptató anyák­nak az anyatejről) kevesen sejthették, hogy a szovjet hadsereg időközben megkezdte a Forgószél hadműveletet Magyarország és Budapest bevételére. Aztán hajnali 5 óra 14 perckor látszólag minden ok nélkül egyperces teljes szünet, majd külön bejelentés nélkül háromszor egymás után a Szózat következett. 5 óra 20 perctől pedig fölváltva Nagy Imre ötmondatos felhívását (a magyar rádiózástörténet talán legdrámaibb egy percét), a Himnuszt és a Szózatot sugározták Budapestről. Ekkorra a müncheni Szabad Európa Rádió monitoring (vagyis lehallgató) osztálya előtt is nyilvánvalóvá lett, hogy november 4-e hajnalával nemcsak a független és szabad Kossuth Rádió esett el, de nagy valószínűséggel a független és szabad Magyarország is.

A SZER működésének 1951. október 6-i megindulásával egy időben László László vezetésével fölállt Lehallgató Osztály napi bontásban, általában 50-70 oldalas, szó szerinti átiratokat készített a magyarországi rádióállomások hírműsoraiból.

A budapesti adások mellett időnként és többnyire rendszertelenül figyelték a belgrádi, londoni és madridi, később a moszkvai és a tiranai nemzetközi rádióadók magyar adásait is, melyekből szintén készültek rövid leiratok. A leírt fontosabb szövegeket azonnal továbbították a magyar osztály vezetőjének és a hírosztálynak, az egész napi figyelőt pedig sokszorosítva minden szerkesztő az adást követő napon ott találta az asztalán. Így történt ez a forradalom napjaiban is, amikor a magyar lehallgatók a többi külföldi osztály szakembereinek segítségét is kérve, a lehető legtöbb adást próbálták bemérni, szalagra venni és leírni. Ezekből a leiratokból ma is nyomon követhető a szabad, majd illegalitásba kényszerült földalatti rádióadások műsora és története, egészen a november 8-ig sugárzó dunapentelei Rákóczi adó utolsó, több mint harminc évre szóló üzenetéig: „Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk!” Ezután már csak rádióamatőrök morzejeleit vették Mün­chenben, utolsóként november 9-én egy kétségbe­esett budapesti kérést: „Adjatok híreket! Mondjatok valamit!”

Amint nyilvánvalóvá vált, hogy a valódi és megbízható hírek közvetítéséhez már nem elegendő a magyarországi adásokból tájékozódni, a Magyar Osztály (jórészt tehetetlen lázban égő) munkatársai igyekeztek más hírforrásokat is föllelni. Így történt, hogy a szerkesztők ötletére a SZER elküldött egy saját tudósítót az ausztriai Grazba, hátha onnét sikerül jobban tájékozódni, és az immár tömegesen érkező menekültekkel kapcsolatot találni. Hátha így megtudnak ezt-azt, és mondhatnak valamit.

Az itt közölt leiratok ennek az ismeretlen grazi tudósítónak a november 7-e és 22-e közötti telefonjelentései. A riporter jórészt az ideiglenesen fölállított első menekülttáborok lakóival és az osztrák–­magyar határon szolgáló határőrökkel beszélgetett, általában az utolsó napok, vagyis a forradalom eseményeiről. Emellett folyamatosan tudósít az aktuális határhelyzetről és a magyar határőrök fegyverhasználatáról is. A menekültek beszámolói épp a szinte egyidejűségnek köszönhetően meglepően frissek és őszinték, még akkor is, ha jó néhány túlzás vagy később nem igazolt mendemonda szerepel bennük. A tudósításokon keresztül képet kaphatunk arról is, hogy a november 4-e utáni napokban milyen különös összevisszaságban keveredtek a határon egy dán mozgókórház sebészei a Széna téri szabadságharcos csoport nevét titkoló vezetőjével, vagy a leeresztett szentgotthárdi határsorompón vonattal áttörő mozdonyvezető az állítólag tízezer spanyol felkelőt képviselő két madridi diákkal.

A szövegek a rádiólehallgatásokkal együtt bekerültek a napi monitoring anyagba, általában a rádióanyagok után, Grazi telefonjelentés címmel. Hogy későbbi sorsuk mi lett, vagyis hogy a szerkesztők felhasználták-e valaha a menekültek és a határon ácsorgók beszámolóit, ma már nem megállapítható.

---

Grazi telefonjelentés

Forrás: A határon szolgálatot tevő osztrák vámhiva­talnok, akivel az oroszok tárgyaltak.

November 6-án, kedden megjelent a rábafüzesi, illetőleg heiligenkreuzi osztrák vámhivatalban a szentgotthárdi orosz parancsnok, egy százados, tolmácsnővel, és ennek segítségével felkérte az osztrákokat, hogy az Ausztriába menekült szentgotthárdi lakosságot és a határőrség katonáit küldjék vissza Ma­gyar­országba, mert az egész város kihalt. Nincsen senki, aki dolgozzon.

Az osztrák vámhivatal vezetője azt válaszolta, hogy úgy a menekültek, mind pedig a katonák saját elhatározásukból menekültek át Ausztriába, és bizonyára csak akkor mennek vissza, ha az oroszok onnan kivonulnak. A százados erre azt válaszolta, hogy ők csak addig maradnak az országban, míg a rendet helyreállítják, és azután két-három nap múlva maguktól kivonulnak.

Forrás: Saját tudósítónktól.

November 7-én, szerdán reggel kihirdették a budapesti legfőbb orosz parancsnokság parancsát a rábafüzesi határon szolgálatot teljesítő magyar határőrök előtt. A parancs értelmében a határőrzési szolgálatot azonnali hatállyal fel kell venni. A határőrségnek minden erővel meg kell akadályozni, hogy bárki is elhagyhassa Magyarországot. A menekülni akarókat azonban csak fel kell tartóztatni és bekísérni, de nem letartóztatni. A heiligenkreuzi osztrák határközegek szerint a magyar határőrök csak látszólag teljesítenek szolgálatot, és teljesen passzív magatartást tanúsítanak.

Forrás: A heiligenkreuzi osztrák határállomáson szolgálatot teljesítő magyar tolmács és saját tudósítónk.

November 7-én délelőtt 11 órakor a jelenleg Graz­ban álló dán vöröskeresztes mozgókórház vezetője érintkezést keresett a rábafüzesi magyar határőrséggel, és érdeklődött, hogy volna-e mód arra, hogy a mozgókórház 130 autója 150 főnyi személyzetével – akik között 15 sebészorvos is van – Bu­da­pestre vagy valamelyik dunántúli magyar városba bemehessen, és ott betegeket és sebesülteket kezelésbe vehessenek. Amennyiben az átmenetre nem volna mód, utolsó esetben megelégednének azzal is, hogyha kötszer- és gyógyszerkészletüket átszállíthatnák. A dán kórházoszlop vezetője azonban mindkét esetre kérte, hogy a vezetésére bízott mozgókórház személyzetének szabad mozgását és működését írásban az illetékes katonai és polgári hatóság garantálja.

(...) 15.30-kor a dán mozgókórház vezetője újból kiment a határra, ahol a magyar határőrség részéről szó szerint közölték vele a szentgotthárdi orosz városparancsnok válaszát: a nyugati országrészen, tehát a Dunántúlon harcok nem voltak, és így sebesültek sincsenek. Budapesten pedig voltak ugyan harcok, és sebesültek is vannak, de van elég orvos, gyógyszer és kötszer – tehát a magyar nép nevében köszönik a felajánlott segítséget, és nem reflektálnak reá.

A dán mozgókórház parancsnoka ezek után maga, munkatársai és a dán nép nevében a magyar határőrparancsnok hadnagy útján fejezte ki, hogy nem segíthet. Szavait azzal fejezte be: Isten áldása legyen a magyarokon! A magyar határőr hadnagy könnybe lábadt szemmel mondott köszönetet a dánoknak, és tolmácsolta a magyar nép köszönetét.

A hadnagy fájdalomtól remegő, de emelt hangon azzal fejezte be beszédét, hogy ők nem tehetnek róla, hogy a dánok segítségét visszautasították, de a felsőbb parancsnokság rendelkezett így. Ő tudta, hogy bajtársainak ezrei orvosi segítség nélkül szenvednek és pusztulnak el a budapesti pokolban.

Telefonjelentés Grazból (20.40)

Forrás: Tótkomlósról 5-én, hétfőn este a határ felé autóbuszon menekülő utasok, akik az alább közölt események szemtanúi voltak:

1956. november 6-án a pécsi katonaság tisztjeiktől fellelkesítve a Pécs kijáratánál levő hegyre vontattak 70-80 ágyút. Megbeszélték, hogy ha az oroszok jönnek, és a katonaságot fel akarják oszlatni, ezen a hegyen gyülekeznek ellenállásra. Vissza­mentek a laktanyába, aho­vá nemsokára megérkeztek az oroszok. Az egyik tisztet utasították, hogy az udvaron összegyűlt legénységgel közöljék, hogy az egység feloszlik, mindenki menjen haza. A legénység úgy tett, mintha nagy örömmel szétszéledne. A he­gyen gyülekeztek, ahonnan a délutáni órákban az orosz páncélosokon rajtaütöttek. Szemtanúk szerint 14-15-öt ki is lőttek.

November 5-én a Békéscsabán állomásozó hadosztályparancsnok átállott az oroszok oldalára. Te­le­fonon magához rendelte az orosházi ezred parancsnokát, N. O. őrnagyot Békéscsabára. Amikor az őrnagy a hadosztály-parancsnokságra megérkezett, ott géppisztollyal kényszerítették az oroszok, hogy telefonon adja ezredének azt a parancsot, hogy adja meg magát az oroszoknak, mert kilátástalan minden vérontás.

Grazi telefonjelentés (21.45)
(Grazi iroda)

Forrás: Két mérnök és egy könyvelőnő Sárvárról és egy mérnök Szombathelyről, akik 11-én indultak Sárvárról, 12-én hét órakor Szombathelyről, 12 órakor Mog­esdor­f­nál lépték át a határt.

Október végén kezdtek a mongol egységek beszivárogni Sárvárra, a …-i erdőből, ahová Szom­bathelyről jöttek. A páncélosokból kiszállva gyerekeket ölelgettek, és élelmiszerért koldultak. Nagyon éhesek voltak, mert úgy tömték a szájukba a kenyeret, nyers répát, nyers krumplit. Egy lakásba is betörtek, de élelmiszernél egyebet nem vittek el. No­vem­ber 4-én aztán egyszerre megrohanták a várost, és körülvették a rendőrlaktanyát, és egy párat lőttek feléjük. Az épületben nem nagyon tettek kárt, mert inkább csak a levegőbe lőttek. A nemzetőröket lefegy­verezték, de elengedték később. A városi nemzeti tanács tagjait letartóztatták, és ismeretlen helyre hurcolták. A sertés- és baromfifeldolgozó vállalat vezetőjét és a gimnázium igazgatóját, akiket a felkelők elbocsátottak, megint visszatették állásaikba. Este 10 órától kimenési tilalom van, de már 7 és 8 órakor nem mer senki az utcára menni, mert az oroszok minden felszólítás nélkül lőnek.

A Szabad Szombathely rádió volt bemondónőjét november 4-én az oroszok hasba lőtték. Helyette Nikáné, akit csak „véresszájú Nikánénak” nevez a nép, lett a bemondónő. Ez szokta bemondani a leghazugabb híreket. November 7-én azt mondta pl., hogy a sárvári cukorgyár már megkezdte a munkát. A sárvári cukorgyár azonban még november 12-én sem dolgozott, ha más miatt nem, mert a vasút nem szállítja a cukorrépát, és a gyár napi 200 vagon répát tud feldolgozni. A munkások sem jelennek meg a munkahelyükön. Persze így azután senki sem hiszi el azt a hírt, hogy az összes gyárakban és üzemekben felvették a munkát. Nikáné a következőt mondta be a napokban: „Köszönjük a vasutasoknak és a munkásoknak a sztrájkot, mert evvel segítettek a forradalmat leverni.” Elfelejtette azt, hogy a vasutasok és a bányászok azért sztrájkoltak, hogy az oroszok előrehaladását hátráltassák. A hazai rádiók hazudozásait már nem is nagyon hallgatják otthon. Így a sárvári cukorgyárban a portásfülkétől a vállalatvezető irodájáig mindenki a SZER adásait hallgatja, mert ennek a hírszolgálatát tartják egyedül megbízhatónak. Sárvár környékén, így pl. a Farkaserdőben, többször van lövöldözés. Az oroszok összeterelték a szétszóródott katonaságot, és ezekkel az egységekkel fésülik át az erdőket. Három, puskával felszerelt magyar katona mögött egy géppisztolyos orosz megy. (...)

Szombathelyen november 4-én az oroszok támadása folytán kb. 70-80 ember vesztette el az életét. Először a vasútállomást szállták meg, ahol mindenkit válogatás nélkül lelőttek. Legtöbbje géppisztolysorozatoktól felismerhetetlenségig össze volt roncsolva. A rendőrség épületében is válogatás nélkül gyilkoltak, még az ott éjszakára megszállott családot, köztük egy gyermeket is lelőttek. A zöld ÁVH Söttei úti laktanyájában 40 határőr tartózkodott, mind egytől egyik legyilkolták. Egy 17 éves fiú nézegette a rendőrség előtt az orosz tankokat, mire az ott levő orosz őr minden felszólítás nélkül belelőtt. Ugyanígy csináltak este az utcán járókelőkkel is. A mon­gol csapatok fegyverek után kutatnak a házakban, és azokat gyűjtik össze. Így aztán rengeteg kar­óra, karikagyűrű és egyéb ékszer vándorol zsebükbe ősi orosz szokás szerint.

Két diák elbeszélése alapján, fenntartással mesélték el a következőket: Várpalotán és Veszp­rém­nél úgy pusztítják az orosz tankokat, hogy az országúton keresztbe összetört lignitből csíkokat szórnak le, és ha egy tank jön, 22 000 volt áramot eresztenek a csíkokba. (...)

VÉGE

Grazi telefonjelentés

1. November 12-éről 13-ára virradó éjszaka 270 új menekült érkezett az Oberwart–Güssing–­Jänners­dorf-i szakaszon.

2. Fiatal székesfehérváriak, köztük egy forgalmista és egy vasipari technikus a következőről számolnak be:

A székesfehérvári fiatalok szökésének egyetlen oka, hogy pénteken, szombaton és vasárnap éjszaka és a kora hajnali órákban naponta megfigyelték, amint magyar felkelő fiatalokat szállítottak a szovjet katonák teherautókon. A fogoly fiataloknak török­ülésben kell ülniük a teherautók rakfelületén, s a kocsi négy sarkában géppisztolyos szovjet katonák ügyelnek rájuk. Egy-egy kocsin 50-60 rab ül. A tö­mött kocsikon halálos csendben ülnek a foglyok. Ezek a szállítások Várpalota irányából Budapest felé irányulnak. (...)

Helyzet 1956. november 13-án:

1. Szombathelyi menekült előadása szerint a kommunisták azt terjesztik, hogy az Ausztriába menekülő magyarokat börtönbe vetik, a menekült katonákat lefegyverzik, táborba zárják, és a francia idegenlégióba sorozzák. Kéri, hogy ezen rágalmakat a SZER lehetőleg minden órai hírek után cáfolja meg.

2. Székesfehérváron általában nyugalom van a hírek szerint. A fiatalokat az oroszok összeszedik, s az orosz laktanyában fogva tartják, majd átadják a fehérvári ÁVH-nak, ennek börtönében 400 fogoly van eddig. A hajmáskéri orosz táborban 2000 fiatalt tartanak fogva. Közbeszéd szerint Szibériába viszik őket.

3. Keszthelyre november 11-én 40 darab orosz harckocsi érkezett Sármellékről, amelyek a város különböző pontjain vannak elosztva. Ezek a harckocsik abból a 60 harckocsiból valók, amelyek november 4-én a sármelléki magyar vadászrepülőket le­fegy­verezték.

4. Budapesten a Széna tér környékén harcoló szabadságharcos csoport november 11-én feladta a harcot és szétszéledt. Vezetőjük Ausztriába érkezett. Nevéről nem nyilatkozik.

Kb. 1 óra múlva újra futnak be híreink, és akkor újra hívjuk a központot.

VÉGE

Grazi telefonjelentés

Négy budapesti fiatalember, akik november 11-én este jöttek ki Budapestről, és a felkelésben részt vettek. A határon Szentgotthárdnál jöttek át november 13-án délelőtt.

November 11-én, vasárnap, amikor elindultak, még Csepelen és Kőbányán heves harcok folytak. A múlt hét elején a kőbányai sörpincékben lévő felkelők megtörésére az oroszok könnyfakasztó bombákat vetettek be. Szombaton, november 10-én egy általános fegyverszünet volt a sebesültek és halottak összeszedésére. A lakosság is kimerészkedett az utcára. Mindkét fél betartotta a fegyverszünetet, csak itt-ott hallatszott pár lövés. A Nagykörút, Rákóczi út, Üllői út és Bródy Sándor utca teljesen össze van rombolva, egy-egy ház helyén csak törmelékhegy maradt. A Kilián György laktanyánál 80-85 darab Joszip Sztálin páncélos áll kiégve, összegörbülve, és még ennél több páncélautó. Az emberveszteség ezen a harcterületen ott harcoló felkelők jelentése szerint az oroszok részéről 2000, a felkelők részéről 250 ember. A Kilián laktanyában vegyészfőiskolások nitroglicerint állítottak elő, és ezekkel töltött edényeket dobtak le az emeleti ablakokból a tankokra. Egy-egy 72 tonnás Sztálin-tankot magasra felemelt a robbanás ereje. A kilőtt páncélosokat most a szovjet igyekszik eltüntetni, kihúzzák a Népligetbe. A Thö­köly út és Dózsa György út sarkán is heves harcok folytak, ott egy pár páncélautót, egy híradóautót és két kétcsövű gépágyút összegörbülve látott. 30-35 orosz hullát és négy 14-15 éves bányásznövendéket. Az oroszok összeszedik a fiatalokat, akikről azt tartják, hogy ellenük harcoltak. Ezeket összeláncolva viszik a gyűjtőhelyre, Budára a BSZKRT Fő utca és Fekete Sas utca sarkán lévő javítóműhelyébe. A Keleti pályaudvaron a múlt héten ilyen össze­gyűjtött fiatalokat vagoníroztak be, a felkelők fel­robbantották a síneket, hogy a szállítmány el ne indulhasson, és 56 felkelőt kiszabadítottak közülük. No­vember 10-én, szombaton plakátok jelentek meg Budapest falain a forradalmi ifjúság 6 pontjával. Ebben követelik, hogy tárgyaljanak az ifjúság vezetőivel, követelik az újonnan bejött szovjet csapatok azonnali kivonulását Magyarországról, követelik, hogy a felkelés előtt Magyarországon tartózkodó négy orosz hadosztály azonnal foglalja el régi támaszpontjait, követelik, hogy engedjék szabadon Nagy Imre kormányának tagjait, és engedjék szabadon az elfogott felkelőket. Ezt követelik a csepeli, kőbányai, újpesti, dunapentelei és pécsi forradalmi ifjúság nevében. Aláírás: Szűcs János ezredes, a forradalmi katonai bizottság elnöke.

A Városligetben nagy harcok voltak 4-e után. Mindkét részről közepes tüzérséget és páncélosokat vetettek be. Pesten a munkások nem vették fel a munkát, bár a Kossuth rádió ezt jelentette. Csak a közellátási dolgozók vették fel a munkát, élelmezés, villany, hogy a lakosság szükséget ne szenvedjen. Az oroszok nem merik a páncélos járműveiket Bu­da­pesten elhagyni.

Csillaghegyen a rendőrség épületén hatalmas hangszóró volt a felkelők kezén. Ezen ugyan felolvasták a Kádár-kormány felhívását, de utána bemondták, hogy pedig ők nem ismerik el a Kádár-kormányt. Csillaghegyen egy orosz gépkocsiból ki­szálltak az orosz katonák, és kenyeret kértek, az asszonyok alaposan elverték őket, mire azok megfutottak.

Szombathelyi forrás. Egy család érkezett ma Szentpéterfán keresztül osztrák területre. Szom­bat­helyen november 3-án a Söttei úti ÁVH-laktanyából észrevették, hogy négy teherautó felkelőkkel megrakva a volt export-malom felé halad, ahol orosz katonaság van. Ezt azonnal közölték az oroszokkal, akik a négy autót beengedték a laktanyába, majd odabent öldöklő tűz alá fogták őket. 37-et ezek közül elfogtak, és a 11-es volt huszárlaktanyába, ahol az orosz MVD székel, szállították, ahová állítólag az újtemetőben a Hősök sírja mellett újonnan megásott tömegsírnál 27-et tarkón lőttek. (...)

Helyzet a határon: Csákánydoroszló és Gasz­tony közötti határrészen autóbusszal járnak a határőrök, és egy iváncsi család szeme láttára fogtak el négy embert 12-én este. 12-éről 13-ára virradó éjjel egy menekült csoportnak határőrök mutatták meg, hogy merre menjenek Ausztriába. A szentgotthárdi Rába-fahídnál 13-án kedden több menekültet tartóztattak fel az osztrák vámőrök megfigyelése szerint az ott lesállásban lévő határőrök. Ott teljesen lehetetlen a menekülés. Egy másik szentgotthárdi szakaszon 13-án pénzt követeltek a katonák a határ közvetlen közelében. November 10-én egy Siófokról kerékpáron menekülő idős embert tartóztatott fel két határőr a gotthárdi állomás közelében, a határtól 400 méterre, osztrák földön. Két ott vadászó osztrák kiabált a határőrökre. Mire ezek gyorsan azt kérdezték: „Van pénzed, papa? Akkor add ide.” Az öregember 2000 forintját adta oda, mire szabadon engedték. Az öregembert szívgyengeség miatt orvosi kezelésben kellett részesíteni.

VÉGE

Telefonjelentés Grazból (20.45)

A grazi RFE iroda tudósítói jelentik.

(...)

6. November 7-én a 3-as számú sebészeti klinika, kommunista elnevezés szerint Koltói Anna Baleseti Kórházra a Fiumei út 17. sz. alatt délelőtt 10 óra tájban egy orosz harckocsi tüzet nyitott. Két lövést adott le a főporta irányában. Emberéletben ekkor nem esett kár, de szétlőtték a villany- és vízszolgál­tatási vezetéket. A pincében operáló orvosok sötétben maradtak. Később a kórház személyzete megkezdte a romok takarítását, mikor egy másik harc­kocsi géppuskatüzet nyitott rájuk. Ekkor megsebesült dr. Nándor György orvos, Sali István kórházgondnok és Gyenes kórházi műtős. A kórházban négy vörös­keresztes zászló leng, a falain több vöröskeresztes jelzésű lap van felfeszítve, és mégis fényes nappal megtörtént a támadás, noha a kórházban 16 orosz sebe­sültet is ápoltak. Csak az orosz sebesültek ré­szére az orosz parancsnokság egy zsák krumplit és néhány kenyeret küldött. Később ezeket a sebesül­teket ismeretlen helyre szállították. (...)

Új hír: A pécsi ÁVO-s laktanyában november 7-én megtartották a nagy októberi forradalom emlékünnepét. A Mecsekbe húzódott felkelő csapatok belőtték a laktanya udvarát, így sikerült számos ávóst elpusztítaniok, amint soraik közé néhány ágyúlövedék bevágódott. A Pécstől 9 km-re lévő kővágószőlősi urániumbánya a felkelők kezébe került azonnal. Ellenkező híresztelésekkel ellentétben, a felkelők a bánya felszerelésében és építkezésében nem tettek kárt. Az urániumlelőhelyről eddig mindössze egy vagon uránércet szállítottak a SZU-ba, amióta megkezdték a bányászást. Ugyanis egyelőre csak kísérleti feltárások voltak folyamatban. A bányában a munkát 1955 nyarán kezdték meg. Létezését teljes titokban tartották. A bányában kizárólag szovjet mérnökök dolgoztak, még a tolmácsok is szovjet polgárok voltak. A fizikai munkálatokat megbízható bányászok végezték, akiket halálbüntetéssel fenyegettek indiszkréció esetén.

Telefonjelentés Grazból (21.34)

Forrás: Két pesti felkelő. Az egyik a Bors utcai csoport tagja és felesége, a másik a Corvin mozi csoportban harcolt.

A budai csoportot, ez központi csoport, Szabó bácsi, egy ’45 előtti vezérkari ezredes vezeti. Szabó bácsi nagyon népszerű úgy a felkelők, mind a polgári lakosság között. Az oroszok is, ha egy házba bemennek, kérdezik: Szabó bácsi nyet? Az oroszok nagy díjat tűztek ki a fejére. Kádárék rádión keresztül szólították fel a lakosságot, hogy aki látja, fogja el. De bár naponta sokan látják, senki sem árulja el. Legutoljára november 8-án csütörtökön hívta fel a rádió a budaiakat, hogy fogják el. Fél óra múlva sétabottal bicegve megjelenik a 60 év körüli öregúr, és nyugodtan adja ki utasításait, küldi szekérrel az élelmet a hegyekbe a partizánharcot folytató felkelőknek.

A Bors utcai csoport, amelynek 80 tagja volt, egy hadnagy a parancsnoka, fedőneve Dóra, telefonon lehetett csak elérni a 166-144-es számon, Dóra jelszóval. A Bors utcai csoport, amikor látta, hogy a harc kilátástalan, mert csak húszan maradtak, felhúzódtak a Kis-Svábhegyre, ahol légvédelmi ágyúk voltak, és egy élelmezési oszlop, ahonnan a felkelőket ellátták. A felkelők ma is partizánharcot folytatnak a Kis-Svábhegy, Szabadság-hegy, Vár és a pilisi hegyekben. Hétfőn még Csepelen folyt a harc. 9-én, pénteken a Csepel-szigeten égett a kőolajfinomító.

Soroksár és Erzsébet pénteken a felkelők kezén volt, úgy tudják, hogy hétfőn is.

Az oroszok a város belsejében vannak Budapesten, lehetőleg nagyobb csoportokban. Ilyen páncélos gyülekező van a Széna téren, Széll Kálmán téren és a Vérmezőn. Mindenütt 20-25 tankkal.

A felkelők nagyobb orosz erővel nem szállnak harcba, csak kisebb csoportokkal. Jellemző eset a Csaba utca. Két páncélos jött, és igazoltatták a lakosságot, és átkutatták, nincs-e náluk fegyver? A Vá­ros­major utcából egy személyautó ereszkedett le, és amikor meglátták, hogy az oroszok ott vannak, az autó megállt, kiszállt belőle négy felkelő, akik tűz alatt tartották az oroszokat addig, amíg az autó megfordult, és aztán nagy sebességgel elszáguldtak. Az oroszok ágyúval lőttek utánuk, de már késő volt. (...)

A forradalom győzelme után az Astoria Szál­ló­val szemben egy üres láda volt felállítva. Felette a falon egy plakátra ragasztva egy 100 forintos. A plakáton a következő felírás: A forradalom tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk a forradalom áldozatai javára.

November 7-én éjszaka az oroszok kirabolták a Rákóczi téri 2. számú vásárcsarnokot. Az üres ládákat a terem közepére hordták és felgyújtották. A felkelők a lakosság segítségével eloltották a tüzet. 9-én aztán nappal rohanták meg a pincét, és azt is kirabolták. A lakosságot zavarták a pincébe, és felszólították: zabrálni-zabrálni. Erről aztán filmfelvételeket vettek fel!

Ugyanez történt az ÁVH-házban a Maros utcában. Azt is feltörték november 8-én, és elvitték a javát a holminak. A civil lakosságot küldték, hogy menjen zabrálni, ez nem volt hajlandó erre. Erre géppisztollyal zavarták őket, és a kapun kijövőket filmezték dokumentumfilmjeik javára.

A Széll Kálmán téren az oroszok feltörtek egy cukrosboltot. A gyerekeknek kezdték kínálni az édességeket, de ezek kis 6-10 éves gyerekek voltak, utálattal fordultak el az orosz katonáktól.

A felkelők közül senki sem adja meg magát, és nem adja át a fegyverét, mert tudja, hogy mi vár rá. Elég, ha valakinél csak egy-két töltényt találnak, azt agyonlövik.

A Baross utca és Körút kereszteződésénél 10-én látták, hogy egy fehérköpenyes orvos, karján az orvosi táskával és egy fehérköpenyes vöröskeresztes nővér, mindkettő vöröskeresztes karszalaggal, holtan fekszik a kövezeten. Mivel ekkor ott semmilyen harc nem volt, biztos, hogy az oroszok orvul lőtték le őket. A tömeg, amely körülállotta őket, úgy takarta be, hogy mindenki láthassa a vöröskeresztet. A budapesti polgári lakosság dicséretre méltóan viselkedik. Bujtatja a felkelőket, az átázott cipőket, ruhákat kicserélik szárazra, és annak ellenére, hogy a felkelők nem akarják, az utolsó darab kenyerüket is odaadják nekik. Budapesten nem vették fel a munkát hétfőn. Ha nem is akarnának sztrájkolni, senki sem bolond 13-14 kilométeres utakat megtenni a munkahelyig, mondja a tanítónő. (...)

VÉGE

Grazi telefonjelentés

Grazi iroda, november 15.
Helyzet Magyarországon.

1956. november 10. és 13. között olyan menekültek bemondásai alapján, akik november 14-én és 15-én menekültek Ausztriába.

1. Budapest. Cím: Sztálin, a híres postarabló nyomdokában. A november 12–13-ra virradó éjjel egy csoport orosz katona betört a Keleti pályaudvar mellett lévő 72. számú postahivatalba. Az ott dolgozó postás személyzetet fegyveres fenyegetéssel egyik szobába kényszerítették, és oda bezárták. Azután kifosztották a postahivatalt. A postazsákokat felvágták, tartalmukat kiszórták. A pénztárt feltörték és 800 000 forintot elraboltak. November 13-án a Baross téren felállított orosz harckocsik legénységének egyes tagjai megszólították a járókelőket, és karóráért 200 forint készpénzt kínáltak. Lehetséges, hogy a postarablók ezen bőkezű vásárlók között vannak.

Budapest–Csepel. November 13-án szemtanúk szerint Csepelen tartották magukat a szabadságharcosok. (…) Vörös Csepel munkásai igaz magyar hősöknek bizonyultak. Az orosz páncélosok nem tudtak az egyetlen hídon keresztül Csepel-szigetre betörni. Azonban november 5. óta naponta állandóan lökhajtásos vadászgépek és ritkábban lökhajtásos bombázó gépek támadják a gyártelepet. Kósza hírek szerint a munkások robbantóanyaggal felszerelték az üzemrészeket, és kijelentették, hogy felrobbantják azokat, ha az oroszok betörnek.

Szombathely. A volt Söttei utcai két ÁVO-laktanyában jelenleg a zöld ávósok tartanak szolgálatot. Lehet, hogy átvedlett kék-ÁVO-sok. Ide viszik a határzónában elfogott menekülőket. Szerencse, hogy olyan zűrzavar van, hogy a bemondásokat nem nagyon ellenőrzik. Aki ügyesen védekezik, azokat csoportosan elbocsátják. Egy ilyen 15-20 főből álló csoportot november 12-én délelőtt bocsátottak el, de előzőleg ismeretlen egyenruhás egyén szónoklatot intézett hozzájuk, melynek tartalma kb. a következő volt: Ne menjenek Ausztriába, mert ott igen rossz sorsuk lenne. Néhányan átmentek, de már vissza is tértek. A családokat szétválasztják, a nőket és gyermekeket elszakítják. A férfiakat túlzsúfolt lágerekbe préselik. Munkalehetőség nincs, csak ott a tömegben hazátlanul hányódnak. A forrás megjegyzése: itt elárulta magát a szónok, mert előzőleg néhány menekültről beszél, és később menekültek tömegeiről, akik túlzsúfolt lágerekbe vannak összepréselve. A szónok azután elmondotta, hogy a magyar zöld ÁVO-nak van egy nagy szégyene is: egy csoport zöld ÁVO-s Szentgotthárdnál fegyveresen átment Ausztriába, és most a békés Ausztriát rabolják végig. A szónoklatnak nemigen volt hatása, mert a menekülő csoport november 13-án szerencsésen átlépte a határt. (...)

Két madridi spanyol diák jelent meg egy jenelsdorfi (Gyanafalva) Vöröskeresztnél, hogy a menekültekkel beszélgessenek. Elmondták, hogy a spanyol ifjúság és a spanyol nép együtt érez a felkelőkkel. Tízezer felkelő (?) jelentkezett, akiknek teljes felszerelésük is megvan már, hogy segítségére sietnek a magyar bajtársaknak, de nem tudnak Ma­gyar­országra bejutni. Kérdezték, hogy mire lett volna legjobban szükségük a felkelőknek, mire a pesti fiatalok azt mondották: páncélököl és bazooka, azt küldhettek volna az amerikaiak. Ezek a pesti diákok elmondták, hogy elég lett volna az, ha az ENSZ vagy a nyugati hatalmak erélyesen és világosan úgy nyilatkoztak volna, mint a szovjet a szuezi kérdésben, hogy nem fogja megakadályozni, hogy orosz önkéntesek a szuezi csatornánál harcoljanak. Feltámadt volna az egész ország, és nem is lett volna szükségünk más segítségre. Ehelyett óvatosan nyilatkozott a gyáva Nyugat, és cserbenhagyott minket, a csodálatnál egyebet nem tudott produkálni.

Grazi telefonjelentés (18.00)

Kisvárda: Ellenőrizhetetlen hírek szerint míg Budapesten október végén és november elején tárgyalások voltak az orosz csapatok visszavonásáról, addig az oroszok Záhonytól Kisvárdáig a kettős vágányú vasútvonal közül az egyik sínpárt széles nyomtávúra építették.

Debrecen: A menekültek elbeszélése szerint a debreceni Fő utcán a csonka templomtoronnyal szemben lévő tanácsházát – amit a kommunista rendszer épített – november 4-én orosz páncélosok összelőtték.

Nyírbátor: Itt is voltak kisebb harcok november 4-én, mikor az oroszok a várost elfoglalták.

Budapest: November 4-én az oroszok ágyúlövedékei felgyújtották a Móricz Zsigmond körtéren (volt Horthy Miklós körtéren) lévő Ruházati boltot. Az orosz katonák az egyik épület pincéjéből öt fiatal magyart kihívtak az oltási munkálatokhoz, de azok onnan nem tértek többé vissza. Állítólag az oroszok bedobták őket a tűzbe. Tény az, hogy a leégett épület előtt másnap egy tűztől megpörkölt holttest feküdt, ennek mellére egy cédula volt tűzve ezen névvel: ez László. A halott még november 9-én is az utcán feküdt.

Ugyancsak a Móricz Zsigmond körtér 2. számú ötemeletes épülete november 6-án égett. Tamási László, az Április 4. gyár 28 éves mérnöke családjával együtt menekült az égő házból. Orosz katonák géppisztollyal tüzeltek rájuk, a mérnök lábát golyó találta. Édesanyja támogatásával tovább vonszolta magát, egy orosz katona utánaszaladt, és szinte anyja karjai között agyonlőtte a mérnököt.

Budafoki borpincéket az orosz katonák föltörik és fosztogatják. November 8-án egy részeg csoport éjjel megrohanta a budafoki tűzoltólaktanyát, és a szürke ruhás tűzoltókat ellenséges szabadságharcosoknak vélték, és többet lemészároltak közülük.

Az Üllői úti Iparművészeti Múzeum előtti virágágyakra összehordták az utcán szétszórt tüzérségi lövedékeket, kilőtt hüvelyeket, összetört fegyvereket, géppuskákat és autóroncsokat. Ismeretlen szerző november 12-én egy nagyobb deszkadarabot helyezett a halomra, erre ráírta: a SZU ajándéka a magyar népnek. (...)

A Széna téren november 6-án orosz katonai konyháról néhány rosszul öltözött idősebb nőnek és férfinak az oroszok ételt osztottak. Az oroszok ezekkel a szegény éhezőkkel tüntetően barátkoztak és ölelgették őket, miközben a jelen lévő oroszok fényképfelvételeket készítettek. A járókelők gúnyos megjegyzéseket tettek. Magyar létedre ne koldulj ezektől – inkább dögölj éhen, mint ezektől valamit elfogadj! (...)

Grazi telefonjelentés (18.30)

Csepelen, a Szent Imre téren számtalan szovjet tank van felsorakozva. Az orosz katonák borzalmasan viselkednek a lakossággal szemben. A Csepeli Papírgyárat már megszállták az oroszok, de a csepeli volt Weiss Manfréd gyárba nem mernek bemenni, mert a gyárat a szabadságharcosok és a munkások aláaknázták. A Csepeli Művekben nem történt súlyos kár. Ellenben a gyár munkásházait a szovjetek teljesen letiporták, még a pincékbe is belőttek a mongol katonák, ahol a munkások családtagjai tartózkodtak. Ellenben a rendőrség és a gyár vezetőségének laká­sait megkímélték. A nyugatról érkezett vöröskeresztes ajándékcsomagokat a szovjet katonák sok helyütt lefoglalták maguknak, pl. Csepelen is. Gyakran lehet látni az utcákon, amint a vöröskatonák a narancsot, csokoládét és egyéb konzerveket falatozzák. A rengeteg sebesültnek meg nincs élelme. A szabadságharcos sebesültek a csepeli gyár bunkerjában vannak elhelyezve. Csepelt a szovjet péntek reggeltől vasárnap hajnali 4 óráig szüntelenül tűz alatt tartotta. Csepelen a szabadságharcosok által foglyul ejtett orosz katonák nem is tudták, hogy Budapesten vannak, mert a Szuezi-csatornát és Berlint keresték, valamint hogy hol vannak az amerikai imperialisták és a betolakodó fasiszták. A szovjet katonák elmondották, hogy bevetésükkor minden katona 5000 Ft-ot kapott kézhez. A csepeli lakosságnak van még egy pár napra való élelme, de mivel a szovjet katonák már élelmiszerszállító autókat nem engednek be Budapestre, így Csepelre sem, a kitartás napjai meg vannak számlálva. Habár a munkásság még most sem akar hallani arról, hogy felvegye a munkát. Mindaddig nem akarnak dolgozni a csepeli munká­sok, amíg a magyar nép követelései nem teljesülnek. 1956. november 14-én a csepeli gyár vezetősége közül a csepeli munkások még nem láttak senkit sem. Úgy látszik, ezek jól elbújtak, nehogy a nép haragja bosszút álljon rajtuk. 1956. október 25-én a szabadságharcosok agyonlőtték Kalmárt, a csepeli tanácselnököt, aki a lakásán adóvevő készüléken híreket adott a kék ÁVH és a szovjet budapesti parancsnokságra. Ugyancsak agyonlőtték a szabadságharcosok még Bordás Kossuth-díjas esztergályost is, akiről megtudták, hogy titokban kék ÁVH-százados is volt. A csepeli gyár munkásait és hozzátartozóit a gyár sütödéje látja el kenyérrel. A csepeli moziban e héten filmelőadást tartottak a szovjet katonák. Bemutatták azt a filmet, amelyet a Divatcsarnokról fényképeztek a szovjet riporterek. Az áruházat a szovjet katonák ugyanis kirabolták, a java részét az árunak elvitték, majd pedig a járókelőket is behajtották azzal, hogy vihet mindenki magának, ami tetszik. Ezt a jelenetet a szovjet operatőrök megörökítették, és hasonló több budapesti üzlet kirablását is megfilmesítették, és ebből egy teljes filmet csináltak, a film célja az volt, hogy a néppel elhitessék, hogy a budapestiek, illetve a munkások és a szabadságharcosok banditák. Mind rabolnak, és betörik az üzleteket. A szovjet katonák Budapesten elszedik a zöldre festett Pannónia motorkerékpárokat. A forrás pirosra festett motorkerékpárt még nem látott elvenni, kimondottan csak zöldet. A pestszenterzsébeti és a Csepelen elfogott kék ÁVH-sok bevallották, hogy a szabadságharc leverése esetén 20 000 Ft készpénzt fognak kapni, és a harc időtartamára pedig fejenként napi 2000 Ft-ot. Az újpesti megyeri folyamőrség laktanyát a szovjet csapatok ellenállás nélkül elfoglalták, mert a kb. 250 főnyi katonának nem volt abszolút semmi fegyvere, így nem tudták a laktanyát megvédeni. A szovjet katonák az ÁVH segítségével letartóztatták az újpesti forradalmi bizottság tagjait. Többek között Kovácsot, Kossát és Károlyt, a keresztneveik ezeknek ismeretlenek. Az újpesti harcok alatt a szabadságharcosok agyonlőtték Döbrentei Károlynét, az újpesti tanácselnököt, mert az István tér 15. sz. alatt lévő lakása ablakaiból lövöldözött a szabadságharcosokra. Az újpesti gyárak még csütörtökig nem dolgoztak. 1956. november 13-án Újpesten a 20-as sz. autóbuszokat, amelyeket e napon állítottak forgalomba, a munkások megállították, és az utasokat kiszállították belőle, majd a kocsikat felborították. Budapesten 1956. november 5-én az Uzsoki utcai kórházat a szovjetek aknavetővel kb. 1 óra hosszán át erős tűz alá vették. A betegek közül négyen meghaltak. A szom­bathelyi pályaudvarról szerdáról csütörtökre virradó éjjel szerelvényt akartak indítani a kék ÁVH és az oroszok, amelyben Nyugatra menekülni akarók, akiket elfogtak, voltak bezárva. A lakosság a hírre a városon kívül felszedte a síneket, s ezzel megakadályozta a szerencsétlenek elszállítását. (...)

Grazi telefonjelentés (18.15)

(...)

Ajkán a kommunistáknak semmi bántódása nem történt a szabadságharc kezdetén. Csak a nemzetőrség járőre bekopogtatott lakásukra, és megkérték a vezető párttagokat, hogy fegyvereiket adják le, ez minden súrlódás nélkül meg is történt. Az oroszok megjelenésével bérelszámolójának újra megjött a hangja, és fenyegetőzik. Ellmann-né a múltban közismert besúgó volt, és több embernek bajt okozott, ezek meg nem álltak rajta bosszút. November 15-ig nem mutatkozott még Ajkán a Bauxit Művek 39 éves igazgatója, Naszódi Ferenc, aki vadbolsevista, és a szabadságharc ideje alatt eltűnt. Proletárcsaládból származik, tipikus karrierhajhászó vörös akadémista, akit a munkások utáltak. Sok panasz volt ellene, de Vas Zoltán mindig megmentette Naszódi bőrét, mert ismerte apját, és Vas annak fogolytársa volt a Horthy-időkben. (...)

Helyzet a határon.

Rábafüzes, Szentgotthárd, felsőszölnöki határszakaszon a helyzet változatlanul csendes. A határőrök nem lőnek a menekülőkre, de némelyik pénzt követel. Így egy asszony 100 Ft-ot adott két határőrnek az egyik hídnál, az előtte levőt, mert nem volt pénze, nem engedte át a két őr. Ezek azonban elszigetelt jelenségek. Körmend és Szentgotthárd között, ahol oroszok vannak, ott lőnek a menekülőkre.

November 13-án a Wekerle-telepen házról házra jártak az oroszok, és szedték össze a fiatal gyerekeket, mert szerintük ezek a felelősek a felkelésért és a fosztogatásokért. A magyar nép ez ellen tiltakozik a legjobban, hogy a ruszkik a becsületébe gázolnak. Sok menekült kéri, hogy a SZER és más nyugati rádióállomások hívják fel a világ figyelmét, hogy a magyar nem fosztogat. Egy pesterzsébeti asszony elmondott egy történetet, hogy a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos utcában 10-11 éves gyerekek dobálták vissza a cukorkát a cukros bolt kirakatába, és egy papírlapra ráírták: „Magyarok vagyunk, nem fosztogatunk!” Budapesten az oroszok úgy noszogatják a népet egy-egy feltört üzlet maradványának az elvitelére: kussáj-kussáj, egyél! A nép azonban akármilyen éhes, nem nyúl az élelmiszerekhez, csak ha géppisztollyal hajtják. Akkor elkezdenek zümmögni az orosz filmfelvevő gépek, hogy dokumentálják a fosztogatást. Az oroszok nem tudják, hogy hol vannak. Egyik a német fasisztákat keresi, a másik a Szuezi-csatornát. Nem akarják elhinni, hogy Magyarországon vannak. Az egyik katona Erzsébeten sírva fakadt, amikor megmondták, hogy mire használták fel őket. Az asszony bátyja tolmácsolni ment az egyik hivatalhoz, egy intelligens arcú orosz tisztnek. Ez az orosz tiszt azt mondotta: Magyarok, ti csak egyet csináljatok, ne lőjetek, és ne dolgozzatok. Ha lőttök, akkor nekünk is lőni kell, ha dolgoztok, akkor mi innen sohasem megyünk haza.

Kedden, 13-án a Baross utca és a körút sarkán állott egy orosz tank. Egy kommunista nő felugrott, és megcsókolta az orosz tisztet. A tank továbbment. A nép az asszonyt körülfogta, egy kapu alá vitte, és a szó szoros értelmében megskalpolta.

November 18-án este nyolcadmagával átjött egy mozdonyvezető Szombathelyről Szentgott­hár­d­ra. Szentgotthárdnál áttörte a leeresztett sorompót, és átjött osztrák területre. Magával hozta családját és sógorát, akit már előre elhelyezett a mozdonyon. Az osztrák vasutasok örömmel fogadták a magyar kollégájukat.

Grazi telefonjelentés (18.55)

1956. november 14-én vagy 15-én délelőtt a Szabolcs utcai volt Zsidó Kórházban orosz katonák jelentek meg, és az összes orvosokat, valamint ápolószemélyzetet összeterelték egy helyre, majd pedig az egész kórházat átkutatták. A kórházban fekvő sebesült szabadságharcosokat összeszedték, és eddig ismeretlen helyre szállították el őket. Az elszállítottak száma ismeretlen.

Ugyanezekben a napokban hasonló eset történt a Rókus Kórházban is. Innen 17 sebesült szabadságharcost szállítottak el az oroszok.

A budapesti Lehel utca és Dózsa György utca sarkán lévő laktanyát a szovjet katonák teljesen kirabolták. Napokon keresztül teherautókon szállították el az elrabolt élelmiszert. A kaszárnya ugyanis a néphadsereg élelmezési központja volt. (...)

Mecseki felkelő beszámol arról, hogy a Mecseken kb. még 800-900 felkelő még tartja magát. November 10–12. között, mikor sok sebesültjük volt, vöröskeresztes teherautó jött a sebesültekért. Az orvosok és a betegápolók ÁVH-sok és oroszok voltak. 126 súlyos sebesültet vittek el, akiket útközben megötödöltek, és azokat, akik megmaradtak, elvitték a kórházba.

Erről a pécsi rádió annak idején egy riportban úgy számolt be, hogy a sebesültekkel jól bántak.

A riportot hallgattam! Megkérdezték a többnyire fiatalemberekből álló felkelőket, ÁVH-s parancs-stílusban, hogy bántottak titeket? Nem volt a csendes válasz, úgyhogy a bemondó még egyszer meg kellett ismételje, hogy nem. Kiabáltak rátok? Nem. Bekötöztek és elláttak benneteket? Igen. Az ellátás alatt valószínűleg az ötödölést értették.

Az utolsó 5-6 napon szünetel a harc a Me­csek­ben, mondják a fiatal szabadságharcosok. Ők lejöttek a Mecsekről, hogy hazalátogassanak. Letartóztatták őket, és a pécsi ÁVH-s laktanyába vitték őket, ahol Bradács alezredes kezelése alatt állottak, akit ezúton is szívélyesen üdvözölnek, miután titokzatos kezek kiszabadították őket. Remélik, hogy az alezredes elvtárs a többi szabadságharcossal szemben nem lesz olyan vadállat, és ha van benne egy csepp magyar érzés, amit nem hisznek, bajtársaikat nem gyűjti tovább deportálásra.

Dán vajat 40 forintért, a citromot 23 forintért árulta a KÖZÉRT Budapesten.

A Kútvölgyi úti pártkórház kommunista orvosai tele vannak a nemzetközi Vöröskereszt adományaival, mindegyik külföldi cigarettát szív.

A pécsi orosz parancsnokot a felkelők szerint „kinyírták”. Két héttel ezelőtt, kedden, 6-án volt a temetése. Vörös koporsóban vitték a városon keresztül a holttestét.

Határhelyzet: Menekültek kérik, hogy figyel­mez­­tessék a menekülteket, hogy Ják előtt három magas, vékony cigánygyerek ajánlkozik vezetésre. Az egyiken orosz sapka van, mindháromnál pisztoly. A forrás családjától 3000 forintot és két irhabundát vettek el a vezetésért. A jáki erdő előtt aztán az orosz­­sapkás riasztólövést adott le. Azt mondotta, hogy vé­letlenül sült el a pisztolya. A jáki erdőnél azt mond­ták, hogy a következő falu már Ausztria. Szerencsére a lakosságtól megtudták, hogy ez még nem Ausztria, és ezek megmutatták a helyes utat. A menekülők azt tanácsolják, hogy térképpel és iránytűvel felszerelve jöjjenek, mert éjjel könnyen el lehet tévedni.

A Rábafüzes–Gotthárd–Felsőszölnök határszakaszon a határőrök továbbra is oly szépen viselkednek, mint azelőtt.

Grazi telefonjelentés (21.00)

Budapest: Egy házaspár autentikus forrásból beszámol arról, hogy legutolsó közlések szerint 65 000 a halottak száma a forradalom legutolsó napjaiban. 285 kilőtt szovjet páncélost számláltak eddig össze Budapest utcáin. A Gellérthegy tetején a Citadella a deportálásra szánt felkelők eddigi ideiglenes gyűjtőhelye. Páger Antal a Gellért Szállóban töltötte el a forradalom idejét, és jelenleg is ott lakik. A Di­vat­csarnok és a Royal Hotel stb. mellett az Országos Levéltár is porig égett a Vár ellen intézett szovjet támadások során, négy napig égett!

Pénteken román vasutasokat hoztak a szovjet csapatok a ferencvárosi pályaudvarra, deportáltak szállítására, mert tudták, hogy a magyar vasutasok megtagadják ezt a szolgálatot. Pénteken a Vérmező környékén Budán több száz fiatalt szedtek össze és hajtottak el fényes nappal a szovjet katonák. November 4-én hajnalban a lakosság felháborodással vette észre, hogy a szovjet tankok a város különböző pontjain úgy hatoltak be, hogy minden tankon egy vagy két piros-fehér-zöld kokárdás magyar katona ült a tankon kívül, és így tévesztették meg az ellenállókat, hogy ne lőjenek rájuk. A pékek, akik a forradalom kezdete óta teljes erővel dolgoznak, kijelentették a közgyűlésükön, hogy amennyiben a munkások felveszik a munkát, azonnal abbahagyják a munkát, és elkezdenek sztrájkolni, mert ők csak azért dolgoznak, hogy a munkások a sztrájkot tartani tudják! (...)

Grazi telefonjelentés (22.15)

Több dunántúli és Duna–Tisza-közi menekülő egybehangzó megfigyelése szerint Magyarországon az orosz, nagyobbrészt páncélos erőket új, gyalogos egységekkel töltötték fel. Az újonnan Magyar­or­szágra érkező csapatok között feltűnően sok a mongol. A lakosság feltevése szerint ezek nem tudják, hogy hol vannak. Közülük többen kérdezősködtek, hogy hol van a Nílus, és hol van a tenger. Ebből arra lehet következtetni, hogy ezek az Egyiptom megsegítésére szánt csapatok. Jelenlegi felszerelésükből, sem pedig ruházatukból arra következtetni nem lehet, hogy Afrikában akarták őket harcba dobni. Sátortáborokban helyezték el őket, mint a többit, az élelmezésük nem lehet még megszervezve, mert táborhelyeik közelében falvakban több ízben előfordult, hogy kenyeret kértek. (...)

Budapesten és a vidéki városokban a kormány felhívásokat szórat szét, autók járják a falvakat és a városokat, röpcédulákat és a Népszabadság című lapot szórják szét. A fiatalok közvetlenül azután, hogy az autók a városon vagy a falun áthaladnak, a röpiratokat és az újságot összeszedik, összegyűjtik, és a helyszínen széttépik vagy elégetik. A városokban, elsősorban Budapest házain és az úttesteken mind sűrűbben jelennek meg a kétnyelvű feliratok. „Ruszkik, menjetek haza! – Így boldog lesz a haza!” – vagy: „Akármilyen kedves vendég, tíz éven át éppen elég!” – „Magyar urán, magyar kincs, ehhez joga másnak nincs!” – Vagy: „Talpra magyar, hí a haza, minden orosz menjen haza!”

A feliratokat tintával, korommal vagy mésszel egyformán írják a falakra vagy az úttestre. Néhány helyen, így pl. Budapesten a Kálvin tér egyik házán legalább tíz méter magasságban van egy felirat.

A székesfehérvári postáról az oroszok 11 millió Ft készpénzt vittek el. November 4-e után a betört üvegű kirakatokban, amelyekben az áru érintetlenül állott – helyesbítek, október 23. után – a kirakatokban érintetlenül hagyott árukhoz feliratot tettek: „Így rabol a magyar nép!”, ugyanezen a helyen, november 4. után az oroszok által kifosztott kirakatokban „Így fosztogat az orosz!” feliratú táblákat helyeztek el ismeretlenek.

Budapesti és dunántúli menekültek elbeszélése szerint elterjedt az a hír, hogy senki se hozzon magával semmit, mert minden magyar menekült, aki Ausztriába érkezik, 300 dollárt kap. (...)

Budapestről november 18-án elmenekült vállalati vezető ember véleménye szerint az inflációtól való félelem egyre nő. Mindenki igyekszik menekülni a pénzétől. Már a játéküzleteket is teljesen kivásárolták. A zálogházak még egy Nagy Imre idejében kiadott rendelet értelmében a kölcsön visszafizetése nélkül kötelesek kiadni az elzálogosított ruhaneműket. A mostani kormány nyilván népszerűséghajhászás okából nem helyezte hatályon kívül a rendeletet, s így a hideg idő beálltával hosszú sorokban állnak az emberek a zálogházak előtt, amelyeknek személyzete már alig képes feladatát ellátni. A zálogházak központi raktárai köztudomás szerint nem sérültek meg, s így remélik az emberek, hogy téli holmijaikhoz hozzájuthatnak. (...)

Az említett vállalati szakember véleménye szerint az inflációt maga a mostani budapesti kormány sajtóorgánuma, a Népszabadság indította el, amikor megfenyegette a munkásságot, hogy infláció lesz, ha nem veszik fel a munkát. Ezt a fenyegetést is eszköznek akarta felhasználni a sztrájkolók akaratának megtörésére. A dunántúli városokban több egybehangzó kijelentés szerint a munkásság kb. egy hónapra való tartós élelmiszert tartalékolt magának. A legrosszabb a helyzet a kenyérrel mindenütt. Egyik Budapestre, a Batthyány téri vásárcsarnokba igyekvő székesfehérvári teherautó kenyérrakományát a budapestiek már Budapestre való behajtása után elkapkodták. Min­den­ki legalább egy tízforintos bankjeggyel fizetett, azaz ennyit dobott a kocsiba egy-egy két kiló súlyú kenyérért. (...)

Telefonjelentés Grazból (21.40)

Várpalotán teljesen áll a munka. Két tanács működik a város területén. Az oroszok által 4-e után visszaállított kommunista tanács, a városi tanács épületén, amely rendeleteket és utasításokat hoz, azonban senki nem követi azokat, és hatalmuk nincs végrehajtani.

A másik tanács a 23-a után választott forradalmi tanács, amelynek különböző kiküldöttei visszatérve az őket kiküldő üzemekben tartják a lelket az embe­rekben, illetve azokban a munkásokban, akik nem járnak be dolgozni, hogy továbbra is kitartsanak.

A ferencvárosi pályaudvaron egy magyar tiszt mellett két orosz hajtja munkára a vasút dolgozóit. A vasutasok az egyik oldalon felmennek a szerelvényre, a másik oldalon leszállnak. A vasutas, aki ezt elmondta, nem hallott arról, hogy ott Romániából hozott vasutasok dolgoznának.

Egy Erdélyből, Kolozsvár mellől jött vasutas mondja, hogy Erdélyben egy hete nagy az izgalom, mert az oroszok szedik össze a fiatal magyar fiúkat.

Budapesten a Mester utcában tegnapelőtt, november 20-án házról házra jártak az oroszok, és fegyverek és fasiszták után kutattak. Ha ezt nem találtak, akkor elvitték az órát, gyűrűt és fülbevalót.

Letenyén múlt héten elvitték a postamestert, aki a kisgazdapárt elnöke volt, és még négy főt. Azóta semmi hír róluk.

Szombathelyi vasutasok elbeszélése szerint az oroszok nagy része kivonult a városból, hogy a jugoszláv határt megerősítsék. Lenti mellett, Zajda községnél az oroszok beásták magukat. Zala­eger­szegnél és a városon kívül komoly erőkkel biztosították az utakat az oroszok. Onnan ma érkező felkelők nyolc katyusát, nyolc sztálinorgonát és több légelhárító gépágyút láttak. A lakosság meg van győződve arról, hogy az oroszok Tito legutóbbi beszéde miatt biztosítják a határt. Budapesten állítólag zsír és hús van elég, de sóban, élesztőben nagy a hiány. Vidé­ken, Zalában cukor- és cigarettahiány mutatkozik. A menekültek szerint a sztrájkot egyhamar nem tudják megtörni, mert a gazdák támogatják a munká­sokat. Annak ellenére, hogy az oroszok, ha lehet, lefoglalják a Pestre és a városokba küldött élelmiszereket, módot találnak arra, hogy a lakosságnak jusson. A szájról szájra adott sztrájkra való buzdítás gyorsabban működik, mint a Kossuth rádió, mert a nép akarata töretlen, és inkább elpusztul, mint hogy tovább tűri a szovjet megszállókat és annak bábkormányát.

VÉGE

Közzéteszi: Tamási Miklós

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges