Aryeh Neier, Leonard Benardo

Nyomtatóbarát változat

Január 10-én Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Oroszországi Föderáció egyes törvényeinek kiegészítéséről szóló törvényt, amely radikálisan korlátozza a civil, nem kormányzati szervezetek függetlenségét. Tavaly december végén az orosz parlament alsóháza, a duma harmadik olvasatban, nagy többséggel hagyta jóvá a törvényjavaslatot: 357-en szavaztak mellette, és mindössze húszan ellene. A régi szép időket idézve Putyin aláírásának tényét mindaddig nem hozták nyilvánosságra, amíg az orosz kormány hivatalos lapja, a Rosszijszkaja Gazeta egy héttel később nem tudósított róla. Az első moszkvai látogatásán tartózkodó Angela Merkel német kancellár, aki korábban nyilvánosan kifejezte aggodalmát a törvényjavaslat hatásáról a civil szervezetekre, nem is tudott arról, hogy Putyinnal való találkozása idején a javaslat immár törvényerőre emelkedett.

A Putyin hatalmát gyakorlatilag semmilyen módon nem ellenőrző dumával a háttérben, és az üzleti életet, a területi kormányzatokat, illetve a rádiót és a televíziót korlátozó intézkedések után az új törvény a civil társadalom, az orosz közélet azon utolsó jelentős szegmense ellen indít támadást, amelyben a független, kritikus hangokat még nem némították el. Mihail Hodorkovszkij jeles iparmágnás letartóztatása és Szibériába való száműzése, kevés kivétellel, elhallgattatta az üzleti élet vezetőit. A 2003-as őszi alsóházi választások egy szolgálatkész törvényhozást eredményeztek, amelyből kimaradt a liberális ellenzék, és a Putyin által ellenőrzött többség akár alkotmánymódosításra is képes. Közvetlen választás helyett ma a kormányzókat az elnök nevezi ki, a területi törvényhozás jóváhagyásával. Az utolsó magánkézben lévő országos televíziós csatorna 2003-as bezáratása után a tévében és a rádióban egyre kevesebb, a kormány politikáját megkérdőjelező nézet kap nyilvánosságot. Jóllehet sebezhetőek és széttagoltak, az oroszországi civil szervezetek, egyes újságokhoz és az internethez hasonlóan, még mindig független véleményeket fogalmaznak meg. A civil szervezetek közül is elsősorban az emberi jogi szervezetek hívták föl a figyelmet arra, hogy a demokrácia iránti elkötelezettség, amely mellett a kilencvenes évek orosz társadalma a Szovjetunió bukása után hitet tenni látszott, folyamatosan mérséklődik.

Az április közepén hatályba lépett törvénynek néhány igen világos célkitűzése van. Az egyik, összhangban Putyin azon törekvésével, hogy a hatalmat újra Moszkvában központosítsa, az, hogy jócskán kiterjessze annak az Igazságügyi Minisztériumon belüli hivatalnak a hatáskörét, amely bejegyzi, figyelemmel kíséri és felülvizsgálja a civil szervezeteket. Ennek a befolyásos intézménynek, amely egyfajta orosz „belbiztonsági hivatalként” működik majd, néhány ezer munkatársa lesz, közülük sokan (egyesek szerint egyharmaduk) Putyin elnök természetes környezetéből, azaz a titkos- és biztonsági szolgálatoktól kerülnek ki. A Roszregisztracija (ahogyan a hivatalt nevezik) feladata lesz Oroszország mintegy 450 000 bejelentett civil szervezetének az újrabejegyzése. A hivatal információt fog gyűjteni ezen csoportok éves tevékenységéről, beleértve támogatási forrásaik eredetét is. Jogában áll jelen lenni bármely, tetszése szerint kiválasztott civil szervezésű eseményen. Bármikor bekérethet iratokat és egyéb információkat, amelyek, ha elégtelennek találtatnak, a szervezet azonnali bezárásához is vezethetnek. Egy jelentős alapítvány moszkvai képviselője úgy jellemezte a törvényt, mint amely „lehetővé teszi a hivatalnak, hogy az általa kedvezőtlennek ítélt [bármely] ösztöndíjunkat megvétózza”.

A törvény másik nyilvánvaló szerepe az, hogy újabb fegyvert adjon az orosz kormányzat kezébe a különféle volt szovjet tagállamokban már előfordult „színes forradalmak” megelőzéséért vívott harcához az ország területén. A grúziai rózsás forradalom, az ukrajnai narancsos forradalom, illetve, jóval kisebb mértékben, a kirgizisztáni tulipános forradalom megrázkódtatták az orosz politikai berendezkedést. Válaszként a Kreml politikacsinálói ellenkampány-hadjáratot indítottak, amely az állam elsődlegességét hangsúlyozza, és megkérdőjelezi a civil társadalom, s azon belül különösképpen a külföldi pénzből működő szervezetek létjogosultságát. Putyin kemény beavatkozása az ukrán elnökválasztásba nemcsak, hogy nem hozta meg a kívánt eredményt, de az általa alkalmazott kettős mérce, amellyel elítélte a Nyugat beavatkozását, miközben saját favoritját dicsőítette, és előre bejelentette annak győzelmét, keveseket hatott meg. A fiaskó után a Kreml retorikája, miszerint „a mi portánkon” nem lesznek változások, sokkal vehemensebb lett.¹ Pironkodás nélkül és pontatlanul hivatkozva Trockij permanens forradalom elméletére, mint a mai orosz társadalom egyik rendezőelvére, Putyin ezt a kérdést tette föl: „Miképp lehetséges, hogy egyes országok és népek... törvényes rendben és stabilitásban élnek [lásd Oroszország], míg mások a permanens forradalomra vannak kárhoztatva? Miért kellene ezt bevezetni a posztszovjet térben?”

Putyin népszerűségi mutatója magas, köszönhetően részben az ország kőolaj- és földgáztartalékaiból származó jövedelmeknek. (A kőolaj- és földgázbevételekből nemrég egy 56 milliárd dolláros stabilizációs alapot hoztak létre.) Egyetlen olyan csoport sincs a színen, amely akár halványan is emlékeztetne az elnök hatalmát befolyásolni képes politikai ellenzékre. Elvileg a Kreml minden figyelmét sokkal sürgetőbb kérdésekre összpontosíthatná, mint amilyenek a csecsenföldi és az Észak-Kaukázus egyéb térségeiben zajló öldöklések vagy az Oroszországra a G8 soros irányítójaként háruló kötelezettségek. Azok a feltételek, amelyek Ukrajnában politikai változásokat eredményeztek, ma egyszerűen nem adottak Oroszországban, beleértve a valódi pártversenyt, Viktor Juscsenko népszerűségét, egy jelentős támogatás hiányában távozó Leonyid Kucsma elnököt, a Nyugattal való szorosabb kapcsolatokra törekvést, illetve egy erős civil társadalmat. Mindazonáltal Putyin és munkatársai meglehetősen idegesek a 2007-es orosz parlamenti választások és a 2008-as elnökválasztás miatt, amely utóbbin, alkotmányos korlátok miatt, Putyin már nem indulhat. A Kreml számára a választások létfontosságúvá váltak. „A Kreml politikai magatartását nagyban meghatározza a biztonsági szolgálatok világából érkező tisztségviselők túltengése,” mondta telefonon Igor Torbakov politikai elemző. „Irtóznak az instabilitástól, amelyet a 2008-as utódlási válság okozhat, és egyszerűen nem akarnak kockáztatni ott, ahol nem ellenőrzik százszázalékosan a terepet.”

Nemrégiben a kormányzat nagy feneket kerített egy állítólagos brit kémügynek, amelynek főszereplője egy kamu szikladarab volt. Január végén, két egymás utáni vasárnapon dokumentumfilmeket mutattak be az állami televízióban annak alátámasztására, hogy egy Moszkva melletti parkban talált szikladarab titkosszolgálati eszközökkel volt megpakolva, amelyek segítségével a brit nagykövetség négy középrangú hivatalnoka kapcsolatot tartott orosz ügynökeivel. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB, a szovjet korszak KGB-jének utódszerve) bejelentette, hogy videóra vette, amint a brit diplomaták éppen információt töltöttek le a készülékekről. A hírek szerint két oroszt is őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban, de nevüket, hollétüket vagy az ellenük felhozott vádakat a mai napig nem ismertették.

Ahogy a műszikla-történet terebélyesedni kezdett, a kormány az állítólagos összeesküvők egy másik csoportja, a helyi civil szervezetek képviselői ellen indított támadást. A brit követség egy hivatalnokát, a Marc Doe névre hallgató, 27 éves politikai másodtitkárt azzal vádolták, hogy csekkeket állított ki tizenkét orosz civil szervezet, köztük az Új Eurázsia Alapítvány és a Moszkvai Helsinki Csoport nevére, amely az állampolgárok jogvédelmével foglalkozik. Putyin így nyilatkozott: „A helyzet sajnálatos... amikor a titkosszolgálatokat megkísérlik a civil szervezetekkel való együttműködésre használni, és a finanszírozás titkosszolgálati forrásokon keresztül történik. Senki nem mondhatja immár, hogy a pénznek nincsen szaga. Jótékony célokat nem lehet helytelen eszközökkel szolgálni.”

E bejelentés után Andrej Kortunov, az állampolgároknak a közéletben való fokozott részvételét ambicionáló Új Eurázsia Alapítvány elnöke így fogalmazott: „Sajnos igény van egy olyan közhangulat kialakítására, amelyben minden szervezet, amely külföldről kap pénzt, gyanússá válik.” Ez, mint mondta, „jelzés számunkra. Kevesen képesek megkülönböztetni a brit külügyminisztériumot a titkosszolgálattól. Legtöbbek számára ezek egyetlen, monolitikus, homályos vállalkozást képviselnek. Mivel semmit nem adnak ingyen, mindazon civil szervezetek, amelyek pénzt kaptak, brit kémekkel működtek együtt. Akárhonnan nézzük, ezek a feltételezések abszurdak.” Kortunov elmagyarázta, hogy az ösztöndíjat, amelyet alapítványa a helyi sajtóval való munkájára kapott a brit követségtől, nyílt pályázaton nyerték el, amelyet a brit külügyminisztérium Globális Esélyek Alapítványa írt ki.

Január 31-én egy három és fél órás sajtókonferencia során Putyin „bábmozgatók”-nak (kuklovodi) nevezte és elítélte a külföldi alapítványokat, amelyek a háttérből irányítják az orosz civil szervezeteket. Ezek hiteltelenítésére, illetve a kormány új, megszorító törvénye jogosultságának igazolására újra előkerült a brit kémügy. Az orosz elnök világossá tette, hogy meggyőződése szerint a külföldi alapítványok egyetlen célja olyan szervezetek finanszírozása, amelyeket külföldi gazdáik tartanak ellenőrzésük alatt. Arról nem ejtett szót, hogy számos orosz civil szervezet éppen azon munkálkodik, hogy saját kormányuk betartsa ígéreteit, tartozzék felelősséggel állampolgárainak, és mindenkinek biztosítsa alapvető jogait. Putyin vélekedése összhangban van azzal az állítással, miszerint a 2004 decemberében a kegyetlenül hideg kijevi utcákon tüntető ukrán aktivisták valamennyien az Egyesült Államok beépített emberei voltak (valószínűleg beleértve a bábuskákat is, azokat a hetvenes és nyolcvanas éveikben járó asszonyokat, akik levest mértek a fagyoskodóknak). Akárcsak a szovjet időkben, a Kreml magabiztosan vitatja és visszautasítja, hogy a civil szervezetek őszintén foglalkoznának polgártársaik életének javításával.

Ljudmilla Alekszejeva, a brit kémügyben szintén meggyanúsított Moszkvai Helsinki Csoport hetvennyolc éves elnöke nem rejtette véka alá véleményét az események ilyetén fordulatát illetően. Az oroszországi emberi jogi mozgalom doyenjeként ismert Alekszejeva² rágalmazási perrel fenyegette meg azokat a tévétársaságokat, amelyek dokumentumfilmjei összefüggésbe hozták a civil szervezeteket a kémkedéssel. „A kémbotrány után déjà vu érzésem támadt” – mondta. „A közvéleményt fokozatosan felkészítik szervezetünk bezárására, most, hogy a törvény is lehetővé teszi azt... Ez része egy nagyszabású, az emberi jogi szervezetek ellen folytatott lejáratási kampánynak.”

A Moszkvai Helsinki Csoport májusban ünnepli harmincadik születésnapját, és Alekszejeva gyorsan hozzátette, hogy Putyin fenyegetései ellenére szervezete folytatja munkáját. „Nem fogjuk visszautasítani a nyugati alapítványok támogatását” – mondta. Egy emberi jogi aktivisták által szervezett sajtótájékoztatón január 31-én Alekszejeva megjegyezte, hogy a Moszkvai Helsinki Csoport három ösztöndíjat kapott a brit nagykövetség egy Moszkvában működő alapítványától: egyet a nők jogainak monitorozására, a másodikat olyan szervezetek támogatására, amelyek orosz börtönöket és táborokat látogatnak, és egy harmadikat a Nottinghami Egyetemmel közösen, az emberijog-sértések feltárására. Majd ezzel zárta beszámolóját: „2004-től azonban semmilyen brit követségi pénzt nem kaptunk, amit őszintén sajnálok.”

Ljudmilla Alekszejeva megalkuvást nem ismerő morális tartása és hajlandósága, hogy Putyin megszorító intézkedései ellen nyíltan állást foglaljon, többeket késztetett arra otthon és külföldön, hogy a sarokba szorított civil szervezetek védelmére keljen. Az Európai Unió, annak tagállamai, az Európa Tanács és az Egyesült Államok mind kivették részüket abban, hogy felpuhítsák a civil szervezetekre vonatkozó rendelkezéseket a törvényjavaslat dumabeli első és utolsó olvasata között.

Washington készsége, hogy állást foglaljon ebben a kérdésben, merőben szokatlan volt a Bush-kormányzat részéről, amelynek az oroszországi demokrácia hanyatlásával kapcsolatban eleddig elég kevés nyilvános mondanivalója akadt.³ Az Egyesült Államok fontosnak tartotta Oroszországot bevonni „a terror elleni globális háborúba”, cserébe Oroszország amerikai támaszpontok felállítását engedélyezte az érdekkörébe tartozó közép-ázsiai térségben. Mindazonáltal a Putyinnal való november 18-i találkozásukon, a dél-koreai Puszanban Bush köztudomásúlag felhozta a civil szervezetek lefejezésének kérdését. Noha Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadó nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan miről beszéltek, néhány civil szervezet jelezte: segített rajtuk, hogy Bush egyáltalán napirendre tűzte a megszorításokat. A találkozót megelőző hetekben a Kongresszus néhány tagja és pár kormányzati tisztségviselő nyíltan bírálta az orosz törvényt. Ez a kritika, a maguktól az orosz civil szervezetektől érkezett nyilvános panaszokkal és az Európai Bizottság kemény hangú nyilatkozataival együtt arra késztették Putyint, hogy a törvényjavaslat módosítására kérje a dumát. A duma három követelménytől szabadította meg az új javaslatot; nevezetesen, hogy minden külföldi szervezet orosz nonprofit entitásként újra bejegyeztesse magát, hogy a korábban kivándorolt státusú munkatársakat bocsássák el alkalmazásukból, és hogy minden informális csoport jegyeztesse be magát az orosz hatóságoknál.

Mivel általában a kormányzatot hozzák kellemetlen helyzetbe, az emberi jogi szervezetek, és elsősorban az Észak-Kaukázusban elkövetett jogsértéseket közzétevők számíthatnak leginkább az üldöztetésre. Február 3-án egy Nyizsnij Novgorod-i bíróság két év felfüggesztett börtönre ítélte Sztanyiszlav Dmitrijevszkijt, az Orosz–Csecsen Baráti Társaság vezetőjét, oroszok elleni „fajgyűlöletre uszítás” miatt. (Egyetlen bűne az volt, hogy közzétett egy békefelhívást Aszlan Maszhadovtól, az oroszok által 2005-ben meggyilkolt csecsen vezetőtől.) Az ügyész négy év börtön kiszabását kérte. Az eset az emberi jogi csoportok cause celebre-je lett, az Amnesty International kész volt „lelkiismereti fogoly”-nak nyilvánítani Dmitrijevszkijt, amennyiben börtönbe kerül. Amikor a bíró zárt ajtók mögött akarta kihirdetni az ítéletet, a jelen levő aktivisták tiltakoztak, és Szergej Kovaljov, a Memorial Társaság elnöke és volt emberi jogi biztos Jelcin idején, törvénytelennek minősítette a bíróság eljárását. Kovaljov később elmondta: „Elégedettebb lettem volna, ha a bíró úgy dönt, hogy nem enged be bennünket a tárgyalóterembe. Így komoly indokunk lett volna arra, hogy az ítélet megsemmisítését követeljük.” Noha a felfüggesztett ítélet elérése kisebbfajta győzelem volt az ügyön fáradhatatlanul dolgozó emberi jogi szervezetek számára, az Orosz–Csecsen Baráti Társaság kilátásai nem túl rózsásak. Az adóhatóság és az Igazságügyi Minisztérium most egyidejűleg vizsgálja őket. Mivel az új törvény megtiltja a „szélsőséges bűncselekményt” elkövetőknek, hogy egy szervezetet irányítsanak, vagy annak igazgatói tanácsában üljenek, Dmitrijevszkij fenyegetett helyzetben van. Az ítéletet végső soron megfellebbezheti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, de számos bíró a volt szovjet tömb országaiból jön, és mára a bíróság is sokkal kevésbé megbízható védelmezője az emberi jogoknak, mint egykor volt.

A büntető törvénykönyv ugyanazon paragrafusa alapján tavaly a Szaharov Múzeum és Társadalmi Központ igazgatóját, Jurij Szamodurovot és kurátorát, Ljudmilla Vaszilovszkaját is elítélték, vallási és etnikai gyűlöletre való felbujtás miatt, amiért a Vigyázat, vallás című kiállításukra az orosz ortodox egyházat kifigurázó műalkotást is meghívtak. A védelmüket ellátó Jurij Schmidt szentpétervári ügyvéd a következőképpen kommentálta az esetet: „A véleményünk és meggyőződésünk szabad kifejezéséhez való jogunkat akarják elnyomni annak érdekében, hogy az ortodoxiát államvallássá és Oroszországot teokráciává tegyék.” Szamodurov azonban nem ijedt meg. Február 1-jén csatlakozott Szergej Kovaljovhoz (aki egy „Csekista elvtárs, visszatérünk a régi időkhöz?” feliratú táblát vitt magával) és másokhoz, hogy a Lubjanka téren tiltakozzanak a civil szervezeteket ért támadás ellen.

Az orosz hatóságok más módon is vegzálták a szólásszabadságot támogató szervezeteket. Január 27-én az orosz PEN Központot másfél millió rubel (mintegy 11,5 millió forint) adóhátralék megfizetésére kötelezték az épülete alatti földterület használatáért. Egy orosz bíróság azonnal befagyasztotta a szervezet bankszámláit, továbbá felszereléseik és bútorzatuk elkobzásával fenyegette meg őket. Noha a PEN Központ iratokkal igazolta a bíróság előtt, hogy jogszerűen lakja az épületet, a vádakat nem ejtették. Salman Rushdie, az amerikai PEN Központ akkori elnöke szerint „az orosz PEN nyíltan kritikus volt a civil szervezeteket korlátozó új törvényt illetően, és most a fennmaradásáért küzd. Ez az üzenet bizonyára nem marad visszhangtalan a többi szervezetnél és az orosz társadalomban általában.”

A zaklatások ellenére a jogsértéseket figyelő civil szervezetek továbbra is létfontosságúak az orosz hadseregben zajló erőszakos és durva „tréfák” leleplezésében. Miután egy tábornok álcázási manővere révén gyakorlatilag hetekig titokban maradt, az orosz újságok és televíziók lelepleztek egy majdnem végzetes kimenetelű szívatást, amelyet egy újonc baka rovására követtek el újév éjszakáján Cseljabinszkban. A fiatalember lábát és nemi szervét amputálni kénytelen orvosok jelentették az esetet az Orosz Katonaanyák helyi szervezetének, amely az orosz hadseregben elkövetett jogsértéseket és erőszakos cselekményeket dokumentálja. A nyilvános felháborodás, amely az Anyák bejelentését követte, jelentősen rontott az elnöki posztra is áhítozó Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter szavahihetőségén. Sokan a lemondását követelték. Amikor január 25-én a lapok először írtak a tragédiáról, így nyilatkozott: „Véleményem szerint semmi komoly nem történt, máskülönben tudnék róla.” Nem sokkal ezután újabb durva „tréfákról” érkeztek hírek az ország más részeiből is, valószínűleg nem függetlenül a cseljabinszki eset nyilvánosságra kerülésétől.

A civil szervezeteket szabályozó új törvény ezeket az információs forrásokat szándékszik elapasztani. Mindazonáltal hiba lenne az Orosz Katonaanyák vagy más emberi jogi szervezetek tartását és kiállását alábecsülni. Putyin elnöksége alatt ezek a csoportok növelték támogatóik számát, és olyan fiatal vezetőket neveltek ki, akik méltán folytathatják az Alekszejevához és Kovaljovhoz hasonló, már a szovjet időkben aktív, veterán emberi jogi harcosok munkáját. Közülük sokan, így Jurij Dzsibladze, Igor Koljapin, Tatjana Loksina, Grigorij Svedov és Natalja Taubina, igen komoly szerepet vívtak ki maguknak az emberi jogok védelmének népszerűsítésében. Svedov, aki Kovaljovval dolgozik a Memorialnál, az elmúlt néhány évet Oroszország távoli vidékein töltötte, hogy fölkeltse a fiatalabb korosztályok érdeklődését az emberi jogok védelme iránt: többek között azáltal, hogy emberi jogokról készített közvélemény-kutatásokat terjesztett, és elhallgatott jogsértéseket hozott nyilvánosságra. Tatjana Loksina moszkvai székhelyű szervezete, a Demosz, a Human Rights Watch modelljére alapozza tevékenységét, nemcsak a jogsértések figyelemmel kísérésében és dokumentálásában, hanem abban is, hogy nyilvános kampányokat szervez, és jogi csatákat vív a különböző orosz bíróságokon. Jurij Dzsibladze szervezete, A Demokrácia és az Emberi Jogok Központja arra törekszik, hogy a civil vezetők nagyobb befolyással lehessenek az emberi jogi politikára, továbbá nyíltan követeli, hogy Oroszország, az ENSZ-szerződéseknek és az Európa Tanács konvencióinak szellemében, tegyen eleget emberi jogi kötelezettségeinek.

Ezeknek az aktivistáknak komoly kihívást jelenthetnek az orosz GONGO-k, azaz a kormányzat által létrehozott nem kormányzati szervezetek. „Az orosz állam támogatni fogja a civil szervezeteket”, mondta Putyin január 31-i sajtótájékoztatóján, s ezzel mintegy megerősítette az állam azon ambícióit, hogy a civil szervezeteket ellenőrzése alá vonja. Novemberben a duma 500 millió rubelt (3,85 milliárd forint) különített el a civil társadalom megerősítésére Oroszországban és „közvetlen szomszédságában”, különösképpen a Baltikumban, ahol nagyszámban élnek orosz ajkú kisebbségek. Ez a pénz az állam befolyását hivatott növelni, hiszen a civil szervezetek belföldi magánfinanszírozása egyelőre csekély mértékű.

Az egyik ilyen magánforrás a Hodorkovszkij-féle Nyílt Oroszország Alapítvány volt, amelynek számláit egy március 17-i bírósági végzéssel zárolták. A New York Times cikke szerint az alapítvány azonnal bejelentette, hogy „a civil társadalom építését szolgáló tevékenységei felfüggesztésére kényszerítették”.⁴ A Putyin-kormányzat ezen akciója jelentős csapást mért a független emberi jogi mozgalomra Oroszországban. Összehasonlításként, az államot hatalmas forrásai és azon képessége, hogy rábírja az üzleti életet a „megfelelő” csoportok támogatására, igen erőssé teszik saját szervezeteinek finanszírozásában. Az új, 126 tagú, államilag létrehozott Közkamara, amelynek elvileg az a célja, hogy bátorítsa az állampolgároknak a törvénykezésről és közpolitikáról való véleménynyilvánítását, tulajdonképpen a független civil szervezetek aláásására és kooptálására tett kísérlet. Vezetője, Jevgenyij Velikov elmondta, hogy szándékát tekintve ez az intézmény „a civil társadalom szerveződését segítené”. Ennek eleddig semmi hatása nem látszik.

Ahogy ez gyakran előfordul, a volt Szovjetunió más részein végbemenő változások leképezik az oroszországi történéseket. A kazah parlament nemrégiben fogadott el vitára alkalmasnak egy törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a kormány számára a civil szervezetek finanszírozásának szigorítását. Üzbegisztán, a közép-ázsiai régió legelnyomóbb államával, Türkmenisztánnal egyetemben, 2004-ben fogadott el egy törvényt, amely igencsak megnehezítette az alapítványoknak, hogy törvényesen jussanak hozzá külföldi forrásokhoz. És éppen most fontolgatja egy, a civil szervezetekre vonatkozó törvény bevezetését, amely további szigorításokat tartalmazna. Az üzbég kormány sorra zárja be vagy veszi át a független civil szervezetek többségét.

Tádzsikisztánban, egy a közalapítványokról szóló és a parlament elé tavaly novemberben beterjesztett törvényjavaslat arra kötelezné a civil szervezeteket, hogy újra bejegyeztessék magukat a kormány felelős szervénél, és büntetőjogilag felelősségre vonhatónak tekint mindenkit, aki ezt elmulasztja. Januárban a kirgiz igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a külföldi finanszírozású civil szervezeteket különleges vizsgálatnak kell alávetni (igaz később, a kirgiz civil szervezetek nyomására, visszakozott.) Az EU-tag Lettország kormányzó koalíciójának két tagja olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná a külföldi támogatásból működő szervezeteknek az idei őszi választások megfigyelését. Úgy tűnik, Putyin példája, amennyiben egyáltalán szükség volt rá, Kínában is követendőnek bizonyult, ahol Hu Csin-tao elnök kormánya az elmúlt hét hónapban hajtóvadászatot indított a kisebb, többnyire bejegyzetlen és külföldi pénzből működő szervezetek és a túlságosan függetlennek mutatkozó újságírók ellen.

Vajon mekkora szerepe van a Kremlnek a civil társadalom elleni hasonló támadások támogatásában régiószerte? Kétségtelen, Oroszország az antidemokratikus lépések terén modellt teremt, és ezt egyre gátlástalanabbul teszi, amint azt a Nyílt Oroszország Alapítvány forrásainak befagyasztása is jól mutatta. Mivel Oroszország a G8 soros elnöke, John McCain republikánus szenátor egyenesen azt javasolta, hogy mondják le a júliusban tartandó éves találkozót. „Oroszország ma,” mondta, „se nem demokratikus állam, se nem egyike a világ vezető gazdaságainak, és komolyan megkérdőjelezem, hogy a G8 vezetőinek van-e keresnivalójuk a szentpétervári összejövetelen”. Putyin korábbi gazdasági tanácsadója, Andrej Illarjonov szerint Oroszország ma sem politikailag, sem gazdaságilag nem felel meg a G8-tagság feltételeinek.

Az éves találkozó lemondásának vagy Oroszország kiebrudalásának a G8-ból káros hatása lenne, és növelné a közte és a Nyugat között fennálló nézetkülönbségeket. Senkinek nem érdeke Oroszországot egy újfajta elszigeteltségbe belehajszolni. Az, hogy Oroszország a G8 soros elnöke, lehetőséget teremt a többiek számára, hogy megpróbálják a szigorító intézkedéseket leállíttatni. Komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a júliusi összejövetelen minél több nem kormányzati és egyéb civil szervezet találkozhasson a G8 vezetőivel. Jelentős előrelépés lenne, ha a találkozón a tagállamok megvitathatnák a civil – és elsősorban emberi jogi – szervezetek szerepének fontosságát. Remélhetjük, hogy a tagállamok a G8-tagság feltételéül szabják az emberi jogok tiszteletben tartását, és felszólítanak a liberális és demokratikus alapelvek követésének folytatására.

Angela Merkel az összes többi vezetőnél erőteljesebben hangoztatta az orosz demokrácia állapota miatti aggodalmát. Januári moszkvai látogatásán személyesen találkozott emberi jogi aktivistákkal és a civil társadalom egyéb vezetőivel. Politikai megnyilvánulásainak útmutatóul kellene szolgálniuk a többi vezető politikus számára, mert azok markánsan különböznek elődje, Gerhard Schröder lépéseitől, aki kancellár korában rendszerint figyelmen kívül hagyta az emberi jogi szervezeteket. Hivatali ideje leteltével meg is jutalmazták egy zsíros állással a legnagyobb orosz cégnél, a Gazpromnál. Most a többi G8-vezetőn, és elsősorban a legnagyobb befolyással bíró Egyesült Államokon a sor, hogy felelősségre vonják Oroszországot. Amennyiben az elnök és külügyminisztere ezt nem teszik meg, úgy hiteltelenítik saját retorikájukat a demokrácia megvédésének szükségességéről.

2006. március 29.

Az írás a The New York Review of Books 2006. április 27-i számában jelent meg.

Fordította: Szilágyi Csaba

Jegyzetek

1   Sarah E. Mendelson és Theodore P. Gerber 2005. júniusi, az orosz fiatalok körében végzett kutatása kimutatta, hogy 72%-uk egyáltalán nem szeretne és csupán 3%-uk támogatna egy narancsos forradalmat Oroszországban. Lásd: Soviet Nostalgia: An Impediment to Russian Democratization. The Washington Quarterly, Winter 2005–2006.

2   2005 júliusában az emberi jogi csoportok Putyin elnökkel való éves, egyórás találkozója egybeesett Alekszejeva születésnapjával. Az orosz vezető egy virágcsokorral ajándékozta meg őt ez alkalomból, gondosan ügyelve, hogy az esemény a nemzeti televízió kamerái előtt történjen. E gesztus volt hivatott alátámasztani a Helsinki Csoportnak és személyesen Alekszejeva szerepének a szimbolikus jelentőségét. A csoportnak ő volt az egyik alapítója még azokban az időkben, amikor a Brezsnyev-rezsim börtönbe zárta mindazokat, akik kiálltak az emberi jogokért.

3   Egy sajtójelentés szerint a Bush-adminisztrációban vita zajlik arról, hogy szükség van-e keményebb lépésekre vagy sem. Lásd: Russia Relations Under Scrutiny. The Washington Post, 2006. február 26.

4   C. J. Chivers: Russia Effectively Closes a Political Opponent’s Rights Group. The New York Times, 2006. március 18.

• Játéktér

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges