Vissza a főcikkhez →

A Nemzetközi Levéltári Tanács az UNESCO felkérésére 1994-ben többéves kimerítő vizsgálatot kezdett annak feltárására, mi történt az egykori elnyomó rendszerek állambiztonsági irataival. Ez a vizsgálat kiterjedt Brazíliára, Chilére, Dél-Afrikára, Lettországra, Litvániára, Magyarországra, Németországra, Oroszországra, Portugáliára, Spanyolországra és Zimbabwéra, majd ennek nyomán az UNESCO valamennyi érintett, a diktatúrából a demokrácia felé megindult ország számára megfogalmazta állásfoglalását. Érdemes ezt az állásfoglalást összevetni a magyar „alkotmányossággal”.

Az UNESCO által megnevezett kollektív jogok

1. Minden országnak joga van megválasztani saját politikai átmenetének útját: az elnyomó testületek dokumentumai nélkül azonban nem lenne meg a választás szabadsága. A társadalom dönti el, hogy kirekeszti-e a korábbi elnyomás felelőseit, ez hatékonyan és felelősségteljesen csakis a vonatkozó irattárak segítségével végezhető el.

2. Minden országnak joga van saját írott emlékezetének megőrzéséhez. Egyetlen nemzedéknek sincs erkölcsi joga arra, hogy eldöntse, nemzete emlékezetének mely részét semmisíti meg. Az elnyomás iratait, dokumentációs hátterét meg kell őrizni, még akkor is, ha a választott út a demokráciához a „megbocsátáson és feledésen” keresztül vezet, a „nemzeti megbékélés” vagy egyéb formula, amelyen a bűnösség megállapításától és a felelősségre vonástól mentes politikai átmenet alapul. Az elnyomatás is része a nemzet emlékezetének, jóllehet a legrosszabb része. A nemzet emlékezete nemcsak az élő generációk öröksége, hanem, s főleg, az eljövendőké. Annak joga, miszerint minden ország szabadon megválaszthatja saját politikai átmenetének útját, kizárja azt a jogot, hogy megsemmisítse az elnyomó testületek iratait.

3. Minden országnak joga van tudni az igazat a múltjáról. Az igazság ismeretéhez való jog a bukott rendszerek működésére is vonatkozik. Célszerű, ha ezt egy, a demokrácia által megbízott reprezentatív bizottság végzi. Ez olyan kollektív munkát jelent, amelynek során megfogalmazódhat a „hivatalos igazság” (a demokrácia ítélete a diktatúra felett).

Egyéni jogok

1. Az emberi jogok ellen elkövetett bűnök megismerése. Az a jog, hogy megismerhessük a tettesek és az ügynökök nevét, nem függhet olyan politikai döntéstől, hogy bíróság elé kívánják-e állítani vagy egyéb módon kívánják-e felelősségre vonni a felelősöket.

2. A történelmi és tudományos kutatáshoz való jog. Mindenkinek joga van országa történelmének tanulmányozásához. A levéltárosok nem bírálhatják el az állampolgár tudományos vagy történelmi képességeit. A tudományos megismeréshez való jogot kizárólag az elnyomás áldozatainak vagy harmadik személynek a magánélet sérthetetlenségéhez való joga korlátozhatja.

3. Az amnesztia joga. Minden olyan személynek, akit politikai okból ítéltek el, vagy ért bármi más retorzió, elbocsátották munkahelyéről, stb., vissza kell adni a szabadságát, vissza kell venni munkahelyére, vagy más formában kárpótolni kell. Esetenként csak az elnyomó testületek iratai szolgálnak bizonyítékul arra, hogy a retorziónak politikai oka volt.

4. Az elnyomás áldozatainak kárpótláshoz vagy kártérítéshez való joga. Az elnyomás áldozatainak kártérítéséhez, kárpótlásához szükséges bizonyítékokat az elnyomó testületek iratai nyújtják.

5. Az elkobzott (személyes) tulajdon kártalanításához való jog. Személyes tárgyak megsemmisítése esetében a kárpótlás helyettesítheti a kártalanítást.

A kollektív és az egyéni jogok tiszteletben tartása érdekében meghozandó törvények

1. Az elnyomó testületek iratait a lehető leggyorsabban az új demokratikus hatóságok ellenőrzése alá kell helyezni. Az új demokratikus rendszereknek bizottságokat kell felállítaniuk (amelyekben a levéltárosok is képviselve vannak), és ezekre kell átruházniuk a megszűnt testületek iratait. Ezek felelnek az új rendszerben továbbélő testületek (titkosszolgálatok és rendőrség) vonatkozó irataiért is. A bizottságoknak kell kiválasztaniuk azokat az iratokat, amelyeket a rendőrség vagy a titkosszolgálat az új politikai helyzetben már nem használhat, s ezért átadandók a közlevéltáraknak.

2. A volt elnyomó rendszerek iratait az országos levéltári hálózat keretein belül vagy az új rendszer által kifejezetten erre a célra létrehozott levéltárban kell őrizni, annak érdekében, hogy a felelősök a hatalomból elmozdíthatók legyenek, hogy az elnyomás áldozatait kárpótolhassák, vagy az itt megnevezett kollektív és egyéni jogok érvényesítése érdekében.

3. A volt elnyomó rendszerek iratait a törvénynek kollektív kulturális javakként kell védelmeznie. Amennyiben létezik a kulturális örökség védelméről szóló törvény, ezeket az iratokat ennek védelme alá kell helyezni. Ha az iratok a Nemzeti Levéltárban vannak, az itt őrzött minden fondot a kollektív kulturális javak körébe kell sorolni.

4. A személyes információhoz, az információs önrendelkezéshez való jog. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy tudja, van-e személyes dossziéja vagy bármilyen más formában róla tárolt információ. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy hozzájusson ehhez az információhoz, azzal a törvényes garanciával, amely a harmadik személy védelméről szól.

5. A tájékoztatáson alapuló önrendelkezési jog. Minden személy, akinek tudomása van arról, hogy róla a volt elnyomó rezsim politikai információt őrzött, jogosult arra, hogy eldöntse: ez az információ harmadik személy tudomására hozható-e, vagy sem. Ha nincs az érintett személy részéről ilyen nyilatkozat, akkor az elnyomás áldozatainak dossziéit lezártnak kell tekinteni. Ennek ésszerű időhatárát csakis törvény állapíthatja meg. Mindenkinek joga van arra is, hogy szóban vagy írásban közölje észrevételeit a róla szóló dossziéban szereplő információkkal kapcsolatosan, anélkül hogy az az eredeti dokumentumokat módosítaná. Az érintett ilyen kijelentését ugyanott kell őrizni, ahol a róla szóló anyagok találhatók.

6. Törvénynek kell szabályoznia az elnyomó ügynökök dossziéihoz való hozzájutás jogát.

7. Törvénynek kell szabályoznia az állambiztonsági szolgálat által titkosított, zárolt, az emberi jogokat sértő iratok automatikus visszaminősítését. Ez alól csak azok az iratok képezhetnek kivételt, amelyek a demokratikus szabályok szerint a titkosszolgálatok törvényes hatáskörébe esnek. Egyetlen olyan iratra sem tehető rá a titkosság pecsétje, amely elősegítheti az emberi jogok megsértésének feltárását.

Ezek a jogok két módon szabályozhatók: vagy a levéltári törvényben, vagy az elnyomó testületek iratainak kezelésére vonatkozó külön törvénnyel, amelyek közül az utóbbi a jobb megoldás.

Etikai normák


1. Az elnyomó szervek iratai az egész ország örökségét képviselik. Mi több, ezek az egész emberiség örökségét jelentik abban az értelemben, hogy tudatosíthatják a nemzetekben az intolerancia, a fajüldözés és a politikai totalitarianizmus veszélyét.

2. A levéltáros a népakarat végrehajtója. Felelős azért, hogy a politikai átmenet törvényes úton történjék. Ennek megfelelően a törvény végrehajtója, annak hatalma alá tartozik.

3. Az áldozatok személyes joga megelőzi a kutatók jogát.

4. Egyetlen iratot sem szabad a történelmi értékre való hivatkozás alapján a dossziéból eltávolítani.

5. A levéltáros nem cenzor. Törvény és nem a levéltáros határozza meg azokat a kereteket, amelyek biztosítják az iratokhoz való szabad hozzáférést.

6. A gyakorlatban a levéltáros a hozzájutással kapcsolatos törvények közvetítője. A levéltárnak ajánlatos jogi szakértőt igénybe venni. A levéltárosnak össze kell hangolnia egymással vetélkedő érdekeket és jogokat. A legtöbb és legnagyobb jogi konfrontációt a magánélet védelméhez és a kutatáshoz való jog okozza: ilyen esetben az anonimizált másolat lehet a legjobb megoldás.

7. Az elnyomás áldozatainak adatait tartalmazó számítógépes adatbankok felhasználását a levéltárosok az információs önrendelkezési jog gyakorlására korlátozzák. Az ilyen számítógépes személyi adatbázisok gyakran tartalmaznak utalásokat politikai eszmékre, fajra stb. Az adatbázist csak annak érdekében szabad használni, hogy a levéltáros vagy az áldozat a róla létező iratokat visszakeresse. Nem megengedhető, hogy az adatbázist bármilyen, az adott időpontban hatalmon lévő közigazgatási vagy kormányszerv felhasználja. Végül ezek az adatbázisok majd a történelmi kutatás számára lesznek hasznosak, amikor a magánélet védelmének határideje lejár.”

• Játéktér