Skip to main content

Hogyan különböztessük meg egymástól a pártokat?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mert ugye a pártok ígérnek fűt-fát, egyik ezt, a másik pedig éppen az ellenkezőjét – aztán, amikor hatalomra kerülnek, kiderül, hogy az ígéreteket nem is olyan könnyű betartani. A gazdasági helyzet, a külpolitikai erőviszonyok és a politikai hagyományok nemegyszer oly kevés mozgásteret engednek az egymást követő kormányzatok számára, hogy az átlagpolgár felsóhajt: egyik párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz! Kormányra jutva nem is nagyon különböznek egymástól!

Ilyesmit állítanak az amerikaiak is, amikor a külföldiek számára el kell magyarázniuk, mi a különbség a két legnagyobb párt, a republikánusok és a demokraták között. Háromféle magyarázat létezik. Az első a leegyszerűsítő: az előbbiek a konzervatívabbak, az utóbbiak pedig a liberálisabbak, és kész! A „konzervatív” és a „liberális” jelző azonban nemegyszer egészen mást jelent Amerikában, mint Európában – nem is beszélve a kelet-közép-európai és kelet-európai országokról. El lehet magyarázni a különbséget bonyolultan is, valahogy így: a demokratákra szavaznak az északkeletiek és a déliek, a városlakók, a fizikai munkások, a katolikusok, a liberálisok és a kisebbségi csoportok – a republikánusokra a középnyugatiak, az üzletemberek, a farmerek, a „fehér galléros” munkások, a protestánsok és a hivatalnokok stb. Az utóbbi időkben kiadott amerikai kézikönyvek közül azonban egyre több folyamodik egy névtelen szerző megállapításaihoz, amelyek a maguk gunyoros módján minden elemzésnél jobban képesek érzékeltetni a pártok különbségeit. Craig Hosmer, egy kaliforniai képviselő még a Kongresszusi Feljegyzésekbe is felvétette az ismeretlen szerző „elemzését” – elképzelhető persze az is, hogy tréfás kedvű szenátorok és képviselők kollektívája húzódik meg az amerikai Anonymus mögött. Lássuk tehát a híres tételeket, úgy, ahogyan azok egyre több amerikai lexikonban, kézikönyvben és ismeretterjesztő munkában szerepelnek!

– A republikánusok rovarirtókat hívnak ki a svábbogarak ellen. A demokraták rájuk lépnek.

– A demokraták megveszik azokat a könyveket, amelyeket valahol betiltottak. A republikánusok cenzúrabizottságokat alakítanak, amelyekben közösen olvassák e könyveket.

– A demokraták megeszik a halat, amit fogtak, a republikánusok felakasztják a falra.

– A republikánusok behúzva tartják függönyeiket, pedig semmi okuk sincs rá. A demokratáknak el kellene függönyözniük szobáikat, de nem teszik.

– A demokraták a szegényeknek adják viseletes ruháikat. A republikánusok maguk viselik.

– A demokraták népszerű sportolókról, politikusokról és színészekről nevezik el gyermekeiket. A republikánusok szüleikről vagy nagyszüleikről, attól függően, kitől várnak örökséget.

– A republikánusok tanulmányozzák az újságok pénzügyi oldalait. A demokraták ezekkel bélelik ki a madárkalitkák alját.

– A demokraták terveket szőnek, majd egész mást csinálnak. A republikánusok nagyapáik terveihez tartják magukat.

– A demokraták megpróbálják abbahagyni a dohányzást, de nem sikerül nekik. A republikánusoknak sem.

– A republikánus fiúk demokrata lányokkal randevúznak. Republikánus lányokat akarnak feleségül venni, de úgy érzik, előbb joguk van némi szórakozásra.

– A republikánusok dáliákat ültetnek, dalmatát tenyésztenek, a demokraták terriereket tartanak, gyermekeket nevelnek, és árakat emelnek.

– A republikánusok külön ágyakban alszanak, néha külön szobákban. Ezért van több demokrata.

Nos, minden jel arra mutat, hogy Magyarországon három politikai csoportosulás jött létre: a liberálisoké, a nemzeti-konzervatívoké és a szocialistáké. Nem valószínű, hogy kormányra jutva egymással homlokegyenest ellenkező politikát lesznek képesek követni. Itt az ideje tehát, hogy előrelátóan megpróbáljuk mi is meghatározni, miben különböznek egymástól – valahogy úgy, ahogy ezt Amerikában megtették. Amennyiben a Beszélő szerkesztősége hozzájárul, ezennel pályázatot hirdetek a különbségek összeírására. A pályázaton való részvétel feltétele: az irónia fegyverének egyformán kell lesújtania valamennyi csoportosulásra – anélkül, hogy komolyabb sértődésre adna okot!






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon