Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Jó modorú posztmodern

E riportsorozat múlt heti adagjával alighanem sajtótörténeti rekordokat ostromoltunk meg: a POLGÁRVÁROS kinyomtatott formájában nemcsak saját magát, hanem a következő (e heti) folytatást is agyonvágta. Először is S. kifogástalan modorú, lefegyverzően kedves polgármesterének rossz modoráról vetett oda egy megjegyzést nyeglén. A kéziratban ez állt: „Talán POSZTMODERN hajlamai ösztönözték az ifjú és igen jól kvalifikált polgármestert, amikor hivatalba lépése után azonnal hozzálátott, hogy apácákat telepítsen S. városába.” Az újságban ezt olvashattuk: „talán ROSSZ modora, hajlamai…” A holtfáradt szedő véletlenül ráöntött egy flaska fekete festéket S. polgármesterének pasztellszínű arcképére, s a holtfáradt korrektor nem vette észre. Az arcképből így egyszerűen nem lett semmi. Ennél azonban hatékonyabbak voltunk: magának S.-nek a pasztelljét is agyonvágtuk egy tévedésből közölt fényképpel. A „Polgárváros” negyedik fotója nem S.-ben készült. Nem is készülhetett, mert S.-ben ilyen porta már rég nincs. Ha volt, réges-rég megvette egy eredeti tőkefelhalmozó, és kiadható szobákat épített rá, az eredeti tulajdonos pedig az s.-i kunyhó alatti telek árából vett egy takaros házat-kertet húsz kilométerrel arrébb, az üdülőövezeten kívül, s vehetett hozzá még egy kis szőlőt meg néhány anyakocát. S.-ben – de hisz részben erről szólt a cikk – már réges-régen vegytiszta kis kapitalizmus virult a szociofeudális hatalom árnyékában, azért is lehetett belőle egy csapásra polgárváros, posztmodern hajlamú ifjú Buddenbrookkal az élén, mihelyt a nevezett hatalom levonult a színről.

Egy falu, mely olyan, mint a többi

Az az öreg kút, az a szalmatető pontosan húsz kilométerrel arrébb áll, s nem egyedül. (Kárpótlásul itt mellékeljük egy másiknak a fotóját is.) Álmoskás, csöndes falu. Látszik persze, hogy nem messze bőven van – legalábbis volt – jól fizető munka, meg szőlőt is művelnek, bort is termelnek ezen a vidéken. Sok az új ház, sőt, az S. felől vezető út mentén, a falu szélén egész új telep nőtt jó nagy, manzárdos villákból. A lakosság sem fogyatkozik, elhagyott ház alig-alig látható, s összesen egy népes beás cigány család költözött be a kisebbik (katolikus) templom melletti öreg parasztházba pár évvel ezelőtt erdei kunyhóból a tanács segedelmével.

B. nem nyomorog, nem is gazdag különösebben. A helyi társadalom nem vitt végbe nagy politikai változást. A későkádári hatalom juttatta be polgármesternek függetlenként a maga nagy nehezen előráncigált emberét. Az új pártok jelöltjei alulmaradtak, s a politikailag aktivizálódottak ellenzékbe került kisebbsége hangosan elégedetlen az álmoskás vezetéssel. Olyan jelölt is volt, aki biztosan fölrázta volna félálmából a csöndes falut. Feszíti a vállalkozó kedv, s unta már nagyon, hogy grandiózus terveinek keresztbe tesz a tanácsi vezetés. De nagyrészt minden maradt a régiben. A képviselőtestületnek semmi szava nincs, a polgármester parancsolgat a híveivel.

De hát a falu többsége – úgy látszik – nem akart fölébredni.

Nem akart nagyszabású átalakulást, vagy nem nagyon akarta. A legerősebb párt az SZDSZ a faluban, de azért nem nagyon erős. Az Országgyűlésbe szabad demokrata képviselőt küldött ugyan a körzet, viszont a helyi választást alaposan elbaltázták. Igazi választottjuk nem vállalta a pártszínt, elindult mint független, de a szabad demokraták nem akartak lemondani a madaras jelöltről, s elindítottak egy köztiszteletben álló idős helyi értelmiségit. Aztán egyszerre kampányoltak mind a kettőnek. Két szék között a földre, befutott a harmadik, akit alighanem le tudtak volna győzni, ha nem osztják meg az erőket.

Ébred az erdő

B.-t körbeölelik az erdős dombok. Az erdőbe autóút vezet, de egyszerre nyers fatörzsből hevenyészett sorompó zárja el. A sorompón túl néhány legényke viaskodik az út menti gazos cserjével a télutói napfényben. Följebb óvatos tűzből száll a fanyar füst, egy bakancsos kis öregember égeti a kiirtott gazt magányosan. Kemény, kellemetlen munka. Hiába oly varázsos az erdő, oly vidámító a korai madárfütty: gorombán szúrnak az irtás burjánzó cserjéi. (Érzékletesen leírta ezt Andrásfalvy miniszter úr még néprajztudós korában. Azért körítette az archaikus paraszti kultúra örömünneppel a kora tavaszi erdőtisztítást, hogy valahogy elviselhetővé tegye az egészet.) Ezekről a feltűnően jóképű legénykékről itt a b.-i erdőben látszik, hogy az örömünnep manapság elmarad. Némán, dacosan rángatják a sűrű gazt, az örömöt alighanem másutt keresnek, ha tehetnék. Pedig hármuk közül ketten tehetnék éppen, ők a b.-i milliomos unokái. A magányos öreg ott feljebb – ahonnan munka közben mellesleg szemmel tudja tartani az ifjú örökösöket meg fizetett kertészét – maga a milliomos. Szigorú, puritán elveket vall, s millióival, hetven évével sem engedélyez magának tétlen perceket. Érettségijük után magához rendelte Budapestről a fiúkat, hogy maga szoktassa őket munkára, s ne szórja feleslegesen a pénzt fizetett munkaerőre. Bizony a reményteljes aranyifjak csak a nagypapa által engedélyezett szabadnapokon rohanhatnak Budapestre élni aranyifjúi életüket.

Ez a domb, ez az erdő S. úré, a b.-i milliomosé. Nemrég megvette az egészet. Az autóutat ő építtette.

Egy magyar nábob

Minek egy egész hegy S.úrnak? S. úr üdülővárost akar csinálni B.-ből, de sejti, hogy a kedves b.-i dombok önmagukban nem fejtenek ki elég vonzerőt. Viszont megtudta, hogy a falu egyik-másik kútjából meleg vizet merítgetnek. Csak találni kell tehát egy kis meleg vizet, s van mire alapozni az üdülési vállalkozást. Meleg víz szinte egész Magyarország területén van a föld alatt, itt ráadásul az előjelek szerint nem is nagyon mélyen. Csak meg kell keresni. S. úr először fizikusokat hozatott, aztán megvette ezt az erdőt, és fúratni kezdett. Saját bevallása szerint elfúratott vagy 17 millió forintot. Találtak is meleg vizet több helyen, egyik 40 fokos, a másik 70, a vízbőség megfelelő. Azért majd még kutat tovább. Most azonban egyelőre befektetőtársat keres, mert annyi pénze azért nincs, hogy egy egész üdülővárost építsen egyedül.

Egyet-mást már épített B.-ben. Először egy motelt, étteremmel, aztán egy szállodát a motel mellé. (Fényképét tévedésből rátettük a múlt heti címlapunkra.) Nemrég megnyitotta a komplexumhoz tartozó cukrászdát. Egy darabig buzgólkodott azon, hogy alapítványt tegyen egy b.-i patika megnyitása céljából, de a polgármester, akinek riválisa volt a választáson (mert persze ő volt az ambiciózus független jelölt), a végtelenségig akadékoskodik. Ilyen szabályra hivatkozik, meg olyanra. Hát jó. Ha nem kell a milliomos pénze így, a falu javára, majd lesz patika máshogy. Most egy jogosítványokkal bíró gyógyszerészt keres, aki vállalkozásként éppen B.-ben nyitna patikát. Megtámogatná ezt a vállalkozást. S. úr terveihez kell egy patika a faluba. Hogy hozzon vendégeket a szállodájába, hogy vegye rá, hogy ott ebédeljen, ott vacsorázzon, s B.-ben, S. úr szolgáltatásainak igénybevételével töltse napját, ha 20 kilométert autózhat, mihelyt történetesen megfájdul a feje? Nem is beszélve a hőforrásra alapozott majdani vendégekről! Azoknak nyilván lesz egy-két nyavalyája.

A szállodában csokornyakkendős pincér szolgálja föl a gordon blue-t, a tulajdonos és felesége kifogástalan eleganciával üdvözli a vendégeket, S. úr aperitiffel kínál. Néhány mondatot társalognak, majd tapintatosan visszavonulnak.

A hallban pálmák, az ajtókon cirádás rézkilincs.

S. úr és felesége végre ízlése szerintit alkotott a szocializmus évtizedeinek annyi, de annyi akadályoztatása után.

S. úr történetének kezdete némiképp homályba vész. A publikus történet ott indul, hogy a ködösen hosszúra nyúlt, de teljességben 1945 utáni katonáskodás után S. úr (deklasszáltan) rakodómunkásként keresi a család kenyerét Budapesten. (Évszámokat, árakat S. úr nem mond. Az időpontokra nézve kijelenti, hogy se naptárt, se órát nem használt soha, a pénzügyeket pedig a felesége tartja nyilván. S.-né asszony viszont nem kedveli a sajtót.) A szénrakodással keresett annyit, hogy egy kis zöldségboltot nyitott, még a Rákosi-időkben. Később, alighanem a hatvanas években, téeszek értékesítő hálózatát szervezi s vezeti, majd a szabályozók (hátrányukra) változván kiszáll a zöldségüzletből, s egy pincehelyiségben kis butikot nyit a budai vár aljában. Akkoriban virradt fel ennek a szakmának. Az első miniszoknyadivat idején járunk, ez a hatvanas évek legvége. (A pincehelyiségbe vezető lépcsőkön lebillegő miniszoknyás hölgyek lábainak látványára élénken emlékszik S. úr, ez segít minket a történet idősíkjának követésében.) Addigra már persze van egy Népköztársaság úti lakás, s felcseperedtek az S. gyerekek. Egyik külkereskedő lett, sok nyelven tud, tisztes karriert csinált. A másik tanár. A harmadikat kellett éppen valahogy útnak indítani, kívánságára vettek neki a Balaton mellett egy büfét. A kis hal- és kolbászsütöde volt S. úr élete újabb fordulatának az elindítója. Maga a gyermek rövidesen disszidált, a büfét átvette S.-né s a maradék családi munkaerő. (S. úr butikozott Budán tovább.) S.-ék boltja jól megy, ám az állam ugyanitt nem boldogul. Kezdik privatizálni a lerobbant Balaton-parti üdülőket. S. úr kibérel egyet, éttermet is nyit benne, s egy szezon után bővíti. Ez már komoly dolog, fél kézzel nem lehet csinálni, feladja hát a budai butikot, s a család teljes kapacitással átvonul a vendéglátóiparba. (A kolbászsütő azért megvan még, kisstílű, de biztos pénz.) A következő évben azonban korlátozást vezetnek be magánszemély vendéglátóipari vállalkozásánál, át kellene alakulni kisszövetkezetté vagy bt.-vé. S. úr felmérgesedik, és elad mindent. Kolbászsütőt, vendéglőt, panziót. Irány a falusi turizmus, azt most támogatják! B. persze a part meghosszabbítása. Autóval fél óra a Balaton, azokkal a kapcsolatokkal, melyeket S. úr az idegenforgalmi irodákkal kiépített, játszva irányíttathat ide csoportokat. Elvégre a referenciák kitűnőek, S.-ék megbízható színvonalon nyújtják a szolgáltatásokat.

S megépül B.-ben a kemping, a motel, az étterem, a tavalyi szezonban már fogadott a szálloda is. Az állandó személyzet főleg a család, beleértve egy magyarul csak törve beszélő, Kárpátaljáról frissen jött rokon asszonyt. Csak a szakács, a kertész, egy pincér és egy konyhai kisegítő fizetett alkalmazott. Szezonban persze felvesznek másokat is, munkaerő bőven van a környéken. Most, a télutón üres a ház, alig van munka. Az alkalmazottak csak néhány órára néznek be.

Mese a konyharuháról

Magdi, a konyhai kisegítő a legaktívabb b.-i szabad demokrata. A bortermelő vidék átkaként kísértő alkoholizmus tönkretette a házasságát, Magdi otthagyta az iszákos férjét, vett egy falatnyi házat, s ott neveli egyedül két iskolás gyerekét. Neki nagy áldás volt, amikor S.-ék a faluba jöttek, s helyben kapott munkát, méghozzá jól megfizetve. Most, holtidényben 10 ezer forintot keres, s nem biciklizik-buszozik hajnalonta a konyhai segédmunka után, ami errefelé a magafajta nyolcosztályos szegényparaszti származéknak jut. Nem csoda, hogy Magdi lelkes híve lett a kapitalizmusnak, s vállvetve harcol a tőkével – vagyis S. úrral – a tőke diadaláért. Márpedig ha Magdi szervez, akkor ott pezseg az élet. Mindig nyüzsgős, közösségi lány volt. Megtetszettek neki a szabad demokraták, beszervezte hát szabad demokratának az anyját, a barátnőit, a szomszédait, az anyja barátnőit, az anyja szomszédait. Így történt, hogy B.-ben női szabaddemokrata-csoport egyengeti a kapitalizmus diadalának útját.

S. úr azonban csalódott a szabad demokratákban, mivel nem lett belőle polgármester. Rossz véleménnyel van a kormányról és az egész parlamentről. Ha ez a gazdasági válság így megy tovább, a legigyekvőbb embert is tönkreteszik. Nem is beszélve az adókról. Nem adót kell itt emelni – fejtegeti gazdaságpolitikai nézeteit S. úr –, hanem felhagyni a vitákkal, szükségállapotot bevezetni, nem fizetni azt a sok léhűtő munkanélkülit, hanem elvezényelni őket közmunkára. Nincs talán elég összeszedni való szemét, javítandó út, építendő középület? Ha nem költjük a pénzt fölösleges segélyekre, nem kell annyi adó, s megindul a gazdaság. A külföldi hiteleket meg fizessék ki a kommunisták, akik felvették és elköltötték az egészet. Egyébként túl nagy a szava a zsidóknak.

• Belföld