Csapody Tamás

Nyomtatóbarát változat

A közvélekedés szerint a rendszerváltás idején egyszer s mindenkorra megoldódott a katonai szolgálatmegtagadás problémája is: kiengedték és rehabilitálták a politikai és vallási okokból bebörtönzött szolgálatmegtagadókat, a magyar törvényhozás emberi joggá nyilvánította a lekiismereti okokból történő szolgálatmegtagadást, a polgári szolgálat mind jogilag, mind gyakorlatilag lehetségessé vált. Kétségtelen, hogy a szabályozás hasonlít a progresszív nyugati szabályozáshoz, de az is kétségtelen, hogy jócskán vannak anomáliák a jogértelmezés és jogalkalmazás terén.

A polgári szolgálat intézménye maga is igen problematikus. Nehezen illeszthető be a honvédelmet szinte mindennél fontosabbnak tartó állami, politikai elképzelések közé, de a civil nyilvánossággal való elfogadtatása, illetve a jogrendszerbe való integrálása is gondot okoz. Bárhogyan is érvel akár a katonai, akár a civil fél, bármilyen tágan is értelmezzük a biztonság fogalmát, a katonai és polgári szolgálat nincs azonos „súlycsoportban”: a két, vagy Magyarországon három (fegyveres, fegyvertelen katonai és polgári) szolgálati forma elszakad egymástól. Ha ugyanis a katona nem vesz kézbe fegyvert vagy nem hierarchizált, nem katonai körülmények között teljesíti „katonai” szolgálatát, akkor az általános hadkötelezettségre kötelezett civil a hadseregtől teljesen független és ezért azzal voltaképpen össze nem hasonlítható szolgálatot teljesít. Ha a katonai szolgálatot liberalizálják, azaz a katonai szolgálatot a polgári szolgálathoz, ezáltal a civil élethez teszik hasonlóvá, akkor a katonai szolgálat elveszti lényegét, azaz többé nem alkalmas a haza fegyveres védelmére sem. Ha pedig – mint ahogyan azt egyébként a kormányprogram tervezi – a polgári szolgálatosból polgári védelmi vagy katasztrófavédelmi szolgálatost „faragnak”, és rendvédelmi szolgálatra kötelezik, akkor jószerével csupán a fegyveres katonai szolgálat könnyített változatát hozzák létre, amelynek csak nevében van köze a polgári szolgálathoz. Ráadásul mindeközben számos helyen sérül az általános hadkötelezettség, a valóban egyenlő közteherviselés elve is.

Legális és illegális kerülőutak

Az általános sorkötelezettség keretei között a katonai szolgálat és a polgári szolgálat elkerülésének léteznek legális és illegális formái. A magyar jogszabályok szerint legálisan kerüli el a szolgálatot az a sorköteles, aki öt évet elérő vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt áll vagy előzetes letartóztatásban van. Nem hívható be, ha állam elleni bűncselekményt követett el, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól még nem mentesítették, továbbá amikor a szabadságvesztés büntetését tölti. De a behívhatatlanok kategóriájába tartoznak azok a hivatásukat gyakorló lelkészek is, akik az állam által elismert mintegy 80 egyházhoz és felekezethez tartoznak, azok, akik három vagy ennél több gyermek eltartásáról saját háztartásukban gondoskodnak, továbbá azok, akiket országgyűlési vagy helyi önkormányzati képviselőjelöltként, polgármesterjelöltként, társadalombiztosítási vagy kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltként nyilvántartásba vettek vagy megválasztottak. Ugyancsak mentesül a behívás alól az, akinek a testvére (mostohatestvére) a katonai szolgálat teljesítése alatt a szolgálati helyen öngyilkosságot követett el, ott bűncselekmény következtében életét vesztette, vagy szolgálatának teljesítése közben bekövetkezett, illetőleg azzal összefüggő baleset következtében halt meg. A honvédelmi miniszter fontos közérdekből az illetékes miniszter javaslatára vagy kivételes méltánylást érdemlő érdekből ideiglenesen adhat mentesítést (pl. 1997-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, illetve az Artistaképző Intézetben művészeti diplomát szerzett és művészeti hivatásukat gyakorlók számára).

A szolgálat legális elkerülésének leggyakoribb esete az egészségügyi alkalmatlanság. A legutóbbi sorozáson megjelentek alig 40 százaléka volt minden korlátozás nélkül alkalmas a szolgálat teljesítésére, 1995-ben a véglegesen alkalmatlanok aránya 20,11 százalék, 1996-ban 19,21 százalék, míg 1997-ben 19,29 százalék volt. Az ideiglenesen alkalmatlanok aránya – ugyanilyen sorrendben – 15,14 százalék, 17,72 százalék és 19,55 százalék volt. Tehát csak egészségügyi okokból a hadköteleseknek kb. 20 százalékuk sohasem húz katonaruhát, további közel 20 százaléka gyakran végleges haladékot kap, újabb 18 százalékuk pedig nem teljes értékű katonaként, tehát az egészségessé nyilvánítottakhoz képest kevesebbet nyújtva teljesíti sorkatonai szolgálatát.

A katonai szolgálat elkerülésének illegális formái között leggyakoribb az, ha valaki hamis orvosi papírokat szerez, vagy jogellenesen alkalmatlanná nyilváníttatja magát. Erre azonban csak annak van módja, aki megfelelő kapcsolatokkal vagy anyagi háttérrel rendelkezik: a közelmúltban vált ismertté mintegy 200 sorköteles jogellenes alkalmatlanná nyilvánításának esete.

A nyolcvanas évek végéig honvédelmi hozzájárulás fizetésére voltak kötelezve mindazok, akiket a sorkatonai szolgálat teljesítése alól bármilyen okból felmentettek, vagy akik hat hónap letöltése előtt leszereltek: ők a személyes szolgálatot a közteherviselés általános érvényesülése érdekében pénzzel „váltották meg”. E rendelkezés eltörlése jelentős lépés volt, hiszen senki sem hibáztatható, ítélhető pénzbüntetésre (valódi) egészségügyi alkalmatlanság esetén, vagyis ha törvénykövető szándéka ellenére képtelen teljesíteni katonai szolgálatát. Eközben azonban a közteherviselés megvalósítására nem születtek más javaslatok.

Militarizálódó társadalom

Ma Magyarországon tehát egy adott korosztálynak mindössze 38 százaléka tölti le a kilenc hónapos sorkatonai idejét, polgári szolgálatot is csak a sorkötelesek 0,2 százaléka teljesít. A sorköteles magyar lakosság 62 százaléka tehát ténylegesen nem vállal részt az ország fegyveres védelméből. E jogegyenlőséget sértő állapotot két módon próbálja megváltoztatni a hadsereg és a kormányprogram. Egyrészt a katonai szolgálatra véglegesen vagy ideiglenesen alkalmatlanokat igyekeznek „legalább” polgári szolgálatosként alkalmazni. Ez a minden jogi alapot nélkülöző, csak a gyakorlatban, informálisan létező „megoldás” a két szolgálati forma jogegyenlőségének és jogszabály szerinti egyenértékűségének tagadásából, valamint a polgári szolgálat lebecsüléséből ered. Másrészt – az immár kormányzati akarattá formálódott elképzelés szerint – a sorkatonai szolgálatra egészségügyileg alkalmatlanokat is be kell vonni a katasztrófa-elhárításból eredő feladatok ellátásába, tehát a sorkatonai szolgálatot polgári védelmi szolgálat válthatja fel. Mindkét megközelítés a közteherviselés egyenlősítését és az egyéni alkalmasság differenciáltabb kezelését célozza, ugyanakkor azonban ki akarja terjeszteni az állami ellenőrzést is. Ez végső soron a társadalom militarizálása irányába tett lépésként értelmezhető.

Eltartott szolgálat

Demográfiai szempontok is befolyásolják a sorkatonai rendszer perspektíváit. Jelenleg olyan sok katonai szolgálatra alkalmas, behívható sorköteles van Magyarországon és más országokban is, hogy a hadsereg nem képes mindenkit besorozni: Dániában a behívottak aránya 30, Olaszországban 65 százalék. Magyarországon a kormány a teljes behívhatóság érdekében azt tervezi, hogy hat hónapra csökkenti a kilenc hónapos sorkatonai szolgálat idejét, vagyis évenként több hadköteles behívására kíván lehetőséget teremteni. Magyarországon azonban a demográfiai adatok igen gyorsan változnak. Míg 1995-ben 87 ezer fiatal lett nagykorú, addig 2004-ben már csak 64 ezer nagykorú lesz. Ez azt jelenti, hogy a hadsereg jelenlegi sorállományú-igényét – 26 881 fő – 2004-ben már nem tudják kielégíteni, hiszen akkor – változatlan alkalmassági stb. mutatókkal számolva – csak 23 560 fő lesz képes ténylegesen kitölteni a teljes sorkatonai vagy polgári szolgálati időt. 2004 tájékán tehát polgári védelmi, katasztrófaelhárítási szolgálatra ugyan bőven akad majd behívható hadköteles, sorkatonai szolgálatra viszont nem. Ebben az esetben megfordulnak az arányok: a katasztrófa-elhárítási szolgálat teljesítése válhat általánossá, miközben a tényleges sorkatonai létszámot nem tudják feltölteni.

A társadalmi egyenlőség elvét sérti az is, hogy polgári szolgálatot a gyakorlatban kizárólag az választhatja, akinek erre van anyagi fedezete. Egy polgári szolgálatos ugyanis összesen alig havi 18 ezer forintot vagy ennek megfelelő természetbeni juttatást kap különböző jogcímeken. A polgári szolgálatos a hivatalos létminimum és a hivatalos minimálbér alatt kénytelen élni, vagy saját megtakarított pénzét kell elköltenie, vagy pedig – gyakrabban – a szülei tartják el 15 hónapon keresztül. A polgári szolgálatot tehát csak azok választhatják, akik e kényszerű anyagi függőséget tudják vállalni: ez a tény anyagi alapon határolja be a polgári szolgálatot választók körét. Eközben ráadásul a sorkatonákhoz képest aránytalan terhet vállalnak: gyakran kényszerülnek arra, hogy a szolgálat teljesítése mellett, jogellenesen, munkát vállaljanak.

Állami vagy egyéni érdek?

Miért érdeke az államnak, hogy fönntartsa ezt a rendszert? Az általános sorkötelezettség alapján szervezett hadsereg egyrészt olyan szocializációs erőtér, amely meghatározó az egyén számára, másrészt olyan ideológiai közeg, amelyet az állam nélkülözhetetlennek tart fennmaradásához. Megteheti, hogy ehhez az eszközhöz nyúljon, hiszen az önkormányzati rendszer gyengesége, a demokratikus és civil hagyományok, valamint a civil társadalom fejletlensége, a biztonság hiánya miatt nincs valódi ellenerő, amely megakadályozná a hadsereg e célra történő kisajátítását. Abban a pillanatban, amikor egy nemzet elhiszi magáról, hogy elég demokratikus és elég erős ahhoz, hogy például az emberi jogokat a hadsereg érdekeinél előbbre helyezze, az általános sorkötelezettség is elveszti létalapját, s a katonai szolgálat és kórházszolgálat stb. joggá, hivatássá, munkaviszonnyá válik. A társadalomban a civil értékek felülkerekednek a militáns hagyományokon.

Az egyén érdeke azonban korántsem érvényesül ilyen automatikusan. Magyarországon a polgári szolgálat nem alanyi jogként, hanem csak különböző kritériumok megléte esetén választható. A lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás nem azonos a polgári szolgálat lelkiismereti okból történő kérelmezésével. Az előbbi öt évig, a polgári szolgálat teljesítésének megtagadása pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Vagyis ezen szolgálatokat lelkiismereti meggyőződésből elutasítók elvileg továbbra is bebörtönözhetők – igaz, 1990 óta lényegesen megváltozott körülmények között. A gyakorlatban a katonai szolgálatot megtagadóknak 8-12 hónapos, börtönben végrehajtandó, de három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel kell számolniuk. A lelkiismereti és vallásszabadság emberi joga tehát nem érvényesül teljes körűen, még akkor sem, ha a nemzetközi dokumentumok a tisztán civil módon és civil közegben teljesített polgári szolgálatot a probléma elégséges feloldási formájának tartják.

Szociális következmények

A polgári szolgálat számos negatív társadalmi hatást is kivált. A polgári szolgálatosok puszta létükkel akadályozzák a munkahelyteremtést, az adott területen lenyomják a béreket, és ezáltal a szóban forgó ágazatban feszültséget generálnak. Németországban, ahol 1998 első felében 82 521 fő tagadta meg a katonai szolgálat teljesítését, az elmúlt három évben pedig átlagosan 155 ezer hadköteles fiatal kért polgári szolgálatot, az egészségügy és szociális ellátás meghatározó hányada épül az ő – egyébként elismert – tevékenységükre. A szakszervezetek nem győznek tiltakozni a polgári szolgálatosok alkalmazása ellen: a kötelezővé tett szolgálat miatt a piacgazdaság szabályai és a munkavállalói oldal érdekei sérülnek, s egy egész alrendszer nem tud megfelelően működni. A tömeges, alacsonyan képzett vagy alacsony képzettséget igénylő státusokban dolgozó polgári szolgálatosok – afféle belföldről verbuválódott vendégmunkás-áradat – rendkívül olcsó munkaerőt biztosítanak. Az állam saját alkalmazásában tart egy olyan tömeget, amely kórházi stb. szolgálattal támogatja az – ugyancsak állami – egészségügyet, miközben ezekre az alkalmazottakra a katonai törvények vonatkoznak. Ezáltal az állam a polgári szolgáltatások alkalmazásával (is) militarizálja a társadalmat: békeidőben is katonai törvényekkel szabályozza az államigazgatás egyes területeit, és avatkozik be a társadalom hadseregtől – elvileg – független alrendszereibe. Katonai jellegű szolgálati kötelezettséggel biztosítja az olcsó munkaerőt a civil szféra egyes területein: voltaképpen meghatározott idejű kényszermunkára kötelezi az állampolgárokat. Ezt csak háborús helyzetben szokás elfogadni.

Bármennyire is elfogadott és legitim történelmileg az általános sorkötelezettség, bármennyire is humánus és civilorientált a polgári szolgálat, súlyosan sérti a lakóhely szabad megválasztásának, a mozgásszabadságnak, a lelkiismereti, a vallás- és véleménynyilvánítási szabadságnak a jogát. Bármennyire is elfogadja a modern kori jogfejlődés az állam- és nemzetérdekből származó szabadságjogok időleges (szolgálat idejére történő) korlátozását, bármennyire is tapintatosan fogalmaznak a nemzetközi dokumentumok e tárgykörben, bármennyit is „javult” az általános sorkötelezettség és a polgári szolgálat, illetve az emberi jogok közötti viszony, a kettő mégsem egyeztethető össze soha.

• Játéktér