Skip to main content

A sorkatonák jogvédelme

Vissza a főcikkhez →


Alba Kör

Az Alba Kör 1990-ben alakult: a polgári szolgálatot teljesítők és a katonai szolgálatmegtagadók sérelmére elkövetett „bűncselekmények” ügyében és ezek jogorvoslatában tevékenykedő civil társulás. Erőszakmentességet hirdet, háborúellenes, antimilitarista: a NATO-hoz csatlakozás ellenzőinek békemozgalma. Politikamentes, ideológiáktól, pártoktól, egyházaktól független. 700 tagja van. Erőszakszervezetektől, ezek irányítóitól nem fogad el pénzt, csak az Országgyűléstől. Elveti az általános hadkötelezettségből eredő polgári szolgálat helyességét, de amíg az általános hadkötelezettség fennáll, határozottan kiáll mellette. Nem buzdít senkit a különböző honvédelmi kötelezettségek megtagadására, de segíti azokat, akik így döntenek.

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL)

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája laza társadalmi mozgalom, nincs bejegyezve, nincs alkalmazottja, nincs költségvetése. Minden aktivista társadalmi munkában végzi tevékenységét, ügyvivői: Farkas Henrik, civilben fizikus, Szűcs Mihály, „civilben” alezredes. A szervezet céljait a magyar szellemi élet jelentős személyiségei támogatják. Különböző irányzatok vannak jelen benne: emberjogi irányzat, a hadkötelezettséget modern rabszolgaságnak tartók, a békemozgalmi irányzat, akik szerint a sorozott hadsereg a professzionálisnál jobban veszélyezteti a békét.

A Magyarországi Jogsértettekért Egyesület

Alapítója és elnöke, Pozsár Jánosné 1987-ben vesztette el sorkatona fiát. A halál körülményeiről nem kapott pontos információt, sőt, mint visszaemlékszik, „amikor a gyerekem ott feküdt halva, azt kiabálta az őrszázadparancsnok: „nem kell úgy oda lenni, szapora fajta vagytok.” Maga köré gyűjtötte azokat a szülőket, akiknek gyermekei a sorkatonai szolgálat ideje alatt erőszak áldozatai lettek. 50-en voltak 1990-ben a megalakuláskor. Egy szoba-konyhát kaptak a VI. kerületben. Igazi civil szervezet volt: Pozsárné továbbra is egy virágüzletben dolgozott, miközben bírókkal, ügyészekkel hadakozott, katonaanyákat segélyezett. Jelenleg 120-130 gyászoló szülő tagja a szervezetnek, 80-90 szülő gyermeke egyéb jogsértés áldozata. 1997-ben kaptak először 200 000 forint költségvetési támogatást. 1998. november 1. óta a szervezet mint érdekvédelmi szerv bekerült a Honvédelmi Minisztériumba, s azóta a HM Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának intézményes keretei között működik. Nem fogadja el azt a minősítést, hogy szervezetét gyakorlatilag „államosították”, s hogy „a politikai vezetés ezzel megosztotta az katonák jogaiért küzdő civil szervezeteket”. Igaz, teszi hozzá, sok mindent másként gondol azóta, mióta a HM-be került: „Ezek a fiatalok akarnak katonák lenni, van hazafias érzés bennük, csak épp nincsenek meg a körülmények arra, hogy ezt kibontakoztassák. Én ma se vagyok a hadsereg képviselőinek a szemében jó pont, azt mondják, szétrobbantom a hadsereget. Csak tettem valamit, ha annyira kell félni tőlem.”












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon