Vissza a főcikkhez →

Azt gondolhatná az ember, hogy a frekvencia a korlátlanul rendelkezésre álló javak közé tartozik. De a gyakorlatban egyrészt technikai, másrészt nemzetközi egyezmények szabta korlátai vannak annak, hogy egy-egy országban, illetve azon belül egy-egy szűkebb térségben hány hangfrekvenciát lehet kiadni. Ráadásul Magyarország más országokhoz képest is rosszabb helyzetben van, különös tekintettel a CCIR, tehát a ma használatos rádiós URH-s frekvenciákra. Az egykori szocialista országok annak idején az úgynevezett keleti normás, OIRT-frekvenciákat – tehát a 66 és 73 MHz közötti tartományt – használták, míg a CCIR – 87,5–108 MHz – volt a nyugati normás frekvencia. Csakhogy a rádióhullám nem ismeri a földrajzi határokat, ezért nemzetközi egyezmények szabályozzák a frekvenciákhoz való hozzáférést. Magyarország nem nagyon ügyködött azon, hogy szerezzen ilyen CCIR frekvenciákat akkor, amikor még itt nem használták ezeket. Tehát miközben bizonyos szocialista országok – köztük a számunkra ebből a szempontból fontos szomszédaink, így a volt Jugoszlávia, de még az egykori Csehszlovákia vezetői is – időben felismerték, hogy ettől függetlenül is le kell foglalni ilyen frekvenciákat a nemzetközi tárgyalásokon, Magyarország viszonylag kevéssé volt aktív ezen a területen.

Létezik ugyan egy nemzetközi egyezmény, amely alapján kétévenként tartanak világegyeztető fórumot, ahol minden ország bejelentheti az igényeit, de alapjaiban a hetvenes évek során osztódtak fel ezek a frekvenciák. Ha akkor valaki bejelentett egy igényt, akkor az jó ideig él, tehát a kilencvenes évek számára kész tényként adódott, hogy ezen a területen már nem nagyon van mit keresni. Amikor a kilencvenes évek közepén eljött a médiapiac felosztásának pillanata, nagyon hamar kiderült: a nagyteljesítményű, országos adók létrehozása nagyon leszűkíti a további mozgásteret.

A médiatörvény kidolgozói számára tehát tényként adódott, hogy legjobb esetben is összesen négy országos hálózatot lehet felállítani, így ez került a médiatörvénybe is, amely alapján a magyar rádió kaphatott két CCIR frekvenciát, illetve létrejöhetett két további országos kereskedelmi adó. Ha valaki megnézi azt, hogy ezek az adók ma milyen lefedettséggel sugároznak, akkor azt találja, hogy – legalábbis a szigorúan vett technikai paraméterek szerint – tulajdonképpen még így is viszonylag távol vannak az országostól, lefedettségük 60–70 százalékos. Valójában persze adásaik nagyobb területen hallgathatók még elfogadható minőségben, vagyis mások a technikai paraméterek, és megint mások a tényleges hallgathatósági adatok.

A négy országos adó mellett csak pici, helyi illetve regionális frekvenciák kiadására van lehetőség. A helyi frekvenciák esete azért érdekes, mert ezeknél lényegében csak az országon belül kell rendezni, hogy ne zavarjanak másokat – az ennél nagyobb területet besugárzó adók zavaró hatása már óhatatlanul érezhető az országhatáron túl is. Ugyanis egy rádióadó sokkal nagyobb területen zavarhatja mások adását, mint ahol hallható. Ez az arány nagyságrendileg egy a háromhoz, tehát például egy ötven kilométeres adósugarú rádió 150 kilométeres sugárban érezteti hatását – de természetesen ez nagyon sok más technikai paramétertől, adottságtól is függ.

A médiatörvény a mellett a logika mellett döntött, hogy a négy országos adó mellett minden városban legyen legalább egy helyi rádióra lehetőség. Elég sok város van Magyarországon, amelyeknek a HIF, a Hírközlési Főfelügyelet kiosztotta a maguk frekvenciáit, és ezeket adóknak tekinti, függetlenül attól, hogy működnek-e vagy sem. Ennek megfelelően az ő zavaraik máshol már megjelennek korlátként. Mivel városaink ráadásul az ország területi adottságai folytán meglehetősen közel is helyezkednek el egymáshoz, mindezen tényezők összességében valóban meglehetősen behatárolják az ORTT mozgási lehetőségeit a kiadható frekvenciák száma tekintetében.

• Játéktér