K. I. [Kiss Ilona]

Nyomtatóbarát változat

„És mondja, akkor mi volt az oka az egésznek?” – „Természetesen a baktérium” – felelte Simicskó képviselő a TV 2 kérdésére az Alföldi Kiképzőközpont kalocsai laktanyájában történt gennyes agyhártyagyulladásos eseteket kommentálva. „Belső adminisztrációs hiba” történt – „jutott egyetértésre” a Népszabadság tudósítása szerint Szabó János honvédelmi miniszter és Polt Péter, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese abban, miképpen is fordulhatott elő, hogy a nyilvánosság hamarabb értesülhetett az eseményekről és okairól, mint a tárca illetékesei, akik „csak (az ombudsmani) jelentésnek a sajtóban megjelent, összefüggéseiből helyenként kiragadott részletei alapján tudtak nyilatkozni”. (NSZ, 2000. január 12.) A hiányos információval ellátott újságolvasó e sorokat olvasva megint csak találgatni kénytelen, mi történhetett a háttérben, s legfőképpen: mi lesz a sorsa azoknak a rendkívül világos ajánlásoknak, amelyeket az ombudsman általános helyettese a szóban forgó jelentésben épp a honvédelmi miniszterhez címzett. Mivel a sajtó a miniszter és az ombudsman-helyettes „egyetértésének” tartalmáról nem adott hírt, csak remélhetjük, hogy az mindössze „adminisztratív” ügyeket érint, s nem veszi élét a jelentésben foglaltaknak. Merthogy ezek az állítások a magyarországi sorkatonai szolgálat működésének leglényegesebb pontjait érintik, s ha a honvédelmi kormányzat a készülő haderőreform során e megállapításokat negligálja, aligha tudja a helyzetet kimozdítani a jelenlegi holtpontról.

A jelentések

Dr. Polt Péter (a Ki kicsoda? szerint 1995-től az ombudsman általános helyettese, 1995-ig Fidesz-tag, 1994-ben országgyűlési képviselőjelölt) számos nagyon fontos jelentést készített a sorkatonai szolgálat és a hadsereg működésének visszásságairól. Ezek a jelentések általánosan elismerten nagy szerepet játszottak abban, hogy a közvélemény valóságosabb képet kapjon a tényleges helyzetről. Az ombudsmani hivatal első komplex ellenőrzését 1996 januárja és 1997 júliusa között folytatta le: 10 egységnél végzett vizsgálatokat bizonyos alkotmányos jogok és elvek érvényesüléséről (OBH 7459/1997). A rendszerváltás óta ez volt a legátfogóbb és legmegalapozottabb elemzés, amely a sorkatonai szolgálat egész rendszerének mély ellentmondásaira rávilágított, s valóban pozitív folyamatot indított el a hadseregre vonatkozó széles körű adatgyűjtésben és információszerzésben.

Az egyik vizsgálati kérdés „az élethez és emberi méltósághoz való jog” helyzetére vonatkozott: egyebek között a rendkívüli halálesetek hátterét próbálták feltárni. A honvédelmi minisztertől származó adat szerint 1996-ban 23 katona (köztük 16 sorkatona) hunyt el nem természetes halállal (a belső honvédelmi fegyelmi információs rendszerek azonban ennél is több esetet regisztrálnak). Az ok sok esetben a kiképzés elégtelen mivoltában rejlik: a felmérés során a katonák 24,3 százaléka számolt be arról, hogy a felkészítés alacsony színvonala miatt gyakorlatilag még saját fegyverüktől is félnek, s mindössze 4,1 (!) százalékuk felelt igennel arra a kérdésre, hogy biztonságban érzi-e magát a seregben, a többiek mind tartanak attól, hogy valamilyen rendkívüli tragédia történik velük. Egy másik kérdésre, amely azt firtatta, tettek-e panaszt a sorkatonák, ha valamilyen sérelem érte őket vagy elégedetlenek, a megkérdezetteknek mindössze 14,1 százaléka válaszolt igennel, a nemmel válaszolók 93,4 százaléka pedig semmit nem felelt arra a kérdésre, miért nem éltek e panaszjogukkal.

Az 1997-es jelentésben az ombudsman 44 ajánlást fogalmazott meg, amelyből 41-et a honvédelmi irányítás elvileg elfogadott, de többségük tényleges teljesítése a jelek szerint várat magára. Mint az a sajtóhíradásokból ismertté vált, az 1997-es ellenőrzés átfogó utóvizsgálatát a hivatal már elvégezte (a megállapításokat összegző jelentést tudomásunk szerint még nem hozták nyilvánosságra). Mindjárt napvilágra kerülése után nagy médiavisszhangot kapott viszont az az ombudsmani jelentés, amely az Alföldi Kiképzőközpont kalocsai laktanyájában előfordult gennyes agyhártyagyulladások okainak kivizsgálására hivatalból indított eljárás tapasztalatait összegzi. (OBH 6016/1999. Idézi pl. NSZ, 2000. január 13.) A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása megint csak azzal függ össze, hogy „az egyes jogaival (panaszjog, orvoshoz fordulás) élő katonát emiatt alkotmányellenesen hátrányos megkülönböztetésben” részesíthetik, ezért a tapasztalatok szerint az érintettek inkább hallgatnak. A jelentés így fogalmaz: „nem fogadható el az a kiképzőközpontban kialakult gyakorlat, amely szerint az orvosi ellátást igénybe vevő sorkatonákat a hétvégi eltávozás megvonásával sújtják vagy fenyegetik. (…) Ezzel a gyakorlattal a betegeket is arra ösztönzik, hogy ne forduljanak orvoshoz.” Így fordulhatott tehát elő az a helyzet, hogy a kiképzőközpontban a beteg sorkatonákat nem kezelték, nem különítették el, s azok tovább terjeszthették a kórokozókat. Az országgyűlési biztos ezzel a gyakorlattal is összefüggésbe hozza a laktanyában kialakult súlyos közegészségügyi helyzetet, s „a legmagasabb szintű egészség alkotmányos jogának” sérelme miatt visszásságot állapított meg. A jelentés két legfontosabb ajánlása épp ennek a visszásságnak a megszüntetése: azaz teremtsék meg a civil és a honvédelmi egészségügy, „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint az MH közegészségügyi szolgálata között szükséges együttműködés jogi kereteit”, valamint „szüntessék meg azt az alkotmányellenes gyakorlatot, mely szerint az orvosi ellátást igénybe vevő sorkatonát a hétvégi eltávozásnál hátrányban részesítik, illetőleg az eltávozás lehetőségéből kizárják”. Ugyancsak kulcsfontosságú, a sorkatonai szolgálat súlyos visszásságát érinti az a megállapítás, hogy „a valóban betegeket nem lehet kollektív informális fenyítésben részesíteni csak azért, mert vannak vagy lehetnek olyanok is, akik a jogaikkal visszaélnek”.

A Szűcs-ügy

Polt Péter ugyancsak a közelmúltban folytatott eljárást Szűcs Mihály alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatója, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának (HEL) ügyvivője nagy sajtóvisszhangot kiváltott ügyével kapcsolatban.

A honvédelmi miniszter 1998. november 24-én átiratban kérte a ZMNE rektorát, indítson fegyelmi eljárást az állományához tartozó hivatásos katonával szemben, akinek a HEL-beli tevékenységét „hivatásos katonák számára tiltott politikai tevékenységnek” minősítette. Minősítését egyebek között Szűcs Mihálynak a Duna TV-ben elhangzott kijelentésére alapozta: „A Magyar Honvédségnek két fő ellensége van: az egyik a pénztelenség, a másik a kényszersorozott fiatalok.” A miniszter szerint Szűcs jogsértést követett el azzal is, hogy olyan szervezethez csatlakozott, amelynek tevékenysége nem egyeztethető össze a fegyveres erőkével.

A minisztérium a nemzetvédelmi egyetemhez mint a munkáltatói jogkör gyakorlójához utalta a vizsgálat lefolytatását. A fegyelmi bizottság legelőször is azt állapította meg, hogy a HEL nem bejegyzett társadalmi szervezet, hanem csak laza civil szerveződés, „állampolgárok konzultatív fóruma”, az egyesülési jog megsértésének vétkében tehát Szűcs nem marasztalható el. Ami a politikai tevékenységet illeti, arról viszont le kell mondania, ellenkező esetben szolgálati viszonyának megszüntetését helyezik kilátásba. Szűcs Mihály nem tehetett egyebet, lemondott HEL-beli tagságáról és ügyvivői funkciójáról. A ZMNE rektora erre az eljárást megszüntette, a legenyhébb büntetés kiszabásától is eltekintett, s az alezredest mindössze figyelmeztetésben részesítette.

Szűcs Mihály azonban (aki, nevéhez híven, igazi Kolhaas Mihály-i alkat) jogai korlátozását valójában nem tudta elfogadni. Az ombudsman általános helyetteséhez fordult, aki, mint említettük, ismét csak rendkívül körültekintő eljárást indított az ügyben. Az 1999. november 24-én lezárt s a Fundamentum című folyóirat 1999/4. számában teljes terjedelmében közzétett jelentés (OBH 1027/1999) Szűcs Mihálynak adott igazat. Az alkotmányra, Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló római egyezményre, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva állapítja meg, hogy csak ezeknek elveivel összhangban „lehet a fegyveres testületek sajátos viszonyai között szükségesnek ítélt többletkorlátozásokat megfogalmazni”. A többletkorlátozások tartalmát illetően a jelentés szövegezője szerint „a megoldást az jelenti, ha alapvető különbséget teszünk a szakmai és a politikai tevékenység között”.

Márpedig Szűcs Mihály mindvégig azt hangsúlyozta, hogy ő belső, szakmai érvekkel bírálja a sorozásos hadsereg rendszerét: „Én szakmai okok miatt ellenzem a sorkatonai szolgálatot: a haza védelmének minősége okán utasítom el a sorkatonai szolgálatot.” „A sorkatonai szolgálat rövid ideje arra sem elegendő, hogy pingpongozni megtanuljanak. Olyan tűzoltók lesznek, akik a tűz láttán elszaladnak” – szokta mondani. A sorkatonai szolgálatot valóban belülről ismerheti, hiszen hosszú éveken át foglalkozott kiképzésükkel, „igazi gyakorlótéri tiszt” – ahogy ő maga fogalmaz –, jelenleg is csupa szakmai-gyakorlati tárgyat oktat az egyetem szentendrei kampuszában: lövészetet, harcászatot, békefenntartást.

Mi a politikai tevékenység?

Az ügy kulcsa mindenképpen az, melyik fél hogyan értelmezi a politikai tevékenység tilalmát. Szűcs szerint a baj az, hogy a miniszter összekeveri a parancs bírálatának – szerinte is jogos – tilalmát a hadsereg működésének szakmai bírálatával, ami szerinte egyáltalán nem minősülhet politikai tevékenységnek. A probléma azonban – a rendelkezésre álló információk szerint – jóval súlyosabb.
A honvédelmi minisztérium helyettes államtitkára az alábbi definíciót adta a politikai tevékenység fogalmáról: „Politikai tevékenységnek számít a hadsereg szempontjából minden olyan tevékenység, amikor valaki a fennálló hatályos törvényekkel és szabályokkal szemben álló értékeket terjeszt, azok nevében agitál, illetve kritizálja a törvényes rendet a hadseregben. Ezt lehet csinálni állampolgári alapon, természetesen, csak nem fér össze az egyenruha viselésével.” (Kossuth rádió, Esti Krónika, 1999. január 13., idézve a hivatkozott ombudsmani jelentés alapján, kiemelés a cikk szerzőjétől).

A definíció mögött húzódó szemlélet azt sugallja, mintha a „hatályos törvények és szabályok” politikailag meghatározott, speciális értékeket képviselnének, a jogkövetés maga pedig nem más, mint ezen értékek elfogadása. Ha ez így lenne igaz, ebből egyrészt az következne, hogy a „fennálló” törvények és jogszabályok szabják meg, milyen értékeket lehet követni, másrészt pedig, hogy az „egyenruhát viselő” személy csak ezekkel egybeeső értékeket képviselhet és terjeszthet, ellenkező esetben politikai – azaz tilalom alá eső – tevékenységet folytat. Ez a rendkívül veszélyes logika ahhoz vezet – s mint látjuk, vezetett is –, hogy a „fennálló” hatalom képviselői eltilthatják a politikai tevékenységtől mindazokat, akik velük, az általuk képviselt értékekkel nem értenek egyet.

De érdemes egy pillanatra megfordítani a kérdést, illetve az államtitkár-helyettes definícióját: vajon megtiltaná-e Szűcsnek, hogy egy Hadkötelezettség Melletti Ligában vállaljon funkciót s végezzen agitációs munkát adott esetben immár a hadkötelezettség mellett, amely teljes mértékben egybeesik a „fennálló” értékekkel? Ha az államtitkár-helyettes (és minisztere) következetes akar maradni definíciójához és választott értékeihez, akkor éppenséggel nagyon is melegen támogatniuk kellene e tevékenységet, ha viszont a jogállamiság elveihez akar hű lenni, akkor kategorikusan meg kellene tiltania ezt is, miként minden egyéb, valóban politikai tevékenységet. A jelek szerint azonban a honvédelmi tárca csak akkor hű a jogállamiság elveihez, ha az saját – politikai – érdekeit (is) szolgálja. Ez történt például akkor, amikor – nagyon is üdvözlendő elvek, a civil kontroll következetes érvényesítésére hivatkozva a honvéd vezérkart közvetlenebb és erőteljesebb minisztériumi irányítás alá vonták, menesztve az ennek ellenálló Végh tábornokot (a végrehajtás módját most nem említjük).

De térjünk vissza az ombudsmani jelentésre, amely ugyancsak központi kérdésként kezeli a politikai tevékenység meghatározásának mikéntjét. Világossá teszi, hogy „mivel a politikai tevékenység széles értelemben minden közéleti megnyilvánulást felölelhet, következésképpen a tilalma valamennyi politikai szabadságjog gyakorlását kizárná. (…) A tilalom célja a kormány által kifejtett magyarázat szerint a pártpolitikától való mentesítés, ami arra utal, hogy a konkrét korlátozásokat is erre körre szűkítetten lehet(ne) megfogalmazni…” Az tehát, hogy Szűcs Mihályt eltiltották a HEL-beli tisztségétől és az ezzel összefüggő véleménynyilvánítás gyakorlásától, alkotmányos visszásságot okozott”. Éppen ezért a jelentés ajánlásban kéri a ZMNE rektorát egyebek közt arra, hogy „tekintse hatálytalannak” Szűcs nyilatkozatát, amelyben korlátozta saját véleménynyilvánítási és egyesülési jogát, illetve a honvédelmi minisztert, tegyen jogi intézkedéseket arra, hogy a véleménynyilvánítás és bírálat alkotmányos keretei létrejöjjenek. A rektor 1999. december 7-én kelt válaszában az ajánlást elfogadta, a következő megjegyzéssel: „A hivatásos katonának a jogszabályok betartása kötelessége. Véleménynyilvánítási és egyesülési jogát törvény korlátozza. Ezen rendelkezések érvényesítéséhez nincs szükség külön nyilatkozatra.”

E levél tartalmát Szűcs Mihály és HEL-es társai úgy értelmezték, hogy tagsága és ügyvivői funkciója is automatikusan helyreáll, mivel külső kényszer hatására tett nyilatkozata státusának folytonosságát voltaképp nem érintette. A TV 2 1999. január 7-i adásában és a Népszabadság január 13-i interjújában már ismét a régi titulusaival jelent meg. Most a honvédelmi miniszteren a sor, miként reagál e „médiatesztre”, illetve, miként válaszol az ombudsman ajánlásaira, melynek határideje január 20-án jár le.

Egészségügyi és információs zárlat

Túl sok lépést azonban a véleménynyilvánítás kereteinek a javaslatban szereplő megteremtésére még aligha tett (a hírek szerint az életkörülmények, legalábbis az élelmezés és melegvíz-szolgáltatás javításáról a HM intézkedett). Ez abból is sejthető, hogy a kalocsai egészségügyi „zárlatból” kiengedett kiskatonáknak megtiltottak mindennemű, a körülményekre vonatkozó nyilatkozatot.

Nem lehet információhoz jutni arról sem, milyen tényleges motívumok húzódnak meg a honvédelmi miniszter cikkünk elején jelzett konfliktusa s a hirtelen támadt „egyetértés” mögött. A kormány feje hallgat, csak találgathatunk, mi is az igazi fideszes szándék?

A kormányprogram szerint a sorkatonai szolgálatot továbbra is fenn kívánják tartani, mindössze tartamát akarják 6 hónapra leszállítani. Ha azonban komolyan veszik az országgyűlési biztos általános helyettesének bőségesen adatolt s a honvédelmi tárca működését alapjaiban bíráló helyzetelemzéseit, akkor a folyamatban lévő haderőreform során ennél jóval több s jóval radikálisabb lépést kellene tenniük. A közeljövő kérdése tehát az, mit kezd a kormány fideszes része az ombudsmani hivatal által rendkívül átgondolt módon és tiszteletre méltó erőfeszítéssel összegyűjtött információs anyaggal és kidolgozott ajánláscsomaggal: hagyja elolvadni a koalíciós viták hevében, vagy valóban beépíti összes konzekvenciáját a honvédelem új rendszerébe? A fő kérdés persze továbbra is az, mit is gondol a kormány fideszes fele és feje a honvédelem eme új rendszeréről, s milyen helyet szán ebben a sorkatonai szolgálatnak: vehemens védelme csupán a honvédelmi tárcagazda kisgazdáknak szánt gesztus, vagy közben maguk is végképp beleszerettek ebbe a jó kis javító-nevelő hatású sorkatonásdiba?

• Játéktér