Skip to main content

Ki gyanakodott volna egy rendőrtisztre?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beke betört, majd belépett az SZDSZ-be

U. V.: A másik kulcs


A betörés a veszprémi SZDSZ-irodába februárban volt. A nyomozás még júniusban is folyt.

Veszprémből azt sugallták, meglehet, hogy önbetörés történt. A rendőri vizsgálat hírei is felcsillantották ezt a verziót. Kis János, az SZDSZ elnöke megkérte dr. Somogyi Jánost, a szabad demokraták jogsegélyszolgálatának vezetőjét, nézzen utána a történteknek a helyszínen. Amikor dr. Somogyi Veszprémbe érkezett, a rendőrkapitányságnak az ügy lezárására vonatkozó javaslata már az ügyészség asztalán feküdt.



Bizony előfordult, hogy Beke Miklós veszprémi rendőr százados saját maga után nyomozott – természetesen eredménytelenül, bár, mint felettesei elmondták, ezekben az esetekben is rendkívül lelkiismeretesen rögzítette a helyszínen hagyott nyomokat. Így aztán másfél évtizedes betörői „mellékállásának” csak egy véletlen vetett véget. A százados úr ugyanis egy éjszaka behatolt a veszprémi Szabadság téri irodaházba (ahol egyébként már ismerte a járást, hiszen az emeleti SZDSZ-irodát is ő rabolta ki még a tavasszal), ám ezúttal elkövetett egy hibát: nyitva hagyta maga után a kaput. A járőröző rendőrök ezt észrevették. Bár akkor éjjel a helyszínen Beke Miklós még kimagyarázta magát, zavarában – s talán a betörés előtt elfogyasztott bátorító szeszmennyiség hatására – a találkozás után kirámolt még egy irodát, ráadásul a helyszínen felejtette elromolt zseblámpájának elemét. Az újabb betörést felfedező járőr emlékezett rá, hogy az éjszakai találkozáson Beke százados farzsebében valaminő szerszámokat, kezében pedig egy nem működő zseblámpát látott. Reggel ezért már gyanúsítottként hallgatták ki Bekét, aki tudja, hogy a feltáró jellegű, részletes vallomás enyhítő körülményként jöhet számításba. Betörések sorozatát ismerte be, köztük olyanokat, amelyek annak idején nagy feltűnést keltettek, s persze mindmáig eredménytelenül nyomoztak utánuk.

A jó fellépésű, harmincas évei végét taposó Beke Miklóst sokan ismerték a városban: tősgyökeres veszprémi volt, felesége népszerű színésznő, ő otthonosan mozgott úgyszólván minden társadalmi réteg köreiben. A lebukása utáni első napokban a közvélemény élénken taglalta, hogy Beke személyiségének torzulását mennyiben befolyásolta az ital, rabló volt inkább vagy pandúr; sajnálkoztak a családján, és kárörvendően mulattak a rendőrök oktondiságán. Ám ahogy múltak a napok, és sorra napvilágra kerültek a rendőrtiszt viselt dolgai, úgy lett egyre nyilvánvalóbb a közvélemény előtt is az ügy komolysága.

Kiderült, hogy a nyomozótiszt nemcsak eltűrte, hogy cselekményei miatt mások kerüljenek gyanúba, de néhányszor az őt betörésen kapó becsületes állampolgárt vádolta meg a tett elkövetésével. Így például Horváth Sándort, aki egy bolti betörést felfedezett és – vesztére – a rendőrségen bejelentett, egy éven át zaklatta a rendőrség. Többször kihallgatták, házkutatásokat tartottak nála, kutyával szagmintát vetettek, vért azonosítottak, Beke még becsületsértéssel is megvádolta… Az ártatlanul meghurcolt ember végül egy év múlva kapta meg a megyei főügyész értesítését, hogy az ellene emelt vádat megszüntették. Addigra meggyötört, megtört emberré vált, aki még munkáját is elvesztette, hiszen a Robix gyár rendészeként bizalmi állást töltött be, amit fel kellett adnia… Hónapokon át volt munkanélküli, most takarítással keresi a kenyerét.

Ez az eset még élesebben vetette fel a rendőrség felelősségének kérdését. A különböző nyilatkozatokból kiderül, hogy kollégái közül is többen gyanakodtak Bekére, ám ez a gyanú – megítélésük szerint – soha nem volt elég alapos ahhoz, hogy megindítsák a nyomozást. Ez meglehetősen furcsa annak fényében, hogy kiderült: többször is látták gyanús körülmények között különböző betörések helyszínén, állítólag azt is látták, amint rendszámtáblát cserél a kocsiján (lefoglalták nála a hamis rendszámtáblát), és sejtették, hogy a főnöke irodai lemezszekrényéből ellopott egy pisztolyt – nála lehet (?!). Vannak, akik azt mondják: Beke a saját kollégái után is nyomozott, rendszeresen feljegyzéseket készített róluk, s e „sokat tudó” notesze védte meg őt rendőrtársai túlzott kíváncsiskodásától. Ám ne bocsátkozzunk bizonyítatlan feltételezésekbe, minderre a nyomozásnak kell fényt derítenie. Annyi bizonyos: Beke működését megkönnyítette a jól ismert „szocialista” elv, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Márpedig bűnöző rendőr – mint tudjuk – a „létező szocializmusban” elképzelhetetlen volt…

A rendszerváltás lett volna tehát Beke veszte? Bízzunk benne, hogy igen. Mert nemcsak az biztató jel, hogy immár nem tűntek el a szőnyeg alatt a rajtakapott rendőrtiszt ellen szóló bizonyítékok, hanem – legalább ennyire! – az is, hogy ügyének napvilágra kerülése után az ártatlanul megvádolt Horváth Sándortól a megyei lap hasábjain – nyilvánosan” – kért bocsánatot a megyei rendőrfőkapitány.

A rendszerváltáshoz egyébként Beke Miklós is sietősen alkalmazkodott. Olyannyira, hogy belépett az SZDSZ tagjai sorába. Az SZDSZ-nek persze többszörösen rosszul jött Beke vonzalma. Először is, mert a tavaszi választási kampány kezdetén kiürült a kasszájuk.

– 85 300 forintot emelt el Beke – mondja dr. Szegedy András, a veszprémi szervezet megbízott ügyvivője. – Ma is hálásak vagyunk azoknak az SZDSZ-szervezeteknek, amelyek saját kampánypénzeikből siettek pótolni veszteségünket. De még a helyhatósági választásokon is rontotta az esélyünket, mert addigra beindult a suttogópropaganda arról, hogy tulajdonképpen önbetörés történt. Most persze ez is egy érv azoknak, akik szigorúbb tagfelvételi eljárást akarnak. És ha Beke Miklósnak utánaérdeklődtünk volna, mit találunk? Ki gyanakodott volna egy rendőrtisztre?














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon